"Sosem voltam sportos alkat, nem is akartam sportolni, de tudtam zongorázni, amivel barátokra leltem és a partik középpontjává váltam. A lányok szerették az olyan srácokat, akik el tudták játszani az aktuális slágereket" – emlékezett vissza fiatalkorára Jerry Goldsmith, aki az Alfred Hitchcock rendezte Elbűvölve hatására választotta a filmzeneszerzői pályát. 2019-re több szempontból tekinthetünk Goldsmith-emlékévként, hiszen februárban töltötte volna be kilencvenedik életévét, húsz éve adott koncertet hazánkban, és immáron tizenöt éve nincs közöttünk...

A kezdetben tévés produkciókon dolgozó művész fokozatosan lépdelt felfelé a ranglétrán, 1963-tól pedig (a Freud: a titkos szenvedélyhez írt score-jának köszönhetően) már Oscar-jelöltnek mondhatta magát. E rangos elismerésre tizennyolc alkalommal terjesztették fel, a szobrot azonban érdekes módon csak egyetlenegyszer, a Richard Donner rendezte Ómen kapcsán ítélték oda neki. Szerencsére egyre kevesebb projektjével kapcsolatban mondható el, hogy nem jelentették meg CD-n, de ezeken túl megannyi válogatásalbumával is találkozhatunk, melyek közül én a Varése Sarabande gigavállalkozásának számító Jerry Goldsmith at 20th Century Foxot, a koncertrepertoárjából ízelítőt adó The Film Music of Jerry Goldsmitht, valamint a Jerry's Recallt tartom etalonnak.


"Nincsenek aranyszabályok. Ami az egyik filmben működik, az nem biztos, hogy a másikban is fog, ám ha tehetséges vagy, akkor előny, hogy tapasztalataidra és ösztöneidre egyaránt támaszkodhatsz. Több mint kétszáz produkciónál működtem közre, de valahányszor újabb hangjegyeket írok le, tanulok valamit" – mesélte Goldsmith. Mindez jól tükröződik a Varése Sarabande-megjelenések japán forgalmazásában közreműködő Soundtrack Listeners Communications által 1993-ban piacra dobott kiadványon is, mely a szerző karrierjének Ómen és Medicine Man közötti időszakát tárja elénk. A Jerry's Recall a borsosabb összegekért gazdát cserélő CD-k közé sorolható, ami sokkal inkább köszönhető limitált példányszámának, mintsem annak, hogy – szemben az említett Jerry Goldsmith at 20th Century Foxszal és a The Film Music of Jerry Goldsmithszel – részben vagy egészben olyan kuriózumnak tekinthető filmzenéket vonultat fel, melyek önállóan nem beszerezhetőek.

Az albumot a Total Recall – Az emlékmás főtémája ("The Dream") indítja, de ebből a Paul Verhoeven klasszikusához kapcsolódó score-ból a második korong is tartogat némi ízelítőt ("Clever Girl"). Érdekes, hogy a komponistával kapcsolatban többnyire az akciófilmeket szokás emlegetni, pedig bár Goldsmith kezdettől fogva igen széles palettán mozoghatott, e műfaj csupán a nyolcvanas években talált rá. Innentől kezdve azonban ez az irány úgy magával sodorta, hogy a hátralévő bő két évtizedben szinte minden esztendőben legalább egyszer szállított akció- vagy kalandzenét. Az emlékmás mellett a Rambo 2-ből ("Stories", "Escape from Torture"), a több alkalommal is vele dolgozó direktor, Franklin J. Schaffner 1987-es Lionheartjából ("The Lake", "The Future", "Children in Bondage"), valamint a Gyilkos robotokból ("The Resolution") hallhatunk kedvcsinálót, mely utóbbi abból a szempontból számít mérföldkőnek, hogy ez volt az első olyan Goldsmith-score, amely tisztán elektronikus megoldásokra támaszkodik. És itt térnék ki arra, hogy a Jerry's Recall vonzerejét számomra nemcsak az impozáns megjelenése és a remek tételösszeállítása jelenti, hanem az is, hogy akármennyire is nagy kedvencem Goldsmith, elektronikus jellegű zenéi (Gyilkos robotok, Gyilkos törvény, Földönkívüli zsaru, Link, a majom) meglehetősen távol állnak tőlem, mindössze néhány tételt hallgatok belőlük, melyek egy része ennek a kiadványnak köszönhetően válhatott gyűjteményem részévé.


A Gyilkos robotokon felül olyan filmek által nyerhetünk betekintést abba, hogy milyen elektronikus megoldásokat részesített előnyben a szerző, mint a Martin Campbell rendezte krimi, a Gyilkos törvény ("End Title"), valamint a Szörnyecskék 2. – Az új falka ("Cute...", "Pot Luck", "The Visitors", "Gremlin Credits"), aminél Goldsmith nemcsak sokszínű, játékos kísérettel járult hozzá a mozihoz, hanem egy cameóval is. Ide sorolható továbbá a Link, a majom, melynek kísérete több helyen is olyan érzést kelt, mintha cirkuszi produkcióhoz íródott volna (a legjobb példa erre a "Flaming Link"), illetőleg a Medicine Mané ("The Trees", "A Meal and A Bath"), amely megmutatja, hogy egy romantikus kalandfilm esetében is mesterien kombinálhatók egymással a szimfonikus részek és az elektronikus elemek.

A komponista kezdettől fogva szívesen tett eleget a krimikkel, thrillerekkel, illetve misztikus alkotásokkal kapcsolatos felkéréseknek. Míg annak idején ezen területen előszeretettel kísérletezgetett, addig a nyolcvanas-kilencvenes évekre tökélyre fejlesztette ezzel kapcsolatos stílusjegyeit, zenei világát. Erről nyújt tanúbizonyságot – a már említett Gyilkos törvény zárótétele mellett – az Elemi ösztön örök érvényű főtémája ("Main Title"), a "Pillow Talk" és a "Catherine's Sorrow" trackek, valamint a Kopogó szellem 2. – A túlsó oldal albumáról átemeltek. Utóbbi esetben Carol Ann motívuma mellett az altatódalhoz hasonló zenei alapokon nyugvó részletek váltak a legemlékezetesebbé.

És persze nem nevezhetnénk vérbeli Goldsmith-válogatásalbumnak egy olyan kiadványt, melyen ne kapna helyet a Star Trek-moziszéria és/vagy az Ómen-trilógia – éppoly szabály ez, mint John Williams esetében a Steven Spielberg-produkciók és a Star Wars, Ennio Morriconénál a Sergio Leone-filmek, Alan Silvestrinél pedig a Robert Zemeckis rendezte mozik. Mivel a Varése a Star Trek-zenék kiadásába a 2002-es Nemezisnél kapcsolódott be, így azok jogi okokból lemaradtak erről a gyűjteményről, cserébe azonban az Ómen első ("The Demise of Mrs. Baylock", "Ave Santani", "The Dog's Attack") és harmadik részéből ("The Final Conflict") egyaránt kapunk ízelítőt. "Egy projektnél sem éreztem ekkora zenei szabadságot A majmok bolygója óta. Máskor sem voltam kevésbé merész, mint ekkor, csak azt, amit itt megtehettem, máshol nem csinálhattam. Ezért szerettem annyira az Ómenen dolgozni" – mesélte a szerző, aki ezen trilógiához a filmtörténelem legsötétebb, legzseniálisabb kíséretei közé sorolható műveket készített.


Az aranyszínű háttérrel és Jerry Goldsmith aláírásának nyomatával ellátott korongok csodálatos utazásra invitálják a hallgatót. Mindehhez egy húszoldalas füzet is tartozik, ám ebből a kiadvány származása okán kizárólag a tracklista és az 1993-ig bezárólag elvállalt produkciók felsorolása érthető akkor, ha valaki nem tud japánul. A szerző Jerry's Recall révén átölelt korszakából számos film emlékezetes muzsikáját lehetne még említeni (Masada, A nyolcadik utas: A halál, A legjobb dobás, Mindent a győzelemért, Star Trek: A mozifilm stb.), éppen ezért egy ilyen gazdag életmű esetében elkerülhetetlen egyfajta hiányérzet a válogatásalbumok esetében. Bennem több mint egy évtizedig érlelődött a kiadvány beszerzésének gondolata, de örömmel tölt el, hogy idővel ez is gyűjteményem részévé válhatott.