John Rambo (2008)
Rambo
- zene: Brian Tyler
- vezényel: Brian Tyler, David Sabee
- kiadás éve: 2008
- kiadó: Lionsgate Records
- játékidő: 75:42
Ahhoz, hogy az egykoron szebb napokat megélt Sylvester Stallone bebizonyíthassa, még mindig ért a filmezéshez, pályafutásának két legsikeresebb karakterét támasztotta fel hamvaiból. Elsőként az Olasz Csődörnek becézett Rocky Balboaként szállt ringbe egy utolsó mérkőzés erejéig, majd a bokszkesztyűjét szögre akasztva, túlélőkését és fejpántját magához ragadva a kötelekkel elkerített küzdőteret a konfliktusokkal teli thai-burmai határvidékre cserélte, ahol aztán halomra apríthatta ellenfeleit. A sorrendben immáron negyedik Rambo-filmnek (amelyről jelenleg éppoly elismerően beszélnek, mint a tavalyi Rockyról) már a bemutatójából kitűnt, hogy a boldog nyolcvanas évek akciómozija bizony a régi fényében fog tündökölni. Sly nyugodtan mészárolt a kamerák előtt, hiszen tudta, hogy a végeredmény nem egy politikailag korrekt és/vagy korhatáros matiné lesz – tehát elkerülte mindazt, amit a hasonló kultusznak örvendő Die Hard-széria negyedik részével nem sikerült.
A Thaiföld Burma közeli vidékén visszavonultan élő vietnami veterán küldetésének célja ezúttal a burmaiak kezére került amerikai misszionáriusok kimenekítése, s bár a produkció története nagyjából ebben ki is merül, aggodalomra nincs okunk, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már, hogy az ilyen jellegű aprítós akciómozik pofonegyszerű sztorikkal is képesek helytállni.
A Rambo-filmek az elmúlt évtizedek során számomra nemcsak Stallone személyével fonódtak össze szorosan, hanem Jerry Goldsmith ide vonatkozó szerzeményeivel is – bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem csak az első két rész aláfestése tetszik, a harmadiké többszöri nekirugaszkodásra sem tudott megfogni, holott ugyanazon motívumokra épül, mint elődei. A komponista nemcsak karrierjének egyik legremekebb akciózenéjét készítette el ezekhez a filmekhez, hanem egy rendkívül jellegzetes, fülbemászó főhős-témát is, amely hűen tükrözi Rambo megtört, hazafias jellemét. Amikor megtudtam, hogy újabb folytatás készül, úgy éreztem, az lenne a leghelyesebb döntés, ha annak score-ját a trilógia eddigi zenéiből vágnák össze (hasonlóképpen vélekedtem egyébként A Halál a Ragadozó ellen esetében is), holott tudatában voltam annak, hogy Goldsmith személyének és zsenialitásának hiánya miatt elkerülhetetlen lesz a továbblépés.
A húsz évvel ezelőtt (bizony ám, a Rambo 3.-at 1988-ban mutatták be) fiókba került gombolyag kivételét, illetve annak továbbgöngyölítését Brian Tylerre bízták, aki számára Goldsmith-rajongóként teljesen egyértelmű volt, hogy nem film a film a címszereplő főbb témáinak elhagyásával. Az újra felvett, s helyenként áthangszerelt motívumok teljes pompájukban a "Rambo Theme"-ben, a "Rambo Main Title"-ben, valamint a "Rambo End Title"-ben csendülnek fel, amelyek az albumon keretbe foglalják az új, ezen dallamokat csupán foszlányokban tartalmazó score-t. Bár az első hallgatásokat követően kissé elvakultan nyilatkoztam Tyler munkájáról (részben a régi témák használata, részben pedig a szerző iránti elfogultságom okán), minél jobban megismertem azt, annál inkább formálódott a véleményem, s csökkent értékelésem a fenti pontszámig. Ennek oka egyrészt az, hogy némileg keveslem a Goldsmith-témákat (igaz, ez már egy másik film, egy másik helyszínen és egy másik szerző), másrészt pedig, hogy bár a score akciózenének valóban kiváló, Rambo-zenének már nem annyira. Ugyanezen szemlélettel nyilatkoztam tavaly Marco Beltrami a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életedhez írt aláfestésével kapcsolatosan is, bár ennél erősebb kontrasztot érzek, mint a John Rambo esetében. Amit viszont a legjobban hiányolok, az a Goldsmithre, s egyúttal ezekre a filmekre jellemző erőteljes rezesszekció, ugyanakkor kapunk egy rakás tradicionális ütőst, melyek rendkívüli pluszt adnak a score hangulatához.
A Lionsgate Records kiadványa tulajdonképpen egy féktelen adrenalincsomag (kezdve a "No Rules of Engagement"-tel, valamint a "The Rescure"-val), ami felvonultatja mindazon jellemzőket, melyek segítségével könnyedén ráismerhetünk a mű szerzőjére – főként a hegedűjátékok révén. A hol pergő (mint az iménti kettő, vagy például a "Hunting Mercenaries" és a "The Compound" is), hol pedig feszültséget érzékeltető (amilyen mondjuk a "Searching for Missionaries", a "When You Are Pushed" vagy a "Prison Camp" is) trackek között azonban felbukkan egy új Rambo-téma, amely lágy vonósokból, s az őket méltóságteljesen kiegészítő dobokból, illetve fúvósokból áll. Ez az egyébiránt rendkívül szépre sikerült dallam olyan tételekben hallható, mint az "Aftermath", a "The Village", valamint a szerző talán legnépszerűbb művében, A Dűne gyermekeiben hallhatóra hajazó vokállal kiegészülő "Battle Adagio". Amennyiben a hetvenöt percnyi játékidőt soknak találjuk, azonban kíváncsiak vagyunk arra, milyen tempóval, illetve stílussal bír a score, a fent kiemeltek vagy az utolsó öt tétel meghallgatását követően kaphatunk hiteles képet.
A filmzenealbum az újfajta piaci szokásoknak megfelelően az iTunes-on és CD-n egyaránt elérhető. A dolog érdekessége, hogy a Lionsgate Records körbefogta velük a film hivatalos bemutatójának időpontját, online formában ugyanis már két hete elérhető Tyler zenéje, a lemezre azonban február 5-éig kellett várni (ez az elhúzódás vélhetőleg a gyártási időnek tudható be), mindemellett a kiadó hivatalos honlapján díjmentesen is végighallgatható a score.
Brian Tyler az Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2.-höz készült aláfestése után a John Ramboéval is bebizonyította, hogy kellő alázattal és tisztelettel tud a régi elődök helyébe lépni, és érdemes ilyen feladatokkal is megbízni őt. Míg azonban előző műve elsősorban a korábbi Alien- és Predator-zenék rajongóinak szolgált csemegével, addig a John Rambo inkább a modern ritmusok és akciók kedvelői számára ajánlott.
A Thaiföld Burma közeli vidékén visszavonultan élő vietnami veterán küldetésének célja ezúttal a burmaiak kezére került amerikai misszionáriusok kimenekítése, s bár a produkció története nagyjából ebben ki is merül, aggodalomra nincs okunk, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már, hogy az ilyen jellegű aprítós akciómozik pofonegyszerű sztorikkal is képesek helytállni.
A Rambo-filmek az elmúlt évtizedek során számomra nemcsak Stallone személyével fonódtak össze szorosan, hanem Jerry Goldsmith ide vonatkozó szerzeményeivel is – bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem csak az első két rész aláfestése tetszik, a harmadiké többszöri nekirugaszkodásra sem tudott megfogni, holott ugyanazon motívumokra épül, mint elődei. A komponista nemcsak karrierjének egyik legremekebb akciózenéjét készítette el ezekhez a filmekhez, hanem egy rendkívül jellegzetes, fülbemászó főhős-témát is, amely hűen tükrözi Rambo megtört, hazafias jellemét. Amikor megtudtam, hogy újabb folytatás készül, úgy éreztem, az lenne a leghelyesebb döntés, ha annak score-ját a trilógia eddigi zenéiből vágnák össze (hasonlóképpen vélekedtem egyébként A Halál a Ragadozó ellen esetében is), holott tudatában voltam annak, hogy Goldsmith személyének és zsenialitásának hiánya miatt elkerülhetetlen lesz a továbblépés.
A húsz évvel ezelőtt (bizony ám, a Rambo 3.-at 1988-ban mutatták be) fiókba került gombolyag kivételét, illetve annak továbbgöngyölítését Brian Tylerre bízták, aki számára Goldsmith-rajongóként teljesen egyértelmű volt, hogy nem film a film a címszereplő főbb témáinak elhagyásával. Az újra felvett, s helyenként áthangszerelt motívumok teljes pompájukban a "Rambo Theme"-ben, a "Rambo Main Title"-ben, valamint a "Rambo End Title"-ben csendülnek fel, amelyek az albumon keretbe foglalják az új, ezen dallamokat csupán foszlányokban tartalmazó score-t. Bár az első hallgatásokat követően kissé elvakultan nyilatkoztam Tyler munkájáról (részben a régi témák használata, részben pedig a szerző iránti elfogultságom okán), minél jobban megismertem azt, annál inkább formálódott a véleményem, s csökkent értékelésem a fenti pontszámig. Ennek oka egyrészt az, hogy némileg keveslem a Goldsmith-témákat (igaz, ez már egy másik film, egy másik helyszínen és egy másik szerző), másrészt pedig, hogy bár a score akciózenének valóban kiváló, Rambo-zenének már nem annyira. Ugyanezen szemlélettel nyilatkoztam tavaly Marco Beltrami a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életedhez írt aláfestésével kapcsolatosan is, bár ennél erősebb kontrasztot érzek, mint a John Rambo esetében. Amit viszont a legjobban hiányolok, az a Goldsmithre, s egyúttal ezekre a filmekre jellemző erőteljes rezesszekció, ugyanakkor kapunk egy rakás tradicionális ütőst, melyek rendkívüli pluszt adnak a score hangulatához.
A Lionsgate Records kiadványa tulajdonképpen egy féktelen adrenalincsomag (kezdve a "No Rules of Engagement"-tel, valamint a "The Rescure"-val), ami felvonultatja mindazon jellemzőket, melyek segítségével könnyedén ráismerhetünk a mű szerzőjére – főként a hegedűjátékok révén. A hol pergő (mint az iménti kettő, vagy például a "Hunting Mercenaries" és a "The Compound" is), hol pedig feszültséget érzékeltető (amilyen mondjuk a "Searching for Missionaries", a "When You Are Pushed" vagy a "Prison Camp" is) trackek között azonban felbukkan egy új Rambo-téma, amely lágy vonósokból, s az őket méltóságteljesen kiegészítő dobokból, illetve fúvósokból áll. Ez az egyébiránt rendkívül szépre sikerült dallam olyan tételekben hallható, mint az "Aftermath", a "The Village", valamint a szerző talán legnépszerűbb művében, A Dűne gyermekeiben hallhatóra hajazó vokállal kiegészülő "Battle Adagio". Amennyiben a hetvenöt percnyi játékidőt soknak találjuk, azonban kíváncsiak vagyunk arra, milyen tempóval, illetve stílussal bír a score, a fent kiemeltek vagy az utolsó öt tétel meghallgatását követően kaphatunk hiteles képet.
A filmzenealbum az újfajta piaci szokásoknak megfelelően az iTunes-on és CD-n egyaránt elérhető. A dolog érdekessége, hogy a Lionsgate Records körbefogta velük a film hivatalos bemutatójának időpontját, online formában ugyanis már két hete elérhető Tyler zenéje, a lemezre azonban február 5-éig kellett várni (ez az elhúzódás vélhetőleg a gyártási időnek tudható be), mindemellett a kiadó hivatalos honlapján díjmentesen is végighallgatható a score.
Brian Tyler az Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2.-höz készült aláfestése után a John Ramboéval is bebizonyította, hogy kellő alázattal és tisztelettel tud a régi elődök helyébe lépni, és érdemes ilyen feladatokkal is megbízni őt. Míg azonban előző műve elsősorban a korábbi Alien- és Predator-zenék rajongóinak szolgált csemegével, addig a John Rambo inkább a modern ritmusok és akciók kedvelői számára ajánlott.
Kulics László
2008. 02. 06.
2008. 02. 06.
Tracklista:
- Rambo Theme (3:31)
- No Rules of Engagement (7:09)
- Conscription (2:56)
- The Rescue (4:01)
- Aftermath (2:36)
- Searching for Missionaries (7:03)
- Hunting Mercenaries (2:41)
- Crossing Into Burma (6:57)
- The Village (1:44)
- Rambo Returns (2:42)
- When You Are Pushed (2:26)
- The Call to War (2:50)
- Atrocities (1:41)
- Prison Camp (4:42)
- Attack on the Village (3:02)
- Rambo Takes Charge (2:23)
- The Compound (7:46)
- Battle Adagio (3:07)
- Rambo Main Title (3:26)
- Rambo End Title (2:59)
Az album a Spotify-on:
