2015-ben már eddig is számtalan közkedvelt alkotás folytatása vagy továbbgondolása került a mozikba, melyek közül májusra a Mad Max: A harag útja, a Torrente 5. – A kezdő tizenegy, valamint a legjobban várt blockbusterek sorába tartozó a Bosszúállók: Ultron kora jutott. Az 1963-ban útnak indított Marvel-képregény, A Bosszú Angyalai műfajának egyik legnépszerűbb darabja, így nem az volt a kérdés, hogy tagjainak kalandjait az újságok hasábjai, illetve a rajzfilmszériák mellett a vásznon is figyelemmel kísérhetjük-e vagy sem, hanem az, hogy mikortól. A sort Hulk nyitotta 2003-ban, majd Vasember, Thor és Amerika Kapitány következett, első közös színrelépésüket pedig a 2012-es Bosszúállókban élvezhettük, mely alkotás hatalmas sikert könyvelhetett el, ezért egyértelmű volt a Marvel vezetői számára az, hogy az önálló karaktertörténetek mellett ezt a vonalat is folytatni kell. A Bosszúállók: Ultron korában Vasember (Robert Downey Jr.), Thor (Chris Hemsworth), Hulk (Mark Ruffalo), Amerika Kapitány (Chris Evans), Fekete Özvegy (Scarlett Johansson), Sólyomszem (Jeremy Renner), valamint a S.H.I.E.L.D.-re keresztelt szervezet vezetője, Nick Fury (Samuel L. Jackson) a mesterséges intelligenciával bíró robot, Ultron ellen küzdenek az emberiség megmentése érdekében. A direktori széket az első Bosszúállókat is jegyző Joss Whedon foglalta el, aki emellett a forgatókönyvért is felelt, és többek között neki köszönhetjük A S.H.I.E.L.D. ügynökei című tévésorozat beindulását is.


A Bosszúállók univerzumának tizenegyedik mozis felbukkanásához kapcsolódó aláfestés az év egyik legérdekesebb háttértörténetével rendelkezik, melynek főszerepében két A-listás komponista, Brian Tyler és Danny Elfman található – ugyanilyen érdekes párost alkot Marco Beltrami és Philip Glass is az újrainduló Fantasztikus Négyesnél. A sort Tyler nyitotta meg, amikor tavaly márciusban aláírta a szerződést a Bosszúállók folytatásához, amivel párhuzamosan az előző kalandot jegyző Alan Silvestri teljes mértékben kikerült a Marvel-világból, mivel korábban Amerika Kapitány kapcsán is hasonlóképpen járt (a hős önálló történetének második felvonásához Henry Jackman szolgáltatta a dallamokat). Az alkotók döntése logikusnak nevezhető, hiszen az elmúlt időszak Marvel-mozijait tekintve eddig egyedül Tylernek sikerült minőségi duplázással előállni a Vasember 3-nak, illetőleg a Thor: Sötét világnak köszönhetően – ráadásul utóbbi muzsikájával párhuzamosan a Marvel-fanfár elkészítésére is őt kérték fel. A rajongók várták, mi fog kisülni ebből a munkából, a fokozott figyelemre pedig Tyler rá is tett egy lapáttal akkor, amikor egy interjú során azt nyilatkozta, hogy olyan John Williams-darabok hangulata előtt kíván majd tisztelegni, mint a Superman, a Star Wars vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói score-ja, és úgy, hogy közben Thor, Amerika Kapitány és Vasember már ismert motívumait is felhasználja.

A zeneszerzői poszton történő változások manapság már nem meglepőek (pláne a Marvel esetében), az azonban igen, hogy minderről a moziplakát révén értesül az ember: jelen esetben így derült ki, hogy Tyler mellett Elfman is ringbe szállt. Hogy pontosan mi is történt, és kitől ered a bővítés ötlete, nem ismert, ráadásul írásom elkészültéig mindkét fél csak a közös munkafolyamatról beszélt a médiában, s arról is ilyen előzékenyen: "Hozzájárultam az új Bosszúállók-mozi kíséretéhez. Abban vettem részt, hogy az általam nagyon kedvelt Alan Silvestri-témát egy új motívumba olvasszuk, s ezáltal egyfajta hibridet hozzunk létre. Nagyon élveztem a munkát." Ez volt Elfman első nyilatkozatainak egyike, később azonban kiderült, hogy ennél jóval többet tett le az asztalra, sőt bizonyos információk szerint egyórányi zenét szállított a projekt számára. Elfman korábban olyan képregénykaraktereknek írt dallamokat, mint Batman, Pókember, Dick Tracy vagy Hulk, e világ tehát cseppet sem állt tőle távol, ám ilyen szintű felosztásban még nem volt része. Ugyanakkor a már késznek vélt muzsikák produceri és direktori döntésekre történő drasztikus változtatásában mindkettejüknek volt része: míg Tyler a Constantine – A démonvadász kapcsán járt így, ahol Klaus Badelt lett a társa, addig Elfman a Pókember 2-nél, ahol Christopher Youngnak kellett pár kidobott tétel helyett újat írnia. A Bosszúállók: Ultron kora párosa azonban nemcsak duóban dolgozott, hanem három kiegészítő komponistával is: a Bates Motel – Psycho a kezdetektől című sorozat révén ismertté vált Chris Bacon, Paul Mounsey (aki olyan alkotásokban volt Elfman segítségére hasonló szerepkörben, mint például a Mr. Peabody és Sherman kalandjai vagy az Óz, a hatalmas), illetőleg T.J. Lindgren állt melléjük, aki szintén számtalan Elfman-muzsikánál működött közre a 2007-es A királyság óta. Így állt össze tehát a csapat, melynek munkája az Abbey Road Studios falai között kelt életre a brit Philharmonia Orchestra közreműködésével.


"A score-on az utolsó pillanatban kezdtünk el dolgozni. Nem jutott időnk a pihenésre! A végsőkig történtek változtatások, mindig módosítottak valamit az alkotók, hogy jobb legyen a film, nemegyszer új jeleneteket tettek bele, s ezért nekünk is folyamatosan új ötletekkel kellett előállnunk még az utolsó percekben is" – mesélte Tyler, aki saját stílusát keverte a korábbi interjújában ígért klasszikus megközelítéssel, ezáltal szerencsére eltávolodott attól a Remote Control-szerű stílustól, amihez az elmúlt időszakban oly sokszor nyúlt. Az új dallamok mellett az általa készített Thor-, illetve Vasember-motívumok is felcsendülnek (Silvestri is hasonlóan tett az előző részben Amerika Kapitány fanfárjával), melyek közül utóbbié Ultron megszületésének kíséretében szimbolikus jelentőséggel bír. A történet szerint Stark és Banner jó szándéktól vezérelve igyekeznek életre kelteni Ultront, ám ez balul sikerül, a teremtmény ugyanis a Bosszúállókat és az emberiséget tekinti ellenségnek. E folyamatot rendkívül jól érzékelteti a "Birth of Ultron" című tétel, ahol a Vasember-utalás, az új védelmi rendszer reménye és a balul sikerült kísérlet zenei szimbólumai remek perceket biztosítanak, a negatívum mindössze annyi benne, hogy a zongoraszólam nagyon hasonlít Tylernek a Szemfényvesztőkhöz készült nyitányából ismert klimpírozásához. Ám nemcsak Tyler nyúlt Stark dallamaihoz, hiszen Elfman is felhasználta azokat az "Inevitability-One Good Eye" esetében.


A Hollywood Records által először digitálisan, majd CD-n is elérhetővé tett kiadványon feltüntették, melyik tétel kihez tartozik, ám ez enélkül is könnyedén kitalálható. Elfman sokkal karakteresebb darabokkal állt elő, és ez nem csupán a kiváló Silvestri-átiratoknak köszönhető. A szerzőre jellemző vonósmegoldások hatására a "Heroes" közben megelevenednek a hősök (hasonlóan érzek egyébként a Tyler jegyezte "Rise Together" első felénél is), az ő kézjegyei miatt vált markánssá az "It Begins", az "Avengers Unite", illetve szerez kellemes perceket a "Nothing Lasts Forever", valamint a gitárszólammal tarkított "The Farm". "Vannak részek, melyek jobbá váltak az ő stílusától" – vélekedett Tyler, aki bár nem hozta a Thor: Sötét világnál nyújtott színvonalat, de azért hallhatunk tőle néhány energikus darabot. Itt van például a végül lágy dallamokba torkolló "Breaking and Entering", a "Sacrifice", az egymást követő "The Vault" – "The Mission" – "Seoul Searching" trió, a "The Battle", az "Uprising", illetőleg az "Outlook", melynek utolsó percében Silvestri Bosszúállókhoz íródott "Helicarrier"-je is felcsendül.


Az imént felsoroltakon kívüli tételek azonban kissé középszerűre sikerültek, és jó lenne tudni, hogy ennek a feszített munkatempóból eredő "gyorsan csináljunk valamit" metódus volt az oka, vagy az, hogy az olyan jelenetek félvállról lettek véve, ahol a muzsika nem hangsúlyosan van jelen. A Bosszúállók: Ultron kora score-ja az általam legjobban várt 2015-ös zenék egyike volt, s kíváncsiságomat tovább fokozta, mikor megtudtam, hogy a zeneszerzői poszt megosztásra kerül. A végeredmény ismeretében azonban sokkal inkább a Brian Tyler-Danny Elfman duó kollaborációja miatt marad emlékezetes ez a projekt, mintsem a kíséret magas színvonalától (bár még mindig inkább ezt részesítem előnyben, mint mondjuk Jackman Amerika Kapitány: A tél katonája ihlette céltalan muzsikáját). S ahogy olvastam más rajongók vélekedéseit, nem maradok egyedül azon véleményemmel, miszerint e mű inkább akkor kerül majd terítékre, ha az olyan párosokra terelődik a szó, amilyet például Trevor Jones és Randy Edelman (akik egymástól függetlenül dolgoztak Az utolsó mohikánon) vagy Hans Zimmer és James Newton Howard (Batman: Kezdődik) is alkotott.