„Amikor filmzenét írok, zenével próbálok elmesélni egy történetet. Néha szó szerint történetet mondok, úgyhogy az egész nagyon direkt.”


Zeneszerző, dalszövegíró, énekes, zenei producer, s ha a helyzet úgy hozza, a kamerától sem retten meg. Mindez éppúgy igaz Danny Elfmanre, mint az, hogy Tim Burton állandó munkatársa. Számos közismert és jelentős rendező-zeneszerző kollaboráció létezik, ám a Burton és Elfman közötti kapocs igen ritka Hollywoodban. Egymás nélkül nem azok lennének, mint amivé együttműködésük során váltak: míg Elfman filmzenei pályafutásának elindulását köszönheti a direktornak, addig Burton mozijainak egyedi hangulatát senki sem tudná olyan módon zenébe önteni, mint barátja.
 
A lengyel és orosz felmenőkkel egyaránt rendelkező Elfman apja tanító volt, anyja pedig író, akit az I Think I'm Having a Baby című novellájának képernyőre történő adaptálását követően részesítettek Emmy-díjban. Fiukat általános iskolásként olyannyira nem érdekelte a zenélés, hogy még az intézmény kórusából is kitették, mondván: nem mutat hajlandóságot a dallamok világa iránt. Ahogy idősödött, egyre többször töltötte szabadidejét a Baldwin Hills-i otthonuk közelében található mozikban, s míg filmek terén a régi sci-fik, az akciók és a fantasyk kötötték le a figyelmét, addig zenei vonalon Bernard Herrmann és Franz Waxman váltak példaképeivé. A muzsika irányába akkor tett újabb lépéseket, amikor a hatvanas évek végén egy olyan közösségbe csöppent, ahol a jazzel éppúgy megismertették, mint Igor Stravinsky munkásságával és különféle kortárs darabokkal. Középiskolás évei után követte bátyját, az azóta filmessé vált Richardot Franciaországba, ahol vonósként csatlakozott Jérôme Savary Le Grand Magic Circus nevű társulatához. Öt évvel később Afrikába utazott, ahol a későbbi stílusában fontos szerepet játszó tanulmányokat folytatott, majd visszatért az Államokba.
 
Testvére invitálására a The Mystic Knights of the Oingo Boingo csapat zenei rendezője lett, amely eleinte színdarabok előadásánál működött közre, 1979-ben azonban Elfman reformokat hajtott végre a formációban, és Oingo Boingo néven rockos dalokat kezdtek előadni. A kilencvenes évek közepéig működő banda zenéjére figyelt fel Burton, aki felkérte a Pee Wee nagy kalandjához, mely a Richard által rendezett Tiltott zóna után a szerző második filmes megbízása lett.  E projekt nemcsak filmzeneszerzői karrierjének gyújtópontja volt, hanem a direktorral kialakult kollaborációjának kiindulópontja is: Burton ezt követően az Ed Wood, a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya, illetve a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei kivételével mindig őt szerződtette dallamfelelősnek, így közös munkájuk eredményeként vált sikeressé mások mellett a Batman és a Batman visszatér, az Ollókezű Edward, a Támad a Mars!, A halott menyasszony és az Alice Csodaországban, vagy épp a Henry Selick által rendezett Karácsonyi lidércnyomás, amelynél Burton író és producer volt.
 
Mostanra Elfman egy összeszokott, dinamikus csapatot tudhat maga mellett, s Sam Raimi (Darkman, Óz, a hatalmas, a Tobey Maguire-féle Pókember első két része) éppúgy szerződtette már, mint Gus Van Sant (Good Will Hunting, Majd' megdöglik érte, Milk, Psycho,  A nyugtalanság kora,  Ígéret földje), Jon Turteltaub (Ösztön), Peter Berg (A királyság), Peter Jackson (Törjön ki a frász!), Warren Beatty (Dick Tracy) vagy Guillermo del Toro (Hellboy 2. – Az Aranyhadsereg). Műveinek egyedi jellemvonásai miatt hamar az elit zeneszerzők csapatába került, sikere pedig azóta is töretlen, így számos nagy sikerű alkotást tudhat filmográfiájában, köztük az olyan, a kétezres években reflektorfénybe került adaptációkkal, mint Marvel-féle és egyéb képregénykarakterek (Hulk, Pókember, Sötét zsaruk, Hellboy) mozis kalandjai, klasszikus mesék aktuális feldolgozásai (Óz, a hatalmas, Alice Csodaországban, Charlie és a csokigyár, Alice Tükörországban, Dumbó, A Grincs), illetve A vörös sárkány, a Nagy hal, A lány a vonaton és E.L. James Ötven árnyalat-trilógiájának adaptációi.
 
Első koncertművét 2005 februárjában mutatták be Serenada Schizophrana címmel, majd írt hegedűversenyt, és zongorakvartettre, illetve ütősökre is komponált már – utóbbit a Philip Glass Days and Nights Festival keretén belül adták elő 2019-ben. Elfman nemcsak az Oingo Boingó-s évei révén vált a popkultúra részévé, hanem olyan kompozíciói miatt is, mint például a Batman és A Simpson család főtémája. Munkásságában folyamatosan megfigyelhető az újításra való törekvés, ezért évtizedek múltán is a legegyénibb hangzásvilággal rendelkező zeneszerzők között tartják számon az álomgyárban. A szakma ítészei eddig egyebek mellett négy Oscar- és három Golden Globe-jelöléssel, két Grammy-díjjal, valamint megannyi BMI-szoborral ismerték el tevékenységét.
 

Kulics László
2020.08.31.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Batman-filmek zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

A Bosszúállók zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

A Pókember-filmek zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

A Mission: Impossible-filmek zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

A Terminátor-filmek zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

Brian De Palma filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak

Hannibal zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

Karácsonyi filmzenék
Kollaborációk, életutak

Richard Donner filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak

Stephen King-adaptációk zenéi
Kollaborációk, életutak

Superman zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

Tim Burton és Danny Elfman - I. rész
Kollaborációk, életutak

Tim Burton és Danny Elfman - II. rész
Kollaborációk, életutak