... valaki igényes elektronikus zenét keres, amit néhanapján elejétől a végéig meg lehet hallgatni, annak a Tiltott bolygó albuma komoly csalódást fog okozni. A lemez mára csak az idejétmúlt alien-effektek ...
... volt híres, így nem volt meglepő, hogy amikor 1989-ben, életében először, filmrendezésre adta a fejét, egy Shakespeare-műre esett a választása, az V. Henrikre. A címszerepet magára osztotta, a szereplőgárda ...
... egy példa, az új fiút számos hasonló lehetőségtől fosztották meg.
Epilógus: Ron Goodwinnak sajnos nem sikerült az áttörés, sőt a Téboly után egy időre el is tűnt, idejét nagy részben televíziós ...
... és producerként is jegyzett. Ezekhez természetesen kiváló zene is kellett, így Cimber kapcsolatba lépett az ekkor épp amerikai karrierjét egyengető Ennio Morriconéval. Mindkét film elnyerte a zeneszerző ...
... ki. Játékos, fantáziadús stílusa, kimeríthetetlennek tűnő ötlettára eddig minden egyes animációs filmhez szerzett zenéjét különlegessé, egyedivé tette. Először a Robotok alá kigondolt dübörgő, ritmusos, ...
... eddigi egyetlen Oscar-jelölését meghozó Forrest Gump.
A hat Oscar- és három Golden Globe-díjjal jutalmazott mű címszereplőjét Tom Hanks formálhatta meg, akinek mai napig ez számít az egyik legismertebb ...
... királynak. A film zenéjét a spanyol származású Fernando Velázquezre bízták. Az idén 39 éves komponista az utóbbi pár évben tűnt fel a nemzetközi porondon, s eddig jobbára horrorfilmek muzsikái révén ...
... színésznőim egyikévé Gwyneth Paltrow (a fő helyet az Alien-filmek halhatatlan hősnőjét megformáló Sigourney Weaverrel osztotta meg nálam), valamint kezdtem el jobban odafigyelni Patrick Doyle-ra, kinek ...
... mely előadta a mozi ír jellegű zenéjét. Az Immortal Memoryra került szerzeményekben a hit, a mítoszok és az irodalom találtak egymásra a zene köntösébe bújtatva, két olyan komponista révén, akik ...
... státusa révén Goldsmith írta a Kongó és az Idővonal zenéjét is, bár utóbbit végül kihagyták a filmből, és Brian Tyler zenéjével helyettesítették. A Crichton-Goldsmith duó egyik elfelejtett műve A nagy ...
... a néző már úgy elvesztette a fonalat, hogy azt se tűnne fel, ha Dagobert bácsi lenne a bank pénzéhes főgonosza.
Mindehhez a nagy fejetlenséghez pedig a rendező két állandó zenésztársával (Johnny ...
... építette a Pixar legújabb filmjét, amely tulajdonképpen nem is folytatás, hiszen Némó, a bohóchal kalandja úgy volt kerek egész, és nem különösebben rejlett benne több kibontanivaló. Tizenhárom évvel ...
... átgondolás után se nagyon érteni, hogy mi is történt A jó németben. A háború lezárásán ügyködő nagyhatalmak vezetői Potsdamban üléseznek, miközben a romos Berlin utcáin újraindul az élet. A szovjetek ...
... ez a faj lassan egy évszázada kihalt, ám a megbízó biztos helyről kapta tippjét, így David elutazik a helyszínre: Ausztrália egyik szigetére, Tasmániára. Szállásadója egy kétgyermekes, nyugtatókon élő ...
... egy hatalmas óriásbálna bosszújától vezérelve megtapasztalja a tenger dühét és erejét. A hajó elsüllyedése után a legénység megmaradt tagjai három csónakon vágnak neki a végtelen óceánnak, egyetlen reményük, ...
... alakot ölt, akár például az aktuális áldozat egy ismerősének sziluettjét, akit egyébként rajta kívül más nem lát, így például szembejöhet egy hétköznapi srác, egy pizsamás nagymama, a kitört fog ...
... idegent. Carter viszont képességeinek köszönhetően megmenti a Helium nevű városállam hercegnőjét, akit apja a velük hadiállapotban lévő Zodanga urának ígért feleségül, ezzel a tettével viszont Carter ...
... mindkét szál jól működik, a gigantikus víztömeget hitelesen megalkotó CGI-gárda segítségével pedig könnyen átérezhetjük a hatalmas hullámok mindent szétzúzó erejét.
Egy efféle mozgalmas mozihoz ...
... Kelly Macdonald (Trainspotting) alakítja. Az igazi hős azonban mégiscsak az író kisfia, Christopher Robin, aki nem véletlenül került a címbe sem, hiszen ő ihlette a regény egyik szereplőjét, akit mi ...
... filmjét, a Kutyák szigetét, melyből kiderül az, hogy mi történik akkor, amikor az ember a legjobb barátját a legnagyobb ellenségének kiáltja ki. Ez a helyzet áll elő ugyanis Megaszakiban, amelynek polgármestere ...
... is beillesztette. Két verzióban is hallhatjuk: kevés köztük a különbség, de az R&B / hip-hop producer No I.D. diszkrét dobütemekkel ellátott remixe az egyénibb. A másik nagy név, Sia még kolléganőjét160;...
... is magunknak sílécet szerezni.
Mintha csak – a hasonló témájú Jég veled! zenéjét is komponáló – Hans Zimmer korai korszaka éledne újra a Matthew Margeson (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei) ...
... formában is élményt nyújt.
2017-ben, Brian Cox főszereplésével egy másik Churchill-film is bemutatásra került, ez az igen ötletes Churchill címet kapta. Zenéjét Lorne Balfe jegyzi, aki Marianellinél ...
... szintjét, mindazonáltal hasonlóan igényes szimfonikus zenéről van szó, és míg elsőre nem fogott meg, a harmadik hallgatásra végül felfedeztem értékeit. Ráadásul az is elmondható, hogy valószínűleg a legösszetettebb ...
... hogy az elmúlt évek egyik legütősebb thrillerjét összehozza, ami – tekintve a totálisan elszálló hollywoodi költségvetéseket – egy kisebb fajta csoda. Maga a sztori nem nevezhető újszerűnek, hiszen ...