A nyolcvanas évek derekán egy forgatókönyvíró testvérpár, Jim és John Thomas keltette életre a világegyetem egyik legismertebb és legfélelmetesebb idegenét, a Predatort, avagy a Ragadozót. Ihletként egy, a Rocky IV. bemutatását követően Hollywoodban szárnyra kapott poén szolgált, miszerint a bokszoló immáron minden lehetséges ellenféllel szembeszállt a Földön, úgyhogy legközelebb már egy idegennel kellene szorítóba lépnie. S bár mindez csupán a berkeken belüli élcelődés volt, a Thomas duó végül egy teljes mozifilmet épített rá, amely eleinte még Hunter munkacímen futott.

Az intelligens és fejlett technológiával (úgymint az álcázás lehetősége fénymegkötéssel, a plazmafegyver, a karra erősített számítógépszerű kütyü, és az űrrepülőgép) rendelkező faj 1987-ben lépett először vászonra, ahol nem Sylvester Stallonéval, hanem a korszak egy másik, szintén meghatározó akciósztárjával, Arnold Schwarzenegerrel folytatott küzdelmet, később pedig Danny Glover és Adrien Brody is farkasszemet nézhetett vele, emellett pedig két alkalommal még az alienekkel is összemérhette erejét. A teremtmény kinézete Stan Winstonhoz fűződik, aki egy repülőút során készítette el a vázlatokat. Az első elképzelések alapján a lénynek hosszú nyaka, egy szeme és kutyaszerű feje volt, mindemellett pedig nindzsaszerű vadászként lett körülírva viselkedésmódja – a jelmezt pedig Jean-Claude Van Damme-ra tervezték. Ezt azonban végül több szempontból is elvetették: egyrészt a dzsungelben játszódó történetből eléggé kilógott volna ezen külső, a nindzsa dolog pedig érdekesen hatott volna egy olyan szereplőgárda mellett, amelyben szinte csak izmos, nagydarab színészek szerepelnek. Ezt követően vették kezdetüket a módosítgatások, és született meg a ma is ismert változat, melynek bőrébe a mintegy két méter húsz centi magas Kevin Peter Hall bújhatott bele. "Nemcsak egy olyan fickó vagyok, aki szörnyjelmezben csoszog összevissza, inkább afféle bábmester lennék, aki a láb- és kézmozgásokkal megkísérel személyiséget kölcsönözni a lénynek" – nyilatkozta egy alkalommal Hall.

A Predator-saga (illetve az onnan kinőtt Alien vs. Predator-produkciók) nemcsak mozifilmként hozott pénzt a kasszába, hanem egyéb vonalakon is sikeres üzletnek bizonyult: maketteket éppúgy készítettek belőlük, mint különféle plüssfigurákat, illetve relikviákat, s megannyi könyv, valamint képregény oldalain váltak nyomon követhetővé az újabb és újabb történetek – utóbbi kettőben találkoztak össze először a Fox kíméletlen, savas vérű idegeneivel –, s duzzadt tovább univerzumuk. Ezen járulékos üzletágak a mai napig biztos bevétellel szolgálnak a Foxnak, nemcsak a számtalan film, hanem a figura kultikussá válása okán is. 

Jelen összefoglalónk a Predatorokkal kapcsolatos filmek gyártási sorrendje szerint készült el, s ilyen mozinak tekintjük a két AvP-t is, aminek következtében azok az önálló történettel bíró alkotások közé ékelődve kerültek bele írásunkba.



Ragadozó (1987)
Predator


zene: Alan Silvestri


Az első Ragadozó-film elkészítéséről az akciódirektor John McTiernan gondoskodott, akinek számos egyéb kultuszmozi is köszönhető - egy évvel később hozta tető alá például az egyik legismertebb művét, a Drágán add az életed!-et. Az aláfestésről Alan Silvestri gondoskodott, aki Joel Silver producernek köszönhetően került bele e projektbe: "A Vissza a jövőbe utómunkálatai során találkoztam először Joellel, aki Bob, azaz Robert Zemeckis egyik nagyon jó barátja. A kezdetektől fogva azonos hullámhosszon voltunk, és arra vártunk, mikor tudnánk együtt dolgozni, majd egyszer csak megjelent a Ragadozó filmtervével, amit természetesen rögtön elvállaltam" – emlékezik vissza a komponista. Silvestri négy témát is készített a film számára, melyekkel a kommandós csapatot, az idegen lényt, az utóbbival kapcsolatos helyi mítoszt, továbbá a feszültséget egyaránt mesterien támasztotta alá. Mindemellett egy olyan muzsika került ki a kezei közül, amelynek főtémája a legtöbbször emlegetett tételek egyike, ha a szerző filmográfiája kerül terítékre – a zene többi része viszont már többnyire jelenetfüggő, műfaján belüli jelentősége azonban nem elhanyagolható. A szimfonikus szerzemény számtalan különleges ütős hanggal kombinálódik a dzsungelharc szimbolizálása érdekében, ám mindez a film sikere és a szerző ismertsége ellenére is 2003-ig bezárólag csupán a filmmel egyetemben volt élvezhető, önállóan nem jelent meg – azóta viszont már két alkalommal is újrakiadásra került.  





Ragadozó 2. (1990)
Predator 2


zene: Alan Silvestri


Három évvel később Stephen Hopkins ülhetett a direktori székbe, hogy elkészítse a Ragadozók 2.-t, melyben a vadásszal már nem Arnold Schwarzenegger néz szembe (ám egy egymondatos utalást hallhatunk rá a filmben a Gary Busey által alakított ügynöktől), hanem a Danny Glover játszotta Los Angeles-i zsaru és maréknyi csapata, melynek tagjai között ott találjuk Bill Paxtont is, aki az egyetlen olyan színész, aki a világűr két legveszedelmesebb teremtményével is szembenézhetett már, hiszen Alien- és Predator-filmben egyaránt szerepelt. A score elkészítésével ezúttal is Silvestri lett megbízva, aki az alapokat megtartva jobban előtérbe helyezte az ütőhangszereket, melyre nemcsak az épületek sokasága okán joggal dzsungelnek nevezhető városnegyed adott okot, hanem a vudus szál is (utóbbival kapcsolatban egy olyan tételt is szerzett, amely akár egy ilyen vonatkozású szertartáshoz is megfelelő lehetne). Emellett sokkal erőteljesebbé és hangsúlyosabbá váltak az akciótételek, így az első részhez képest egy dinamikusabb muzsikával találjuk szembe magunkat, amely nemcsak a képsorokkal együtt élvezetes, hanem azoktól elkülönülve is. A Ragadozóval ellentétben e folytatás muzsikája már szerencsére a premierrel párhuzamosan elérhetővé vált, így a rajongók hosszú ideig ezzel tudtak vigasztalódni az első részhez köthető lemez hiányában.





Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen (2004)
AVP: Alien vs. Predator


zene: Harald Kloser


A Fox 2004-ben eresztette össze először két rettegett idegen faját, az alieneket és a predatorokat, akik mellett bolygónk, valamint az emberiség csupán statisztákká váltak a meglehetősen kusza történettel rendelkező, hazánkban A Halál a Ragadozó ellen címet viselő produkcióban, melyet Paul W.S. Anderson íróként és direktorként egyaránt jegyez. A film muzsikáját Harald Kloser szerezte, aki egy, az addigi Alien- és Predator-filmek aláfestésétől merőben eltérő, önálló score-t készített, mindenféle utalást mellőzvén az ekkorra már klasszikusnak számító aláfestésekre. Bár e szerzemény remekül követi az eseményeket, s az alkotás jellegéből adódóan az akciómuzsikák dominánsabban vannak jelen a feszültségteljes dallamokhoz képest, mégis inkább egy, a korszak elvárásainak megfelelő műként jellemezhetnénk, mintsem egy vérbeli akcióthriller-score-nak, ami nem kis részben járult hozzá a kedvezőtlen fogadtatáshoz. Kloser volt az első olyan komponista ezen szériánál, aki az eddigi gyakorlatoktól eltérően nem egy vérfagyasztó, baljós vezértémával állt elő, hanem egy magasztaló, heroikus megoldással, melyben elsősorban kórussal, rezesekkel és vonósokkal operál. A film számtalan negatív kritikát kapott (sőt még a nem túl impozáns Arany Málna-díjat is elnyerte), az elismerések terén pedig kizárólag Kloser ért el pozitív eredményt, amikor munkájáért BMI-szobrocskát kapott. 





Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2. (2007)
AVPR: Aliens vs. Predator - Requiem


zene: Brian Tyler


A Colin és Greg Strause páros az első AvP-hez képest egy, az eredeti alkotásokhoz sokkal hűbb mozit kívánt elkészíteni, és bár erőszakossága, illetve különböző apró, visszatekintő utalásai révén jobban hozta a korábbi filmek megszokott, és azokból eredően elvárt hangulatát, az elsöprő siker ezúttal is elmaradt, akárcsak Andersonnál. A zeneszerzői posztra Brian Tyler került, aki e mozik rajongójaként saját maga kezdett el kilincselni a Foxnál annak érdekében, hogy ezen munkát megszerezze. Szerencséjére a direktorpáros már ettől függetlenül gondolkodott leszerződtetésében, ami nagy mértékben járult hozzá kollaborációjuk megvalósulásához. Mindannyian egyetértettek abban, hogy bár önálló muzsikát kell készíteni a filmhez, utalások szükségesek az addigi mozik aláfestéseire is, amely elgondolás rendkívül sokat dobott a film összhatásán, főként a hommage-szerű jelenetek esetében. "Az egész film során a vonósokkal Jerry Goldsmith hangszerelésére figyeltem, az ütőhangszereket James Horner A bolygó neve: Halálbeli zenéje révén alakítottam, a törzsi dobok pedig Alan Silvestri két Ragadozó-zenéjére utalnak vissza. Ezenkívül vannak olyan zenekari tűzijátékok is, melyeket Elliot Goldenthal is alkalmazott A végső megoldás: Halálban, és azt szerettem volna, ha mindezek az elemek egyszerre benne vannak a zenében, miközben a score önmagában is képes megállni a lábán" – nyilatkozta a komponista.





Ragadozók (2010)
Predators


zene: John Debney


Huszonhárom évvel az első rész bemutatását követően – és két, nem túl nagy népszerűséget magáénak tudható AvP-mozi után – Robert Rodriguez vette szárnyai alá az idegen vadászokat, akiket a hazai filmgyártásból Hollywoodig jutó Antal Nimród rendező közreműködésével újból önálló történet keretén belül hozott vissza a mozivászonra. Az alkotók igyekeztek a lehető legtöbbet megtenni a franchise sikeres feltámasztása érdekében: a helyszíntől kezdve a forgatókönyvig, a szereplők egy-egy mozzanatától a zenéig bezárólag lehetett érezni az elődök előtti tisztelgést, mindezek mellett pedig törekedtek arra az egyensúlyra is, melynek célja a régi rajongók és napjaink közönségének egyöntetű elégedettsége volt. E projekt abszolút győztese az aláfestést jegyző John Debney, aki az elejétől fogva biztos volt abban, hogy a korábbi filmek muzsikáiból indul majd ki: "Lehetetlen Ragadozó-zenét írni Silvestri mesteri témáinak és motívumainak felhasználása nélkül" – nyilatkozta. Teljesen önálló motívumok szinte csak a lassabb, drámaibb hangvételű részekhez készültek, ám az ismert dallamokat sem egy az egyben adoptálta, hanem új szőnyegelemeket készített hozzájuk, s volt, mikor egyszerre játszatott el két, addig egymástól teljesen függetlenül hallott dallamsort, melyek zseniális kombinációt alkotnak. 





Predator – A ragadozó (2018)
The Predator


zene: Henry Jackman


A 20th Century Fox folyamatosan csepegtette az információkat arról, hogy a korábbiaknál véresebb, komolyabb folytatást képzelnek el, illetőleg hogy forgatókönyve az Antal Nimród-féle Ragadozókat figyelmen kívül hagyva, az első két filmhez kanyarodik majd vissza, ahhoz fog kapcsolódni. Mindezek bizakodásra adtak okot, ám miután arról kezdtek cikkezni, hogy mennyi módosításhoz kell folyamodnia a stábnak ahhoz, hogy a tesztvetítésen kapott negatív visszajelzéseken javítsanak, már sejteni lehetett, hogy a stúdió aktuális törekvése a Ragadozókhoz, valamint a két Alien vs. Predator-mozihoz hasonló fogadtatásban részesül majd – és ez sajnos így is történt. Bár felmerült annak a lehetősége, hogy egy trilógia első fejezeteként áll majd helyt, a bevételi adatok alapján úgy tűnik, ez nem valósul meg, a film az elmúlt öt hét során ugyanis a teljes költségvetés (a gyártásét és a marketingét egyaránt ide értve) alig több mint felét tudta visszatermelni. Amikor bejelentették, hogy Black rendezi a Predator – A ragadozót, hozzám hasonlóan mások is hinni kezdtek abban, hogy Alan Silvestri visszatér a franchise-hoz: "Csak annyit mondhatok, hogy ha az ütemterv rendben lesz, és azt akarják, hogy én készítsem a zenét, akkor annak nagyon fogok örülni, hiszen az elsőkön is én dolgoztam" – nyilatkozta a felvetéssel kapcsolatban 2017 nyarán. E vízió azonban az elképzelések és a vágyak szintjén rekedt, 2018 márciusában ugyanis bejelentették, hogy a score-t Henry Jackmanre bízzák. 

 

Kulics László
2018.10.14.