A lény, a Tökéletes másolat és A légy 2. Húsz évvel ezelőtt e három alkotás muzsikája révén ismerkedtem meg Christopher Young stílusával, amely azóta is rabul ejt, s bár a számos egyéb vonalon mozgó művének többségét is kedvelem (a teljesség igénye nélkül sorolnám ide a Briliáns csapda, a Pókember 3., a Teremtés, a Gyilkosság a Fehér Házban, Az őrület fészke, a Vízözön vagy a Derült égből szerelem kíséreteit), magam is a horrorvilág legmeghatározóbb szereplőjeként tartom számon. A felé irányuló elfogultságom (vagy finomabban fogalmazva: elkötelezettségem) egyik eredménye, hogy az olyan, a munkásságát figyelembe véve ujjgyakorlatként jellemezhető kompozícióival is gond nélkül levesz a lábamról, amilyen például a 2009-es Hívatlan vendéghez született. Young sokrétűségére egyébként remek példa ez az esztendő, hiszen a szóban forgó muzsika mellett olyan alkotások score-ját készíthette el, mint a Pokolba taszítva, a Derült égből szerelem, valamint a Teremtés.


Miután Jee-Woon Kim 2003-ban bemutatott filmje, a koreai népmesék egyikét alapul vevő Két nővér hatalmas sikert aratott, A körhöz, a Tükrökhöz, A szemhez, valamint az Átokhoz hasonlóan Hollywood ázsiai filmadaptációkra szakosodott csapata ezt sem szerette volna kihagyni a repertoárból. Ennek első lépéseként A kör amerikanizálásáért is felelős producertrió, Walter F. Parkes, Laurie MacDonald és Roy Lee, a DreamWorksszel, valamint a Cold Spring Picturesszel az oldalukon, 2006-ban megvásárolták a jogokat, majd két évvel később nekiláttak a forgatásnak, ami eleinte még az eredeti mozi angol címével megegyezően, A Tale of Two Sistersként zajlott, idővel azonban The Uninvited lett belőle. Az ilyen remake-ek jó néhányához volt már szerencsém, a legtöbbször azonban ezt és a Tükröket néztem újra, s ha ezen alkotásokra terelődik a szó, akkor őket szoktam kedvenceimként említeni – szorosan követi ezeket egyébként A kör első része, valamint az Átok.

Míg a dél-koreai változathoz Byung-woo Lee (A vörös cipő, A gazdatest) szolgáltatta a kíséretet, addig a direktorként első nagyjátékfilmesnek számító The Guard Brothers-féle verzióhoz a kritikusok és a rajongók körében egyaránt horrorguruként aposztrofált Youngot szerződtették, akinek az Átok révén korábban már volt lehetősége belekóstolni a megbízatások eme válfajába. Műve két pilléren nyugszik: az egyik a központi szerepet betöltő testvérpár, Anna (Emily Browning) és Alex (Arielle Kebbel) sejtelmességgel átszőtt motívuma, amely a "Twice Told Tales"-ben kerül először terítékre, de ez szolgál kiindulópontként a "Pairs in Love" esetében is, illetőleg e dallamsor üvegharmonikán történő előadása teszi még ridegebbé az egyébként sem szívmelengető "Twin Nightmares"-t. A másik fontos témát maga a sztori ihlette, melynek zenei nyelvű megfogalmazása a Lakeshore Records gondozásában megjelent albumnak keretet nyújtó "The Uninvited", illetve a "Tale of Two Sisters" mellett több alkalommal is visszaköszön. Az eddig említett darabok, valamint a "Glass Act"-ben, a "Working Dreams"-ben és a "What Have You Done?"-ban hallottak olyan hangulatot árasztanak, amely inkább egy drámára enged következtetni, mintsem rettegéssel teli produkcióra, a játékidő többi részére azonban ez már finoman szólva sem jellemző.


Víziójának életre keltése céljából Young egy közel nyolcvanfős zenekart, a tizenegy tagú Yale Woman's Slavic Chorust, valamint Sara Niemietz vokalistát kérte fel, akik az Eastwood Scoring Stage-en álltak össze, s keltették életre a score-t. A hegedűk, a csellók, a brácsák, a klarinétok, a zongora, a hárfa, az ütősök és a rezesek hadrendbe állítása mellett pedig ezúttal sem maradtak el a mára már Young-névjegynek számító, csokorba szedett vadászkürtszólók sem. A művész tömérdek horror, illetve thriller munkát tud a háta mögött, ezért elmondása szerint az újabb felkérések során mindig igyekszik törekedni arra, hogy valami érdekességet is csempésszen darabjába, amihez jelen esetben a William Zeitlernek köszönhetően megszólaló üvegharmonika mellett az énekesek szolgáltak eszközül. Niemietz dermesztő, földöntúli hangja az Ördögűzés Emily Rose üdvéértből már ismerős lehet, s ahogyan ott, úgy most is hasonló mérvű hatást sikerült elérnie énekével a nyugodtabb, lassúbb folyású jelenetek esetében. A rémület újabb fokánál azonban Young már inkább a kórusra támaszkodott, ráadásul úgy, hogy tagjai nemcsak énekelnek ("I'm at a Party", "A Dance with No One"), hanem helyenként pusmogás- és pisszegésszerű hangokat adnak ki. Számomra utóbbi megoldás eredményeként az album első két trackje mellett a "Bloody Milk", a "Cry of Love", valamint a "The Screaming Bell" váltak a Hívatlan vendég soundtrackje legkedveltebb tételeivé. E darabok a Young-jellegzetességeket felvonultató "I'm at a Party" – "Terror on the Water" kettőssel, a "Corpse Christmas"-szal, illetőleg az "A Dance with No One"-nal egyetemben remek példái annak, hogy a szerző miként tudta zeneileg szimbolizálni a kamaszlányok történetét, amely ármányban éppúgy gazdag, mint a mentális őrületben vagy a halálesetekben, ráadásul mindezeket tetézi egy gonosz mostoha (Elizabeth Banks) jelenléte is.


Ahogyan az az ilyen jellegű, Christopher Young által jegyzett muzsikáknál lenni szokott, horrorkíséret mivolta ellenére a Hívatlan vendég score-ja nem szűkölködik dallamos, kellemesebb hangvételű darabokban, a mű velejét azonban mégiscsak a csapongások és a rideg megközelítések képezik. E darab nem olyan eredeti, mint a szerzőtől a Hellraiser, a Rémálom az Elm utcában 2., a Kísértet, a Jennifer 8 vagy a Sinister zenéje, ugyanakkor semmivel sem kevesebb azon munkáinál, mint amelyeket A légy 2., A lény, a Tökéletes másolat vagy a Halálos árnyék jelenetei ihlettek.