Éjszakai szolgálat, A nagy csobbanás, Selyemgubó, Willow: a nyolcvanas évek folyamán lényegében ezen alkotásoknak köszönhetően alapozta meg hírnevét Ron Howard, aki pályafutásának következő évtizedét egy olyan akciódrámával nyitotta, melynek középpontjában a tűzoltók álltak. A Lánglovagok premierjéig a Pokoli torony volt a zsáner legismertebbje, Howard produkciója azonban igen hamar felzárkózott hozzá, s bár időről időre kerülnek ki hasonlók Hollywood boszorkánykonyhájából – legyen szó akár a Roxanne című vígjátékról vagy a Lángoló Chicago sorozatról –, a tűzoltós mozik terítékre kerülésekor e páros mellett leggyakrabban csak A tűzből nincs kiútat szokás emlegetni.

A forgatókönyv Gregory Widennek (Hegylakó, Angyalok háborúja) köszönhető, aki egyetemi tanulmányaival párhuzamosan három évig dolgozott tűzoltóként, így a Lánglovagok egyes momentumait saját élményei táplálták, további pozitívum pedig, hogy Howardnak igen neves színészeket sikerült megnyernie a filmhez: Robert De Niro éppúgy kamera elé állt, mint William Baldwin, Kurt Russell, Scott Glenn, Jennifer Jason Leigh, Donald Sutherland vagy Rebecca De Mornay. Bár az itt látható tűzesetek inkább hajlanak a hatásvadászat irányába, mintsem a tűpontos realizmus felé, a mozi jelentősen hozzájárult a tűzoltókba vetett bizalom növeléséhez és a szakma megbecsüléséhez. A film ráadásul nemcsak a tévécsatornák, a DVD-, illetve a Blu-ray-kiadások révén maradt fenn az utókor számára, hanem a Universal témaparkjainak részeként is: a hollywoodi Backdraft-blokk 2010 áprilisáig volt látogatható – az épületben ezt követően a Transformers: The Ride kapott helyet –, Japánban pedig a mai napig megtekinthető.


Howard a 2006-os A Da Vinci-kódot követően eddig hat alkalommal dolgozott együtt Hans Zimmerrel, az ezen időszakot felölelő, rendkívül gyümölcsöző munkakapcsolatukat azonban egy tizenöt éves mosolyszünet előzte meg, melynek gyújtópontja a Lánglovagok volt. A Selyemgubó és a Willow sikerét követően kézenfekvő lett volna, ha a direktor a kilencvenes évek első felének egyik legheroikusabb akciómozija zeneszerzői posztjára szintén James Hornert szerződteti, ám ő inkább az ekkoriban még zöldfülűnek számító Zimmernek szavazott bizalmat, akinek egyéni stílusát a kilencvenes évekig olyan ismert rendezők aknázták ki, mint Tony Scott, Barry Levinson, Peter Weir vagy éppen Ridley Scott. Howardnak az utóbbi pályatársa által vászonra vitt Fekete eső tetszett meg annyira, hogy korábbi kollaborátora helyett a német komponistát szerződtesse, annak érdekében pedig, hogy érzékeltesse, aktuális mozijához milyen atmoszférát képzelt el, temp zeneként is a Michael Douglas főszereplésével készült produkció kíséretét alkalmazta. Ám míg Howard gyakorlatilag egy második Fekete esőt várt el Zimmertől, a komponista a Lánglovagok kapcsán egy heroikus, elektronikus és szimfonikus ötvözetű megközelítésben gondolkodott. Eme ellentétből igen komoly nézeteltérés kerekedett, s csak a produkció zenei rendezőjének (aki egyfajta tolmácsszerepet töltött be annak érdekében, hogy a felek megértsék, kinek milyen elképzelései vannak, és miért a saját álláspontjukat gondolják helyes iránynak) köszönhető, hogy Zimmer nem fordított hátat a projektnek.

A finoman szólva sem zökkenőmentes munkafolyamat eredményének legjobb tételei a Milan Records gondozásában jelentek meg, két Bruce Hornsby-dal, a "Set Me in Motion" és a "The Show Goes On" közé ékelődve. Mindez 2005-ben, digitálisan felújított változatban került újfent piacra a kiadó Silver Screen Edition-szériájának keretén belül úgy, hogy a játékidőt egy közel tízperces Zimmer-interjúval toldották meg - hasonló módon járt el ekkoriban a Milan a Brazil, a Meztelen ebéd, a Folyó szeli ketté, A vasálarcos, a Ghost, valamint a Különleges bűnözők aláfestése esetében is. Ezen felül a "You Go, We Go", a "Fahrenheit 451" és a "Show Me Your Firetruck" tételek révén e score a Hans Zimmer – Good Morning America, illetőleg a Ron Howard – Passions & Achievements válogatásalbumokról is visszaköszön.


A korong instrumentális része a "Fighting 17th" című, kellően mozgalmas tétellel indul, melynek heroikus elemei a jövő Zimmerét villantják meg: pátoszos, fülbemászó dallamsort hallunk vonósok, rezesek, pergő- és üstdob, valamint csőharang kíséretében. A hősies felvezetés azonban a film további fő elemeinek, a hátramaradottaknak okozott fájdalomnak és a tűz alattomosságának szimbolizálásába torkollik. Már ez a közel öt perc jól mutatja, hogy a Lánglovagok score-jában öltött testet először a szimfonikus zenekar, a szintetizátor és a kórus mesteri elegyítése, amit akkoriban Zimmernél senki sem tudott jobban, harmonikusabban egymáshoz rendelni, holott olyan nagyágyúk törekedtek erre, mint Jerry Goldsmith vagy James Horner.

Míg a "Fighting 17th"-ben hallható dallamsor a tűzoltókat hivatott jelképezni, a kíséret másik fontos pillére, a McCaffrey testvérek, Steve (Russell) és Brian (Baldwin) közötti kapcsolat hangjegyekre történő lefordítására az azt követő "Brothers"-ben kerül sor. A tűzoltó felmenővel bíró páros úgy dolgozik együtt, hogy a munkában éppúgy nem értenek egyet, mint a magánéletben, ami itt szomorú vonós- és zongoradallamokkal tükröződik, s bár a "335"-ban még ugyanilyen stílusban bukkan fel, a "You Go, We Go" zárásában a karakterek egymásra találásával már sokkal mélyebben, bensőségesebben jelenik meg. Zimmer e két vezérdallamot az utolsó képsorokig bezárólag egymástól teljesen függetlenül kezelte azért, hogy a "Show Me Your Firetruck"-ban ötvözetük révén koronázza meg score-ját, jelezvén: a család szó alatt McCaffreyék nemcsak rokonaikat, hanem bajtársaikat is értik.


Zimmer (aki ihletszerzés gyanánt azokra a forgatási napokra is ellátogatott, amikor a stáb valódi tűzzel dolgozott) méltó emléket kívánt állítani a lánglovagoknak, ami a "Fighting 17th" - "Fahrenheit 451" - "Show Me Your Firetruck" trióval sikerült is, hiszen a kivonulások alatt felcsendülő ódaszerű, epikus muzsikák rendkívül élvezetessé teszik a tűzesetekhez vezető utat bemutató képsorokat. A score ugyanakkor végül Howard kívánalmait is teljesítette, mivel bizonyos részei erős párhuzamot mutatnak a Fekete eső aláfestésével. Ide sorolhatók a "The Arsonist's Waltz", a "335", a "Burn It All", valamint a "You Go, We Go" bizonyos mozzanatai is. A két legemlékezetesebb akciótétel a "Burn It All" és a "You Go, We Go", melyekben a kórus, a kilencvenöt fős zenekar és Zimmer hangmintapalettája hihetetlenül jól keverednek egymással – azt leszámítva, hogy sajnos akár a régi, akár az újrakevert Milan-albumról beszélünk, a hangminőség hagy némi kívánnivalót maga után. A főtémához hasonlóan ezeknél is fontos szerep hárul a rezesekre, valamint az ütősökre, időnként pedig olyan hangmintákkal tarkítja muzsikáját a szerző, melyekkel olyan érzésünk lesz, mintha bizonyos tárgyak a tűz martalékává válnának (a "Brothers"-ben figyelhetünk meg ilyeneket) vagy légzőkészüléken keresztül vennénk levegőt ("335").

A témából eredően a Lánglovagokban nemcsak a karakterek váltak fontos szereplővé, hanem a rejtélyes tűzesetek is. A tűz nemcsak pusztítani képes, hanem látványával elvarázsolni, hatalmába keríteni az erre fogékonyakat, s erre a forgatókönyv is kitér Ronald Bartel (Sutherland) karaktere révén. E kettősség muzikálisan a "Fighting 17th"-ben éppúgy megjelenik, mint a "Brothers"-ben, a keringőszerű "The Arsonist's Waltz"-ban, illetőleg a "335"-ban is. Ezek, valamint az imént kiemelt akciórészletek azonban nemcsak a korábbi Scott-mozi aláfestésével mutatnak hasonlóságot, hanem két másik, 1990-ben, szintén Zimmer közreműködésével készült alkotás, a Palimadár, valamint a Csendes terror score-jával is.


Egy interjú alkalmával Hans Zimmer arról beszélt, mennyire nehéz volt az akciójelenetekhez tartozó muzsikák elkészítése, mivel folyamatosan olyasmire igyekezett törekedni, melynek hallatán majd az ő neve ugrik be az embereknek: saját stílusát kívánta megteremteni, ami végül sikerült. A szerző a Lánglovagokkal kezdett ráérezni későbbi kézjegyeire, sikerét pedig nemcsak az jelzi, hogy innentől kezdve előszeretettel keresték meg hasonló vállalkozásokkal, hanem hogy művének szemelvényeit trailerzeneként kezdték alkalmazni. Az elveszett világ: Jurassic Park előzetese alatt például éppúgy felcsendült, mint a Joe, az óriásgorilla, Az ördög maga, A múmia vagy éppen a Sárkányszív esetében, s később a brit Séfek harca főzőshow zenei betéteként is felhasználták. A Milan Records albumán helyet kapott anyag nagyjából a fele annak, ami a filmhez íródott, a kiadvány legnagyobb problémáját azonban nem ez jelenti, hanem az, hogy mindkét verzió hangminősége méltatlan a kíséret színvonalához (annak idején a hibák kiküszöbölésének reményében ruháztam be újfent erre az albumra, ám a Silver Screen Edition ebből eredően újbóli melléfogás lett). A Lánglovagok score-ja remek darab, éppen ezért igencsak megérdemelne egy tisztességes minőségű kiadást.