A mozi technikai újítást is hozott. A főhős szédüléses jelenetei alá a direktor egy speciális, azóta is gyakran alkalmazott újítást vezetette be. Ez az a mozzanat, amikor a kamera hátrál, és közben a látószöget gyorsan szűkítik. Ettől a tér hirtelen, fura mélyülését kapták, ami egy tériszonyos ember félelmét tökéletesen meg tudta jeleníteni. Már önmagában ez a kameramozgás is filmtörténeti jelentőségű, de a csavaros sztori is sokat hozzátett az alkotás maradandóvá válásához. Scottie, a San Franciscó-i rendőrség nyomozója (James Stewart), egy háztetőkön való üldözés során kis híján a mélybe zuhan. Ezt elkerülendő, egy kollégája meg akarja menteni, aki viszont szerencsétlenül maga esik le a tetőről. Az exzsarun emiatt súlyos tériszony lesz úrrá, így inkább a nyugdíjazását kéri. Nyugalma azonban nem lesz hosszú életű, mert egy régi barátja megkéri, hogy nyomozzon az újabban igen furcsán viselkedő felesége (Kim Novak) után. Scottie vonakodva bár, de elvállalja a felkérést, és követni kezdi az asszonyt, majd kideríti, hogy valami fura családi tragédia miatt a nő feltehetően hajlamos az öngyilkosságra. A baj kisvártatva be is következik, de még épp sikerül kimenteni az asszonyt a hullámsírból. A két ember között hamarosan romantikus érzelmek alakulnak ki, de a letargikus nő halálvágyának ez sem szab gátat. Scottie tériszonyától hajtva nem mer a nő után menni egy templom tornyába, aki onnan a férfi szeme láttára a mélybe vetve magát, és meghal. Ezután a főhősön a történtek miatt rémálmok uralkodnak el, a valóság és a szellemvilág közti különbség elmosódik számára, azonban egy hosszú pszichiátriai kezelés után az utcán szembetalálkozik halott szerelmével, pontosabban egy rá nagyon hasonlító lánnyal. A filmben eddig is jelen levő rejtélyesség és misztikum innentől még hangsúlyosabban tartja az utolsó képkockákig kétségek között és feszültség alatt a nézőt.

A Szédülés aláfestése az egyik legjelentősebb Golden Age-muzsika, melynek méltó megjelenésére csak másfél évtizeddel ezelőtt került sor. Már a zene születésének idején is adódtak problémák, mivel egy sztrájk miatt az USA-ban nem lehetett elkészíteni a felvételeket, így Londonban és Bécsben játszották fel a score-t Muir Mathieson vezényletével. Ez a verzió ugyan korábban egy félórás játékidővel rendelkező bakeliten meg is jelent, amit a Mercury később CD-n is kiadott, de a zene rangjához illő verziót először a Varése Sarabande jelentette meg. 1995-ben Joel McNeely vezényletével a Skót Királyi Filharmonikusokkal vették fel Herrmann eredeti művét. A páratlanul jól sikerült felvétel megtartotta az alkotás korhű előadását, de a minőségben hatalmas előrelépést jelentett. Rá egy évre két filmtörténész, akik több nagyobb mozis alkotást is restauráltattak már, a Szédülésen is elkezdtek dolgozni. Előkeresték az eredeti zenei felvételeket is, és rendbe hozatták azokat, viszont a hangminőséget több track esetében korántsem sikerült tökéletesre kihozni, ráadásul a bécsi felvételek annak idején csak mono rendszerben lettek rögzítve. Azonban ezek ellenére is az egyik legjobb korabeli felvételeken alapuló score-kiadvány lett, mely szintén a Varése Sarabande jóvoltából került a piacra. Jelen elemzésben a McNeely-féle kiadást vettem alapul.