Alapfogalmak


A filmzene világában nemegyszer botlik a rajongó különféle angol nyelvű kifejezésekbe, szakszavakba. Megpróbáltuk összegyűjteni, és hétköznapi nyelvre lefordítani őket.



additional music
Magyarul kiegészítő zene, amit nem a fő komponista ír. Ez általában akkor fordul elő, amikor a filmkészítők az utolsó pillanatban akarnak változtatni valamin, a zeneszerző viszont már nem ér rá ezzel foglalkozni. Ekkor egy éppen szabad komponistát kérnek fel, hogy írjon át egy-két darabot. Az új zeneszerzőt ilyenkor "additional composer" néven említik meg a stáblistán, de néha még ennyit se kap.


beefing up
Szó szerint: izmosítás. A zeneszerzés ritka változata, elsősorban akkor használják, amikor japán filmeket akarnak forgalomba hozni az Egyesült Államokban. Ilyenkor az eredeti zeneszerzőt kérik fel, hogy bővítsen a zenén, és a korábban "néma" jelenetekhez írjon aláfestést, mondván: az amerikaiakat zavarná a hosszú csend. 


bootleg
Ma már egyre ritkább, hogy egy filmzenét nem adnak ki score formában, és mindössze betétdalos soundtrack jelenik meg az alkotáshoz kapcsolódóan. Főleg régebben volt jellemző, hogy ilyenkor – nem hivatalosan – megjelentek CD-k, melyek az instrumentális zenét tartalmazták. Ezek "Complete Score" vagy "Expanded Score" néven is futhattak, és bolti forgalomban nem voltak kaphatók. E két elnevezés ma már hivatalos albumokon is megtalálható.


catalogue music
Magyar nevén katalóguszene, amely elsősorban kis költségvetésű filmekben, illetve tévéfilmekben szól. Ilyenkor a filmkészítő nem alkalmaz külön zeneszerzőt, hanem megrendel egy katalógust, amelyből aztán kedvére válogathat műfaj szerint csoportosított (horror, romantikus stb.) zenékből. Néhány kollekció egy-egy később kultuszfilmmé váló alkotás miatt akár híres és népszerű is lehet.


collector's edition
A híresebb filmek vagy nevesebb zeneszerzők főbb alkotásainak új kiadását takarja, ami legtöbbször valamilyen évforduló alkalmából történik (például a film premierjének huszonötödik évfordulója, vagy a zeneszerző hatvanadik születésnapja alkalmából). Ilyenkor néhány kiadatlan szerzemény is kerül a lemezre az eredetileg megjelentetettek mellé, és a csomagolás is igényesebb. 


complete score
Ezen albumok a filmben felcsendülő összes nagyzenekari zenét tartalmazzák, egyes esetekben még alternatívákat is egy-két tételnél. Ezek legtöbbször duplalemezes kiadások – ilyennek kellene lennie az összes filmzenének. 


cue
A filmzeneszerzés legelemibb részecskéje. Egy cue egyenlő egy egybefüggő és megszakítás nélküli darabbal. Ez lehet egyetlen hangjegy vagy egy kilencperces egyveleg, mind egy cue-nak számít. Mivel ez így elég töredezett hallgatási élmény lenne, a cue-kat általában trackekbe rendezik, és az albumokra már így kerülnek fel.


deluxe edition
Lényegében ugyanaz, mint a "Collector's Edition", csak itt a "művészi kiadás" nevet kapja a kiadvány. 


DVD isolated score
Egyes DVD-ken a zenei sáv külön megtalálható. Az ilyen jelöléssel ellátott filmzene onnan van lementve.


european version
Olyan aláfestés, amely csupán a film európai változatában szól, az amerikaiban más hallható. Néhány produkcióhoz a forgalmazók egy másik zeneszerzővel új zenét íratnak, hogy például egy francia vagy angol film jobban szerepeljen a tengerentúlon (lásd még: U.S. version).


expanded score
A hivatalosan kiadott zenén kívül tartalmaz még olyan trackeket is, amelyek nem kerültek fel a bolti CD-re. Megjelenhet hivatalosan is (például valamilyen évforduló alkalmából), de többnyire nem hivatalos formában találkozunk vele.


LD isolated score
Az LD a hazánkban nem túlságosan sikeres lézerdiszk formátumot takarja, amely igazából Amerikában és Japánban hódított. Sok film tartalmazott különálló zenei hangsávokat, csakúgy mint a DVD-k, de ezek általában monóban szólnak, és eleve nehéz megszerezni őket.


LD isolated score with SFX
Az előző kiadvány egyik változata. A lézerdiszkek korában népszerű volt dialógus nélküli, ám hangeffektes és filmzenés sávot is a lemezhez mellékelni. Igazából a jelentősége elhanyagolható lenne, ám néhány score (többek között korai Jerry Goldsmith-darabok) csak ilyen formátumban maradt fenn.


leitmotiv
Valamely központi motívum, mely a műben többször visszatér, akár eltérő, akár azonos változatban, és egy adott cselekményhez vagy szereplőhöz kötődik. Ismert még vezérmotívumként is.


limited edition
Magyarul korlátozott példányszámú kiadvány. Ilyen esetekben a CD-k limitált, gyakran számozott kiadásban jelennek meg, ami általában 200 és 5000 darab között változik. Ezt a kiadók nemcsak azért csinálják, hogy minél hamarabb elfogyjanak az áruk, de a fizetendő jogdíjak is töredékükre csökkennek, ha bejelentik, hogy csak korlátozott példányban adják ki a lemezt. Limitált kiadásokkal is foglalkoznak például az Intrada, a Milan és a Varése Sarabande kiadók.


logó
Az a zene, amely a stúdiók rövid "főcíme" alatt hallható a filmek elején. Híres példa Alfred Newman 20th Century Fox- vagy Jerry Goldsmith Universal-logója.


medley
Olyan válogatás (szó szerint egyveleg), amely több filmzenéből vonultat fel témákat. Általában válogatásalbumokon található.


Mickey-mousing score
Ezt a kifejezést alkalmazzák akkor, ha a zene jelenetről jelenetre, vágásról vágásra követi az eseményeket. Itt számos szinkronizációs pontot adnak meg a komponista számára, és főleg könnyed hangvételű vígjátékok, illetve rajzfilmek esetében alkalmazzák – mint például a Bolondos dallamok- vagy a Tom és Jerry-szériáknál.


mock-up
Elsősorban a már kész ötletek egyszerűsített demonstrációja, mely során a zeneszerző általában csak szintetizátoros megoldással mutatja be ötleteit a rendezőnek vagy a producereknek. Lényege, hogy a filmkészítők még a költséges felvételek előtt meghallgathassák az adott jelenethez tervezett zenét, és esetleg változtatást kérhessenek rajta. 


more music
Nagy példányszámban elkelt CD-k esetében szoktak megjelentetni "More Music" kiadást. Ezeken rendszerint az alapkiadványról lehagyott szerzemények lelhetőek fel, esetleg párbeszédekkel színesítve (ilyennel többek között A rettenthetetlen, a Titanic és a Gladiátor esetében egyaránt találkozhatunk).


music supervisor
Szó szerinti fordításban zenei felügyelő, akinek munkája elsősorban a betétdalok kiválasztására és a jogi háttér biztosítására korlátozódik, jobb esetben a zeneszerzőt segítő, a score-t és a dalokat összehangoló szakember.


needle-dropping
Az a technika, amikor a rendező nem alkalmaz zeneszerzőt, hanem kizárólag dalokat használ, melyek szó szerint átveszik a score szerepét. Ez nem keverendő össze az üzleti megfontolásokból összeválogatott betétdalok alkalmazásával, mert itt a dal és a film között szoros kapcsolat van. A needle-drop első használója John Landis és Martin Scorsese volt, utóbbi a Dühöngő bikában alkalmazta először a technikát.


original version
A szerzemények továbbgondolás előtti, avagy alapváltozata.


out of print
Akiadott zenék bizonyos részét egy idő után kivonják a forgalomból. Ezeket utána még lehet kapni elvétve külföldön vagy aukciós weboldalakon. Ide főként a korábban csak bakeliten kiadott zenék tartoznak, de egyre többször előfordul már a CD-k esetében is ilyen visszavonás (főleg a Milan Records lemezeinek esetében). 


outtake
Olyan darab, amely ugyan szerepel a filmzenealbumon, a filmből mégis kivágták. Az a különbség az unused (lásd lejjebb) zenéhez képest, hogy itt nemcsak a muzsika nem kerül a filmbe, hanem a hozzá tartozó jelenet is véglegesen a vágószoba padlóján marad.


pre-existing cue
Olyan darab, amelyet egy korábbi filmhez írtak meg, évekkel később pedig egy teljesen más alkotásban bukkan fel. Az egyik legismertebb példa, amikor a Drágán add az életed! utolsó jelenetéhez James Horner A bolygó neve: Halálhoz komponált zenéjéből vettek ki egy darabot. Az ilyen idézéseket általában nem tüntetik fel a stáblistán.


previously unreleased
Olyan darabok, amelyek a filmzene korábbi kiadásán nem voltak hallhatók. Általában a lemez végén találhatók egy csoportban, de re-sequenced albumok esetében a helyes sorrendben illesztik be őket. Az ilyen zenék igazi örömet jelentenek a gyűjtőknek, de a legbiztosabb módja annak is, hogy újra megvegyünk egy olyan albumot, amely már megvan.


promo
Pz a zene, amelyet limitált példányszámban adnak ki. Ilyeneket szoktak a zeneszerzők ismerőseiknek ajándékozni, az Oscar- vagy Golden Globe-bizottságnak elküldeni. Az első csoportnak szánt korongokat ezzel a felirattal látják el: "For Promotional Use Only. Not For Sale", a bizottság számára kiadottakon pedig ez áll: "For Your Consideration".


proposition
Olyan új kompozíció, amelyet a zeneszerző küld a filmkészítőknek, ha úgy érzi, hogy az adott filmet pont neki találták ki, és senki más nem alkalmasabb nála a feladatra. Jellemzője, hogy a producerek vagy a rendező soha nem kértek ilyet tőle, így általában meg sem hallgatják. Az öntevékeny komponista ilyenkor maga adja ki szerzeményét.


re-recording
Van úgy, hogy egy album kiadása a jogdíjak miatt túl drága lenne, vagy az eredeti felvételek már elvesztek, a zenére viszont nagy igény van. Ilyenkor a kiadó megbíz egy szakembert, hogy hangszerelje újra és vegye fel a zenét. Ezek a kiadványok tehát nem eredeti felvételeket tartalmaznak, de legtöbbször nagyon jó minőségűek és egyben hiánypótlóak is – a legfontosabb ilyen munkák Nic Raine John Barry-felvételei és Joel McNeely Bernard Herrmann-kiadványai.


re-sequencing
A hivatalos CD-ken a zene általában nem olyan sorrendben szerepel, mint ahogy a filmben, ezt a hibát próbálják korrigálni a rajongók a re-sequencing módszerével. Ez azt jelenti, hogy a hivatalosan kiadott anyagot feldarabolják, és helyes sorrendbe rendezik át. Ez valaha olyan mértéket öltött, hogy néhány kiadó a hatására újra megjelentetett régi zenéket, de már a helyes sorrendben kerültek a lemezre a darabok.


recording session / scoring session
Azenei felvételeket nevezik így – ez a meghatározás független attól, hogy az adott művet hány muzsikus adja elő.


rejected score
Az ilyen "elvetett" albumokon csak olyan zene hallható, amelyet végül nem használtak fel a filmhez. Az esetek túlnyomó többségében ezen kiadás zeneszerzője nem egyezik meg a végső verzió zeneszerzőjével. 


remastered edition
Olyan kiadvány, amely általában régi, már megjelent zenéket mutat be, gyakran digitálisan feljavított hangminőséggel, és korábban ki nem adott anyagokkal kiegészítve. Ilyen lemezek például a 2003-as James Bond-zenék újrakiadásai.


rundown
Filmzeneirodalmi műfaj, mely egy adott film teljes zenei anyagát elemzi a legelső hangjegytől a legutolsóig. Legegyszerűbb formája az egyszerű felsorolás, legbonyolultabb – és jóval időigényesebb – változata pedig a monografikus jellegű feldolgozás (ilyenek például Bill Wrobel Bernard Herrmannről írt munkái).


score
A filmhez írt szimfonikus, elektronikus vagy egyéb módon megalkotott, általában instrumentális zene. A CD-n szereplő zenék rendszerint nem a teljes score-t tartalmazzák. A filmzenei CD-k hossza régebben 30 és 74 perc között mozgott, a felső értéket a legritkább esetben érve csak el. Ez egy időben leginkább attól függött, milyen mély a kiadó zsebe, napjaink digitális megjelenéseinek köszönhetően azonban egyre többször találkozhatunk a teljes vagy ahhoz közel álló időtartamú aláfestésekkel.


setting location
Ez a kifejezés tükrözi a film helyszínének érzékeltetését, azaz hogy milyen, az adott tájegységre vagy népcsoportra jellemző hangszereket vonultatnak fel a score-ban. Azt, hogy az ilyen utalás milyen mértékben kerül bele a zenébe, általában a rendezővel történő egyeztetés dönti el.


setting the time period
Idősík-érzékeltetés. A jövőben játszódó filmek aláfestéséhez például használhatnak futurisztikus hangeffekteket is, egy középkori esetében pedig nyersebb hangszerelést.


SFX
A zene tartalmazza az effekteket, esetleg még párbeszédeket is.


soundtrack
Az ilyen kiadványokon a legtöbb esetben különféle előadók és zenekarok felvételei találhatók, amelyek optimális esetben valóban elhangzanak a filmben, sőt néha a stúdió által felkért előadók és zenekarok kifejezetten oda írt szerzeményei töltik meg őket. Azonban léteznek olyan válogatásalbumok is, melyeken mindössze egy-két ilyen szám hallható (legtöbbször a stáblista alatt), a többi pedig már korábban is létező dal. Ugyanakkor számos nagyzenekari zene jelenik meg úgy, hogy soundtrack felirattal látják el. Sajnos a magyar nyelvben nem alakult ki külön kifejezés erre, ezért is nehéz különválasztani őket. Így tehát ez a szó kétféle kiadást is takarhat. Honlapunkon mi alapvetően az instrumentális műveket nevezzük filmzenének, az énekes számokra pedig betétdalként hivatkozunk.


source music
Olyan zene, amely egy adott jelenetben is elhangzik, tehát nemcsak a nézők hallják, hanem a filmbeli szereplők is. Ilyen például a rádióban szóló dal vagy a háttérben játszó éttermi zenekar muzsikája. Azért nevezik source-nak, mert a zene eredete meghatározható a filmben. Ilyen típusú szerzeményt csak nagyon ritkán ír a film zeneszerzője.


submission
Olyan új kompozíció, amelyet a zeneszerző küld a filmkészítőknek akkor, ha külön felkérik erre. Ezek a zenék általában valamilyen ok miatt nem kerülnek a filmbe, de soha nincs hivatalos visszautasítás – ha ilyen mégis előfordul, már rejected zenéről beszélünk.


spotting session
A már meglévő anyagot közösen tekinti meg a rendező, a producer, a zenei rendező, valamint a komponista. Ekkor határozzák meg azt, hogy milyen zene kerüljön a film alá, hol helyezkedjenek el az egyes részletek (vagyis cue-k), s hogy minderre mennyi idő áll majd a komponista rendelkezésére. 


suite
Azaz szvit: olyan hosszabb zenei tétel, amely felvonultatja egy adott filmzene összes fontosabb témáját. Általában csak az album kedvéért állítják össze, de gyakran előfordul, hogy ez hallható a stáblista alatt is.


temp score
Azeneszerző és a film készítői a készülő zene irányvonalának meghatározásához különféle már létező anyagok meghallgatásával jutnak el. A komponálás kezdeti szakaszában használt temp score-ok lehetnek az adott szerző vagy más művész korábbi munkái is. Magyarul ideiglenes zenének is nevezhető, amellyel a zeneszerzőnek szemlélteti a rendező, hogy milyen jellegű darabot szeretne.


track
A filmzenealbumokon található szerzemény, amelyet gyakran több cue-ból állítanak össze az album producerei. A trackek esetében a legfontosabb szempont, hogy a lemez elejétől a végéig egyenletes legyen, ezért szokták a kompozíciók sorrendjét variálni, illetve bizonyos részeket kivágni az eredeti szerzeményekből.


trailer music
Alapesetben olyan rövid zenére értendő, amelyet a filmelőzetesek alatt lehet hallani. Mivel legtöbbször a végleges filmzene még nem készül el addigra, amikor az előzetesek a mozikba kerülnek, a filmkészítők trailerzenét használnak. Ez lehet más filmekből származó darab, de rendszerint külön cégek foglalkoznak az efféle muzsikák gyártásával – ilyen például az Immediate Music. Ezek nagyon ritkán kerülnek rá az albumra, ám néha külön CD-n megvásárolható pár válogatás. Napjainkban viszont már akadnak olyan előadók és formációk (a legismertebb közülük a 2 Steps From Hell duó), melyek kifejezetten ebben a stílusban alkotnak és jelentetnek meg önálló, a filmektől teljesen független albumokat.


underscore
Ez a kifejezés a legtöbb esetben pejoratív jelző, tehát olyan darabot takar, amely minimális hangszer- és/vagy dallamhasználat mellett követi nyomon az adott cselekményt, s ha ekkor be is tölti funkcióját, önállóan hallgatva gyakorta pont emiatt nem állja meg a helyét, nem játszik kiemelkedő szerepet. Az underscore nevezhető akár töltelékzenének is. 


unused
Olyan darab, amely ugyan szerepel az albumon, a filmből mégis kivágták. Az a különbség a feljebb említett outtake zenéhez képest, hogy itt a jelenet bennmaradt a filmben, csak a zenét szedték ki alóla valamilyen megfontolásból.


U.S. version
Olyan zene, amely csupán a film amerikai változatában hallható, a világ más tájain más szól a moziban. Erre azért van szükség, mert a terjesztők úgy gondolják, hogy egy hagyományos amerikai zene (szemben az európaival vagy a japánnal) sokkal kevesebb nézőt riasztana el a filmtől. Ilyenkor egy hollywoodi zeneszerző új zenét ír a filmhez (lásd még: european version).

A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató