Freddie Mercury és a Queen története, a Bohém rapszódia nem vérbeli életrajzi film, Anthony McCarten forgatókönyvíró (A mindenség elmélete) ugyanis meglehetősen szabadon kezelte a legendás formációval, valamint annak frontemberével kapcsolatos tényeket és az események kronológiáját. Ez persze meglehetősen hatásossá varázsolta az alkotást, ám azok, akik nemcsak a Queen slágereivel, hanem a háttértörténetével is tisztában vannak, nem feltétlenül tudtak szemet hunyni a hibák felett. Mivel én is elég sok ismerettel rendelkezem a bandáról, szembeötlöttek a csúsztatások, ugyanakkor ott voltak a hihetetlenül hatásosan visszaadott koncertekkel, stúdiómunkákkal kapcsolatos, minden pillanatukban magukkal ragadó jelenetek, melyek kellő mértékben ellenpontozták ezeket. A Bohém rapszódia számomra az év egyik legjobban várt alkotása volt, és beváltotta a hozzá fűzött reményeimet: idejét sem tudom annak, mikor néztem meg kétszer is egy filmet moziban.

Brian May gitáros 2010 őszén adott első ízben olyan interjút, melynek során arra is kitért, hogy megkezdték az előkészületeket egy Queen-film tető alá hozásához. Eleinte úgy tűnt, Freddie Mercuryt Sacha Baron Cohen fogja alakítani, a forgatókönyvön pedig először Peter Morgan (A királynő, Frost/Nixon) dolgozott, aki nem feltétlenül a zenekarra, hanem inkább frontemberének életvitelére kívánta helyezni a hangsúlyt. "Elképesztő történetek keringenek Freddie Mercuryról. A fickó vad volt, rendkívüli életmódot folytatott. Hallani lehetett kis növésű emberekről, akik kokainos tálcával a fejükön járkáltak fel-alá a partijain" – mesélte Cohen, aki azt követően lépett ki a projektből, hogy May, Roger Taylor dobos, valamint az együttes menedzsere, Jim Beach bevonása mellett az eredetileg felső korhatáros besorolásúnak szánt mozin komolyabb változásokat kezdtek eszközölni. "Ők meg szerették volna őrizni a zenekar legendáját, a Queent kívánták bemutatni, amit teljes mértékben megértek" – kommentálta a színész. A végső forgatókönyv-változattal 2016 februárjára készült el McCarten. Mercury szerepét Rami Malekre (Mr. Robot) osztották, aki a Mayt megszemélyesítő Gwilym Lee-vel (Kisvárosi gyilkosságok), a Taylorként látható Ben Hardyval (X-Men: Apokalipszis), valamint a John Deacon basszusgitárosként feltűnő Joseph Mazzellóval (Jurassic Park) egyetemben kitűnő választás volt.


Az alkotás nagy részét Bryan Singer rendezte, ám időközben Dexter Fletcherhez (Eddie, a sas) került át az irányítás, ő tehette fel az i-re a pontot. A forgatások idején több cikk is született arról, hogy a stábtagok és a szereplők egy részének elege van Singer viselkedéséből, akinél egy újabb zaklatási botrány is körvonalazódni kezdett, a 20th Century Foxnál azonban azt követően telt be a pohár, hogy miután több alkalommal is elkésett a forgatásról, a hálaadást követően már vissza sem tért. Singer ezt családi okokkal magyarázta, a stúdiót azonban nem tudta meghatni, így egy a szerződésben foglalt záradékra hivatkozva kitette a projektből. Rövid leállást követően Fletcher vette fel a fonalat, aki annak idején, az előkészítési fázis során éppúgy felmerült lehetséges direktorként, mint David Fincher vagy Tom Hooper, neve azonban az Amerikai Rendezők Céhének szabályzata értelmében csak producerként található meg a stáblistán.

A Bohém rapszódiát a kronológiai és történeti pontatlanságok inkább élményfilmmé teszik, mintsem hiteles alkotássá, ám ugyanez mondható el McCarten korábbi munkái, A mindenség elmélete és A legsötétebb óra forgatókönyvéről is, hiszen ezek sztorijai is megannyi ponton rugaszkodnak el a valóságtól. Számomra a Queen egy olyan formációt jelent, melynek tagjai sajátos performanszokkal (amit attól függetlenül műveltek egyedi szinten, hogy videoklipről vagy fellépésekről volt szó) voltak képesek megfűszerezni örök érvényű dalaikat. A mozi pedig pontosan ezt ragadja meg azáltal, hogy első számaikra, slágereikre, valamint emlékezetes zenei felvételeikre, koncertjeikre helyezi a hangsúlyt. A Queen eszmeiségére fókuszál, arra, hogy tagjai miként igyekeztek újra meg újra megragadni a közönséget, illetve hogy milyen színpadi jelenléttel tudtak kitűnni pályatársaik közül. Ezek felhasználása okán tud működni a film, amely a kritikusok fanyalgása ellenére is egy igazi közönségsikerré vált: másfél hét alatt a gyártási költségek hatszorosát hozta vissza.


Singer ezúttal is régi kollaborátorához, John Ottmanhez fordult segítségért, aki azonban végül nem az instrumentális kíséretért, hanem a vágásért felelt – e szerepkör nem volt idegen számára, hiszen 1993 óta, az X-Men – A kívülállók kivételével, minden Singer-mozit ő vágott. "Engem eredetileg zeneszerzőként szerződtettek. Egy ilyen jellegű filmnél is mindig azt feltételezik az alkotók, hogy szükség van score-ra, holott ez nem feltétlenül van így. Végül ez esetben is úgy döntöttünk, hogy nem lenne helyénvaló ilyet használni, ami persze az én oldalamról áldozattal járt" – mesélte Ottman, majd hozzátette: "Némely érzelmes jelenethez operazenéket használtunk, mivel Freddie nagy operarajongó volt. Annál az esetnél például, amikor hosszasan beszél telefonon Maryvel, úgy oldottuk meg a dolgot, mintha közben operát hallgatna. Ilyen és ehhez hasonló megoldásokat alkalmaztunk azokon a helyeken, ahol egyébként score-ra lett volna szükség". A dalok kiválasztásában May és Taylor voltak az alkotók segítségére (Deacon 1997-ben visszavonult, s azóta semmilyen közös projektben nem vett részt zenésztársaival), s ők mindent megtettek azért, hogy a legodaillőbbeket válasszák ki. Ezen, valamint a történetformáláson felül Mayék azt is felvetették, hogy mi lenne, ha a Fox szignálja az általuk feljátszott verzióban csendülne fel - ennek végeredménye nemcsak a filmben, hanem az albumon is hallható.

A Puccini Pillangókisasszony és Turandot, valamint Bizet Carmen című operájából származó részletek mellett Queen-dalokat is bevetettek az instrumentális kompozíciók kiváltására, s minthogy a vágás és a zene tökéletes harmóniában állnak egymással, egy percig sem keltett bennem hiányérzetet a score elhagyása. Az első ilyen megoldás rögtön a nyitójelenetnél figyelhető meg, miközben Mercury a Live Aid színpada felé tart: Ottman ide készült muzsikáját a "Somebody to Love"-ra cseréltek le, mely fokozódó dinamikájának köszönhetően remekül aláhúzza a fellépést megelőző, felfokozott hangulatot. A Michael Kamen közreműködésével megszületett Hegylakó-betétdal, a "Who Wants to Live Forever" hasonló szerepben került bele a filmbe, ráadásul azon meghatározó pontot kíséri, amikor a frontembernél diagnosztizálásra kerül a halálos kór. Az eredeti szám úgy lett megvágva, hogy a National Philharmonic Orchestra játékával kiegészülő zenei alap legszívbemarkolóbb része essen a konzultációt bemutató képsorok alá. Az 1985-ös Rock in Rio fesztiválról származó "Love of My Life" videofelvételként tölt be source music szerepet (azaz a szereplők is hallják) akkor, amikor Mercury bevallja szerelmének, a Lucy Boynton (Gyilkosság az Orient expresszen) alakította Mary Austinnak, hogy a férfiakhoz is vonzódik – a történet szempontjából itt is van némi időzavar, a beszélgetés ugyanis 1976-ban zajlott le, az itt felhasznált felvétel azonban majdnem tíz évvel későbbről származik. Az "Another One Bites the Dust" és az "Under Pressure" szintén ilyen módon kaptak teret.


A Bohém rapszódiához kapcsolódó lemez igazi csemege, hiszen csak részben tartalmaz olyan számokat, melyek ismerősként köszönnek vissza a Queen valamelyik albumáról. Az egyik ilyen kuriózum a "Doing All Right...", amely a debütáló, Queen című lemezen ugyan megtalálható, ám jóval korábban, a Mercury színrelépése előtti érában született, amikor a csapatot még Smile-nak hívták, a basszusgitárosként is közreműködő énekes pedig Tim Staffell volt. May és Taylor felkeresték egykori társukat, és a mozi kedvéért elvonultak az Abbey Road stúdióba, hogy eredeti formájában rögzítsék a dalt. "Bár az első albumukon szerepelt ez a zene, a filmnek szüksége volt arra, hogy a régi, Smile-féle változatban hangozzon el. Azáltal, hogy én voltam az énekes és a basszusgitáros, sokkal hitelesebbé vált az egész. Nem tudtam volna elviselni, ha nem válhatok ennek a részévé" – nyilatkozta Staffell. A "Fat Bottomed Girls" párizsi koncertváltozata szintén érdekes pontja a soundtracknek, s ugyanez a helyzet a már említett "Love of My Life"-fal is, amelyet közel háromszázezres közönség énekelt Rióban.


Hogy Malek énekelt-e egyáltalán, vagy csak Mercury hangja csendül fel, arról a sajtóban többféle variáció kering. Én a leghitelesebb forrásokra, az Ottmannel és Marc Martellel készült interjúkra támaszkodva írom azt, hogy a forgatás során a színész is dalra fakadt, hangját pedig némely esetben fel is használták úgy, hogy a Freddie énekét tartalmazó mesterszalagok anyagával, valamint a hivatalos tribute banda, a Queen Extravaganza énekesének, Martelnek az előadásával mosták össze. Ehhez a fajta hibrid megoldáshoz döntően a dalok megszületéséről, illetve a próbákról szóló jelenetek esetében folyamodtak az alkotók, lenyomatuk pedig a korongon a "We Will Rock You"-ban köszön vissza először, melynek felvezetése erre a struktúrára épül, folytatása pedig egy korábbi fellépés anyagából származik. Emellett az utolsó előtti track, a stáblistazene szerepet betöltő, új gitárszólós részekkel bővülő "Don't Stop Me Now" szintén ilyen módon született újjá.

A "We Will Rock You", a "Love of My Life", a "Who Wants to Live Forever", valamint a "Bohemian Rhapsody" számomra a film és a lemez legjobb pontjainak számítanak, a koronát azonban minden tekintetben a Live Aid eseményhez köthető szegmens jelenti. Az afrikai éhezők megsegítésére szolgáló eseményen a Queen hat dalt adott elő, melyből négy került a moziba – az anno szintén elhangzott "Crazy Little Thing Called Love" és a "We Will Rock You" más szerepet kaptak a filmben. Annak idején, a koncertet követően legtöbben az ő előadásukat emelték ki fénypontként, s még a szintén a fellépők között lévő Elton John is azt nyilatkozta, hogy ellopták a show-t. Az esemény atmoszférája nagyon szépen visszaköszön a Bohém rapszódiában, szó szerint újraélhető az egész.


A Queen fennállása óta számos válogatás- és koncertalbumuk is napvilágot látott, hovatovább ezek nagy része többszörös arany- és platinalemez lett, ám mindezek ellenére sem lehet azt mondani a Bohém rapszódia filmzenealbumára, hogy csak egy lenne a sorban. A best of és a koncertalbum formátumok keresztezésével megszületett kiadványnak több olyan pontja is van, mely egyedivé, kiemelkedővé teszi a soundtracket. Nincs mese: a legjobb Queen-korongok mellett ez is helyet követel magának a polcon. The Show Must Go On...