A mozi történelmével csaknem egyidősek a karácsonyi témájú filmek, melyek között akadnak jók, rosszak, örök klasszikusok, de mindegyiket összeköti egy dolog: az ünnepi hangulatú, többnyire csengettyűs, harangos, illetve gyerekkórusos muzsikák.



A nagy karácsonyi klasszikusok

A karácsonyi történetek közül a legtöbbet megfilmesített alkotás Charles Dickens műve, a Karácsonyi ének. A fukar, magának való és házsártos, de dúsgazdag vénember, Ebenezer Scrooge tanulságos históriája rengeteg feldolgozást megélt már a mozi történelme során. Nem is egy klasszikus fekete-fehér változata készült, többször különböző animációs technikával is filmre álmodták már, de musical és bábos feldolgozás formájában is adaptálták, sőt televíziós filmek is készültek Dickens regénye alapján. A mű egyszerre sötét tündérmese és sommás kritikája a tizenkilencedik század ipari kapitalizmusának, s egyben az angol nyelvterület legnépszerűbb, karácsonnyal kapcsolatos irodalmi alkotása is. Scrooge egy kapzsi, zsugori, kedvetlen öregember, akiből teljességgel hiányzik a kedvesség, az együttérzés és a jóindulat. Évekkel üzleti partnerének halála után, meglátogatja őt annak szelleme, és figyelmezteti: neki még van ideje, hogy megváltoztassa életét, és így elkerülheti, hogy a túlvilágon nyomorúságos sors várjon rá. Az éjszaka folyamán az öreg további három szellemmel találkozik, és különböző korokba, illetve helyszínekre repítik, hogy így próbálják meg elérni megváltozását. 


A történet a mozi születése után nem sokkal elkezdte hódító útját a filmművészet birodalmában. Sok, kevésbé jelentős feldolgozás után az első fontos adaptációja 1938-ban került bemutatásra (Karácsonyi ének). Az azóta elkészült további feldolgozások által elhomályosított régi mozi komponistája Franz Waxman volt. A történet következő filmes felbukkanása 1951-re datálódik, és Scrooge – Karácsonyi történet címen került a filmszínházakba. Mind a mai napig ez számít a sztori legjelentősebb feldolgozásának, évente több millió ember látja, hiszen nem telik el úgy karácsony, hogy valamely amerikai televíziótársaság ne tűzze műsorra. A zenei aláfestésért Richard Addinsell volt a felelős, aki olyan minőségi score-t komponált, hogy a muzsika teljesen összeforrt a nevével. A Liszt vagy Rahmanyinov romantikus stílusában alkotó szerző régi klasszikus karácsonyi műveket és saját elképzeléseit olvasztotta össze a score-ban.

Az ötvenes években még egy jelentősebb felbukkanása volt Dickens művének, igaz, már a televízió képernyőjén. A Shower of Stars című tévésorozat 1953. december 23-ai adását Dickens művének szentelték (Shower of Stars – A Christmas Carol), a komponista posztjára pedig nem kisebb nevet sikerült megnyerni, mint Bernard Herrmann. A zeneszerzőnek operett jellegű megközelítést kellett alkalmaznia, tehát a score mellé dalokat is komponált, melyekhez Maxwell Anderson szolgáltatta a szöveget. A zenét csupán egy negyvenfős zenekar játszotta fel, de igazából a hangsúly a muzsikában az énekeseké volt. A Roger Wagner Chorale énekelte fel a dalokat, sőt még a szólóénekeket sem bízták a sorozat szereplőire, mivel ez is az kórus tagjainak feladata lett. Herrmann a rá jellemző grandiózusságtól sem mentes, kissé operára hajazó kórusművet írt, olyat, mely a koncerttermekben is megállná a helyét az eleve oda készült művekkel összevetve. Napjainkban egy ilyen zenés televíziós karácsonyi show már nagyon furcsán hatna, azonban hatvan éve, a tévézés hajnalán maradandóan kielégített minden igényt, az epizód így több ismétlést is megélt, a komponista pedig élete egyetlen Emmy-jelölését érdemelte ki a zenéért. Herrmann Karácsonyi énekét pár éve a Kritzerland Records adta ki, az albumon pedig megtalálható még Herrmann pár évvel később egy színdarabhoz íródott karácsonyi zenéje, az A Child is Born is, melyben a narrátor szerepét az USA későbbi elnöke, Ronald Reagan látta el.


A Karácsonyi ének vidámabb feldolgozásokat is megélt a filmtörténelem során. Ezek közül a zenék szempontjából különösen fontos az 1988-as Szellemes karácsony és az 1992-es Muppeték karácsonyi éneke. 

A Szellemes karácsony készítésének idején Danny Elfman még zöldfülű filmzeneszerző volt. Richard Donner rendező felkérése persze érthető volt, hiszen a modern korba helyezett sajátos Dickens-adaptációjához tökéletesen illett Elfman egyedi stílusa, bár a komponista csak első személyes találkozásuk idején nyerte meg magának a direktort. Donner Szellemes karácsonya egy Ebenezer Scrooge-hoz hasonlóan megkeseredett, szeretettől mentes emberről szól (Bill Murray), aki gyűlöli a karácsonyt, és tévéelnökként csak a nézettségi rekordok érdeklik, így a meghittséget száműzi a szenteste programjából. Azonban a karácsony szellemei ellátogatnak hozzá, hogy jobb belátásra bírják a jéghideg szívű üzletembert. Elfman számára ez volt az első nagyobb költségvetésű film, melyben bizonyíthatta tehetségét, így score-jába elég sok mindent belepakolt, olyan dallamokat is, melyeket később zenéiben erősebben, jobban, gazdagabban kifejtett. A Szellemes karácsonyé igen sokszínű muzsika lett, mivel dráma, vígjáték és romantika is keveredik benne, valamint már itt megmutatkozik a komponista groteszk kifejezésmódja is. Emellett a zenei stílusok is változnak a jazztől a komolyzenén keresztül a szintetizátormuzsikáig, hiszen igen sokféle kifejezésmódot használt a szerző. Több helyen pedig karácsonyi klasszikusokat is beépített a score-ba: felhangzik a "Jingle Bells" és a "Santa Claus Is Coming to Town", valamint Csajkovszkij Diótörőjéből is hallhatunk részleteket. Azonban az aláfestés legjobb része a játékos hangzású, "lalázós" énekhangú főtémája. A zene eléggé hányatott sorsú volt, hiszen 23 évet kellett várni, hogy 2011-ben végre megjelenjen. 

A Muppeték karácsonyi énekében Breki, Miss Röfi és a többi báb mellett egy élő szereplő is feltűnt a vásznon, mivel Ebenezer Scrooge szerepére Michael Caine-t sikerült megnyerni. A film természetesen, ahogy az Muppetéknél megszokott, musical lett, tehát dalok tömkelegéből áll, s ezek megírásért Paul Williams, míg a score részért pedig Miles Goodman volt felelős. Williams veterán Muppet-dalszerzőnek számított, már az eredeti 1979-es Muppet-shownak is ő volt a komponistája. Tizenegy dalt írt a mozinak, ebből kettő nem került a filmbe. Két szám pedig kifejezetten sikert aratott: az egyik a két zsémbes öreg szívbemarkoló dala, a "Marley and Marley", a másik pedig az ünnepi és emelkedett hangulatú "Bless Us All". Goodman sem maradt el dalszerző társától, mivel a score részeket hasonlóan vidám, eredeti és a szokványos karácsonyi hangulattól némileg mentes stílusban írta meg.


Az elmúlt években két ismertebb zeneszerzőnek is volt alkalma zenét komponálnia Dickens történetének feldolgozásához. Stephen Warbeck 1999-ben egy tévéfilm változathoz írt muzsikát, melyről elmondható, hogy messze meghaladta a képernyő által megkövetelt szerényebb minőséget. Warbeck nagyzenekari művet álmodott meg, melyben a karácsonyi hangulat lényegesen szerényebb volt, mint amit a történet megkövetelne, a komponista ugyanis inkább tizenkilencedik századi angol népies zenei elemeket épített a score-ba, például kocsmai, mulatozós dalokat. Az ő elképzelése – igazodva a filmhez – nem gyerekmeseként kezelte a Karácsonyi éneket, emiatt a szellemek látogatása is lényegesen durvább, már-már horrorisztikus aláfestést kapott, sőt még a "Silent Night" is nyers és rideg módon szólal meg. 

Egy évtized múlva Robert Zemeckis 3D-s film formájában hozta el ismét a Dickens-regényt a mozikba. A Jim Carrey főszereplésével készült animációs alkotáshoz a rendező állandó komponistája, Alan Silvestri írt aláfestést. Mivel az adaptáció a történetet klasszikus módon dolgozta fel, vagyis kor- és cselekményhű volt, így a zeneszerző is ily módon közelítette meg a score-t. Ezért sok karácsonyi motívum került bele, főként régi ünnepi muzsikák, melyek mellé Silvestri is igen minőségi témákat komponált, s mindezt csodásan zengő zenekar és énekesek tárják elénk, így az aláfestés kifejezetten erős muzsikának nevezhető. A főtéma Andrea Bocelli és egy kórus tolmácsolásában, igen nagyszabású karácsonyi ének formájában is hallható a sajnos csak digitális kiadást megélt albumon. 


A Dickens-mű mellett egy másik kedvelt, klasszikus történet is többször feltűnt a vásznon vagy a képernyőn, ez volt a Csoda a 34. utcában. Először 1947-ben láthatták a nézők a New York-i üzletházban bekövetkező csodát. A történetben a bevásárlóközpont részeges Télapója a földig issza magát, így a vezetőség kénytelen egy beugrót keresni. Pont kapóra jön egy arra járó kedves bácsika, aki már smink nélkül is úgy néz ki, mint a Mikulás. Az öregúr melegséggel tölti el a szívét annak, aki a közelébe kerül, a vásárlók és a vevők is úgy érzik, átjárja őket a karácsony meghitt hangulata. Két ember szíve azonban jeges marad, mivel a beugró Télapó ideiglenes főnöknőjére és annak kislányára nem hat az idős bácsi varázsa. George Seaton három Oscar-díjas népszerű karácsonyi mozijához Cyril Mockridge komponált a kor jellemző stílusában, némi karácsonyi hangulattal megfűszerezett score-t. A film zenéjét Richard Addinsell Karácsonyi énekével, illetve egy harmadik népszerű karácsonyi produkció, Az élet szép Dimitri Tiomkin által jegyzett score-jával közösen, 1988-ban David Newman mint karmester és a Royal Philharmonic Orchestra tette méltó módon elérhetővé.

A film több, nem túl emlékezetes feldolgozást is megélt az évek során, végül a kilencvenes évek közepén a kor egyik kedvelt családifilm-rendezője, Les Mayfield és a műfaj talán legjelentősebb producere, John Hughes álmodta újból vászonra. Az alkotás Magyarországon Csoda New Yorkban címmel került bemutatásra, és a jóságos öregapó szerepére a valóságban is Mikulás külsejű Richard Attenborough-t kérték fel. Ugyan a mozi nem számít olyan klasszikusnak, mint az évtizedekkel korábban készült elődje, de a zene terén hasonlóan nagyszabású, emlékezetes munka született. A komponálásra Bruce Broughtont kérték fel, aki akkoriban még mozis téren is foglalkoztatott zeneszerzőnek volt mondható. A komponista egy megható, régi vágású muzsikát komponált, melyet teleszórt meghittséget és boldogságot sugárzó dallamokkal. A régi korok filmzenéi iránti nosztalgiától sem mentesscore-ban Broughton valósággal lubickolt, hiszen alapvetően is egy romantikus, erősen klasszikus zenei beállítottságú komponista, de ebben a műben még inkább elmerülhetett a szentimentalizmus világában. Témái ugyan magukon hordozzák a karácsony hangulatát, de mégsem csak ezen megoldások miatt lett megkapó a score. Néhol jazzes, néhol barokkos megoldásai, fülbemászó dallamai abszolút a karácsonyi filmzenék egyik ékkövévé teszik a zeneszerző alkotását. Broughton a kétezres években az ABC csatorna Huncut karácsony című gyerekfilmjéhez, immáron az egyik legfoglalkoztatottabb tévés komponistaként, újfent karácsonyi zenét komponálhatott. Ez a score is tökéletesen elkapta az ünnep hangulatát, és nem mellesleg sokadik Emmy-díját nyerte vele a zeneszerző.



A Mikulás, a hóember és egyéb karácsonyi lények

A karácsonyi filmek egyik leggyakrabban felbukkanó karaktere a Télapó. A vásznon számos alkalommal tűnt már fel, néha kiegészítő szereplőként, de néha egy egész mozit építettek a piros ruhás ajándékhozóra. Az 1985-ben bemutatott Ki segít a Mikulásnak? a nyolcvanas évek elején még ígéretes tehetségnek tűnő, majd hamarosan az élvonaltól igen távol kerülő Jeannot Szwarc mozija, melyben a főszerepet John Lithgow és Dudley Moore alakítja. A film komponistája Henry Mancini volt, aki egy megható és kedves történethez illő szimfonikus muzsikát komponált, a kihagyhatatlan karácsonyi zenés kelléktárral, bár nála a csengettyűk, harangok és az ünnepi dallamok korántsem voltak erősen jelen, ugyanakkor dallamai ennek ellenére is sugározzák a karácsonyi hangulatot. A nyolcvanas évek közepén természetesen egy film csak nagyon ritkán kaphatott színtiszta nagyzenekari aláfestést, így a Ki segít a Mikulásnak? is tartalmaz szintetizátoros, popelemekkel dúsított részeket, sőt két popslágert is. Mancini is komponált dalokat a film számára, igaz, ezek jóval klasszikusabb hangzásúak – ebben Leslie Bricusse volt a segítségére, aki a szöveg megírásáért felelt. A zeneszerző énekes kompozícióival néha találkozhatunk karácsonyi összeállításokon vagy ilyen témájú televíziós műsorok aláfestéseként is. Mancini természetesen otthonosan mozgott a musicales nóták terén, hiszen számos hasonló alkotása ismert. 

Elmondható, hogy muzsikája lényegesen jobb filmet érdemelt volna, és ezzel talán olyan ismert lenne, mint más, néha kevésbé minőségi karácsonyi zenés score-ok. A mozi minőségéről a szerzőnek is meg volt a véleménye egy interjúban, hiszen úgy nyilatkozott róla, hogy legfeljebb könyvtámasznak jó. Ugyanakkor a mester azt is nyilatkozta, hogy ez volt az a zene, aminek a megírását a legjobban élvezte, és tudván, hogy milyen alkotások fűződnek a nevéhez, ez a score-t illetően nem kis szó. Zenéjéről így beszélt egy interjú során: "A Télapóval nem lehet hülyéskedni, így én feltettem a melódiás kalapomat, és szép dallamokat írtam az elfek menetéhez, a Mikulásnak és Patchnek. Ezek eléggé klasszikus témák voltak, abban az időben igen dallamos melódiákat írtam." A mozi Mancini szerzeményei mellett két olyan dallal is rendelkezik, melyhez a mesternek nem volt köze. Ebből az "It's Christmas (All Over the World)" Sheena Easton előadásában igen nagy népszerűségre tett szert, és azóta is a karácsonyi dalok egyik klasszikusa. A nótát eredetileg Freddie Mercury számára írták, akivel a demó felvételig is eljutottak, de végül a Hegylakó miatt nem a Queen frontembere énekelte fel. 


A kilencvenes évek egyik legsikeresebb karácsonyi filmje volt a Télapu, mely további két folytatást is megélt. A Tim Allen főszereplésével bemutatott mozi bevételét tekintve jelenleg a hatodik legsikeresebb karácsonyi film, és nem mellesleg a főszereplőnek, valamint a rendezőnek, John Pasquinnak is az első jelentősebb mozis munkája volt. A szórakoztató családi alkotás egy üzletember apukáról szól, aki a Télapó botcsinálta helyettesítőjévé válik. A zeneszerzői posztot Michael Convertinóra bízták, aki igazából napjainkban már teljesen eltűnt a köztudatból, de a kilencvenes évek közepén még igen szépreményű komponistának tűnt – tehetsége alapján mindenképpen nagyobb pályafutást kellett volna befutnia. A Télapuhoz kigondolt aláfestése a karácsonyi hangzású filmzenék szinte minden elemét felvonultatja, ráadásul mivel Disney-filmről volt szó, így a kedves, vígjátékos hangulat még inkább követelmény volt. A stílust tekintve Convertino leginkább John Williams örök klasszikusát, a pár évvel korábban bemutatott Reszkessetek, betörők! zenéjét követte, mindebből pedig egy igen hangulatos karácsonyi muzsika született. A score néhol nagyon grandiózus megszólalású, témagazdag, a pizzicato megoldások, vagyis amikor a vonósok az ujjukkal pengetik a húrokat, eléggé különlegessé teszik Convertino művét. A film két betétdalt is kapott, ezek közül Loreena McKennit kórussal megtámogatott "A Bells of Christmas" című száma kifejezetten Williams örökbecsű muzsikájának énekkaros tételei nyomán született.


Az 1982-es év karácsonyának estéjén került a Channel4 televízió képernyőjére Dianne Jackson animációs rövidfilmje, A hóember. A Raymond Briggs novellájából készült történet azonnal belopta magát az emberek szívébe, Oscar-jelölésig is eljutott, sőt sikere akkora volt, hogy évekkel később beválasztották a száz legjobb brit televíziós alkotás közé. A 26 perces kisfilmben a történetet egy mesélőtől halljuk, akit az eredeti változatban maga a szerző testesített meg, de őt később David Bowie-ra cserélték, és vele vált ismertté a kis alkotás. A keserédes történetben egy kisfiú egy hóembert épít magának, ami egy csoda folytán életre kel. A mese első fele a hóember és a fiú megismerkedéséről szól, arról, hogy miként fedezi fel a hóember a fiú különböző játékait, tárgyait, illetve kettejük rövid motorkerékpáros kis utazását is láthatjuk. A történet második felében a hóember és a fiú a város felett repülnek, majd egyre távolodnak, végül eljutnak az Északi-sarkra, magához a Télapóhoz. A rövidfilmben a zenére különösen nagy hangsúly helyeződik, hiszen a narrátoron kívül nincs benne szöveg, így a mesélőn és a képeken kívül minden érzést a zene közvetít. A komponista Howard Blake volt, aki a filmek tájékán nem nevezhető egy igen termékeny zeneszerzőnek, de A hóember muzsikájával beírta a nevét a filmzene történelmének nagykönyvébe. Nem is igazán a score lett örökbecsű darab, hanem a repülés jelenete alatt hallható "Walking in the Air" című dal, mely megható dallamával az egyik legemlékezetesebb filmzenei témává vált az évtizedek során. A szám több feldolgozást is megélt, de legnépszerűbb továbbra is az eredeti verzió maradt, melyet a Szent Pál katedrális fiúkórusának egyik tagja, Peter Auty énekelt fel. A slágerlistát is megjárt, klasszikus hatású dal témáját a score-ba is beleszőtte a szerző, így zongorán is hallhatjuk, igaz, igen rövidke részlet formájában. A "Walking in the Air" nagyon meghatározó lett a zeneszerző életében, mivel a dallamot továbbgondolva több művet is írt ez alapján. 1983-ban egy koncertverziót (majd elkészült a zongorára és szopránra írt változat is), 1986-ban gyerekek részére zongorás gyakorlódarabokat, 2001-ben egy kétfelvonásos balett is született, 2010-ben pedig A hóember színpadi változatához is ez a zene kerül adaptálásra. 

A Mikulás és a hóember mellett számos egyéb karakter is köthető a karácsonyhoz, így a Télapó segítői, a manók is. John Favreau 2003-ban bemutatott Mi a manó című komédiájában a Will Ferrell által megformált Buddy az Északi-sarkon nevelkedő manó, aki azonban valahogy nem illik a többi kis segítő közé, főként a kétméteres magassága miatt. A túlméretezett Buddy lassan saját maga is felfedezi, hogy kilóg manótársai közül, így végül a Télapó segítségével útra kel, hogy megtalálja New Yorkban élő apját. A filmhez a rendezővel olykor-olykor együtt dolgozó John Debney komponált muzsikát. A szerzőtől megszokhattuk, hogy gyakran vállal el teljesen érdektelen, tingli-tangli komédiákat, azonban a Mi a manóhoz a szokásos vígjátékzenei kelléktáránál jóval többet megmutatott tehetségéből. A szokásos karácsonyias hangszerhasználatra építette ő is a score-t, saját dallamait pedig itt-ott régi nagy klasszikus dalok melódiáival díszítette. Természetesen a szokásos kórushasználat sem maradt el, igaz, ezt a kissé groteszk történethez igazította, s talán a fütyörészés is ennek köszönhetően lehetett része a score-nak. 


Dr. Seuss kedvelt gyermekmeséjét, Ron Howard rendezésében, Jim Carrey vitte sikerre az ezredfordulón. Ez volt A Grincs, mely bevételét tekintve a második legjobban teljesítő karácsonyi mozi, s bár a kritikusok inkább csak negatívan nyilatkoztak róla, azonban a közönséget ez nem akadályozta meg abban, hogy megszeresse a Kobak-hegy zord külsejű, szőrös, zöld, embergyűlölő lényét. Carrey pályája csúcsán volt akkoriban, legviccesebb alakításai is ebből az időből származnak, és a karácsonyt utáló, rosszindulatú, önkéntes száműzetésben élő, de az egész közösség által is megvetett groteszk figurát szintén parádésan formálta meg. A karácsonyt ellopó Grincs történetéhez a rendezővel gyakran együtt dolgozó James Horner komponált muzsikát. A score némileg kilóg a szerző életművéből, hiszen a számára kedves hangszereket és zenei megoldásokat egyáltalán nem tudta alkalmazni, mivel a fura lényhez és a némileg szürreális látványvilághoz egyáltalán nem illett a tipikus horneres hangzásvilág. Sokkal inkább a groteszkben járatos Danny Elfman stílusa passzolt A Grincshez, így Horner is inkább ebbe az irányba indult el. Mivel a mozi igencsak a végletek alkotása lett, hiszen banális vígjátéki elemek éppúgy voltak benne, mint megható drámai pillanatok, így a komponistának is ezek mentén kellett lavíroznia. A score-hoz egy szép, emlékezetes főtémát komponált, melyből egy dal is született, a "Where Are You Christmas?", amit többek között Faith Hill előadásában hallhatunk a filmben. A karácsonyi hangulatot Horner is csengettyűk, harangok és fémes ütőhangszerek hangjával teremtette meg. A jellegzetes, populáris főtéma gyakori felcsendülése, a musicales megoldások és a zene egészének stílusa leginkább Alan Menken rajzfilmzenéire emlékeztető muzsikát eredményezett. A score azonban egy botrányos kiadvány formájában jelent meg, mivel a CD-re Horner több mint negyvenperces alkotása mellett rengeteg párbeszédes részlet, illetve popnóta került, nagy kaotikusságot okozva ezzel.



Karácsony az animáció világában

Noha a karácsonyi témájú animációs mozikkal Dunát lehetne rekeszteni, azonban ezek többsége a filmzene szempontjából teljesen érdektelen alkotás. A már említett A hóemberen és Zemeckis Karácsonyi énekén kívül igazából alig emelhető ki jelentősebb és jó filmzenével rendelkező animációs mozi. Ezek közül a legjobb, mind a film, mind a muzsika szempontjából a Karácsonyi lidércnyomás. A Tim Burton történetéből és Henry Selick rendezésében készült bájosan rémisztő bábfilm egy földöntúli világba kalauzolja el a nézőt. Halloween város legkiválóbb ijesztgető mestere Rosszcsont Jack, aki viszont már nagyon unja ezt a címet és az egész halloweeni rémisztgetést, így ellátogat Karácsonyvárosba, s elhatározza, hogy átveszi a Mikulás szerepét. Jack így megbízza három ijesztgető társát, hogy rabolják el a Mikulást, azonban számításaiba egy apró hiba csúszik, mivel az öreg ajándékosztó végül Halloween város főgonoszánál köt ki. A mozi zenéjét Burton állandó alkotótársa, Danny Elfman jegyzi, akire a score komponálásán kívül lényegesen több feladat hárult, hiszen a Karácsonyi lidércnyomás egy musical, így Elfmannek dalokat is kellett írnia. A végeredmény pedig egy igazi remekmű lett, mely minden pillanatában megcsillantja alkotója zsenialitását. Elfman dalai a történet szerves részét képezik, bár szövegüket nem Burton, hanem maga a komponista írta, de bizonyára besegített akkori barátnője, Caroline Thompson is, aki Burton mellett a mozi másik írója volt. Elfman zenéjén kívül hangját is adta a filmhez, hiszen a főhős énekhangját a zeneszerző kölcsönözte, emellett többek között az egyik mikulásrablónak is ő a hangja. A dalok tekintetében a szerző a singpiel, vagyis a daljáték megoldást alkalmazta, azaz az énekléseket prózai dialógusok kapcsolják össze. A dalok formájában rengeteg téma született, ezek kivétel nélkül igen maradandó, jellegzetes melódiák, melyek a score részben is felhasználásra kerültek. Bemutatásakor a mozit nem fogadták túl jól, igazából meg is bukott. Azonban az évek alatt lassan megfordult a világ, és a Disney stúdió egyik legfényesebb ékköve lett, míg a kilencvenes években ünnepelt rajzolt, Alan Menken nevével összefonódó Disney-filmek értéke pedig elhalványodott. A Karácsonyi lidércnyomás Burton és Elfman barátságán is nyomot hagyott, a nézeteltérések egyre gyakoribbak lettek köztük, ez végül az Ed Wood esetében (amely komponistája így Howard Shore lett) ideiglenes szakítást is jelentett. Elfman a gótikus horrorba hajló rémmesének köszönhette az első jelentősebb filmesdíj-jelölését, egy Golden Globe-nomináció formájában.


A 2004-ben mozikba került Polar Expressz Robert Zemeckis animációs kísérletezgető tevékenységének első állomása volt. A Chris Van Allsburg regényéből készült moziban Tom Hanks összesen hat karakter hangját kölcsönözte, a főhős kisfiútól kezdve a kalauzon keresztül a Télapóig, ezen kívül Hanks és az összes többi színész a mozgásával és a mimikájával is hozzájárult a filmhez, hiszen Zemeckis az akkoriban újító jellegű motion capture technika nagy úttörője volt, így egy zöld hátteres előjátszás szolgált alapul a grafikusoknak. A történetben szereplő kisfiú már rég nem hisz a Télapóban, és az ünnep se nyűgözi már le úgy, mint régebben. Ami más gyermeknek boldogságot okoz, az őt már teljesen hidegen hagyja. Ám karácsony éjjelén egy hatalmas vonat áll meg a házuk előtt, melynek kalauza az Északi-sarkra invitálja őt, az ismeretlentől való félelmén pedig felülkerekedik a kíváncsiság, így felszáll a Polar Expresszre. Ezzel kezdetét veszi egy fantasztikus utazás, amelynek során új barátokat is szerez, és az út végén nem más fogadja házigazdaként, mint a Télapó. A rendező a muzsika megírására állandó zeneszerzőjét, Alan Silvestrit kérte fel. A Karácsonyi lidércnyomáshoz hasonló musicales betéteket tartalmazó történet Silvestritől is dalokat követelt meg, aki ugyan ebben a szerepkörben nemigen tűnt még fel korábban, de az Északi-sarkra tartó varázsvonat meséjéhez, a szövegíró Glen Ballarddal közösen, egyszerre gyermeki és érett énekes kompozíciókat készített. Emellett régebbi számok felújított változatai is felhangzanak a filmben. A film fő dala, a Josh Groban által előadott "Believe", Oscar-jelölést és egy Grammy-díjat is ért a zeneszerzőnek.



Karácsony szerelemben, háborúban

A 2005-ben mozikba kerülő Fegyverszünet karácsonyra megható háborús dráma az első világháború idején a fronton karácsonyozó katonákról. A Fegyverszünet karácsonyra a maga nemében egy szinte hiánypótló alkotás, a történetével, képeivel pedig nem sokkolni akarja a közönségét, hiszen nincs meg benne a háborús filmek szinte szokásos kelléke, a hatásvadászat és a túlzott erőszak. A film valós eseményeket dolgoz fel, egy olyan történetet, mely a mai kor háborúiban már elképzelhetetlen és lehetetlen lenne, de az első világháború karácsonyán még hihetőnek tűnik, hogy az egymással szembenálló felek így viselkedjenek. Valahol Franciaországban járunk, a német határ közelében, egy teljesen elpusztított kisváros helyén. A harcvonal egyik oldalán a német haderő kicsiny osztaga, míg a másikon a francia és skót csapatok egy-egy csekélyebb létszámú alakulata ásta be magát a fagyott lövészárkok rengetegébe. Csupa különböző ember, akik 1914 véres karácsonyán, a halottakkal teli frontvonalon pár napra békét kötnek, és közösen töltik a szentestét, valamint az utána következő pár napot. Tulajdonképpen elég szívfájdító film, melynek vége egyáltalán nem tartogat happy endet, így megnézését ne is karácsonyra tervezzük. A zenéje a film ismerete nélkül is gyönyörű. A szerző, Philippe Rombi egyáltalán nem tartozik még a másodvonalba sem, már ami a felkérések számát és a hírnevet illeti, a tehetség viszonylatában azonban igencsak élvonalbeli komponistának számít. Az album a szerző által komponált "Ave Mariá"-val indít, amin bár érezni más komponisták hasonló stílusú alkotásainak hatását, mégis gyönyörű, szívfacsaró tétel. Az album végén pedig ének nélküli, hegedűre és zenekarra írt változatát is meghallgathatjuk. A film egy igen jellegzetes főtémát kapott, ami amellett, hogy tökéletes, még könnyen vissza is idézhető, ráadásul rengeteg formában megkapjuk Rombitól. A Lori Barth költeményéből született énekes interpretációja a score talán legszebb momentuma, de skót duda, zongora, szimfonikus zenekar és "mormolós" gyerekkórus tolmácsolásában is feltűnik. A Fegyverszünet karácsonyra zenéjét méltán tartják az elmúlt évtized egyik legkiemelkedőbb filmzenéjének, ami akár karácsony környékén, de attól függetlenül is nyugalommal és szeretettel tölti el a hallgató szívét.



Vidám karácsony

Ha karácsony, akkor a film és a zene népszerűsége miatt nem lehet megfeledkezni az Igazából szerelem című alkotásról sem, mely nem tekinthető kifejezetten klasszikus jellegű karácsonyi mozinak. A számos népszerű sztár (többek közt Liam Neeson, Alan Rickman, Emma Thompson, Keira Knightley, Colin Firth, Hugh Grant) és kedvelt karakterszínész részvételével készült, szerteágazó történettel bíró mozi zeneszerzője Craig Armstrong, aki egy olyan művet tett le az asztalra, amely a filmhez hasonlatosan bővelkedett érzelmes pillanatokban: hol elmélázó zongorafutam, hol örömtelien kitörő szimfonikus zenekari megoldás adja a tökéletes aláfestést. Sajnos a mű méltatlan módon hivatalosan nem jelent meg, a score mindössze egy témával képviselteti magát a válogatásalbumon. Utóbbi közkedveltsége viszont vitathatatlan, ami az ismert előadók (Dido, Maroon 5, Norah Jones, Sugababes) mellett a színész Bill Nighynak is köszönhető, aki a Wet Wet Wet talán legnagyobb slágerét, a "Love Is All Around"-ot némileg megváltozott szöveggel és címmel, "Christmas Is All Around"-ként adja elő (érdekesség, hogy az albumon a színész karaktere, Billy Mack van elsődlegesen megemlítve előadóként). 

Napjaink egyik legismertebb zeneszerzőjének, Hans Zimmernek is volt dolga komponistaként a karácsonnyal. A Holiday magyar címre egyszerűsített The Holidayhez a vele rendszeresen együtt dolgozó rendező, Nancy Meyers kérte fel. A két pár (Kate Winslet, Cameron Diaz, Jude Law és Jack Black (aki hogy, hogy nem pont egy filmzeneszerzőt játszik) közötti bonyodalmakat Zimmer egyik legszebb aláfestése kíséri. Ebben a komponista jó érzékkel adagolta a karácsonyi zenés megoldásokat és a romantikus muzsikák jellegzetességeit. Ezáltal jöhetett létre ez a meghitt, egyszerre vidám, könnyed és érzelmes, a szerzőtől egyre ritkábban hallható csendesebb, visszafogottabb score. Zimmer szerzőtársai között olyanokat is találunk, akik ma már önállóan is kezdenek ismertté válni: Lorne Balfe, Atli Örvarsson, Henry Jackman, Heitor Pereira, valamint a vokalista-zeneszerző Imogen Heap, aki szólóénekesként szerzett nevet.



A karácsonyi filmzenék királya

"A karácsonyi filmzenék királya" cím egyértelműen John Williams a Reszkessetek, betörők! alá komponált zenéjét illeti meg. A Chris Columbus rendezte, s talán legismertebb karácsonyi mozi történetét valószínűleg mindenki ismeri, hiszen napjainkban a karácsonynak két ismérve van: a karácsonyfa, valamint a tévécsatornák "változatos" programkínálata miatt a Macaulay Culkin által alakított kisfiú betörős tortúrája. A film zenéje kapcsán legelőször nem Williamsre gondoltak a készítők, hanem Bruce Broughtont kérték fel, aki viszont egy idő után kikerült a produkcióból ütemezési problémák miatt. Williams viszont – miután látta az első vágást – azonnal élt a lehetőséggel, s lélegzetelállítóan szép és gazdag muzsikát komponált az alapjában véve elég egyszerű mozihoz. Valószínűleg benne voltak már bizonyos karácsonyi hangulatú dallamok, és ezeket valamely filmhez fel kívánta használni, amihez a Reszkessetek, betörők! kiváló alapanyagnak bizonyult. A komponista a szokásos zenei és hangszeres megoldásait karácsonyi jellegzetességekkel egészítette ki, néhol pedig teljesen el is tűnt a szerzőre jellemző kifejezésmód. A filmhez több zenei motívum is született, de a legjobb mind közül a főtéma, vagyis a "Somewhere in My Memory", mely mind instrumentális, mind énekes formában a szerző egyik legismertebb, legkedveltebb dallama. A vidám és rendkívül karácsonyias hangulatú dal szövegét Williams régi barátja, Leslie Bricusse jegyzi. A mozi másik énekes kompozíciója, a "Star of Bethlehem" már sokkal fajsúlyosabb mű, mely instrumentális és kórusos formában is elkészült. A harmadik téma pedig a Diótörő egyik közismert részének az átalakításából született – Csajkovszkij muzsikáját erős, gyors kalandzenévé varázsolta Williams. A hangszereket tekintve meghatározóak voltak az elengedhetetlen csengettyűk, fémes ütőhangszerek, a cseleszta, valamint a xilofonszerű glockenspiel. A score és a "Somewhere in My Memory" is Oscar-jelölést ért a zeneszerzőnek.

A nagy box office siker után nem volt kérdés a folytatás: a Reszkessetek, betörők! 2.: Elveszve New Yorkban két évvel az első rész után került a mozikba, de az anyagi és a kritikai siker már korántsem volt akkora, mint az első rész esetében. A stáb ugyanaz maradt, így Williamsnek alkalma nyílt az első rész zenéjét továbbgondolnia. Bár születtek új dallamok, ezek azonban már nem lettek annyira erősek, mint a sorozat első epizódjában felbukkanók. A maestro viszont mégis emlékezetes munkát alkotott, mivel a már meglévő régi témákat pazarul újrahangszerelte, átalakította, néhol grandiózusabbá változtatta vagy kibővítette. Minderre azért volt szükség, mert az első rész kertvárosi zárt helye után immáron egy metropolisz lett a színhely, így zeneileg is ehhez kellett igazodni, ezért a gyerekkórust felváltotta egy nagy létszámú vegyeskar, a korábban nagyobb szerepet kapó szóló hangszereket pedig a szimfonikusok. A filmhez új dalok is születtek: a "Christmas Star" a "Somewhere in My Memory" nyomdokain halad, de annak színvonalát nem éri el, míg a "Merry Christmas, Merry Christmas" egy lendületes, nagyszabású karácsonyi ének, aminek dallama témaszerűen is beépül a score részbe is.

A sorozatnak 1997-ben (Nick Glennie-Smith zenéjével) és 2002-ben (a vígjáték-specialista Teddy Castellucci aláfestésével) készült további két, zeneileg is súlytalan folytatása, melyekben Culkint Alex D. Linzzel, illetve Mike Weinberggel próbálták helyettesíteni – sikertelenül. A filmek iránti érdeklődést, valamint a minőséget azonban jól jellemzi, hogy a harmadik rész hazájában még a beleölt összeget sem hozta vissza (a régi idők emlékére és a karácsony közeli bemutató miatt Magyarországon azért nem talált teljes elutasításra), az eddigi utolsó fejezet viszont már egyből televízióra készült, és az értékelések szerint minden idők legrosszabb alkotásainak listáján lenne a helye. A két szerző elképzelése egyáltalán nem nevezhető Williams score-jaival egy napon említhetőnek, persze ez a filmek ismeretében nem is lehetett elvárás. Castelluccinál az első két rész aláfestéséből a kevésbé értékes rajzfilmzenés megoldások kerültek átvételre, míg a tipikus karácsonyi zenés stílus csak igen szerényen került felhasználásra. Glennie-Smith pedig súlyosbította is a helyzetet azzal, hogy az egyébként nem rossz szimfonikus muzsikáját és dallamait Remote Control-hangzással öntötte nyakon, de a két komponista közül ő legalább nem spórolt a csengettyűk és harangok hangjaival. 


A karácsonyi filmek sikeressége továbbra is töretlen, például idén is két ilyen témájú mozi került bemutatásra: a Karácsony Artúr, Harry Gregson Williams zenéjével, és a Kalandférgek karácsonya (mely viszont már felnőtt vígjáték mivolta okán sem tekinthető klasszikus karácsonyi mozinak), William Ross muzsikájával. Az évek során rengeteg zeneszerzőnek adatott meg, hogy ehhez a zsánerhez alkosson, és a jövőben is sok komponista mutathatja meg saját ünnepi hangulatú aláfestését. Az eddigiek alapján pedig kijelenthető, hogy ígéretes zenéket várhatunk majd tőlük, mivel ebben a stílusban nagyot tévedni ritkán lehet.

 

Gregus Péter
2011.12.18.