Christopher Young

  • születési név: Christopher Young
  • feltűnik még: Chris Young
  • született: 1958. április 28. Redbank, Egyesült Államok
  • iskola: Hampshire College
Megosztás:
Hivatalos oldala

Christopher Young

„Igazán szeretem foglalkoztatni a sötét hangok iránti őrületemért felelős felemet, másrészről a másik felem semmit sem szeretne jobban, mint sétálni az utcán, és meghallani, amint valaki az egyik dallamomat fütyülgeti.”


A hollywoodi komponisták horrorgurujaként is emlegetett Young a nyolcvanas években fordult a filmvilág irányába, ahol hamar a feszültségkeltés mestereként kezdtek utalni rá, és bár számos egyéb stílusban is képes helytállni, e címkét sosem tudta levenni magáról. A közvetlen és jó humorú művész nemcsak saját munkáira fordít nagy figyelmet, hanem a jövő tehetségeinek képzésére is: amellett, hogy a Thornton School of Music tanára, időnként feltörekvő tehetségeket vesz maga mellé, és segít pályájuk beindításában, továbbá rendszeres vendége a filmzenei rendezvényeknek.
 
Young életében a zene mindig is fontos szerepet játszott, ám eleinte nem így, hanem jazzdobosként képzelte el magát. Ennek megfelelően jelentkezett a massachusettsi Hampshire College, illetve a North Texas State University képzéseire, de a nyolcvanas évek elején Los Angelesbe költözött, és miután megismerkedett Bernard Herrmann munkásságával, úgy döntött, filmzeneszerzőként érvényesül. Beiratkozott a UCLA Film Schoolba, ahol mások mellett David Raksin volt a tanára, aki ugyan első műveitől nem volt elragadtatva, ám mivel látott benne elszántságot és lehetőséget, szárnyai alá vette. Young az itt töltött esztendők során több rendezővel épített ki kapcsolatot, és sok tapasztalatot gyűjtött az iskolai kisfilmekkel (amilyen például a The Dorm That Dripped Blood is volt) kapcsolatos felkérések révén. A kisebb alkotásokat követően (Barbarian Queen, DEFCON-4, Tűtorony) az első komolyabb lehetőség a Rémálom az Elm utcában II. – Freddy bosszújával érkezett el, a szakma azonban csak két év múltán, a Hellraiser apropójából figyelt fel rá igazán. Folytatása, a Hellraiser 2. ihlette démoni hangulatú zenéjéért Saturn-díjat vehetett át, innentől pedig nem volt megállás, folyamatosan érkeztek a horrorokkal, thrillerekkel kapcsolatos megkeresések: A légy 2., Egy házban az ellenséggel, Jennifer 8, a Halálos árnyék című Stephen King-adaptáció, A lény, a Rémségek könyve, a Pokolba taszítva és társaik.
 
Younggal kapcsolatban többször is felmerül a kettősség, azaz hogy a vérfagyasztó dallamokat éppúgy könnyedén veti papírra, ahogyan a fülbemászó témákat, amire az imént említettek is remek példák, hiszen míg főtémájuk befogadható, szerethető, addig a többi tétel nagy hányadára a zaklatottság érvényes. Amellett, hogy ezen megközelítésével korosztályán belül a műfaj reformere lett, igyekezett megmutatni, hogy képes a megújulásra is, amit az Átok, az Ördögűzés Emily Rose üdvéért, a Sinister és a 2019-es Kedvencek temetője kapcsán mutatott meg. A feszültségkeltés éppúgy meghatározó a komponista életében, miként az olyan rendezők, mint Dwight Little (Getting Even, Mint a tűz, Gyilkosság a Fehér Házban), Sam Raimi (Rossz álmok, Pókember 3., Pokolba taszítva) és Jon Amiel filmjeinél történő közreműködés. Utóbbival alakult ki a legrégibb, és műfaji szempontból a legváltozatosabb kollaborációja, melynek különlegessége, hogy a direktor mozijai révén nyílott csak igazán lehetősége Youngnak arra, hogy horrorzeneszerzői mivoltán túlmutatva, a vígjáték (Az ember, aki túl keveset tudott), az akciófilm (Briliáns csapda, A mag), valamint az életrajzi dráma (Teremtés)  műfajában is öregbítse hírnevét.
 
Sokszínűségéről árulkodik még a Kikötői hírek, a Rumnapló, a Paul Oakenfolddal közösen jegyzett Kardhal, a Banditák, a Hurrikán, a Norma Jean és Marilyn, a Vízözön, a Pókerarcok, a kétrészes The Monkey King, a képregényfilmjei (Pókember 3., A szellemlovas), továbbá az, hogy Frank Fitzpatrickkel és David Hollisterrel közösen írt R’n’B-számot A bűn mélyénhez („Give Me a Reason”), s készített romantikus dalt Lori Perrivel A nagy dobáshoz („Up Against The Wind”). A százhúsznál is több filmet és néhány számítógépes játékot (The Saboteur, Wilson's Heart) jegyző művész a nagyzenekari művek esetében éppúgy otthonosan mozog, mint a jazzes és elektronikus megoldások terén, munkáját pedig Golden Globe- és Emmy-jelölésekkel éppúgy elismerték már, mint BMI-díjakkal.
 

Kulics László
2020.09.01.
 

 

lemez

Kritikák

A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató