Egyes ötleteiből kiderül, hogy az Áldott a gyermekben még ezzel a sokszor látott kiindulópontban is megvolt a lehetőség egy izgalmas horrorra, ám ehelyett egy feledhető mű született, mely ma már csak akkor merül fel, ha a régebbi Arany Málna-jelölteket böngésszük, ugyanis 2000-ben Kim Basingert az Álom Afrikáról című filmjében, valamint az itt mutatott teljesítményéért egyaránt nominálták. Amiben azért nem kevés rosszindulat lehetett, a színésznő ugyanis itt egyáltalán nem játszik értékelhetetlenül, csak épp a súlytalan alkotás messze áll attól, hogy hivatkozási alapnak tekinthessük. Érdekesség, hogy a forgatókönyv szerint Maggie karaktere eredetileg nagymama lett volna, de mivel Basinger kislánya ekkoriban ötéves volt, míg ő csak 47, végül nagynénivé változtatták. A szereplők közt megtaláljuk még a csoport vezéreként Rufus Sewellt, továbbá Christina Riccit és Ian Holmot, a hősnőnk segítőjeként felbukkanó jóindulatú nyomozót pedig a többek közt a Dexterből, illetve a Star Wars-szériából Bail Organaként ismerős Jimmy Smits játssza.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért is éreztem késztetést arra, hogy egy ennyire kevesek által ismert, filmtörténelmileg maximum lábjegyzetnek tekinthető természetfeletti thrillerről írjak – már ha a fenti pontszámból nem lenne egyértelmű, hogy ezúttal is a zene kiemelkedő minősége volt az ok. Christopher Youngról kijelenthető, hogy honlapunk szerkesztői közül többünknek is a legnagyobb kedvencei között található, és úgy tartjuk, ő egyike Hollywood legtehetségesebb, ennek ellenére méltatlanul kezelt, sokszor évekig mellőzött komponistáinak. Bár az áprilisban bemutatásra kerülő Stephen King-remake, a Kedvencek temetője nyújthat számára egy kisebb visszatérési lehetőséget, ez még nem az a reflektorfény, amelyet megérdemelne a szerző. Noha ez is horrorfilm lesz, mely műfajhoz Youngot a leggyakrabban kötik, a művész olyan más jellegű alkotásokhoz is nagyszerű aláfestést szállított, sokoldalúságát bizonyítva, mint a Kikötői hírek, a Pókember 3., a Pókerarcok, Az ember, aki túl kevesett tudott vagy a Briliáns csapda. Ahhoz, hogy az egyre kevesebb komoly lehetőséget kapó Young ismét kiteljesedhessen, Kína és a Monkey King-széria kellett, amelynek eddigi két, 2014-es és 2016-os részéhez a művész rendkívül erőteljes, szimfonikus, az egzotikus hatásokat sem nélkülöző szerzeményeket írt. Az már más lapra tartozik, hogy ami az epizódok színvonalát illeti, a kritikák alapján mindkét esetben szinte csak a score támadhatatlan. Épp ezért mutatkozik Young és például Jerry Goldsmith pályája között hasonlóság, hiszen utóbbi filmográfiáját böngészve is számos olyan mozit találhatunk, amelyekről az mondható el, hogy kizárólag a 2004-ben elhunyt mester adott hozzájuk értéket.