A poplegenda hevesen érdeklődött a projekt iránt, ám amikor kiderült, hogy Spielberg egy merőben új megközelítést akar, akkor kihátrált a filmből. S hogy mi volt Spielberg elképzelése? Azt tervezte, hogy nála Pán Péter egy felnőtt lesz, aki elfelejtette, hogy kicsoda is ő valójában. Az ötlet 1985-ben átkerült a Paramounthoz, s már a forgatás időpontját is kitűzték Dustin Hoffmannal a címszerepben, ám Spielberg egyeztetési problémák miatt végül kihátrált a projektből, mivel nem kívánt Angliában dolgozni. A produkció végül évek múlva elhagyta a Paramountot, majd a TriStarnál kötött ki, és ekkor Spielberg is visszatért a filmhez. Pán Péternek leszerződtették a karrierje csúcsán lévő Robin Williamset, mellette feltűnik még a moziban az ifjú sztár, Julia Roberts, Bob Hoskins és Maggie Smith is. Spielberg a rá jellemző őrült tempóban dirigálta le a produkciót: 1991 februárjában kezdtek hozzá a forgatáshoz, decemberben pedig már be is mutatták a kész művet, ami annak fényében is csoda volt, hogy Spielberg itt is túlontúl aprólékos, saját bevallása szerint lassú volt, így a negyvennapos forgatási idő megduplázódott, s ez természetesen magával hozta, hogy a büdzsé is elszállt.
Spielberg átértelmezésében Pán Péter egy a múltját elfelejtő munkamániás apa, Peter Banning, aki családjával karácsonyozni érkezik Londonba, a rég nem látott nagymamához. A látogatás nem várt eseményeket indít be, mely során Peter gyermekeit elrabolja a rettegett Hook kapitány. Az elkeseredett apát aznap éjjel felkeresi Giling-Galang, az apró tündér, és elviszi magával Seholszigetre, ahol Peternek előbb magában kell helyretenni a múltját, felfedeznie gyermeki énjét, meggyőznie régi társait, az elveszett fiúkat, hogy megmentse Hooktól gyermekeit.
Az alkotás nem kapott túl jó kritikákat, sőt szokás az egyik leggyengébb Spielberg-mozinak is tartani, ennek ellenére a közönség szerette, sőt a díjakra való jelölések alapján a szakma is, hiszen öt Oscarra is nominálták. Furcsa módon John Williamset itt csak az egyik betétdalért terjesztették fel az elismerésre, a zseniális score-ját figyelmen kívül hagyták.
Williams már a projekt korai szakaszában bevonásra került, igaz, teljesen szokatlan módon. Spielberg ugyanis egy igencsak meglepő ötlettől vezérelve, a nyolcvanas évek közepén még úgy gondolta, hogy musicalként forgatná le Barrie színdarabját - tudvalevő, már régóta tervezgetett egy zenés-énekes filmet, s úgy vélte, Pán Péter története mozgóképként, vagy esetleg színpadi produkcióként erre tökéletesen alkalmas. Williams így még a nyolcvanas évek derekán hozzákezdett a dalok megírásához, s összesen tízet megkomponált, ám végül a rendező meggondolta magát, és pár év múlva már nem énekes produkciót szeretett volna. A dalokból Williams a score-ba próbált mindent átültetni, amit csak lehet, így hangszerelést, dallamokat, témákat és hangulatokat vett át. Valószínűleg ennek a hosszas előkészítő munkának a gyümölcse az a tény, hogy az aláfestés Williams egyik legjobb munkája lett. A témákon évekig dolgozhatott, hosszú ideje volt, hogy meg- és beérjen mindaz, amit régebben elkezdett. A musicalekre jellemző nagy ívű líraiságot bámulatosan tudta átmenteni az aláfestésbe, sok helyen konkrétan érezni, hogy hol lehetett eredetileg az ének dallama, hol léphetett be a kórus, és a hangszerek "beszélgetéséből" sejteni, mi lett volna eredetileg duett. Ugyanakkor egyetlen pillanatig sincs hiányérzete a hallgatónak, hiszen a score úgy tökéletes, ahogyan van, bár nyilván minden filmzenerajongó szívesen fogadott volna egy Williams-musicalt is.
S hogy mitől is a maestro egyik legjobbja? Szinte már egy nagy balettzene, vagy egy eleve koncerttermeknek írt szimfonikus költemény jellegét ölti az aláfestés, hiszen annyira tökéletesen kidolgozott és annyira bámulatosan ültette át a zene nyelvére a történetet a szerző. Pályafutása legtémagazdagabb művét alkotta meg, közel két tucat különböző motívumból építve fel a zenét, ám ez a szokatlanul sok téma mégsem teszi átláthatatlanul bonyolulttá a score-t, legfeljebb sajnálni lehet, hogy néhány remek dallamnak csupán az epizodista szerepe jut. Mindemellett figyelembe vette, hogy ez egy gyerekfilm aláfestése lesz, s ehhez nagyjából azt a fantáziadús zenei utat választotta, amit például Csajkovszkij a
Diótörőben vagy a
Csipkerózsikában használt. A kidobott dalokat viszont később is nagyon sajnálta, egy időben pedig tervezgette, hogy egy meselemez formájában talán ki lehet majd adni. A filmbe csupán két, Leslie Bricusse szövegíróval közösen jegyzett dal került, ebből a "When You're Alone" egy abszolút zseniális, gyermeki, meseszerű darab, és a másik, a "We Don't Wanna Grow Up" is egy lassan klasszikusnak nevezhető számmá érett az eltelt két évtized alatt – az Oscar-díjra egyébként az előbbiért nominálták.
A score a komponista életművét tekintve egy igazi átmenet a nyolcvanas évekre jellemző Williams-stílusból a kilencvenes évek szárnyaló, nagy ívű, rendkívül jól hangszerelt, részleteit tekintve is hihetetlenül kidolgozott muzsikáinak irányába. A
Hook aláfestését hallgatva – ha nem ismernénk keletkezése évét – sokkal inkább gondolnánk a második Star Wars-saga és a Harry Potter-széria időszakára, sőt kifejezetten a varázslótanoncos fantasy muzsikája előfutárának is tekinthető. Kétségtelenül egy fontos állomás ez, mely az eleve zseniális zeneszerzőből még jelentősebb alkotót csinált. Ez az útkeresés, az új technikák, koncepciók és megoldások eredményezték később a
Jurassic Park vagy a
Túl az Óperencián lehengerlő zenei megoldásait, s hatása a mai napig erősen érződik a szerző műveiben.
A zsenialitás rögtön az első tételben megnyilvánul. A csupán másfél perces "Prologue" a mester életművének egyik legkiemelkedőbb kompozíciója, mely hiába rövid, olyan erővel indítja az albumot, amivel a score többi eleme nehezen veszi fel a versenyt. Pedig ez a kis felvezetés nem is a filmhez íródott, hanem az előzeteshez, melyhez Williams külön zenét komponált. A fanfáros, csodás hangszerelésű tétel a Hook-téma legszebb interpretációja, s itt muszáj is kigyönyörködnünk magunkat, hiszen e dallammal kissé mostohán bánt, nem halljuk túl sokszor. Meglehetősen katartikus felbukkanása köthető még a "Remembering Childhood" végéhez. A művész a wagneri leitmotiv technika alkalmazásával írta meg a score-t, így rengeteg témából áll a muzsika. Ezek – csakúgy, mint a
Star Wars-széria esetében – egymásba folynak, egymásból alakulnak ki, többféle hangszerelést kapnak, részletekre szakadnak, sokféle, változatos variációk formájában bukkannak fel. A fontosabb témák egyikét a repülés motívumaként szokás emlegetni, mely talán a leggyakoribb alkotóeleme az aláfestésnek. Első felbukkanása a "Granny Wendy" esetében hallható egy finom, halk, visszafogott bevezetés formájában, később azonban grandiózussá is fejleszti Williams. Ennek a szárnyalásnak az egyik előfutára a "The Arrival of Tink and the Flight to Neverland" vége, illetve a 2012-es bővített CD-megjelenésre rákerült "End Credits", amelyet sajnos a normál verzión nem találunk meg. A legmeghatóbb változata a téma hosszas variációjaként értelmezhető "Remembering Childhood" közepén hallható, ahol zongorán hosszabban kifejtve egyfajta altatós, könnyfacsaró muzsikává érik, melyről egyébként gyanítható, hogy az egyik elvetett dal lehetett. A "When You Are Alone" formájában a dallam énekes verziója szerencsére azért hallható. Külön dallama van az idős Peternek is: ez egy melankolikus, szomorkás, az elveszett gyerekkoron merengő motívum, mely legszebb interpretációját a "From Mermaids to Lost Boys" esetében kapja, de hallható még a "Remembering Childhood", illetve a "Farewell Neverland" című tételekben. E három motívum adja a score velejét, ezektől lesz meghitt, családias muzsika a
Hook, azonban a zseniális jelzőt nem ezekkel érdemli ki.
A másodlagos témák sokasága, változatossága teszi a művet Williams egyik legkiemelkedőbb alkotásává. Személyes kedvencem, a "You Are the Pan" második fele rejti az egyik legszebb Williams-zenét, amelyet a mester valaha írt, leginkább a
Star Wars II. rész: A klónok támadása szerelmi témájával ("Across the Stars"), vagy az
Egy gésa emlékiratai főtémájával rokonítható. A szuperlatívusz azért a stílusért jár, melyet a művész itt vegyített saját zeneiségével. Szinte minimálisan alkalmazta Rózsa Miklós epikus muzsikáiból azt a katartikus pillanatot, amellyel Rózsa sokszor elérte, hogy lúdbőrözzék a hallgató – Rózsa ókorieposz-zenéinek hangulata egyébként több ponton is visszaköszön. Ráadásul a tétel első fele is mestermű, a szárnyaló, magas hangú kórus a Harmadik típusú találkozások mesteri megoldásait idézi. Hook kapitány segítőjének dallama egy kissé bohókás téma, mely a "Smee's Plan" esetében játékos formában klarinéton hallható, ám legtökéletesebben a barokkos, majd egyfajta kifordult katonai indulóvá érő "Presenting the Hook" mutatja be. Az induló játékos voltát levetkőzve a "The Ultimate War" végén bukkan még fel. Az elveszett fiúk szintén saját témát kaptak, és eleve bonyolult motívumukat Williams a film közepétől több helyen is pazar variációk formájában alkalmazza ("The Lost Boy Chase", "The Banquet", "The Never-Feast"). A főként rezeseken megszólaló fanfáros téma csengettyűs kiegészítése karácsonyias hangulatot kelt ugyan, de ez nemhogy negatívum, hanem kifejezetten erőssége a score-nak. Giling-Galang játékos dallama először a "We Don't Wanna Grow Up"-ban tűnik fel, majd xilofonon bemutatva része a "The Arrival of Tink and the Flight to Neverland"-nek, végül még egyszer felbukkanva, szomorkásán búcsúzik a "Farewell Neverland" közepén.
A lágy, gyermeki tételek mellett a score fontos alkotórészei az úgynevezett cselekvést követő zenék, amit Williamsnél valószínűleg senki sem érez jobban. Ezekben a már említett témák több altémával vegyülve alkotnak szenzációs, gyors tempójú muzsikákat. Közéjük tartozik a "Hook-Napped", a "The Lost Boy Chase", a "The Never-Feast" vagy a film leghosszabb zenei anyagának megkurtított verziója, a "The Ultimate War". Érdekes színfoltja az albumnak a "Banning Back Home", mely teljesen kilóg a nagyzenekari tételek közül. Jazzes, a nyolcvanas évek romantikus filmjeinek muzsikáit idéző hangulata azonban nem kevésbé zseniális, gyakorlatilag bemutatja, hogy milyen is az, amikor Williams a maga pörgős stílusában egy jazztételt komponál.
A score a film premierjének idején egy hosszú, ugyanakkor a teljes zenei anyagtól lényegesen rövidebb játékidejű CD formájában vált elérhetővé. 2012-ben a La-La Land kiadó jóvoltából azonban megjelent egy kétlemezes kiadvány is, mely az aláfestés kibővített verziója mellett több, a filmben elhangzó rövidke dalt is tartalmaz.
Az, hogy Williams műve ennyire lehengerlő lett, a zeneszerző szerint is meglepő, hiszen mint nyilatkozta, ez idő tájt teljes mértékben le volt terhelve. Ekkoriban született meg benne az a gondolat is, hogy hamarosan ott fogja hagyni a Boston Pops Orchestrát, amelyet már több mint tíz éve vezetett. A
JFK – A nyitott dosszié zenéjével párhuzamosan munkálkodott a
Hookén: mindkét moziból részleteket kapott, és ezekhez rögtön megírta a score-t, idő hiányában ugyanis nem várhatta meg, mire a filmek teljes vágása elkészül. A feszített tempóból azonban a zenén semmit sem érezni, hiszen végül egy valódi remekmű, a szerző egyik legjobb alkotása született meg.