... JerryGoldsmith, Danny Elfman, Michael Nyman és Randy Newman – a váltás kapcsán rendkívül szimpatikusan és szerényen nyilatkozott: „A zene mindig hihetetlenül fontos volt számomra, az életem nagy részében ...
... n véve az első rész esetében is a rendszeren kívül állóként lendült akcióba, s egy hősnek, ha visszafogottan is, de szüksége van magasztos zenére – jó példa erre JerryGoldsmith Rambo – Első vér ihlet ...
... és – akárcsak például JerryGoldsmith – a hagyományos nagyzenekari instrumentumok mellé olykor ezt is be-beemelte. A legismertebb ilyen jellegű aláfestése kétségtelenül A kis szemtanúé, de ide sorolható ...
... is, egyes vélemények szerint ugyanis nem helyezett kellő mérvű hangsúlyt a keleti kultúrára. Ez azonban ízlés dolga: én úgy gondolom, egy nyersebb (amilyen például JerryGoldsmith Tora! Tora! Tora!-hoz ...
... aratott sikeren, az ehhez vezető út azonban korántsem volt gördülékeny. A neves producerpáros, Don Simpson és Jerry Bruckheimer először mást szerződtetett, mivel azonban az első körben kiszemelt komponistával ...
... művén érezni, hogy egy-egy korábbról ismert megoldás bevonásával JerryGoldsmith, James Horner és Elliot Goldenthal művei előtt is tisztelgett – ezt szituációtól függően dallamátemeléssel, akcióstílussal ...
... mindegyik önálló lábon áll. Ahogyan a filmekre, úgy kíséretükre is érvényes az a megállapítás, miszerint az első kettő lényegesen nagyobb népszerűségnek örvend folytatásainál, holott Jerry Goldsmit ...
... frászt hozta rám, ami persze jó volt, hiszen ez sokat segített a zene elkészítésekor" – idézte fel JerryGoldsmith a filmmel kapcsolatos első benyomását. A score-ral kapcsolatban Scott eredetileg ...
... haragját követően második ízben vehette át a stafétát JerryGoldsmithtől. A direktor és a szerző pályája az 1980-ban készült Csata a csillagokon túl kapcsán keresztezte egymást először, ahol az ekko ...
... el a sorozatban. Miner eleinte JerryGoldsmitht szerette volna megszerezni zeneszerzőnek, akivel korábbi két komolyabb filmjénél is (Warlock és Halhatatlan szerelem) együtt dolgozhatott, és szimplán ...
... és a karakter bosszúvágya mellett tehát a score is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elégedetten távozzak a moziból, a JerryGoldsmith klasszikus dallamaival kombinált mű ugyanis minden, alkalmasint üresnek ...
... slágereket" – emlékezett vissza fiatalkorára JerryGoldsmith, aki az Alfred Hitchcock rendezte Elbűvölve hatására választotta a filmzeneszerzői pályát. 2019-re több szempontból tekinthetünk Goldsmith-emlékévként, ...
... a történettel, sem pedig a JerryGoldsmith fémjelezte zenével – mindkét szempontból erőtlennek találom ezt a produkciót. Az afgán akció kapcsán a komponista újból egy olyan megközelítést alkalmazott ...
... mely téren már most elégedett vagyok az idei felhozatallal, hisz alig telt el három hónap, és máris két, általam régóta várt JerryGoldsmith-albummal, a Rajzás zenéjének újrakiadásával, valamint az Életre-halálra ...
... dolgozott már együtt, mint JerryGoldsmithszel, James Hornerrel és Klaus Badelttel), ezen produkciójához James Newton Howardot szerződtette le, akinek ugyanezen évben készült a Waterworld – Vízivilá ...
... Rio Bravónál és a Délidőnél, Roy Webb a Badmen of Tombstone-nál, JerryGoldsmith pedig a Stagecoachnál alkalmazta), ám itt vált igazán emblematikussá, s lett a műfaj elengedhetetlen eleme az ördögszekérrel, ...
... számos más munkájában is tetten érhető), olyan neves zenészekkel, mint John Barry, Lalo Schifrin, JerryGoldsmith (aki az eredeti sorozat főcíméért is felelt), Quincy Jones vagy Ennio Morricone. Az ...
... szerzett tapasztalatot, mint JerryGoldsmith, többek között a Mester olyan filmjeinél, mint A rettegés arénája vagy a Star Trek: Nemezis. A komponista jelen munkájára pedig érezhetően hatással volt ...
... megélt, azonos című sorozat. Amennyire az Arthur-legendárium előszeretettel bukkant fel a tévében, úgy kopott ki a 2000-es évek közepére a mozikból. A Jerry Bruckheimer (A Karib-tenger kalózai, A ...
... mint JerryGoldsmith és John Williams. Már a 2000-es első epizódnál is valami hasonlóban gondolkodtak, de Ottman egyéb elfoglaltságai miatt Michael Kamen ugrott be, tőle pedig a producerek valami modernebbet ...
... egymáshoz rendelni, holott olyan nagyágyúk törekedtek erre, mint JerryGoldsmith vagy James Horner. Míg a "Fighting 17th"-ben hallható dallamsor a tűzoltókat hivatott jelképezni, a kíséret másik fonto ...
... JerryGoldsmith komponista egy újabb közös munkával voltak elfoglalva: éppen a mindkettejüknek Oscar-jelöléseket hozó Pillangón dolgoztak együtt. A 20th Century Fox presztizsprodukciója és egy rakás ...
... idején már dolgozott együtt JerryGoldsmithszel, így a Kóma zenéjének megkomponálására is őt kérte fel. A mester addigra már számos zenei stílusban kipróbálta magát, mégis az abszolút elismerést a két ...
... mozgalom támogatói számára. Időközben a komponisták is változtak. A negyedik részhez az akkor huszonnégy éves jazz-zenészt, Tom Scottot szerződtették, aki szerzeményében a legkevésbé követte a Jerry ...
... A majmos széria első öt, a hatvanas-hetvenes években bemutatott epizódjához Jerry Goldmith és Leonard Rosenman (mindketten kétszer), valamint Tom Scott írt aláfestést. A Burton-féle átértelmezésné ...