"Three Hours", "Culmination", "FEA", "Humble Beginnings", "Pursuing the Truth", "Uncovering Lies", "60 Minutes", "Let's Start from the Beginning": csupán néhány példa az Igazság – A CBS-botrány című dráma score-jából, melyek újfent alátámasztják azt a tényt, miszerint Brian Tyler nem felejtette el régi önmagát, csak épp olyan projekteknél van lehetősége maradéktalanul alkalmazni saját stílusát, melyek elkerülik a rivaldafényt. Az már a fenti pontszámból is kiderül, hogy jelen kíséretet korántsem tekintem hibátlannak, ám az Thor: Sötét világ óta ez az első olyan munkája, amelyet többször is örömmel hallgattam végig, ellentétben például a Tini nindzsa teknőcök és a Bosszúállók: Ultron kora zenéjével, ahol meglátásom szerint a blockbusterek követelményeinek történő megfelelés árnyékolja be teljesítményét, a Halálos iramban 7. és a The Expendables – A feláldozhatók 3. párosnál pedig témán belüli kifulladást tapasztalni.


A politikai vonalon mozgó alkotást James Vanderbilt vitte vászonra, aki forgatókönyvíróként eddig többek között A csodálatos Pókembernél, A Zodiákusnál, illetve Az elnök végveszélybennél működött közre, rendezőként viszont ezzel a kritikusok és a nézők által egyaránt átlagosnak ítélt munkával debütált. A történet az amerikai újságíró és tévés producer, Mary Mapes Truth and Duty: The Press, the President, and the Privilege of Power című kötetén alapul, és az író azon, 2004 szeptemberében kirobbant botrányát dolgozza fel, amikor röviddel George W. Bush újraválasztása előtt a CBS 60 Minutes című műsorában ő, valamint műsorvezető kollégája, Dan Rather a birtokukba jutott dokumentumokra hivatkozva azt állították, hogy Bush a kapcsolatrendszerét kihasználva úszta meg a vietnami háborúban való részvételt. Az eset nem kis port kavart, s bár Mapes kiállt a rendelkezésére bocsájtott anyag valódisága mellett, a bírósági döntés alapján a CBS kénytelen volt bocsánatot kérni a megkérdőjelezhető hitelességgel bíró dokumentumok miatt, Mapes pedig elkerült a társaságtól. Ezen érdekes eset mellett olyan színészek tették ígéretessé az Igazság – A CBS-botrányát, mint a Rathert megformáló Robert Redford (aki Az elnök emberei és A hírek szerelmesei révén korábban már belekóstolhatott az újságírók világába), a Mapest alakító Cate Blanchett (Benjamin Button különös élete), továbbá Dennis Quaid (Frequency), Elisabeth Moss (Mad Men – Reklámőrültek) és Topher Grace (Pókember 3.), a végeredmény azonban mégsem szólt akkorát, mint a hasonló műfajú Frost/Nixon vagy a JFK – A nyitott dosszié.


"Az Igazság – A CBS-botrány azt a többnyire törékeny és feszült viszonyt mutatja be, amely az újságírók, a politikusok és az igazságra szomjazó emberek között van. A zene arra törekszik, hogy bemutassa a szerkesztőségben uralkodó hangulatot, a politikai hatalmat és csatározásokat, valamint az ezekben részt vevő személyeket" – nyilatkozta Tyler, akinek nem volt nehéz megtalálni a közös hangot Vanderbilttel, mivel ismeretségük több mint egy évtizedre, a 2003-as A sötétség lepléig nyúlik vissza. A történethez leginkább idomuló hangulat létrehozásán azonban a szerző, elmondása szerint, sokat dolgozott, a kiindulási pontot pedig az a jelenet szolgáltatta, amikor Mapes kézhez kapja a Bushról szóló dokumentumokat. "Ez a rész konspiratív, és egy olyan fordulópont, amely meghatározza a cselekményszál irányát. Amikor megmutatták nekem a filmet, ettől fogva bilincselt le" – mesélte a szerző, akinek a rendező először temp zene nélkül mutatta meg az alkotást, úgy, hogy ő és a vágó, Richard Francis-Bruce elhagyták a vetítőtermet annak érdekében, hogy Tyler minél inkább beleélje magát a látottakba. A várt hatás pedig olyannyira nem maradt el, hogy a komponista ezt követően teljesen másban kezdett el gondolkodni, mint addig a forgatókönyv és Mapes kötetének hatására. A zenei felvételekre Ausztráliában került sor (ennek oka, hogy Blanchett kérésére a film is ott forgott), ahol karmesterként Christopher Gordon segítette Tylert, kinek nevét olyan mozik komponistájaként ismerhetjük, mint a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán vagy a Daybreakers – A vámpírok kora.

A Mapes és az őt támadók oldaláról egyaránt értelmezhető és védhető eset egy döntően bensőségesnek nevezhető muzsikát kapott. Tyler a főbb alkotóelemeket igyekezett hangszerekre osztani: míg az újságírókat zongora- és hárfajátékokkal szimbolizálta, addig a háborúban részt vevő katonákat dob-, illetve trombitaszólamokkal, az affér szereplőinek érzelmeit pedig vonósokkal szimbolizálta. A történet három pillére azonban nemcsak hangszereléssel, hanem témákkal is elkülönül, amit többek között a "Truth (Main Title)"-ben, a "Three Hours"-ban, illetőleg a drámai vonalat képviselő "Culmination"-ben, a "FEA"-ben, valamint a "Humble Beginnings"-ben figyelhetünk meg. S ha már érzelmek: a zárótételként szolgáló "End of an Era" mellett a legtöbb emocionális töltettel a "Transcendence" bír, melynek esetében a zenekar játékát Tori Letzer vokálja teszi mélyebbé – a New Yorkban felnőtt énekesnő ezt megelőzően a Thor: Sötét világnál működött közre Tyler oldalán.


Az Igazság – A CBS-botrány score-ja nem vonultat fel etnikus hangszereket, virtuóz megoldásokat vagy egyéb szembetűnő dolgokat, éppen ezért ha nem lenne benne jó pár kiemelkedő tétel, akkor nem volna több egy szokványos konspirációsdráma-muzsikánál. De szerencsére több remek tracket is magában foglal (kezdve az írásom bevezetőjében felsoroltakkal), a film mérsékelt fogadtatása révén azonban vélhetőleg e mű is olyan sorsra jut majd, mint a Sose bízz a szomszédodban!, A Lazarus-terv vagy éppen a Pánik szintén Tyler jegyezte kísérete, melyek hiába sikerültek jól, a hozzájuk tartozó alkotások ismeretlensége miatt csak a rajongók figyeltek fel rájuk.