Star Wars VI. rész: A jedi visszatér (1983)
Star Wars: Episode VI – Return of the Jedi
- zene: John Williams
- vezényel: John Williams
- kiadás éve: 2004
- kiadó: Sony Classical
- játékidő: 147:48
1983-ban még úgy tűnt, az utolsó Star Wars-filmre váltottak jegyet a nézők, amikor megnézték A jedi visszatért, ma már viszont tudjuk: nemhogy egy, hanem két új trilógiában folytatódott, illetve fog folytatódni a messzi, messzi galaxis és lakóinak története. George Lucas űroperája 1983-ban azonban még csak a harmadik, az események kronológiája szerint a hatodik részhez érkezett. Lucas már 1980-ban kiszemelte a saga következő rendezőjét David Lynch személyében, rá azonban más stúdiók is felfigyeltek, így ő 1982-re már a Dűnéhez szerződött le. A következő jelöltet, David Cronenberget pedig nem érdekelte a lehetőség, mivel inkább A holtsávval kívánt foglalkozni. Így végül Lucas Richard Marquand személyében találta meg A jedi visszatér rendezőjét, akit a forgatókönyv írásába is bevont, saját maga és Lawrence Kasdan mellé. Választása sokakat meglepett, mivel Marquand korábbi alkotásai közül – melyekből egyébként nem volt túl sok – egyedül a Tű a szénakazalban emelhető ki, és az sem olyan túlontúl emlékezetes mű. Lucas azonban itt is jelentősen belefolyt a munkába, olyannyira, hogy egyfajta társrendezői státuszt töltött be, például ő vezette a második stábot, illetve Marquand is igényelte a segítséget, hiszen a vizuális effektek terén teljesen tapasztalatlan volt. Azt is tudni lehet, hogy bizonyos jelenetek leforgatását Lucas megtartotta saját magának, például Luke és Darth Vader végső nagy összecsapását is ő dirigálta, mivel a saga legfontosabb szcénájának ezt tartotta, amit pedig nem akart másra bízni. Marquand viccesen így jellemezte ezt a munkamódszert: "Olyan volt, mintha úgy próbálnám megrendezni a Lear királyt, hogy Shakespeare ott van a szomszéd szobában".
A szkript készítése közben Lucas az eredetileg kiszemelt A jedi visszatér címet erőtlennek, nem túl kifejezőnek ítélte, és lecserélte A jedi bosszújára. A kampányba is ezzel a címmel mentek bele, az előzetesek ezzel jöttek ki, ám fél évvel a premier előtt úgy döntött, hogy egy jedihez nem méltó a bosszú, így a visszacserélés mellett döntött. A plakátok persze addigra már elkészültek, amelyek így mehettek volna a kukába, ám Lucasból előjött az üzletember, és a rossz címűeket tíz dollárért eladta az ezen ereklyékre fogékony Star Wars-fanoknak.
A forgatókönyv természetesen itt sem készült el időben, ez a Lucasnál gyakorta felmerülő malőr azonban nem gátolta meg, hogy nekikezdjenek a forgatáshoz, hiszen rengeteg díszletet, makettet, jelmezt és egyéb látványelemet a sztori konkrét ismerete nélkül is elkészíthettek. A filmbe az előző két rész összes főszereplője (Mark Hamill, Carrie Fisher, Billy Dee Williams, David Prowse) visszatért, és ugyan Harrison Fordot csupán két epizódra szerződtették, viszont Indiana Jones akkora sztárrá tette, hogy nem lehetett őt sem kihagyni a harmadikból. Ford és Kasdan végül egy olyasféle visszatérést ötlöttek ki, hogy bár Han Solo felbukkan, de még a film első felében meghal, ám erről a koncepcióról Lucas hallani sem akart, így végül Ford ismét főszereplőként került a moziba. Yoda ugyanakkor eredetileg nem kapott volna szerepet a harmadik részben, ám Marquand meggyőzte Lucast, hogy a történet szempontjából fontos lenne újra bevetni az idős mestert, akinek végül a történet megértése szempontjából kulcsszerepe lett. Szintén Marquand érdeme volt Ian McDiarmid felkérése a Császár szerepére, akit ugyan eleinte Lucas nem talált megfelelőnek, ám a skót színész végül a saga egyik legemlékezetesebb karakterét alkotta meg.
A happy endesebb befejezést egyébként a marketingesek is lelkesen támogatták, így több sötétebb ötlet nem valósulhatott meg, ez pedig sajnos meg is látszik a produkción, ami néhol bántóan családi filmes jelleget ölt. Sokan a Star Wars-univerzum legrosszabb karakterének Jar-Jart tartják, azonban ha rá lőjük el ezt a jelzőt, akkor nem tudom, mi illene A jedi visszatérben a Jabba palotájában feltűnő lényekre, amelyek között kis kék elefánttól kezdve szétsavazott patkányon át molyrágta Muppet Show-figuráig minden ízléstelenség előfordul. Számomra egyértelműen a hatodik rész nyitó félórája az egész saga mélypontja, de természetesen ebből a szempontból bármely olyan jelenet versenyben van, melyben a cuki ewokok felbukkannak. Persze ezen zavaró elemek közül néhány Lucas utólagos, kilencvenes évekbeli belepiszkálásának az eredménye, amit egyébként rengeteg rajongó igencsak nehezményezett. Az első két részhez mérhető gyengébb minőség akkoriban az óriási rajongásnak köszönhetően nem igazán ütközött ki, ám évekkel később A jedi visszatér kissé más megvilágításba került, és több, akkoriban dicsérő szavakat leíró kritikus értékelte át a mozit, s nem volt ez másként a nézőket tekintve sem.
Az űropera zenéjét természetesen itt is John Williams vitte tovább. A szerző ázsiója ekkorra már óriási volt, a Boston Pops vezetőjeként rengeteget koncertezett, a korábbi pár évben olyan zenék kerültek ki a kezei közül, mint az Oscar-díjas E.T. – A földönkívüli vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói, a leterheltség azonban nem érződött munkáin, így A jedi visszatér aláfestésén sem. Ez különösen azért becsülendő, mivel újfent egy, terjedelmében is óriási anyagot kellett komponálnia, nem beszélve annak összetettségéről, bonyolultságáról. A zene tolmácsolására ismét a London Symphony Orchestrát kérték fel, akikkel a film hosszát meghaladó score-t rögzített Williams, ennek révén néhány alternatív tétel is született. A leitmotif módszer, vagyis az egyes karakterek zenei témával való ellátása elengedhetetlen része a Star Wars-világ zenéinek, így Williams A jedi visszatér esetében is ezt alkalmazta. A korábbi két rész témái és hangulati megoldásai közül rengeteget hozott vissza, ám újakkal is szolgált, így összesen nagyjából tíz témával kellett zsonglőrködnie. Ebből akár széteső, túlzsúfolt score is kikerekedhetett volna, ám szellős és áttekinthető muzsika született.
Nézzük előbb az új motívumokat. A cukiságfaktorban hiányt nem szenvedő, maciszerű ewokok egy önálló témát kaptak, olyat, mely abszolút illik hozzájuk. A "Parade of the Ewoks"-ban tökéletesre dolgozott, kissé burleszkes hatású dallam főként fuvolán hallható, később rezeseket is bevet a szerző, de még a katonásabb hangszerelés sem tudja a könnyedebb hangulatát oldani. A játékos dallamhoz egyéb, a mókás hatást tovább fokozó pizzicato és staccato vonós megoldások is társulnak. A téma újbóli felbukkanásaival találkozhatunk az "Ewok Battle" vagy a "Heroic Ewok" esetében is. A jedi visszatérben alapvető változáson megy át Luke és Leia kapcsolata, így egy új romantikus dallam bevetésére is szükség volt. A Birodalom visszavágban a Leia-téma már Han és a hercegnő szerelmének lírai hangzású motívuma lett, az új filmben ezt azonban felváltja a két testvér dallama, mely a "Luke and Leia" esetében teljesedik ki igazán. A két szereplő viszonyában beálló változást zeneileg zseniálisan kapta el Williams, hiszen a szerelem testvéri szeretetté válása megható és emlékezetes pontja a score-nak. Izgalmas felbukkanása köthető még a "Brother and Sister"-hez, ahol más motívumokkal keveredve okoz megható pillanatokat.
Az új témák sorát gyarapítja Jabba dallama, mely nem a karakter gonoszságát, hanem óriási testtömegét és megjelenését hivatott bemutatni. A tubán megszólaltatott téma nem forrja ki magát jelentős motívummá, hiszen "gazdája" a történetből kifolyólag hamar eltűnik a filmből. Először a "Bounty for a Wookiee"-ban bukkan fel, majd a "Han Solo Returns"-ben egészen kedélyes interpretációban hallhatjuk, míg a "Luke Confronts Jabba" egy kicsivel komolyabb hangvételű változatával szolgál. A negyedik új téma már jóval fontosabb, hiszen ez a Császár dallama. A legfőbb gonosz hozzá tökéletesen illő muzikális jelzőt kapott, amely ugyanakkor a Star Wars zenei univerzumában nem ért el akkora ismertséget, mint mondjuk az erő-, a fő- vagy a Leia-téma, mivel ezt (jellegéből adódóan) Williams nem tudta koncerteken játszani, nem került válogatásalbumokra sem, és koncertszvitre sem írta át, így kissé a feledés homályába is veszett. Ezen az albumon viszont elég sokszor találkozhatunk vele, például az "Approaching the Death Star", a "Shuttle Tydirium Approaches Endor" vagy a "The Emperor Arrives" esetében, míg a leghatásosabb variációja pedig a "The Emperor's Death"-ben hangzik el. A sötét oldalt képviselő uralkodót nagyon mély férfihang jelzi a score-ban, ám olykor más mély tartományt képviselő megoldások is őt jelenítik meg, így az "Approaching the Death Star" esetében elképesztően alacsony tartományban megszólaló szintetizátor, az "Emperor's Throne Room"-ban pedig tubán jut el ilyen mélységig.
Azonban hiába az új dallamok, a főszerepet itt is a régiek viszik, s ezek közül is leginkább a Vader-téma, azaz az "Imperial March". Rengeteg helyen felbukkan, és Williams jóval több, valamint érdekesebb verzióban használja, mint az előző részben. Luke és az erő témája szintén több helyen felbukkan, s az olyan tipikusan williamses akciózenei tételekben, mint a "Den of the Rancor", jól színesítik a szimfonikusok játékát. A régi motívumok közül pedig megemlítendő még Yoda dallama is, igaz, csak rövid, ám igen emlékezetes és megható felbukkanása hallható a "The Death of Yoda" tételben.
A score legérdekesebb részeit kétségkívül a háromrészes "The Battle of Endor" tartalmazza, a trió pedig további kisebb egységekből áll (némelyikük régebbi albumokon önállóan szerepelt, ám később a cselekményt követő kiadványokra érthetően összerakták ezeket). Ennek az volt az oka, hogy az események itt több szálon futnak, így Williamsnek meg kellett oldania a hirtelen vágásokat is, és ha ehhez hozzátesszük, hogy követnie kellett a leitmotif technikát, akkor máris láthatjuk, hogy miért is tömörödik ebbe a közel félórás hármas tételbe ennyi téma. Az aláfestés legjobb részeit találjuk itt, kezdve a grandiózus akciómuzsikáktól ("Into the Trap", "Superstructure Chase") az erő és a Császár témájának összecsapásán át ("The Duel Begins", "The Emperor's Death") a sötét oldal dermesztő zenei csalogatásáig ("The Dark Side Beckons"), vagy a Vader halála alatt felcsendülő "Darth Vader's Death"-ig, melyben az "Imperial March" elnyújtott hangjai és hárfán eljátszott pár akkordja a széria egyik legmeghatóbb zenei momentumát nyújtják. S ha már drámaiság, akkor ezen a téren a film végi "Leia's News / Light of the Force" biztos könnyfakasztó, hiszen a két romantikus téma felidézése után bekúszik az erő dallama, melynek egy nagyszabású, epikus variációjával búcsúzik a szerző és a néző Darth Vadertől.
A score azonban tartogat még pár érdekességet, hiszen a kilencvenes évekbeli felújított verzió nagy, felhőtlen záróparádéjához új aláfestés szükségeltetett, melyet természetesen Williams írt meg. Ez a rendkívüli közutálatnak örvendő "Yub Nub" címre keresztelt szörnyűséget váltó, világzenés, kórusos "Victory Celebration" lett, mely méltóan zárja zeneileg is a klasszikus sagát. S ha már váltás, akkor még egy hasonló eset is történt, a Jabba palotájában előadott nóta is lecserélésre került, minekután Lucas az egész jelenetet átalakította az új verzióra. A Williams fia, Joseph által írt "Lapti Nek" című dal így repült, a helyére pedig érkezett a Jerry Hey komponálta, nem csak a fanatikus rajongók által utált "Jedi Rocks".
Williams, szokásához híven, koncertverziót ("The Forest Battle") is írt a zenéből, melyben A jedi visszatér témáit és legjellemzőbb részleteit olvasztotta egybe. A score-ral kapcsolatos közismert negatívum a hangminőség, ami nem lett túlontúl fényes. A tompaságban, visszafogottságban, illetve néhány trackben bizonyos szekciók alulkeverésében megmutatkozó problémákat a sok kiadás közül egyetlen albumon sem tudták megoldani, így feltételezhetően az eredeti felvételekkel lehet gond.
Nehéz megmondani, hogy a klasszikus trilógia közül melyik score-ja a legjobb, hiszen mindegyik igen komoly erényeket csillogtatott meg. Az Egy új reményt az ott lefektetett alapok és témák, A Birodalom visszavágot a katonásabb hangzás és az "Imperial March" dallama, A jedi visszatért pedig a szelídebb hangulat és a nagyfokú komplexitás teszi naggyá. John Williams azóta az új trilógiában már bebizonyította, hogy rengeteg ötlet van még benne a Star Wars világát illetően, s szerencsére ezt legalább egyszer még hallhatjuk is a 2015-re tervezett hetedik epizód esetében.
A szkript készítése közben Lucas az eredetileg kiszemelt A jedi visszatér címet erőtlennek, nem túl kifejezőnek ítélte, és lecserélte A jedi bosszújára. A kampányba is ezzel a címmel mentek bele, az előzetesek ezzel jöttek ki, ám fél évvel a premier előtt úgy döntött, hogy egy jedihez nem méltó a bosszú, így a visszacserélés mellett döntött. A plakátok persze addigra már elkészültek, amelyek így mehettek volna a kukába, ám Lucasból előjött az üzletember, és a rossz címűeket tíz dollárért eladta az ezen ereklyékre fogékony Star Wars-fanoknak.
A forgatókönyv természetesen itt sem készült el időben, ez a Lucasnál gyakorta felmerülő malőr azonban nem gátolta meg, hogy nekikezdjenek a forgatáshoz, hiszen rengeteg díszletet, makettet, jelmezt és egyéb látványelemet a sztori konkrét ismerete nélkül is elkészíthettek. A filmbe az előző két rész összes főszereplője (Mark Hamill, Carrie Fisher, Billy Dee Williams, David Prowse) visszatért, és ugyan Harrison Fordot csupán két epizódra szerződtették, viszont Indiana Jones akkora sztárrá tette, hogy nem lehetett őt sem kihagyni a harmadikból. Ford és Kasdan végül egy olyasféle visszatérést ötlöttek ki, hogy bár Han Solo felbukkan, de még a film első felében meghal, ám erről a koncepcióról Lucas hallani sem akart, így végül Ford ismét főszereplőként került a moziba. Yoda ugyanakkor eredetileg nem kapott volna szerepet a harmadik részben, ám Marquand meggyőzte Lucast, hogy a történet szempontjából fontos lenne újra bevetni az idős mestert, akinek végül a történet megértése szempontjából kulcsszerepe lett. Szintén Marquand érdeme volt Ian McDiarmid felkérése a Császár szerepére, akit ugyan eleinte Lucas nem talált megfelelőnek, ám a skót színész végül a saga egyik legemlékezetesebb karakterét alkotta meg.
A happy endesebb befejezést egyébként a marketingesek is lelkesen támogatták, így több sötétebb ötlet nem valósulhatott meg, ez pedig sajnos meg is látszik a produkción, ami néhol bántóan családi filmes jelleget ölt. Sokan a Star Wars-univerzum legrosszabb karakterének Jar-Jart tartják, azonban ha rá lőjük el ezt a jelzőt, akkor nem tudom, mi illene A jedi visszatérben a Jabba palotájában feltűnő lényekre, amelyek között kis kék elefánttól kezdve szétsavazott patkányon át molyrágta Muppet Show-figuráig minden ízléstelenség előfordul. Számomra egyértelműen a hatodik rész nyitó félórája az egész saga mélypontja, de természetesen ebből a szempontból bármely olyan jelenet versenyben van, melyben a cuki ewokok felbukkannak. Persze ezen zavaró elemek közül néhány Lucas utólagos, kilencvenes évekbeli belepiszkálásának az eredménye, amit egyébként rengeteg rajongó igencsak nehezményezett. Az első két részhez mérhető gyengébb minőség akkoriban az óriási rajongásnak köszönhetően nem igazán ütközött ki, ám évekkel később A jedi visszatér kissé más megvilágításba került, és több, akkoriban dicsérő szavakat leíró kritikus értékelte át a mozit, s nem volt ez másként a nézőket tekintve sem.
Az űropera zenéjét természetesen itt is John Williams vitte tovább. A szerző ázsiója ekkorra már óriási volt, a Boston Pops vezetőjeként rengeteget koncertezett, a korábbi pár évben olyan zenék kerültek ki a kezei közül, mint az Oscar-díjas E.T. – A földönkívüli vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói, a leterheltség azonban nem érződött munkáin, így A jedi visszatér aláfestésén sem. Ez különösen azért becsülendő, mivel újfent egy, terjedelmében is óriási anyagot kellett komponálnia, nem beszélve annak összetettségéről, bonyolultságáról. A zene tolmácsolására ismét a London Symphony Orchestrát kérték fel, akikkel a film hosszát meghaladó score-t rögzített Williams, ennek révén néhány alternatív tétel is született. A leitmotif módszer, vagyis az egyes karakterek zenei témával való ellátása elengedhetetlen része a Star Wars-világ zenéinek, így Williams A jedi visszatér esetében is ezt alkalmazta. A korábbi két rész témái és hangulati megoldásai közül rengeteget hozott vissza, ám újakkal is szolgált, így összesen nagyjából tíz témával kellett zsonglőrködnie. Ebből akár széteső, túlzsúfolt score is kikerekedhetett volna, ám szellős és áttekinthető muzsika született.
Nézzük előbb az új motívumokat. A cukiságfaktorban hiányt nem szenvedő, maciszerű ewokok egy önálló témát kaptak, olyat, mely abszolút illik hozzájuk. A "Parade of the Ewoks"-ban tökéletesre dolgozott, kissé burleszkes hatású dallam főként fuvolán hallható, később rezeseket is bevet a szerző, de még a katonásabb hangszerelés sem tudja a könnyedebb hangulatát oldani. A játékos dallamhoz egyéb, a mókás hatást tovább fokozó pizzicato és staccato vonós megoldások is társulnak. A téma újbóli felbukkanásaival találkozhatunk az "Ewok Battle" vagy a "Heroic Ewok" esetében is. A jedi visszatérben alapvető változáson megy át Luke és Leia kapcsolata, így egy új romantikus dallam bevetésére is szükség volt. A Birodalom visszavágban a Leia-téma már Han és a hercegnő szerelmének lírai hangzású motívuma lett, az új filmben ezt azonban felváltja a két testvér dallama, mely a "Luke and Leia" esetében teljesedik ki igazán. A két szereplő viszonyában beálló változást zeneileg zseniálisan kapta el Williams, hiszen a szerelem testvéri szeretetté válása megható és emlékezetes pontja a score-nak. Izgalmas felbukkanása köthető még a "Brother and Sister"-hez, ahol más motívumokkal keveredve okoz megható pillanatokat.
Az új témák sorát gyarapítja Jabba dallama, mely nem a karakter gonoszságát, hanem óriási testtömegét és megjelenését hivatott bemutatni. A tubán megszólaltatott téma nem forrja ki magát jelentős motívummá, hiszen "gazdája" a történetből kifolyólag hamar eltűnik a filmből. Először a "Bounty for a Wookiee"-ban bukkan fel, majd a "Han Solo Returns"-ben egészen kedélyes interpretációban hallhatjuk, míg a "Luke Confronts Jabba" egy kicsivel komolyabb hangvételű változatával szolgál. A negyedik új téma már jóval fontosabb, hiszen ez a Császár dallama. A legfőbb gonosz hozzá tökéletesen illő muzikális jelzőt kapott, amely ugyanakkor a Star Wars zenei univerzumában nem ért el akkora ismertséget, mint mondjuk az erő-, a fő- vagy a Leia-téma, mivel ezt (jellegéből adódóan) Williams nem tudta koncerteken játszani, nem került válogatásalbumokra sem, és koncertszvitre sem írta át, így kissé a feledés homályába is veszett. Ezen az albumon viszont elég sokszor találkozhatunk vele, például az "Approaching the Death Star", a "Shuttle Tydirium Approaches Endor" vagy a "The Emperor Arrives" esetében, míg a leghatásosabb variációja pedig a "The Emperor's Death"-ben hangzik el. A sötét oldalt képviselő uralkodót nagyon mély férfihang jelzi a score-ban, ám olykor más mély tartományt képviselő megoldások is őt jelenítik meg, így az "Approaching the Death Star" esetében elképesztően alacsony tartományban megszólaló szintetizátor, az "Emperor's Throne Room"-ban pedig tubán jut el ilyen mélységig.
Azonban hiába az új dallamok, a főszerepet itt is a régiek viszik, s ezek közül is leginkább a Vader-téma, azaz az "Imperial March". Rengeteg helyen felbukkan, és Williams jóval több, valamint érdekesebb verzióban használja, mint az előző részben. Luke és az erő témája szintén több helyen felbukkan, s az olyan tipikusan williamses akciózenei tételekben, mint a "Den of the Rancor", jól színesítik a szimfonikusok játékát. A régi motívumok közül pedig megemlítendő még Yoda dallama is, igaz, csak rövid, ám igen emlékezetes és megható felbukkanása hallható a "The Death of Yoda" tételben.
A score legérdekesebb részeit kétségkívül a háromrészes "The Battle of Endor" tartalmazza, a trió pedig további kisebb egységekből áll (némelyikük régebbi albumokon önállóan szerepelt, ám később a cselekményt követő kiadványokra érthetően összerakták ezeket). Ennek az volt az oka, hogy az események itt több szálon futnak, így Williamsnek meg kellett oldania a hirtelen vágásokat is, és ha ehhez hozzátesszük, hogy követnie kellett a leitmotif technikát, akkor máris láthatjuk, hogy miért is tömörödik ebbe a közel félórás hármas tételbe ennyi téma. Az aláfestés legjobb részeit találjuk itt, kezdve a grandiózus akciómuzsikáktól ("Into the Trap", "Superstructure Chase") az erő és a Császár témájának összecsapásán át ("The Duel Begins", "The Emperor's Death") a sötét oldal dermesztő zenei csalogatásáig ("The Dark Side Beckons"), vagy a Vader halála alatt felcsendülő "Darth Vader's Death"-ig, melyben az "Imperial March" elnyújtott hangjai és hárfán eljátszott pár akkordja a széria egyik legmeghatóbb zenei momentumát nyújtják. S ha már drámaiság, akkor ezen a téren a film végi "Leia's News / Light of the Force" biztos könnyfakasztó, hiszen a két romantikus téma felidézése után bekúszik az erő dallama, melynek egy nagyszabású, epikus variációjával búcsúzik a szerző és a néző Darth Vadertől.
A score azonban tartogat még pár érdekességet, hiszen a kilencvenes évekbeli felújított verzió nagy, felhőtlen záróparádéjához új aláfestés szükségeltetett, melyet természetesen Williams írt meg. Ez a rendkívüli közutálatnak örvendő "Yub Nub" címre keresztelt szörnyűséget váltó, világzenés, kórusos "Victory Celebration" lett, mely méltóan zárja zeneileg is a klasszikus sagát. S ha már váltás, akkor még egy hasonló eset is történt, a Jabba palotájában előadott nóta is lecserélésre került, minekután Lucas az egész jelenetet átalakította az új verzióra. A Williams fia, Joseph által írt "Lapti Nek" című dal így repült, a helyére pedig érkezett a Jerry Hey komponálta, nem csak a fanatikus rajongók által utált "Jedi Rocks".
Williams, szokásához híven, koncertverziót ("The Forest Battle") is írt a zenéből, melyben A jedi visszatér témáit és legjellemzőbb részleteit olvasztotta egybe. A score-ral kapcsolatos közismert negatívum a hangminőség, ami nem lett túlontúl fényes. A tompaságban, visszafogottságban, illetve néhány trackben bizonyos szekciók alulkeverésében megmutatkozó problémákat a sok kiadás közül egyetlen albumon sem tudták megoldani, így feltételezhetően az eredeti felvételekkel lehet gond.
Nehéz megmondani, hogy a klasszikus trilógia közül melyik score-ja a legjobb, hiszen mindegyik igen komoly erényeket csillogtatott meg. Az Egy új reményt az ott lefektetett alapok és témák, A Birodalom visszavágot a katonásabb hangzás és az "Imperial March" dallama, A jedi visszatért pedig a szelídebb hangulat és a nagyfokú komplexitás teszi naggyá. John Williams azóta az új trilógiában már bebizonyította, hogy rengeteg ötlet van még benne a Star Wars világát illetően, s szerencsére ezt legalább egyszer még hallhatjuk is a 2015-re tervezett hetedik epizód esetében.
Írásunk a Sony Classical albumáról készült, a Spotify-on azonban a Walt Disney Records által 2018-ban kiadott változat érhető el.
Gregus Péter
2013. 11. 27.
2013. 11. 27.
Tracklista:
CD1
CD2
CD1
- 20th Century Fox Fanfare (0:23)
- Main Title / Approaching the Death Star / Tatooine Rendezvous (9:17)
- The Droids Are Captured (1:17)
- Bounty for a Wookiee (2:50)
- Han Solo Returns (4:01)
- Luke Confronts Jabba / Den of the Rancor / Sarlacc Sentence (8:48)
- The Pit of Carkoon / Sail Barge Assault (6:02)
- The Emperor Arrives / The Death of Yoda / Obi-Wan's Revelation (10:57)
- Alliance Assembly (2:10)
- Shuttle Tydirium Approaches Endor (4:06)
- Speeder Bike Chase / Land of the Ewoks (9:38)
- The Levitation / Threepio's Bedtime Story (2:44)
- Jabba's Baroque Recital (3:03)
- Jedi Rocks (2:49)
- Sail Barge Assault (Alternate Version) (5:03)
CD2
- Parade of the Ewoks (3:28)
- Luke and Leia (4:45)
- Brother and Sister / Father and Son / The Fleet Enters Hyperspace / Heroic Ewok (10:39)
- Emperor's Throne Room (3:25)
- The Battle of Endor - Part 1 (Into the Trap / Forest Ambush / Scout Walker Scramble / Prime Weapon Fires) (11:50)
- The Lightsaber / Ewok Battle (4:31)
- The Battle of Endor - Part 2 (Leia Is Wounded / The Duel Begins / Overtaking the Bunker / The Dark Side Beckons / The Emperor's Death) (10:02)
- The Battle of Endor - Part 3 (Superstructure Chase / Darth Vader's Death / The Main Reactor) (6:03)
- Leia's News / Light of the Force (3:21)
- Victory Celebration / End Title (8:33)
- Ewok Feast / Part of the Tribe (4:00)
- The Forest Battle (Concert Suite) (4:03)
Az album a Spotify-on:
