Desplat valószínűleg pályája legminimalistább aláfestését készítette el, mintaként részben szamurájfilmek zenéi lebeghettek előtte. Egy hat taikósból álló dobkör szinte csatába hívó ütemei alkotják a kíséret gerincét, a szinte mindvégig jelen lévő monoton dobolást pedig röfögő szaxofon és a London Voices tagjaiból álló férfikórus mogorva dalolászása egészíti ki. Olykor nagybőgő, fuvola, kürt, zongora és cseleszta, valamint ujjcintányér is csatlakozik hozzájuk a néhol bandukolós tempóra lelassuló műben, ám az egyhangúság ennek ellenére folyamatos marad. Megállapítható, hogy Desplat legtöbb zenéjével ellentétben ezúttal a filmtől különválaszthatatlan kompozíciók születtek, akik viszont rajonganak az olyan formációkért, mint például a Yamato, azok valószínűleg több örömet lelnek a lemez végighallgatásában. A próbálkozók zömét mindazonáltal a fárasztó dobolás okozta apátiából csak a más alkotásból – mint például két Kuroszava Akira-filmből, A hét szamurájból és A részeg angyalból – átemelt zenei részletek rángathatják ki. Azt azért le kell szögezni, hogy ezúttal nem egy blöffről van szó, mint például a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) dobolós zajongása esetében, és nem is azért lett ilyen szimpla az egész aláfestés, mert a művész képtelen lett volna ennél jobbra, egyszerűen csak ez a film ilyen speciális, rétegzenei megközelítést igényelt, céljának tehát megfelelt.