Michael Crichton és Jerry Goldsmith az évek során többször is kisegítették egymást első együttműködésük, az 1972-es
Pursuit óta. Az író-rendező ezután Goldsmith-t alkalmazta több filmjénél is, kezdve a
Kómával, de közösen dolgoztak a
Gyilkos robotokon és
A 13. harcoson is. Crichton barátját végül olyan filmekhez is beajánlotta, amelyeknél csak mint író vett részt, de igen aktív közreműködése és státusa révén Goldsmith írta a
Kongó és az
Idővonal zenéjét is, bár utóbbit végül kihagyták a filmből, és Brian Tyler zenéjével helyettesítették. A Crichton-Goldsmith duó egyik elfelejtett műve
A nagy vonatrablás, melyet az író maga rendezett saját regényéből. Az elfeledettség oka talán az, hogy a könnyed bűnügyi történet messze áll Crichton szokásos stílusától, ennek ellenére nagyon élvezetes, és a film tartalmaz pár hihetetlen felvételt a száguldó gőzmozdonyokról.
Edward Pierce (Sean Connery) üzletember elsősorban aranyban utazik, ráadásul lopottban. Legújabb terve a világ legnagyobb aranyszállítmányának elrablása, mely a Krím-félszigeten harcoló brit katonák zsoldja lenne. A tervhez Pierce-nek meg kell szereznie a széfek nyitásához szükséges négy kulcshoz, így állítja össze csapatát. Figyelemelterelésnek használja Brigid Lawsont, a színésznőként is kiváló prostituáltat (Lesley-Anne Down), a kulcsok másolására pedig megszerzi Robert Agart (Donald Sutherland), aki saját állítása szerint az ország leggyorsabb zsebtolvaja és kulcsmásolója. A négy kulcs megszerzése után pedig kezdődhet a nagy akció egy száguldó vonat tetején...
Goldsmith főtémája a film csodálatos nyitánya alatt hallható, ahogy a száguldó gőzmozdonyt kísérhetjük útja során, eközben pedig a vonat zakatolását visszaadó zene kíséri a képsorokat. Érdekes variáció hallható a "Departure" című számban, ami ezt a témát hangszereli át, az induló vonat hangjához illesztve a tempót. Sajnos a legtöbb vonatos jelenethez Goldsmith soha nem írt zenét, így például az egész aranyrabló akció alatt nincs score, ezért meg vagyunk fosztva a további variációk lehetőségétől. A szerzemények nagyobb része Pierce és Agar kulcsszerző akcióihoz készült, így akciózene helyett elsősorban sok izgalmas, a viktoriánus stílushoz alkalmazkodó osonós zenét hallhatunk. Kiemelkedik ezek közül a vasútállomásra betöréskor használt "Night Entry" és "Double Wax Job" is.
A bemutatott Varése-kiadvány legnagyobb erőssége a korábban ki nem adott számok, amik nem csak a korábbi kiadásokon nem voltak hallhatóak, hanem néha a filmben sem használták fel őket. Ezek közé tartozik a filmben nem hallható "Breakfast in Bed" illetve az "Over the Wall" és a "Departure" közötti számok összessége, bár a "Double Wax Job" rövidebb változata már szerepelt korábbi kiadásokon is. Ez utóbbi szám a ritmus tökéletes példája, ahogy Agarnak kereken 75 másodperce van arra, hogy lemásoljon két kulcsot. A filmben két társa hangos számolását halljuk, de a zene is folyamatosan követi a visszaszámlálás ütemét, ezzel segítve az izgalom fenntartását.
Bár viszonylag teljesnek tűnik az album, pár szám mégis kimaradt a filmből. A legészrevehetőbb hiány a besurranó tolvaj Willy végzetekor hallható erőszakos szám, amely valamilyen okból nem szerepelt a kiadáshoz felhasznált szalagokon. A további apró hiányok ezzel szemben mellékesek, és egy részük (például a széfek kinyitása a vonaton) más számokból lett összevágva, így bemutatásuk teljesen redundáns lenne. Az album egy szépen megkomponált fináléval zárul, habár a legnagyobb vonatrablás nem pontosan úgy sikerült, ahogy azt hőseink elképzelték – a zárózene a gőzmozdony hőskora előtti szeretetteljes tiszteletadás.
A nagy vonatrablás zenéjét egyszer már kiadták CD-n: a Memoir Record kiadványa a
Vad csavargók zenéjével párosítatta a korban és stílusban teljesen más jellegű score-t. 2004-ben a Varése Sarabande kiadó
Deluxe kiadásban jelentette meg, SACD formátumban. Mivel a score kiváló állapotban maradt fenn huszonnégy trackes mesterszalagokon, a Varése kiadó többcsatornás CD-t készített, mely azonban csak a megfelelő lejátszókkal és hangfalrendszerrel működik. Érdekes módon ha rendes CD-lejátszón hallgatjuk, a kiadvány tompábban szól, mint a Memoir CD-je, viszont mint említettem, eddig nem hallott számokat is tartalmaz. Emellett a
Deluxe igazán ráillik a kiadványra, a borító szerencsére az eredeti United Artists-bakeliten alapul, ellentétben a Memoir szedett-vedett dizájnjával. A Varése ezzel a kiadvánnyal bizonyította, hogy már túllépett szedett-vedett fotómontázsain, és képes igazán szépen kivitelezett CD-kkel meglepni minket.