A mozihoz az írásom tárgyát képező score album mellett egy betétdalokat tartalmazó korong is tartozik, ráadásul tartalmukat tekintve rendelkeznek némi párhuzammal. Az egyik egyezés a Cesária Évora előadásában hallható, világhírű mexikói dal, a "Bésame Mucho", amely remekül visszaadja a Bancroft által alakított Ms. Dinsmoor fura természetét, viselkedésmódját. A másik a mindkét esetben nyitószámként alkalmazott, meditatív jellegű "Finn", melynek megszületésében Doyle oldalán Amos és Wilson egyaránt részt vett – s míg előbbi művész kézjegyei a "Paradiso Perduto"-ban köszönnek vissza, utóbbi fütyülése a "Paradiso Perduto Revisited"-ben hallható ismét. Ezek a részletek éppúgy változatosságot visznek a komponista szimfonikus víziójába, mint a Kanawa énekére épülő "I Saw No Shadow of Another Parting (The Aria)", amely éppoly hamisítatlan operahangulattal bír, mint a "Planes on a Plane". Mindezeken felül az albumzáró, bárzeneszerű "By the Inch or By the Hour"-"The Big Trip" duó szintén kizökkenti a hallgatót a nagyzenekari miliőből, mint az őket megelőző "The Price of Sucess"–"Underfloor" páros, melyeknél Todd elektronikus fúvós hangszeren (ezen instrumentum az EWI nevet kapta) történő játéka és a szintis dobütemek remek házasítása figyelhető meg. "Minden zenésztársamnak szeretnék köszönetet mondani, akikkel ezen a score-on dolgoztam, kiváltság számomra, hogy ennyi tehetséges és figyelemre méltó emberrel dolgozhattam együtt, ezt az élményt sohasem felejtem el" – nyilatkozta később Doyle. Ugyan a magam részéről a Szép remények score-ját elsősorban a klasszikus alapokon nyugvó megközelítések részéről tartom kiemelkedőnek, az imént említett fűszereket azért tartom elengedhetetlenül fontosnak, mert kellőképpen idomulnak a zene nyelvezetével történő mesélés összképébe, nem utolsósorban pedig a mű folyamatosan fenntartja a hallgatóság figyelmét, hisz mindig érkezik egy kis meglepetés.

A szerző több karaktert is önálló motívummal látott el, a leggyakrabban alkalmazott dallamsor azonban Finn (Hawke) plátói szerelméhez, Estellához (Paltrow) kapcsolódik. Ez az "Estella's Theme"-ben mutatkozik meg először, majd olyan trackekben köszön vissza, mint az "A Walk in the Park", a fennköltséget sugárzó "The Day All My Dreams Came True", a "Pyramid of Pain", az "A Toast" vagy éppen az "It Was Just My Memory of It". Doyle a változatosság jegyében nemcsak vonósokkal adatta elő a motívumot, hanem akusztikus gitáron is – utóbbin a filmzenei legenda névrokona, az ausztrál virtuóz, John Williams játszott, aki olyan ismert mozik kíséreténél működött közre, mint A hal neve: Wanda vagy A szarvasvadász. És persze Estella dallamába torkollik a bevezetőben általam megunhatatlannak kikiáltott "Kissing in the Rain" is, melyet a mozi egyik kulcsjelenete, a főszereplők szakadó esőben csókolózása ihletett. Ehhez a momentumhoz Cuarón könnyed hangulatot képzelt el, ám az ilyenkor bevett szokásokkal szemben nem dalban, hanem score-ban gondolkodott. "Azt kérte, hogy olyan jellegű popos zenét készítsek, amely összhangban van a filmben található, hasonló stílusú slágerekkel. Számomra nehéz feladat volt a Miriam Stockleyval való együttműködés, hiszen pontosan úgy kellett alkalmazkodnom a jelenetsorhoz, ahogyan az ő előadásmódjához. A végeredmény azonban remek lett, büszke vagyok rá" – kommentálta Doyle, aki a cél érdekében még a filmzenéknél ritkán alkalmazott csembalót is bevetette. A zene és a képsorok együttélése szempontjából hasonlóan fontos momentuma a filmnek az, amikor Estella modellt áll Finn-nek, ezt azonban már nem a komponistának kellett lekövetnie: az alkotók itt a Pulp pattogós "Like a Friend"-jét alkalmazták.