Az alkotás nem kapott túl jó kritikákat, sőt szokás az egyik leggyengébb Spielberg-mozinak is tartani, ennek ellenére a közönség szerette, sőt a díjakra való jelölések alapján a szakma is, hiszen öt Oscarra is nominálták. Furcsa módon John Williamset itt csak az egyik betétdalért terjesztették fel az elismerésre, a zseniális score-ját figyelmen kívül hagyták.

Williams már a projekt korai szakaszában bevonásra került, igaz, teljesen szokatlan módon. Spielberg ugyanis egy igencsak meglepő ötlettől vezérelve, a nyolcvanas évek közepén még úgy gondolta, hogy musicalként forgatná le Barrie színdarabját - tudvalevő, már régóta tervezgetett egy zenés-énekes filmet, s úgy vélte, Pán Péter története mozgóképként, vagy esetleg színpadi produkcióként erre tökéletesen alkalmas. Williams így még a nyolcvanas évek derekán hozzákezdett a dalok megírásához, s összesen tízet megkomponált, ám végül a rendező meggondolta magát, és pár év múlva már nem énekes produkciót szeretett volna. A dalokból Williams a score-ba próbált mindent átültetni, amit csak lehet, így hangszerelést, dallamokat, témákat és hangulatokat vett át. Valószínűleg ennek a hosszas előkészítő munkának a gyümölcse az a tény, hogy az aláfestés Williams egyik legjobb munkája lett. A témákon évekig dolgozhatott, hosszú ideje volt, hogy meg- és beérjen mindaz, amit régebben elkezdett. A musicalekre jellemző nagy ívű líraiságot bámulatosan tudta átmenteni az aláfestésbe, sok helyen konkrétan érezni, hogy hol lehetett eredetileg az ének dallama, hol léphetett be a kórus, és a hangszerek "beszélgetéséből" sejteni, mi lett volna eredetileg duett. Ugyanakkor egyetlen pillanatig sincs hiányérzete a hallgatónak, hiszen a score úgy tökéletes, ahogyan van, bár nyilván minden filmzenerajongó szívesen fogadott volna egy Williams-musicalt is.

S hogy mitől is a maestro egyik legjobbja? Szinte már egy nagy balettzene, vagy egy eleve koncerttermeknek írt szimfonikus költemény jellegét ölti az aláfestés, hiszen annyira tökéletesen kidolgozott és annyira bámulatosan ültette át a zene nyelvére a történetet a szerző. Pályafutása legtémagazdagabb művét alkotta meg, közel két tucat különböző motívumból építve fel a zenét, ám ez a szokatlanul sok téma mégsem teszi átláthatatlanul bonyolulttá a score-t, legfeljebb sajnálni lehet, hogy néhány remek dallamnak csupán az epizodista szerepe jut. Mindemellett figyelembe vette, hogy ez egy gyerekfilm aláfestése lesz, s ehhez nagyjából azt a fantáziadús zenei utat választotta, amit például Csajkovszkij a Diótörőben vagy a Csipkerózsikában használt. A kidobott dalokat viszont később is nagyon sajnálta, egy időben pedig tervezgette, hogy egy meselemez formájában talán ki lehet majd adni. A filmbe csupán két, Leslie Bricusse szövegíróval közösen jegyzett dal került, ebből a "When You're Alone" egy abszolút zseniális, gyermeki, meseszerű darab, és a másik, a "We Don't Wanna Grow Up" is egy lassan klasszikusnak nevezhető számmá érett az eltelt két évtized alatt – az Oscar-díjra egyébként az előbbiért nominálták.