A jó kocsik és a féktelen száguldás szerelmesei számára készített Halálos iramban című alkotás, illetve folytatásának közönségsikerein felbuzdulva a Halálos iramban: Tokiói hajszával a Universal Pictures gárdája immáron harmadjára igyekszik a sebesség megszállottjait a vásznak elé csalogatni. A recept egyszerű, hiszen a csillogó járgányok a köréjük épített, nem éppen fantáziadús forgatókönyvet, illetve a szereplőgárda színészi képességeinek hiányosságát a célközönség számára remekül feledtetik. A tipikusan sablonos folytatás elkerülésére törekedve Justin Lin rendező és gárdája a helyszínt, illetve a versenyzési stílust egyaránt megváltoztatta. Ez utóbbi vezetéstudományt fitogtató irányzat a címből is kitűnő drift, ami nem más, mint az autó tökéletes uralásának és irányításának látványos bemutatása úgy, hogy a gépjármű lehetőség szerint egy pillanatig se haladjon a szokásos módon – azaz egyenesen. A lényege, hogy az autó hátulját a túlkormányozottságból adódó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy a jármű megtapadna. A drift kifejezetten a hátsó kerekes meghajtással rendelkező kocsik, illetve azok sofőrjeinek művészete. S hogy mindezen tudományról hőseinknek miért pont Tokióban kell számot adniuk? A válasz egyszerű: ez a fajta őrület a '60-as évek során jelentkezett először Japánban, és népszerűsége azóta is töretlen.


Brian Tyler neve eme szériával egyszer már némileg összefonódott, ugyanis a Halálos iramban zenéjének összeállítása során – több más előadó mellett – a fiatal komponista 1999-es The 4th Floorjából is válogattak be tételeket BT eredeti filmzenéje mellé. Azonban Tyler mostani jelenléte nem ennek köszönhető, hanem a taiwani származású rendezőnek, akivel először a DVD-n már hazánkban is kapható, Annapolis – Ahol a hősök születnek című katonai filmben dolgoztak együtt. Mikor legújabb rendezésének muzsikájára terelődött a szó, a korábbi együttműködésből adódóan Lin magabiztosan tárcsázta a szerző számát.

Tyler elfogadta a felkérést, s míg Linék a forgatásokon – melynek során egyébként több mint száz autót törtek szét –, valamint az utómunkákon múlatták napjaikat, addig ő a megfelelő hangulat megteremtésén töprengett. Az eredetileg csak 12 percnyi score-ra szerződött komponista végül egyórányi zenét szerzett, mellyel a versenyek tempóját és hangulatát igyekezett tükrözni egy 64 fős zenekar játékával, amit markáns rockzenei elemekkel ötvözött. Ez utóbbi munkafázishoz egyébként Tyler a Guns N' Roses gitárosát, Slash-t, is bevonta a munkálatokba. A komponista elmondása szerint ez volt az egyik legnehezebb filmzenéje, ugyanis jó szokásához híven a zene megírása és felvezénylése mellett jó pár hangszeren (például: gitár, szintetizátor, dobok) is maga játszott, továbbá a hanganyag mixelésébe is belefolyt (a 2002-es Bubba Ho-tepnél szintén hasonló helyzetben volt). Így Tyler kénytelen volt a saját stúdiója, illetve az Eastwood Scoring Stage között úgy ingázni, hogy közben mindig más tisztet töltött be.


A "The Fast and the Furious: Tokyo Drift" című hétperces tételben minden benne van, amit erről a zenéről tudni érdemes. A remek dallamú akciótétel, és annak összekötései az első pillanattól kezdve felismerhető, tyleres nagyzenekari játékon alapulnak, amire rockos, illetve némileg drum & bass-es elemek épülnek (az itt felcsendülő, pörgős akciótémák később a "DK vs. Han"-ban, valamint a "Downtown Tokyo Chase"-ben egyaránt megjelennek). Bár a score beharangozójából sejtettem, hogy majdan a film által megkövetelendő "zúzással" találom szemben magamat, elsőre mégis meglepődve, összevont szemöldökkel hallgattam végig az albumot. Minthogy tőlem messze állnak az ilyen jellegű muzsikák, a "Saucin", továbbá a "Mustang Nismo", a "Welcome to Tokyo", a "Sumo" (ez utóbbi háromban hallható egyébként Slash gitárjátéka) és társaik számomra a hallgatható kategórián kívül esnek. Ugyanezt a tesztközönség másként gondolta: minthogy elég jelentős szerepet kapott a rockos hangzás, pár, az ilyen műfajt igencsak előnyben részesítő ismerősömnek megmutattam a lemezt, akik azonban jobbára ezeket a részeket emelték ki pozitívumként – ám ezen nem csodálkoztam.

Szerencsémre az albummal történő ismerkedés során olyan momentumokra is sikerült ráakadnom, melyek titokzatosságukkal, lágyságukkal, ha nem is elsőre, de többszöri hallgatást követően felhívták magukra a figyelmemet. Ide sorolhatók az olyan feszültebb pillanatokat idéző, lassú vonós- és csipetnyi gitárjátékokból álló tételek, mint a "Preparation", az "N20", az "Underground", az "Empty Garage", a "Journey Backwards", vagy éppen a "Shaun's Crazy Idea". Ehhez hasonlókat egyébként az Annapolis, valamint a Paparazzi score-jában már hallhattunk.


Zenei ízlésem miatt – ami jelen esetben némileg hátránynak számít – mindössze négy olyan tételt találtam, mely felhőtlen örömöt okozott számomra. Ezek közül három ("Neela Drifts", "I Gotta Do This", "Neela") a Nathalie Kelley által alakított Neela kellemes gitárpengetős főtémájának variációja, a negyedik pedig egy tisztán szimfonikus darab, a "Symphonic Touge". Ez utóbbi lényegében a "The Fast and the Furious: Tokyo Drift" című tétel nagyzenekari változata, ahol Tyler hozza a tőle megszokott színvonalat, így nem okozott vele csalódást. A szerző a track utolsó negyedében hallható, lassú motívumok felsorakoztatásának kíséretében búcsúzik el hallgatójától.

Brian Tyler legújabb, többféle hangzást összemosó filmzenéjét leginkább Trevor Rabin Tolvajtempó score-jhoz, a Mark Mancinával közösen írt Con Air – A fegyencjáratéhoz, illetőleg Hans Zimmer Mission: Impossible 2.-jének egyes részeihez tudnám hasonlítani – persze mindezek csupán hangulati egyezések, nem átemelések. Tyler ezzel egy némileg ismeretlen arcát mutatta meg számomra, ám remélem, hogy ezt a jövőben ismét elrejti előlem – legalábbis egy darabig. Mindazonáltal akik az imént felsorolt zenéket kedvelik, azoknak szinte biztos, hogy ez a korong (melyen egyébként egy elenyésző hányadot leszámítva az összes elhangzó instrumentális tétel szerepel) is kellemes órát fog okozni.


A Varése Sarabande igencsak kitett magáért, ugyanis egy nem túl terjedelmes, ám annál informatívabb, teljesen színes füzetecskét csomagolt az amúgy is több mint egyórányi játékidővel rendelkező kiadvány mellé, melyben a filmből származó képek mellett Tylert láthatjuk munka közben, illetve Slash társaságában is – ez utóbbi érdekessége, hogy szerzőnk a Guns N' Roses gitárosa mellett állva AC/DC-s pólót visel. Magát az összképet tehát nem érheti rossz szó, csak azt sajnálom, hogy emellé nem kaptam számomra emészthető muzsikát. Majd legközelebb...