... hiszen februárban töltötte volna be kilencvenedik életévét, húsz éve adott koncertet hazánkban, és immáron tizenöt éve nincs közöttünk... A kezdetben tévés produkciókon dolgozó művész fokozatosan ...
... egy orvos családja kerül komoly bajba – miután a családfő tudomást szerez egy fontos diplomata elleni merényletről, gyermekét az összeesküvők túszul ejtik. A merényletre egy koncert során kerülne sor, ...
... l rögtön lecseréltem a klasszikus összeállítású korongot), ám dallamai 2002 nyarán gyakoroltak rám igazán elsöprő hatást: más értelmet nyert a "Once Upon a Time in the West" című koncerttéte ...
... amivel remek vérfrissítést hozott a széria életébe – nem mellesleg, ezen társítás egy később megszületett, rendkívül hatásos koncertszvitnek, a Back to the Future-nek is fontos alapját képezi.
Az ...
... hatásosan visszaadott koncertekkel, stúdiómunkákkal kapcsolatos, minden pillanatukban magukkal ragadó jelenetek, melyek kellő mértékben ellenpontozták ezeket. A Bohém rapszódia számomra az év egyik legjobban ...
... egy zenekarnak, hanem önmagában is népszerű, és az sem véletlen, hogy rockzenekarok koncertjein a dobos szólóját követi talán a legnagyobb ováció, tehát semmiféle igazságszolgáltatásra nincs itt szükség. ...
... példát. A Harmadik típusú találkozások score-jának jelentős része leginkább koncerttermi munkáit idézi, vagyis távol áll a dúdolható dallamai miatt kedvelt zeneszerző jól ismert stílusától. Olyan tételek ...
... gyerekének anyja (igen, utóduk is van), a csipogós játékállatok hangját idézve visongó, a bilifrizurát új szintre emelő Yolandi meglehetősen bizarr páros. Azonban koncertvideóikba belepillantva el kell ...
... iders of Taramis"-t, az "Elite Guard Attacks"-t, a "The Kattá"-t, a "Duelling Wizards"-ot, valamint a "Crystal Palace"-t tartom, melyek közül utóbbit örömmel hallgatnám meg egy koncertteremben is. A barbárokkal ...
... valószínűleg a koncerttermek komolyzenében járatos közönségének is elnyerné a tetszését. A következő track ("Love Theme - Arrest") rögtön más vizekre evez, mivel a szerelmi témát mutatja be, melynek ...
... a lassú, gitárjátékkal színesített, főként fúvós- és vonósszekcióra épülő tételek remekül tükrözik Rambo megtört, hazafias jellemét, melyek közül az utóbbi számos Goldsmith-koncert repertoárjában ...
... eg: míg az albumnyitó "Theme from The Terminator" az úgynevezett koncertverzió, a "The Terminator Main Title" a film főcímzenéje, a "Theme from The Terminator (August 29th, 1997, Judgement Day Remix)" pedig ...
... t a telt házas koncert közben egyre jobban közelít a színpad felé, végül pedig a művészbejárónál várja a tagokat. A "You Could Be Mine" mellett helyet kapott még a produkcióban Dwight Yoakam "Guitars, Cadillacs"- ...
... Jerry Goldsmith igyekezett odatenni magát, ami olyannyira sikerült, hogy főtémája túlnőtt az alkotáson: szerzője a rajongók kedvéért még koncertrepertoárjába is felvette. Nem meglepő tehát, hogy a Varése ...
... tapasztalhatunk. Herrmann ezen műve jócskán túllép a szimpla aláfestés keretein, önálló szimfonikus műként is megállja a helyét. 2000-ben például egy koncerten szvit formájában a film teljes zenei anyagát ...
... bukkan fel a banda koncertjein, és meglehetősen vitatott megítélésű filmzeneszerző. Művei rendszeresen megfordulnak a mi évértékeléseinkben is, és a legtöbbször negatív kontextusban, hiszen többnyire ...
... is jelenti) foglalja keretbe a CD-t. A "The Closing of the Year" az idők során új életre kelve karácsonyi koncertek népszerű darabja lett, de az itt hallható verzió a legjobb, mert még a legismertebb, Plácido ...
... a feladatra, azonban a zenén érződik, hogy a komponista az év nagy részét koncertezéssel töltötte, így néhány részlet esetében bizonyosan nem az övé volt a vezérszerep. Kiegészítő zeneszerzőként működöt ...
... score-ja volt hallható alatta temp zeneként), és ezután kezdődött egy kéthetes koncertsorozata a Boston Pops Esplanade Orchestrával, a munkálatok csupán augusztus második hetétől indulhattak el, a tíz ...
... mitől is a maestro egyik legjobbja? Szinte már egy nagy balettzene, vagy egy eleve koncerttermeknek írt szimfonikus költemény jellegét ölti az aláfestés, hiszen annyira tökéletesen kidolgozott és annyira ...
... tekintve sem.
Az űropera zenéjét természetesen itt is John Williams vitte tovább. A szerző ázsiója ekkorra már óriási volt, a Boston Pops vezetőjeként rengeteget koncertezett, a korábbi pár évben ...
... illetve pár téma koncertelrendezésének karmesteri munkálatait Williams az általa nagyra becsült, fiatal, tehetséges zeneszerző-karmesterre, Gustavo Dudamelre bízta. És ha már szóba került a zenekar, ...
... vettem egy olyan Goldsmith-emlékkoncerten, ahol minden felcsendülő tétel előtt elhangzott néhány oda vonatkozó háttérinformáció. A műsorrendből A majmok bolygója két, nemcsak e művet, hanem a mester munkásságának ...
... ahol egyébként az aláfestéseket nem szokás kiemelni. Nem csoda hát, hogy a maestro koncertrepertoárjának szerves részévé vált a több mint tízperces "The Mission" című egyveleg, amely hangversenyeinek egyik ...
... mosolyt sikerült arcára csalnia. A rendező és a producer egy évvel a film elkészülte előtt hallotta Jerry Goldsmith koncertjét a Hollywood Bowlban, s akkor határozták el, hogy filmjük zenéjének komponálásár ...