Szemfényvesztők 2. (2016)
Now You See Me 2
- zene: Brian Tyler
- vezényel: Brian Tyler
- kiadás éve: 2016
- kiadó: Varése Sarabande
- játékidő: 68:51
A Louis Leterrier rendezésében 2013 nyarára elkészült Szemfényvesztők kellően jövedelmezett, ráadásul a pozitív nézői, illetve kritikusi visszajelzésekben sem szűkölködött, így nem számított szenzációnak, hogy a Summit Entertainmant és a Lionsgate hamar bejelentették: közös gyermekük nem marad újabb felvonás nélkül. A három évvel később mozikba került Szemfényvesztők 2.-ben Michael Caine, Morgan Freeman, Mark Ruffalo, valamint a Lovasokat alakító Jesse Eisenberg, Woody Harrelson és Dave Franco egyaránt visszatértek azért, hogy ismét lenyűgözzenek bennünket a macska-egér játékukhoz felhasznált trükkjeikkel. A felállásban annyi változás történt, hogy a negyedik bűvészt alakító Isla Fisher helyét az egyúttal új karaktert is hozó Lizzy Caplan vette át, aminek legfőbb oka az volt, hogy Fisher a forgatási időszakkal egy időben hordta szíve alatt gyermekét – emellett anno arról is pletykálgattak, hogy az első rész forgatásának egyik balul sikerült momentuma miatt egyébként sem érzett különösebb vágyat arra, hogy ismét Henley bőrébe bújhasson. Új színre lépőből persze a rosszfiúk oldalán sem volt hiány, Daniel Radcliffe azonban számomra a film egyetlen olyan eleme volt, amivel nehezen tudtam megbékélni: végig azt éreztem, hogy a rá szabott karakter stílusa, gesztusvilága nem hozzá való – A fekete ruhás nő Arthur Kippseként sokkal jobban kedveltem.
Az első rész viszonylag későn ért el hozzám, a folytatást ellenben olyannyira vártam, hogy a bemutató után két nappal már a moziban ültem. Addig pedig direkt nem olvastam utána semmiféle háttérinfónak, kizárólag az előzetest néztem meg, mert kíváncsi voltam arra, hogy újfent lenyűgöz-e a gárda, ha úgymond tiszta lappal ülök be a filmre. Jelentem: igen, sőt, még jobban magával ragadott az illuzionisták világa. Az első perctől az utolsóig élveztem az egészet, és nagyon tetszett az alkotók azon törekvése, hogy kizárólag olyan trükköket emeljenek forgatókönyvükbe, melyek nem utómunkálatok tömkelegével vagy zöld vászon előtt történő jelenetfelvétellel vitelezhetők ki, hanem elegendőek hozzájuk a különféle trükkös kellékek. Mielőtt nekiültem volna írásomnak, körbenéztem a neten, hogy megtudjam, mennyire leszek egyedül a véleményemmel, s azt láttam, hogy ez már megosztó epizódra sikerült. Több portál hozzászólói például nehezményezték a kiszámíthatóságot, valamint azt, hogy nem hozza az előző kaland meglepetési faktorát, a magam részéről azonban úgy gondolom, ha minden újabb bőrlehúzás ilyen jól sikerülne, akkor nem várnánk azokat vegyes érzelmekkel.
"Az, hogy trükköket használva leplezzenek le egy rablást és mutassák meg, egyesek miként húznak le másokat, majdnem olyan, mintha Robin Hood illuzionista változatáról beszélnénk. Különféle megoldások keverednek egy jó ügy érdekében, és pontosan emiatt annyira szórakoztató ez az egész" – vélekedett Brian Tyler, akinek jelen művét az előzőnél jobbnak tartom. Bár az összes főbb témát visszahozta és bőséggel alkalmazta, az új karakterekről sem feledkezett meg: míg Walter (Radcliffe) egy némiképp szétesett, bolondos melódiát kapott ("Off the Grid (Walter's Theme)"), addig a negyedik Lovasként színpadra álló Lula (Caplan) jazzes, "végzetasszonyaszerű" fűszerezésű dallamsorral ("The New Horseman") gazdagodott. A jobb összhatás mellett annak is örülök, hogy a mű kiadását a Varése Sarabande vállalta magára, mert így most nem egy remixekkel és egyéb darabokkal tűzdelt iTunes-kiadványt köthetek a mozihoz, hanem egy tisztán score-ra szorítkozó CD-t.
A tételek nem követik a cselekmény kronológiáját, ami a folytatás ténye miatt nem nagy gond, plusz szerencsére a trackek hangulat szempontjából is megfelelően követik egymást, nincsenek nagy leülések, unalomba fulladó percek. Hiba mindössze a hallgatnivalót felvezető "Now You See Me 2 Fanfare" és az elnevezésével ellentétben a stáblista zenéjeként szolgáló "Now You See Me 2 Main Titles" kapcsán található, mivel ezek a főtéma különböző variációinak megfelelő darabok eléggé egysíkú indítást biztosítanak az albumnak. A nyitány szerepét betöltő "300 Seconds"-től kezdve azonban egy remek, stíluskavalkádtól finoman szólva sem mentes utazásra invitál bennünket a szerző. "A Szemfényvesztők 2. egy igazi eklektikus score elkészítésének lehetőségét biztosította számomra, ráadásul a zene, mint olyan, már önmagában is egy varázslat, ami meglepő és váratlan utak révén születik" – nyilatkozta Tyler, aki számára továbbra is az volt a koncepció, hogy a hetvenes évek rabló-pandúros filmzenei világát (melynek élenjárói Lalo Schifrin és Henry Mancini voltak) ötvözze a modern stílusokkal, ugyanakkor az is elmondható, hogy a szerző nem aknázott ki minden lehetőséget: a helyszínek között szereplő Makaó a tájegységre jellemző instrumentumokkal csupán szőrmentén lett érintve. A makaói pezsgést bemutató vágóképeket, illetve lazább jeleneteket a score helyett inkább olyan darabok támasztották alá, amilyen például az MJ116 és MC Hot Dog együttműködésével életre keltett "MJ Fresh Gang" címet viselő rapszám.
A Dylan (Ruffalo) és Thadeus (Freeman) múltbéli találkozásukat kísérő "300 Seconds"-ban a komponista a régi, elsősorban szimfonikus jelenlétre szorítkozó iskola elveit követi, a "The Setup"-tól kezdve azonban előkerülnek a könnyed, olykor szaxofonnal és csettintésekkel színezett, jazzbe illő elemek, amelyek aztán olyan tételekben köszönnek vissza, mint a "Sleight of Hand", a "Sibling Rivalry" vagy a "The New Horseman". A big bandes hangzásvilágú megközelítések a kíséret többi részét is átjárják, s ez a fajta múltidézés ahhoz áll leginkább közel, amit David Arnold csinált a James Bond-moziknál vagy a 2000-es Shaft-adaptációnál. A jelent Tyler nemcsak a már jól ismert, sajátos zenei világának felhasználásával igyekezett tükrözni, hanem olyan elemek, illetve dallamok bevonásával is, amilyeneket az elmúlt két évben kezdett el felépíteni az elektronikus zenei világban Madsonikként - ez figyelhető meg az "Octa", a "Diversion Tactics", illetve a "Trifecta" trackekben.
Akárhogyan is szorul a hurok a Lovasok nyaka körül, mindig van ötletük, és igyekeznek lazának mutatkozni, ami Tyler aláfestéséből is remekül lejön, munkája nagyszerűen működik együtt a cselekménnyel. Az eddig említettek mellett kedvenceim közé tartozik az "Equivoque", a "Trifecta", a "The Fool" (amely a tarot Bolond lapja ihlette téma), a kellően játékos "Buffy the Chippie", a "See You in 3 to 5", valamint a bazársori kergetőzést kísérő "Bazaar Getaway", egy vérbeli buliszám. A dallamok életre keltésének nagyobbik hányadát a The Philharmonia Orchestra of Londonnak köszönhetjük, akik az Abbey Road Studios falai között adták elő a muzsikát, de – tőle megszokott módon – Tyler ezúttal sem érte be a szerzői, illetve karmesteri szereppel: a gitárt éppúgy nyakába akasztotta, ahogyan a dobok vagy a zongora mögé ült, igaz, utóbbi hangszert néha Evan Duffynak is átengedte, aki a Tini Nindzsa Teknőcök óta állandó kollaborátora.
Tény, hogy az előző rész motívumai sokszor elő vannak citálva, de a Varése albumával pont úgy vagyok, mint a filmmel: minden visszanyúlás ügyesen lett megoldva, ráadásul a játékidő is hamar elrepül (mindezt igaznak tartom a szintén Tyler közreműködésével készült A feláldozhatók 2.-re is). Ugyan vannak a score-ban lassabb folyású tételek (ide sorolnám például a "Behind the Curtain"-t, a "Thaddeus' Game"-et, illetve a "Revelatory"-t), ahol némileg leül a hangulat, de a lemez összhatásán ez nem csorbít jelentős mértékben. Ha rövidebb lenne az anyag, akkor is a fenti értékelés mellett döntenék, és nagyon remélem, hogy ilyen színvonalú muzsikák érkeznek a jövőben is Brian Tylertől – és nem, ezzel nem csak a máris bejelentett harmadik Szemfényvesztők-felvonásra gondolok...
Az első rész viszonylag későn ért el hozzám, a folytatást ellenben olyannyira vártam, hogy a bemutató után két nappal már a moziban ültem. Addig pedig direkt nem olvastam utána semmiféle háttérinfónak, kizárólag az előzetest néztem meg, mert kíváncsi voltam arra, hogy újfent lenyűgöz-e a gárda, ha úgymond tiszta lappal ülök be a filmre. Jelentem: igen, sőt, még jobban magával ragadott az illuzionisták világa. Az első perctől az utolsóig élveztem az egészet, és nagyon tetszett az alkotók azon törekvése, hogy kizárólag olyan trükköket emeljenek forgatókönyvükbe, melyek nem utómunkálatok tömkelegével vagy zöld vászon előtt történő jelenetfelvétellel vitelezhetők ki, hanem elegendőek hozzájuk a különféle trükkös kellékek. Mielőtt nekiültem volna írásomnak, körbenéztem a neten, hogy megtudjam, mennyire leszek egyedül a véleményemmel, s azt láttam, hogy ez már megosztó epizódra sikerült. Több portál hozzászólói például nehezményezték a kiszámíthatóságot, valamint azt, hogy nem hozza az előző kaland meglepetési faktorát, a magam részéről azonban úgy gondolom, ha minden újabb bőrlehúzás ilyen jól sikerülne, akkor nem várnánk azokat vegyes érzelmekkel.
"Az, hogy trükköket használva leplezzenek le egy rablást és mutassák meg, egyesek miként húznak le másokat, majdnem olyan, mintha Robin Hood illuzionista változatáról beszélnénk. Különféle megoldások keverednek egy jó ügy érdekében, és pontosan emiatt annyira szórakoztató ez az egész" – vélekedett Brian Tyler, akinek jelen művét az előzőnél jobbnak tartom. Bár az összes főbb témát visszahozta és bőséggel alkalmazta, az új karakterekről sem feledkezett meg: míg Walter (Radcliffe) egy némiképp szétesett, bolondos melódiát kapott ("Off the Grid (Walter's Theme)"), addig a negyedik Lovasként színpadra álló Lula (Caplan) jazzes, "végzetasszonyaszerű" fűszerezésű dallamsorral ("The New Horseman") gazdagodott. A jobb összhatás mellett annak is örülök, hogy a mű kiadását a Varése Sarabande vállalta magára, mert így most nem egy remixekkel és egyéb darabokkal tűzdelt iTunes-kiadványt köthetek a mozihoz, hanem egy tisztán score-ra szorítkozó CD-t.
A tételek nem követik a cselekmény kronológiáját, ami a folytatás ténye miatt nem nagy gond, plusz szerencsére a trackek hangulat szempontjából is megfelelően követik egymást, nincsenek nagy leülések, unalomba fulladó percek. Hiba mindössze a hallgatnivalót felvezető "Now You See Me 2 Fanfare" és az elnevezésével ellentétben a stáblista zenéjeként szolgáló "Now You See Me 2 Main Titles" kapcsán található, mivel ezek a főtéma különböző variációinak megfelelő darabok eléggé egysíkú indítást biztosítanak az albumnak. A nyitány szerepét betöltő "300 Seconds"-től kezdve azonban egy remek, stíluskavalkádtól finoman szólva sem mentes utazásra invitál bennünket a szerző. "A Szemfényvesztők 2. egy igazi eklektikus score elkészítésének lehetőségét biztosította számomra, ráadásul a zene, mint olyan, már önmagában is egy varázslat, ami meglepő és váratlan utak révén születik" – nyilatkozta Tyler, aki számára továbbra is az volt a koncepció, hogy a hetvenes évek rabló-pandúros filmzenei világát (melynek élenjárói Lalo Schifrin és Henry Mancini voltak) ötvözze a modern stílusokkal, ugyanakkor az is elmondható, hogy a szerző nem aknázott ki minden lehetőséget: a helyszínek között szereplő Makaó a tájegységre jellemző instrumentumokkal csupán szőrmentén lett érintve. A makaói pezsgést bemutató vágóképeket, illetve lazább jeleneteket a score helyett inkább olyan darabok támasztották alá, amilyen például az MJ116 és MC Hot Dog együttműködésével életre keltett "MJ Fresh Gang" címet viselő rapszám.
A Dylan (Ruffalo) és Thadeus (Freeman) múltbéli találkozásukat kísérő "300 Seconds"-ban a komponista a régi, elsősorban szimfonikus jelenlétre szorítkozó iskola elveit követi, a "The Setup"-tól kezdve azonban előkerülnek a könnyed, olykor szaxofonnal és csettintésekkel színezett, jazzbe illő elemek, amelyek aztán olyan tételekben köszönnek vissza, mint a "Sleight of Hand", a "Sibling Rivalry" vagy a "The New Horseman". A big bandes hangzásvilágú megközelítések a kíséret többi részét is átjárják, s ez a fajta múltidézés ahhoz áll leginkább közel, amit David Arnold csinált a James Bond-moziknál vagy a 2000-es Shaft-adaptációnál. A jelent Tyler nemcsak a már jól ismert, sajátos zenei világának felhasználásával igyekezett tükrözni, hanem olyan elemek, illetve dallamok bevonásával is, amilyeneket az elmúlt két évben kezdett el felépíteni az elektronikus zenei világban Madsonikként - ez figyelhető meg az "Octa", a "Diversion Tactics", illetve a "Trifecta" trackekben.
Akárhogyan is szorul a hurok a Lovasok nyaka körül, mindig van ötletük, és igyekeznek lazának mutatkozni, ami Tyler aláfestéséből is remekül lejön, munkája nagyszerűen működik együtt a cselekménnyel. Az eddig említettek mellett kedvenceim közé tartozik az "Equivoque", a "Trifecta", a "The Fool" (amely a tarot Bolond lapja ihlette téma), a kellően játékos "Buffy the Chippie", a "See You in 3 to 5", valamint a bazársori kergetőzést kísérő "Bazaar Getaway", egy vérbeli buliszám. A dallamok életre keltésének nagyobbik hányadát a The Philharmonia Orchestra of Londonnak köszönhetjük, akik az Abbey Road Studios falai között adták elő a muzsikát, de – tőle megszokott módon – Tyler ezúttal sem érte be a szerzői, illetve karmesteri szereppel: a gitárt éppúgy nyakába akasztotta, ahogyan a dobok vagy a zongora mögé ült, igaz, utóbbi hangszert néha Evan Duffynak is átengedte, aki a Tini Nindzsa Teknőcök óta állandó kollaborátora.
Tény, hogy az előző rész motívumai sokszor elő vannak citálva, de a Varése albumával pont úgy vagyok, mint a filmmel: minden visszanyúlás ügyesen lett megoldva, ráadásul a játékidő is hamar elrepül (mindezt igaznak tartom a szintén Tyler közreműködésével készült A feláldozhatók 2.-re is). Ugyan vannak a score-ban lassabb folyású tételek (ide sorolnám például a "Behind the Curtain"-t, a "Thaddeus' Game"-et, illetve a "Revelatory"-t), ahol némileg leül a hangulat, de a lemez összhatásán ez nem csorbít jelentős mértékben. Ha rövidebb lenne az anyag, akkor is a fenti értékelés mellett döntenék, és nagyon remélem, hogy ilyen színvonalú muzsikák érkeznek a jövőben is Brian Tylertől – és nem, ezzel nem csak a máris bejelentett harmadik Szemfényvesztők-felvonásra gondolok...
Kulics László
2016. 06. 23.
2016. 06. 23.
Tracklista:
- Now You See Me 2 Fanfare (3:20)
- Now You See Me 2 Main Titles (3:00)
- 300 Seconds (7:25)
- The Setup (5:45)
- Sleight of Hand (5:52)
- Revelatory (1:24)
- A Special Invitation (4:38)
- Equivoque (3:18)
- Off the Grid (Walter's Theme) (2:13)
- Trifecta (3:53)
- The Fool (1:55)
- Buffy the Chippie (2:58)
- Behind the Curtain (4:10)
- Thaddeus' Game (2:23)
- Octa (1:37)
- United (1:36)
- Deliverance (4:10)
- Diversion Tactics (4:34)
- Sibling Rivalry (1:55)
- Bazaar Getaway (2:09)
- The New Horseman (1:05)
- See You in 3 to 5 (1:41)
- The Big Finish (3:56)
- Finale (2:40)
Az album a Spotify-on:
