A japán Takara Tomy és az amerikai Hasbro játékgyártó cégek közös vállalkozásának eredményeként születtek meg a Transformerek, melyek történeteit hosszú évekig csupán a képregények hasábjairól, illetve rajzfilmek révén ismerhettük meg, idővel azonban a számítógépesjáték-ipart, illetve a mozivásznakat is meghódították ezek az idegen civilizációból érkező robotok, melyek többek között autókká, repülőkké, dinoszauruszokká, illetőleg olyan műszaki berendezésekké képesek átalakulni, mint például a magnó. A jó oldalon az Optimus fővezér mögött felsorakozó Autobotok találhatóak, velük szemben pedig az Álcák, élükön Megatronnal. Az elmúlt három évtized során a bolygónkon és a világűrben egymással egyaránt összecsapó gépezetek történetei különböző univerzumok halmazává dagadtak, melyek a mozgóképes alkotások vonalán eddig közel húsz rajzfilmsorozatra és négy élő szereplős mozira terjedtek ki.


A rajzfilmek score-jai

A játékgyártók egy tévésorozat beindításával kezdték meg a franchise kiépítését. A Sunbow Productions, a Hasbro, a Marvel Productions, a Toei Animation, valamint a dél-koreai AKOM összefogásával 1984 szeptemberétől kerülhetett képernyőre a The Transformers, amely négy évadja során közel száz részt élt meg. A rajzfilmre történő adaptálás ötlete a két évvel korábban sikeresen véghezvitt G.I. Joe-ból eredt, ahol a Hasbro szintén a Marvellel karöltve dolgozta ki elképzeléseit. A karakterek külalakja részben a játékok megalkotásánál is közreműködő Shohei Koharának köszönhető, a kalandok koncepcióját Jim Shooter állította fel, a karakterek háttértörténetéért pedig Bob Budiansky felelt - utóbbi elődje Dennis O’Neil volt, ám az ő elképzelése messze állt a Hasbro kívánalmaitól, így végül Budianskyra osztották e feladatot. A kooperációs munka úgy oszlott meg az országok között, hogy a forgatókönyveket, illetve a hangmérnöki munkálatokat az egyesült államokbeli felek vállalták el, az animációról pedig a japán és a dél-koreai stábok gondoskodtak.

A Földön és a világűrben egyaránt csatázó Autobotok és az Álcák összecsapásainak aláfestéséről Johnny Douglas és Robert J. Walsh gondoskodtak, akik korábban olyan hasonló volumenű projektekben dolgoztak össze, mint a Dungeons & Dragon és a G.I. Joe: A Real American Hero (utóbbi játékok közös pontja a robotokkal a rajzfilmes adaptációkat jegyző zeneszerzők személye mellett az, hogy egy hatrészes képregény, a Transformers / G.I. Joe: Divided Front keretén belül Optimusék és a G.I. Joe-k közös kalandot élhettek át). Ám bármennyi muzsikát készítettek Douglasék, a legemlékezetesebb pontnak mai napig a főcímzene számít: ez a nyolcvanas évek emblematikus rajzfilmnyitányainak egyikeként is emlegetett darab Anna Bryant nevéhez fűződik. "A Transformers főcímzenéje a legkülönösebb azok közül, melyeket én írtam, mivel ez egyik pillanatról a másikra született meg. A forgatókönyv olvasása közben egyszer csak megszólalt bennem a dal, ezt követően pedig gyorsan a zongorámhoz ültem, és eljátszottam" – nyilatkozta a dalszerző, aki minden évad esetében újraírta művét úgy, hogy a szöveget megtartotta, a dallamot pedig valamennyi szezon alkalmával átvariálta. 


A Sunbow/Hasbro/Marvel trió 1986-ban úgy gondolta, hogy egész estés epizódot készít a tévésorozat második és harmadik évadjai közötti cselekményszál-változások áthidalása érdekében: ebből lett a The Transformers: The Movie, melyet hazánkban két címen, Transformersként és Alakváltókként is forgalomba hoztak. Az alkotást a széria producere, Nelson Shin rendezte, aki több szempontból is hátat fordított az addigi gyakorlatoknak, ugyanis mozija sötétebb hangulattal bírt, erőszakosabbá vált, mindezeken túl pedig számtalan eltérést mutatott a szereplők tekintetében. Döntően ezeknek volt köszönhető az, hogy vállalkozása nem aratott különösebb sikert a nézők, illetve a rajongók körében. 

A kíséret elkészítésére nem a széria komponistapárosát kérték fel, hanem Vince DiColát, kinek nevét elsősorban a Rocky IV. kapcsán szokás emlegetni. "Mikor leszerződtem a filmre, nem ismertem a sorozatot, és a zenéjét sem hallottam. Ezen később sem változtattam, és örülök annak, hogy kompozícióim nem azok tükrében ihletődtek, hanem teljesen önálló műként születtek meg. Emellett sokat jelentett számomra az is, hogy e projekt kellő teret biztosított ahhoz, hogy amennyire csak lehet, kreatív legyek" – emlékezett vissza később a szerző, aki a vérbeli nyolcvanas éveket megidéző szintetizátoros muzsikával támasztotta alá az Autobotok és az Álcák csatáját. Munkájának egyes pontjain észrevehetően köszönnek vissza a Rocky IV.-ből ismert megoldások, ám ezt DiCola sosem rejtette véka alá: "Ennek oka részben annak köszönhető, hogy még igen frissen élt bennem a Rocky-zene, másfelől megbízóim is külön hangsúlyozták, hogy annak idején milyen mérvű hatással volt rájuk e művem és mennyire inspirálta őket. Úgy vélem, a Rocky-film nélkül sohasem szerződtettek volna le a Transformershez". 

"Olyan zene elkészítése volt a cél, amely nemcsak a projektet szolgálja, hanem amennyire csak lehet, kreatív és egyedi legyen. Bár a score meghaladta az alkotók által támasztott elvárásokat, utólag visszatekintve néhány dolgon azért változtattam volna" – mesélte a szerző, aki régi munkatársaival, Casey Young és Tony Papa hangmérnökkel, valamint Ed Fruge producerrel karöltve dolgozott a projekten. "Caseynek lehetősége nyílott arra, hogy az eddigieknél szélesebb hangskálán mozogjon, ami nagyon szórakoztató volt: némely hangok megtalálása sok időbe telt, egyes esetekben pedig kénytelenek voltunk kompromisszumot kötni annak érdekében, hogy ki ne fussunk a határidőből" – emlékezett vissza DiCola, akinek bevallása szerint a csatajelenet kísérete okozta a legnagyobb fejtörést, mivel ott az események gyorsasága okán a zene időzítési pontjai is hatványozottan voltak jelen. 

A dalokkal kapcsolatban az alkotók eredeti elképzelése az volt, hogy ezúttal döntően szintipopos szerzeményekre támaszkodnak majd, így a score csupán néhány jelenet erejéig kap teret. S bár ezek arányát időközben az ellenkezőjére fordították – végül összesen közel hetvenpercnyi DiCola-mű került a képsorok alá – a dalok még így is jelentős szerepet tudhattak magukénak. A számok közül a legérdekesebb pályafutás címét Stan Bush "The Touch"-ja tudhatja magáénak, e mű ugyanis eredetileg a Sylvester Stallone főszereplésével készült Kobrához íródott, később pedig más Transformers-produkciókból (mint például a Transformers: Fall of Cybertron című számítógépes játékból) is visszaköszönt. Emellett olyan dalok kaptak még helyet ebben a projektben, mint a Lion formáció által előadott főcímzene, az NRG-féle "Instruments of Destruction" vagy a Spectre Generaltól (ismertebb művésznevén: Kick Axe) származó "Nothin's Gonna Stand In Our Way"-"Hunger" páros. A többek között ezeket is magában foglaló betétdalos album máig könnyedén beszerezhető, a BotCon által kiadott változatok (a döntően korai dalverziókat bemutató Protoform Sessions, illetőleg a versenyzongorára átdolgozott tételekből álló Artistic Transformations: Themes and Variations) azonban ritkaságnak számítanak. Az instrumentális darabok kiadatlanságával kapcsolatosan végül az Intrada tette fel az i-re a pontot azzal, hogy 2014 elején előállt a teljes score-ral, amely mellett korongjukon a munkálatok hajnalán íródott, "Legacy" címre keresztelt demó is helyet kapott.


A klasszikus folyamatot követően szinte évente jelentkeztek a játékgyártók (hol önállóan, hol összefogva) egy-egy sorozattal, aminek eredményeként az alakváltók világa lassan multiverzummá dagadt. A The Transformerst a The Transformers: The Headmasters követte, amely már a japánok irányításával született meg, a zenéről pedig Katsunori Ishida és Masakazu Yokoyama gondoskodtak, akik nem tartották meg az előző széria főcímzenéjét, hanem "The Headmasters", valamint "You Are a Transformers" címen új vezérdalokat kreáltak. Az ezt megalkotó Toei Animation később még olyan további szériákat indított útjára, mint a Transformers: Super-God Masterforce (melynek muzsikáját Ishida már önállóan jegyzi), az eredeti széria spin-offjaként szolgáló Transformers: Victory (zene: Michiaki Watanabe), illetőleg a Transformers: Zone, amelynél az addig egymást váltó Ishida-Watanabe páros fogott össze a megfelelő kíséret létrehozása érdekében. 

Bár a rajzfilmek folyamatosan műsoron voltak, és a játékok is sikeressé váltak, mindez az amerikai piacon nem jelentkezett oly mértékben, mint az európain vagy az ázsiain, ezért a Takary/Hasbro csoport úgy döntött, vérfrissítésnek veti alá karaktereit. Ennek eredményeként született meg a Transformers: Generation 2, amely nemcsak egy két évadot megélt széria címe lett, hanem az egész ráncfelvarrás mottója is: új történetek, figurák, reklámblokkok és képregények születtek, melyek az addig ismert, Generation 1-ra keresztelt világ folytatásai voltak. Ezen folyamat soron következő állomáspontja az 1996 szeptemberétől beindított Beast Wars: Transformers volt, melynek három évadja az eddig megszokottaktól eltérően nem japán-amerikai, hanem kanadai-amerikai együttműködés eredményeként jött létre. Az aláfestésről, valamint a "Beast Wars Theme Song"-ról Robert Buckley gondoskodott, akinek ettől kezdve indult be igazán a filmzeneszerzői karrierje, mely során később a huszonhat epizódot megélt Beast Machines: Transformersnek köszönhetően egyszer még visszatérhetett a robotok közé. A Beast Wars hatására 1998-1999-ben az Ashi Productions és a Nihon Ad Systems elkészítette a Beast Wars II: Super Life-Form Transformerst, amely negyvenhárom részből, illetőleg egy ötvenperces kiegészítő kalandból, a Beast Wars II: Lio Convoy's Close Call!-ból állt. E vállalkozás érdekessége filmzenei vonatkozásban az, hogy míg az egyes epizódokhoz Yuzo Hayashi és Hideo Takahashi írt zenét, illetve dalokat, addig a hosszabbhoz Masae Sagarát kérték fel az alkotók. A Beast Wars-folyam japán változatának folytatásaként látta meg a napvilágot a Super Life-Form Transformers: Beast Wars Neo, a kétezres évek elején pedig a Transformers: Robots in Disguise-ban léptek képernyőre az Autobotok és az Álcák, s utóbbi esetében mind a japán, mind pedig az amerikai változathoz önálló főcímzenék születtek – előbbihez a "Hono no Overdrive (Burning Overdrive)" tartozik Kouji Wadától, utóbbihoz pedig a Paul Gordontól származó "Transformers: Robots in Disguise Theme". Az eddig felsorolt szériák mindegyikéhez betétdalokkal tűzdelt szintipop aláfestések tartoznak, melyek egy részét olyan gyűjtemények keretén belül ismerhetjük meg, mint az öt lemezt magába foglaló Transformers: History of Music 1984-1990 és a Transformers: Song Universe, valamint a duplakorongos Transformers: Theme Song Collection – különös csemegék ezek, melyek pikantériáját nemcsak a nyolcvanas évek tipikus szintis hangulata adja, hanem a japán dalok is.

Az ezredforduló során a Hasbro és a Takara újfent együtt dolgoztak a Transformers-rajzfilmeken, de úgy, hogy minden korábbi szériával szakítottak. Ennek eredményeként jött létre 2002-re a Transformers: Armada, melyhez a két mogul újfent többfrontos hadjáratot dolgozott ki a célközönség számára: a rajzfilmen kívül játékok, képregények, valamint PlayStation 2-es videojátékok követték egymást, idővel pedig az Armada folytatásaként napvilágot látott a Transformers: Energon, illetve a Transformers: Cybertron. Ez az egyébként Unikorn-trilógiának is nevezett hármas filmzenei szempontból nem az aláfestés minősége, hanem a főcímzene körüli botrányról lett ismert. A klasszikus szériához íródott Bryant-dalt ezek révén hallhatták újból a rajongók, igaz, az eddig ismert változatokhoz képest átdolgozva. Az alkotók azonban nem tüntették fel Bryant nevét, aki ezért perelni kezdett, ami nem az első ilyen húzása volt, az ezredfordulón ugyanis azért kezdeményezett jogi eljárást az illetékesekkel szemben, mert nem kapta meg a filmek és a zenék forgalmából neki járó jogdíj teljes összegét.


A két cég mellett a nyolcvanas évek derekán a rajzfilmek terén patinás névvel rendelkező Hanna-Barbera Productions Inc. is belevágta fejszéjét a robotok harcába, aminek eredményei a Challenge of the GoBots című hatvanöt részes folyam, valamint a hosszabb játékidejű, ám mindössze egyetlen kalandból álló GoBots: Battle of the Rock Lords lettek, melyek mindegyikéhez Hoyt Curtin szolgáltatott aláfestést. A komponista közel harminc évig volt a stúdió zenei vezetője, emellett olyan méltán népszerű rajzfilmek muzsikái, illetve nyitányai köthetőek hozzá, mint a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki, A Jetson család vagy a Maci Laci. 


A rajzfilmek kivitelezéssel kapcsolatos minőségi változására csupán az élő szereplős alkotások elsöprő sikerét követően kerítettek sort a robotkalandokba befektető producerek. Az első, meglehetősen szembetűnő grafikai változásokon átesett folyam a Transformers: A bukottak bosszúja, valamint a Transformers 3. eseményei között játszódó Transformers: Cyber Missions volt, mely mivoltát tekintve nehezen besorolható, ugyanis bár sorozat, a tizenhárom darab, kettő-hat perc közötti hosszúsággal bíró kalandokat (melyeket webes felületen keresztül mutattak be) magában rejtő folyam a rövidke játékidők okán nem definiálható tipikus szériaként. 

A másik színvonal-emelkedés a Transformers Prime: Szörnyvadászok esetében volt megfigyelhető, amely 2010 őszén debütált, s összesen három évadot, valamint egy egész estés fejezetet (Transformers Prime Beast Hunters: Predacons Rising) élt meg. A 3D-s animációval készült folyam minden addiginál nagyobb sikert aratott a nézők és a kritikusok körében – utóbbit nemcsak a pozitív sajtóvisszhangok, hanem a megannyi Daytime Emmy-jelölés, illetve díj is alátámasztja. Az itt megismerhető történet nem folytatás, hanem inkább újraindítása a klasszikus szériának úgy, hogy közben némely ponton – például Űrdongó a sérült hangmodulátora okán itt sem képes beszélni – párhuzamot mutat a Michael Bay-filmekkel. 

A sorozat producerei – s nem mellesleg az első mozifilm forgatókönyvírói - Roberto Orci és Alex Kurtzman voltak, akik Brian Tylert bízták meg a zenei kísérettel. A komponistával korábban a Sasszem révén dolgoztak együtt, de közösen jegyzik a máig futó Hawaii 5-0-t, illetőleg a Szemfényvesztők című mozifilmet is. A producerek azt kérték Tylertől, hogy egy olyan művet szállítson le nekik, amely eltér az addig ismert Transformers-rajzfilmek kíséreteitől: azt várták el tőle, hogy a score témaközpontú, dallamos és grandiózus legyen. Ehhez pedig nemcsak időt, hanem elegendő tőkét is biztosítottak számára, amiből lehetőség nyílt egy nagyzenekar és egy kisebb létszámú kórus finanszírozására. A szerző elképzeléseit szintetizátoros demókon keresztül mutatta meg Kurtzmanéknak, s csak azok jóváhagyását követően dolgozta véglegesre, majd juttatta el a partitúrákat Prágába, ahol a The Slovak Symphony Orchestra játszotta fel azokat Allan Wilson vezényletével. Tyler a zenei felvételeken nem minden esetben tudott részt venni, amit bizonyos mértékben kihívásként élt meg, hiszen így nem a fülkéből vagy a karmesteri pódiumról adhatta az instrukciókat, hanem több száz kilométeres távolságból, ám azon szokásával ezúttal sem hagyott fel, hogy egyes instrumentumok megszólaltatását saját maga végezze. 

A Transformers: Prime aláfestése több témán alapul: van egy hős téma, melyen kívül a főbb karakterekhez is hozzárendelt egy-egy motívumot a szerző, továbbá olyan tételeket is készített, amelyek az akciójelenetek gerincét képezik. Ezek összessége pedig epizódról epizódra kiindulópontként szolgált Tyler számára, amit aztán különféle epizódmotívumokkal és átkötő szakaszokkal fűzött egybe időnként a Remote Control Production kötelékébe tartozó komponista, Matthew Margeson bevonásával, akitől Optimusék nem álltak távol, hiszen önálló munkái (Kingsman – A titkos szolgálat, Eddie, a sas) mellett a Transformers: A bukottak bosszúja mozifilmnél is közreműködött ugyanezen szerepkörben.


Amerikai és kanadai kollaboráció eredményeként 2012 februárjától került képernyőre a Transformers Mentőbotok című folyam, mellyel a Hasbro célja az volt, hogy ne csak a tinédzserek és a felnőttek számára tegyék vonzóvá a robotokat, hanem az óvodások, valamint az alsó tagozatosok részére is. Céljaik elérése érdekében a leegyszerűsített grafikával rendelkező animációs alkotásból száműzték az Álcákat – mindössze néhány utalás hangzik el velük kapcsolatban –, a forgatókönyvek pedig úgy készültek el, hogy minden epizód egy-egy tanmeseként szolgáljon a gyerekeknek. A széria muzsikájáról a ParodiFairként is ismert páros, Jeff Eden Fair és Starr Parodi gondoskodtak, akikről Jeff Kline producer így vélekedett: "Szívükön viselnek minden egyes témát, minden hangszert, minden hangjegyet. Egyedülálló az a szenvedély, ahogyan a munkájukat végzik". Fairék egy főcímzenét is készítettek a közszolgálati robotok (amelyek rendőr- és tűzoltóautóvá, helikopterré, illetve buldózerré képesek átalakulni) számára, melynek szövege a kanadai rockbanda, a Mariana’s Trench frontemberének, Josh Ramsaynek a tolmácsolásában hallható. 


A mozifilmek score-jai

A Hasbro az ezredfordulót követően úgy határozott, hogy játékainak karakterei elég időt töltöttek már a tévéképernyőkön ahhoz, hogy a mozitermekben is megbirkózzanak a közönség kegyeiért. Ennek érdekében termékeinek jogait felkínálta a filmipar számára is, aminek eredményeként megszületett a G.I. Joe: A kobra árnyéka, valamint a pesszimista előhangok ellenére hatalmas sikert aratott Transformers. A Shia LaBeouf és Megan Fox oldalán vászonra lépett robotok dicsfénye nemcsak a filmet övezte, hanem annak zenéjét, továbbá az olyan járulékos termékeket is, mint a játékok, vagy a szereplők képeivel ellátott labdák, ágyneműk, ruhák stb. A látványos akciójelenetek és a humor mellett ezúttal az önálló egyéniséggel rendelkező robotok - ami persze kicsit furcsának hat fémlények esetében - is komoly fegyverténynek számítottak, az ezzel kapcsolatos híreket azonban eleinte némi fanyalgással párosuló érdeklődés övezte. A rendező és Steven Spielberg producer azonban úgy vitték véghez 2007 nyarának legnagyobb durranását, hogy a felnőttek és a gyermekek egyként szurkoltak a bolygónkon harcoló, többek között autóvá, motorrá, rádióvá és repülővé átváltozni képes robotoknak.

A nyolcvanas évek során készült rajzfilmsorozatnak, illetve egész estés rajzfilmnek köszönhetően Johnny Douglas, Robert J. Walsh és Vince DiCola közreműködésével már születtek zenék a robotok kalandjaihoz (a többi szériáról nem is beszélve), azonban a direktor nem szerette volna, ha a korábbi témák visszaköszönnek alkotásában. Többek között ezen instrukcióval is ellátta komponista barátját, Steve Jablonskyt, akit A szigetet követően gyakorlatilag gondolkodás nélkül bíz meg újabb és újabb feladatokkal. Mindketten egyetértettek abban, hogy bár a történet robotokra épül, nem fémes hangzású megközelítésre van szükség: "Szerettük volna, ha a zene egyfajta érzelmi kapcsolatot biztosít az emberek és a robotok között. A robotok önálló személyiséggel bírnak, és fontos szerepe van Sam Autobotokkal való kapcsolatának is. Bay azt akarta, hogy a közönség együtt érezzen a karakterekkel, ne csak annyit mondjon rájuk, hogy klasszak voltak" – meséli a komponista. A muzsika éppen ezért elsősorban nagyzenekarra és kórusra építkezik, az elektronikus elemek pedig – melyek minden tétel esetében megfigyelhetőek –, csupán kiegészítő szerephez jutnak, s bár az Álcák színrelépésekor kicsit jobban előtérbe kerülnek, fenyegetésük inkább a baljós hangvételű kórus révén érződik jobban. A szerző a három vezérmotívum elkészítésével látott neki a score-nak: az Autobotokéval, az Álcákéval, illetve a hőstémaként szolgáló "The All Spark"-kal kezdte, s ezeket követően született meg Optimus fővezér témája, valamint a score többi része, amely elsősorban a könnyen megjegyezhető dallamokon, és egyszerű, ám hangzatos harmóniákon alapul. A komponistát jelen alkotás – a későbbi folytatásokkal egyetemben – a szokásosnál is jobban megdolgoztatta, ugyanis a Transformers a hangok tekintetében nem számít átlagos akciómozinak. Az ilyen műfajú filmek esetében a zeneszerzőkkel előre szokás egyeztetni arról, hol várhatóak robbanások vagy nagyobb hangerejű effektek, ezúttal azonban ezek szem előtt tartása kevés volt, hiszen ott voltak még a robotok mozgását kísérő hangok is, amelyeket a milliónyi apró alkatrészük ad ki magából. Így Bayjel nemcsak az akciórészek esetében beszélték át, hogy hol lesz fontos szerepe az effekteknek, hanem a film összes olyan jeleneténél is, ahol a robotok feltűnnek. 

Az alkotók a mozi premierjével párhuzamosan mindössze a betétdalokat magában foglaló album megjelentetését tartották fontosnak olyan előadók slágereivel, mint például a Smashing Pumpkins, a Disturned, a Him vagy a Linkin Park, mely utóbbi formáció később szorosan összefonódott a trilógiával. Jablonsky szerzeménye azonban olyannyira felkeltette a nézők, valamint a műfaj rajongóinak figyelmét, hogy hamarosan aláírásgyűjtésbe kezdtek egy, a kiadásával kapcsolatos petícióval. A világhálón véghezvitt, a filmzenék esetében finoman szólva sem jellemző megmozdulás eredményeként három hónappal a bemutató után – a komponista születésnapjára, október 9-ére időzítve – a Warner Bros. elérhetővé tette a score-t. Az érdeklődés akkora volt iránta, hogy a szériában gyártott mennyiség záros határidőn belül elfogyott, így manapság jobbára csak az aukciós oldalakon keresztül lehet hozzájutni e koronghoz, ami a szerzemény sikerének egyértelmű jelzője.


A bevételek és az elismerések eredményeként semmi kétség nem volt afelől, hogy a robotok visszatérnek majd a vászonra, s bár a siker ezúttal sem maradt el, sokak szerint esett a színvonal amiatt, hogy Bay (egy korábbi filmjéhez, a Bad Boys-hoz hasonlóan) ismét a "többet, nagyobbat, hangosabbat" elvnek megfelelően készített folytatást. A Transformers: A bukottak bosszúja eleinte azt az idilli állapotot mutatja be, amikor az Autobotok segítik az embereket, a legyőzött Álca-vezér kiiktatása, illetve fogva tartása okán pedig a gonoszoknak se híre, se hamva. Persze ezen kép közel százhatvan percen keresztül történő taglalása csakhamar unalomba fulladna, így hát a forgatókönyvírók gondoskodtak Megatron kiszabadításáról és a gonoszok revansáról.

Minthogy a zeneszerzői pozíció megpályázására nem volt szükség, Jablonsky számára gyakorlatilag magától értetődő volt, hogy két évvel később ismét a Sony Scoring Stage-en találta magát a folytatás aláfestésének felvételei közepette. Itt azonban csupán a hetvenegy fős Hollywood Studio Orchestra játékának rögzítésére került sor – igaz, arra szekciónként, így a szimfonikus rész csak a keverőasztalon állt össze –, a kórusrészekhez ugyanis a londoni Air Lyndhurst patinás termét bérelték ki. Az előző film három vezérmotívuma (a "The All Spark", valamint az Autobotok, illetve az Álcák témái) megtartása mellett a szerző továbbiak megírásába kezdett, melyeket a "bukottak", a "szimbólumok" és a "vezér" munkacímekkel illetett. A nagyzenekari és az elektronikus elemek aránya éppúgy megmaradt, mint az egyszerű, könnyen megjegyezhető dallamok, újítást pedig a főcímzene hangjegyeinek beleolvasztása jelentett – a Linkin Park "New Divide" című dala tehát hosszabb-rövidebb ideig részesévé vált az összesen száztíz percnyi játékidővel rendelkező aláfestésnek. A végeredmény azonban már korántsem aratott olyan zajos sikert, mint elődje, amit leginkább a megfelelő mérvű újítás hiányának tudtak be, hiába írt ugyanis plusz dallamokat a szerző, stílusuk és szerkezetük azonossága okán nem tűnnek ki a már ismert részekből.

A score ezúttal már a premierrel azonos időben került a boltok polcaira, a Linkin Park által előadott szám viszont – a dallamátvétel ellenére – nem erre a korongra, hanem a betétdalos albumra került fel olyan zenekarok dalaival egyetemben, mint a Nickelback, a Taking Black Sunday, a Green Day, valamint a The Fray. A film számára készült "New Divide" lett azonban a legmeghatározóbb zene, mely természetesen kőkemény marketingeszköz is volt Bayék számára. A számról 2009 márciusában lehetett először hallani a formáció egyik tagjától, Mike Shinodától: "Az elmúlt hetekben egy új dalon dolgozunk, amely nagyon szórakoztató lesz". Hamarosan kiderült, hogy ez nem más lesz, mint a Transformers: A bukottak bosszúja főcímdala, melynek elkészítésével a film alkotói bízták meg őket (ezt hívják a szakmában "work for hire songs"-nak). A dallal – amelynél Hans Zimmer is közreműködött – kapcsolatban a direktor így nyilatkozott: "Ez egy olyan remek szám, amely tökéletesen illeszkedik a film intenzitásához".


A popcornmozik, illetve a blockbusterek koronázatlan királya következő alkalommal is a Transformerek küzdelmének újabb fejezetét mutatta be közönsége számára. A folytatás apropójából ezúttal az 1969-es holdraszállást is felhasználták történetükhöz, amely ezen forgatókönyv szerint nem a világűr meghódításáról szólt, hanem arról, hogy vajon az amerikaiak vagy az oroszok bukkannak-e rá előbb az évekkel korábban, a Hold felszínén észlelt becsapódás okára. Ezen meglehetősen ügyes húzás mellett azonban a Transformers 3. különösebb újdonságot, illetve csavart nem tartalmaz, hacsak nem azt, hogy Megan Fox helyére Rosie Huntington-Whiteley került, aki a Shia LaBeouf által megformált Sam új barátnőjét, Carlyt alakítja. A személycsere oka az volt, hogy Fox egy, a Wonderland újságnak adott interjú alkalmával Hitlerhez hasonlította Bayt, ami Spielberg fülébe is eljutott, aki utasította a direktort, hogy azonnal rúgja ki őt a produkcióból. 

A zene terén ezúttal is fontos szerep hárult az amerikai rockcsapatra, a Linkin Parkra, akik ez alkalommal is új dalt szállítottak a film számára. Az "Iridescent" a zenekar "A Thousand Suns" című albumára került fel, s bár nem úszott olyan népszerűségben, mint a "New Divide", meghatározó szerepe volt mind a filmben, mind pedig a premiert megelőző marketinghadjárat során, így a Linkin Park neve mára éppúgy egyet jelent a Transformers-trilógiával, mint Jablonskyé. A dalt számos koncertjükön előadták már, a legnagyobb promóciónak azonban a film premierjével egybekötött ingyenes moszkvai koncert számít, melynek keretén belül a Vörös térre látogatóknak lehetősége nyílt a Transformers-filmhez köthető dalok meghallgatására is.

Jablonsky ezúttal kihagyta a "New Divide" dallamait, valamint az új dal hangjegyeit sem használta fel szerzeményében, amit ugyan fel lehetne róni neki, ám mindezek mellett egy értékelhetőbb aláfestést szállított, melyben csokorba szedte az előző részek legemlékezetesebb és legkedveltebb pillanatait, s némi variálgatással, illetve új motívum behozásával azokra alapozta kompozícióját. Persze ettől függetlenül, ha komplexen tekintjük a zenét, a sokadik Remote Control-os, egy kaptafás muzsika címét viselhetné, azonban bármennyi bírálat is éri őt emiatt, az átlag mozinézőktől kapott figyelem és a megannyi eladott album arról árulkodik, hogy komponistánk jelenleg éppúgy egy üzembiztos recept birtokában van, mint rendező barátja, akivel ezáltal tökéletesen kiegészítik egymást.


A három robotmozit követően Bay elhagyta a Hasbro-világát azért, hogy leforgathassa az évek óta halogatott Pain & Gain című munkáját. A Mark Wahlberg, Dwayne Johnson, Anthony Mackie, Ed Harris és Tony Shalhoub főszereplésével vászonra vitt projektet a direktor eredetileg az első Transformerset követően valósította volna meg, az alakváltók elsöprő sikere miatt azonban kénytelen volt 2013-ig hanyagolni azt. Bár a harmadik robotkalandot követően LaBeouf és Bay egyaránt azt nyilatkozták, hogy a jövőben nem veszik ki részüket ebből a franchise-ból (utóbbi helyére a pletykák szerint olyan direktorok kerülhettek volna, mint Roland Emmerich, Joe Johnston, Stephen Sommers vagy David Yates), az ezzel kapcsolatos tárgyalások eredménye azonban az lett, hogy a direktor végül mégis elvállalta a Transformers: A kihalás korára keresztelt projektet, főszereplőnek pedig magával hozta Wahlberget.

A forgatókönyvért – az előző folytatásokhoz hasonlóan – Ehren Kruger felelt, aki a cselekményszálat négy évvel a Transformers 3.-at követően vette fel, s gombolyította tovább úgy, hogy a Transformers: A kihalás kora egy új trilógia első fejezetévé válhasson. A 165 millió dollárt felemésztett alkotásban a már ismert robotkarakterek mellett többek között a Dinobotok, valamint az Álca-vezér Megatron reinkarnációja, Galvatron is vászonra léptek. Az előkészületek során kiszivárogtatott információkból többek között az is kiderült, hogy a forgatókönyv megalkotása során igyekeztek mérsékelni a gyermeteg humort, Wahlberg mellett pedig Stanley Tucci, Jack Reynor, Nicola Peltz és Titus Welliver került a kamera elé. A hírek azt sugallták, hogy a stúdió és az alkotógárda komolyabban próbálják megközelíteni a projektet – melyet története okán egyfajta rebootként is definiálhatnánk –, a végeredmény ismeretében azonban elmondható, hogy nem igazán sikerült kilépniük az előző kalandok révén kitaposott nyomvonalból. 

"A zene jobbá teheti, de el is ronthatja az adott jelenetet. Steve nagyban hozzájárult a Transformers-trilógia és számos más filmem sikeréhez, amit nem győzök eléggé hangsúlyozni. Kiváltságnak tartom, hogy egy olyan kaliberű szerző dolgozik a csapatomban, mint ő" – nyilatkozta Bay néhány éve a Varietynek. A rendező természetesen ezúttal is Jablonskyhoz fordult segítségért, hat hónappal a premier előtt azonban a szerző még igencsak szűkszavúan és bizonytalanul válaszolt arra a kérdésre, hogy ezúttal mit várhatunk tőle: "Még nem igazán tudtunk találkozni Michaellel a negyedik Transformers-film okán, de úgy hallottam, hogy valami új dolgot szeretne, amire én készen állok. Az hiszem, ez egy... nem is tudom, hogy hívhatjuk-e rebootnak, de az biztos, hogy új szereplőket ismerhetünk majd meg. Meglátjuk, hogy a főtéma, amelyet majd hallunk, új lesz-e vagy sem. Még semmiben sem vagyok biztos". Az első egyeztetésre decemberben kerítettek sort, ám ekkor még csak néhány kockát láthatott a szerző, így a tényleges munkálatok pár héttel később vehették kezdetüket, s akkor is úgy, hogy rengeteget beszéltek arról, mi is látszik majd a végső változaton, a rendelkezésére bocsájtott kópia ugyanis még híján volt a CGI-nak, aminek eredményeként Jablonsky döntően panorámaképeket és csodálkozó-rohangáló embereket látott. "Michael egy zseni, mert minden a fejében van, és pontosan el tudja magyarázni, hol mi is fog történni" – mesélte ezzel kapcsolatban a szerző, majd hozzátette: "Első megközelítésként úgy véltük, hogy bár vannak benne utalások az előző mozikra, ez mégis egy teljesen új film. Ezért egyetértettünk abban, hogy új témákat kell kidolgoznom, mert bár láthatunk néhány régi szereplőt, az emberek és a robotok oldaláról egyaránt sok, eddig nem látott karakter tűnik fel. A projekt felénél azonban azt éreztem, hogy elengedhetetlen a már ismert témák legalább egy részének a bevonása, ezért elkezdtük keresni, hogy erre hol nyílhatna lehetőség. Van például egy nagyon szép pillanat – anélkül, hogy bármi konkrétumot elárulnék –, ahol Optimus látható, s ekkor végül az ő jól ismert témáját alkalmaztam. Ezen megoldásnak köszönhetően a film egyik legfelemelőbb pillanatát kaptuk, a legtöbb esetben azonban teljesen új anyagot hallhatunk". 

A zenei felvételek májusban vették kezdetüket, s a munkafolyamatok során a dubstep / elektro house műfajokon belül dalszerzőként, valamint producerként ismert Skrillex is a komponista segítségére volt a megfelelő hangzásvilág megteremtésében. "Eljött a stúdiómba, lepakolt, és egy hetet töltött el velem a keverőszobában" – emlékezett vissza Jablonsky. "Ez idő alatt derült ki számomra, hogy ő maga is nagy Transformers-rajongó, ezért izgatott volt a közös munka végett. Magával hozta egy barátját, Eddie Jefferyst is, akikkel kipakolták laptopjaikat, majd miután megmutattam nekik a filmet és néhány témámat, elmentek a városba, hogy hangokkal kísérletezgethessenek. Nagyon erősen jelen van a munkája, mindenki tudni fogja, mikor hallja őt" – tette hozzá.

Az eddig ismert kíséretekhez képest eszközölt változások sorát gyarapítja az is, hogy a hivatalos betétdalért ezúttal nem a Linkin Park, hanem a 2008-ban alakult rockzenekar, az Imagine Dragons felelt. A csapat a "Battle Cry" című felvételét először Baynek mutatta meg, aki teljesen a hatása alá került: "Ez igazán tökéletes ehhez a mozihoz" – kommentálta. Ezt követően megmutatta Jablonskynak is, aki szintén el volt ragadtatva tőle, így csakhamar nekiálltak, hogy átformálják azt a film igényeinek megfelelően, amit néhány nap alatt véghez is vittek a Remote Control Productions stúdiójában – egészen pontosan Zimmer birodalmában, ezért találjuk meg az ő nevét is közreműködőként. A Transformers: A bukottak bosszújánál alkalmazott gyakorlathoz hasonlóan néhány jelenet erejéig a szám dallamait a score-hoz is felhasználták. 


A Takara Tomy és a Hasbro az elmúlt három évtized során meganyi alakváltó-kalandot szolgáltatott a rajongók számára, s bár a folyamatos érdeklődés fenntartása érdekében az alkotók kénytelenek voltak néhányszor vérfrissítéshez nyúlni, összességében véve a Transformers-folyamokkal kapcsolatban kijelenthető, hogy az ügyes üzleti fogásoknak köszönhetően rendkívüli kultusznak örvendenek, és ezen érdeklődést hatványozottan tudták fokozni a Bay-féle produkciókkal. S hogy mindez miként alakul majd a jövőben? A második mozitrilógia kiteljesedését ugyan jó előre beharangozták már a producerek, megvalósítása azonban minden bizonnyal a Transformers: A kihalás kora bevételi sikereinek függvénye lesz – az eddigi információk szerint az ötödik rész premierjét 2017-re tűzte ki a Paramount. Az animációs alkotások tekintetében pedig több konkrétumról is beszélhetünk, a Transformers: Prime-széria spin-offja ugyanis zöld jelzést kapott, így az 2015-ben kerül képernyőre Transformers: Robots in Disguise címmel, emellett pedig 2016-ra is terveznek egy Transformers-rajzfilmet.

 

Kulics László
2014.06.29.