„Szeretném minden filmzenei stílusban megmutatni tehetségemet.”
Brian Tyler a kilencvenes évek végén került bele Hollywood véráramába, és meglehetősen gyorsan sikerült beküzdenie magát a nagyobb költségvetésű produkciók, blockbusterek forgatagába. Pályafutása mind a filmek stílusát, mind sikerüket tekintve változatosnak mondható, és ugyanez érvényes a szerző alkotói folyamatára is, hiszen nemcsak íróként, hanem karmesterként, hangszerelőként, előadóként és zenei producerként is közreműködik műveinél, Madsonikként pedig az elektronikus zene világában is ismertté vált.
Az 1972-ben született komponistára családja révén a kezdetektől fogva nagy hatással voltak a filmek és a zenék: míg nagyapja, Walter H. Tyler olyan mozik művészeti vezetője volt, mint a Római vakáció, Cecil B. DeMille Tízparancsolata vagy a Sámson és Delila (itt végzett munkájáért Oscar-díjat vehetett át), nagyanyja zongorista volt. Hétévesen írta meg első szerzeményét, tinédzserként pedig saját koncertdarabjait adta elő az Egyesült Államokban, valamint az egykori Szovjetunióban. Felsőfokú tanulmányait a University of Californián kezdte meg, majd a Harvard Universityn folytatta. E két intézmény közül előbbi állt közelebb a szívéhez: „A UCLA leginkább azért volt fontos számomra, mert imádtam azt az intézményt, szerettem odajárni. Nem csupán kiváló akadémia, de egy igazán jó világzenei szak is működik ott. Nagyon érdekes volt kínai, japán vagy indiai zenékről tanulni” – mesélte a szerző, aki később olyan felkérések kapcsán kamatoztathatta világzenei ismereteit, mint A Dűne gyermekei, az Elszakítva, az Assassin’s Creed-játékok vagy a Kőgazdag ázsiaiak.
Az iskolaévei során kórustagként, valamint különböző formációkban zenészeként tevékenykedő Tyler a filmzenei világ ismert ügynökeinek egyike, Richard Kraft szorgalmazására szentelt egyre nagyobb figyelmet a filmzenéknek – kezdetben olyan független vagy alacsony költségvetésű projektekhez szerződött, mint például a Bartender, a Rock and roll szamuráj, A negyedik emelet vagy a Dennis Rodman főszereplésével leforgatott A Féreg akcióba lép. Az ezredfordulót követően készült Isten haragja, A sötétség leple, a Veszett vad, illetve A Dűne gyermekei című minisorozat ihlette muzsikái hamar meghozták számára az ismertséget, karrierje nagy lendületet vett: a horrorokon és thrillereken kívül olyan lendületes, színes muzsikát igénylő projektek is megtalálták, mint az Idővonal, A golfbajnok, Az ellenkező nem és az Annapolis – Ahol a hősök születnek. 2006-ban leszerződtették a Halálos iramban – Tokiói hajszához, és azóta egy kivétellel a franchise összes folytatásának ő készítette a score-ját, ezzel párhuzamosan pedig korosztályának legkeresettebb akciózene-szerzőjévé lépett elő, s nem telik el úgy év, hogy ne jelentkezne legalább egy pörgősebb kísérettel.
„Számos olyan zeneszerző volt, akiknek művei nagy hatást tettek rám, leginkább Bernard Herrmann, John Williams, James Horner, Maurice Jarre vagy Jerry Goldsmith” – nyilatkozta Tyler, aki utóbbi példaképének többször is a nyomdokába lépett: míg Richard Donner Idővonalát Goldsmith művének visszautasítását követően kapta meg, addig a John Rambo és az Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2. esetében olyan szériákba csöppent, melyeknél még a veterán szerző fektette le az alapokat. 2012-ben a Universal Pictures fanfárját dolgozhatta át. A filmzenei műfaj rajongóinak figyelmét nemcsak munkásságával vívta ki, hanem interaktivitásával (aktuális munkájába szinte mindig betekintést enged egy-egy videó révén), illetve azzal, hogy score-jainak előadásából is kiveszi a részét. „Ennek két oka van. Néhány hangszer megszólalása igen személyes hangvételű bír lenni, és nagyon sokat számít nekem, hogy milyen legyen ez a megszólalás. Egy másik ok, amiért magam szoktam feljátszani a dobos részeket, az az, hogy egy zenei felvétel során nem könnyű dolog úgy kottából játszani, hogy közben a zenekarnak várnia kell” – foglalta össze röviden.
2006-ot követően, a Halálos iramban-sorozat mellett biztos pontnak kezdett számítani pályáján a Sylvester Stallonéval kialakított munkakapcsolata (John Rambo, A feláldozhatók-trilógia), a Végső állomás-franchise bővülése, valamint a szuperhősök mozgóképes adaptációinak aranykora. Utóbbi keretén belül Thor kalandjaihoz éppúgy szállíthatott kíséretet, mint Vasemberhez, a Tini Nindzsa Teknőcökhöz, a Bosszúállókhoz vagy a Transformerekhez, ezeken túl pedig a Marvel Studios őt kérte fel első ízben arra, hogy logózenét készítsen nekik. Tyler életében a zene mellett fontos szerepe van az autósportnak is: „Nagyon szeretem az autóversenyeket, a Forma 1–et, és itt, Kaliforniában is szoktam egy amatőr bajnokságban versenyezni egy Ferrarival”. A sebesség és a dallamok szeretetét olyan projektekben ötvözhette, mint a Need for Speed: The Run videojáték, a már többször említett Halálos irambanok vagy a 2018-as Forma 1–es bajnokság, melynek hivatalos indulóját jegyzi.
Brian Tyler munkatempója alapján fáradhatatlannak tűnik: húsz év alatt több mint száz score-t készített, melyek között számtalan számítógépes játékhoz (Assassin’s Creed: Identity, Assassin’s Creed IV: Black Flag, Army of Two: The Devil’s Cartel, Call of Duty: Modern Warfare 3, Lego Universe), tévésorozathoz (Terra Nova – Az új világ, Hawaii Five-0, Transformers Prime, Az Álmosvölgy legendája, Star Trek: Enterprise) és dokumentumfilmhez (A fegyverlobbi fogságában, The Devil We Know) komponáltat is találni. A kezdettől fogva számos filmzenei rendezvényen megjelenő szerző 2016-ban adta első koncertjét, és a további hasonló események mellett különböző fesztiválok színpadjain is találkozhatunk vele Madsonikként – utóbbi néven egyébként olyan moziknál is közreműködött dalszerzőként, mint a Tini nindzsa teknőcök, a Beépített tudat vagy a xXx: Újra akcióban.
Kulics László
2018.11.01.