Tom Tykwert A lé meg a Lolával ölelte keblére a filmes szakma, elismertségét A harcos és a hercegnővel még meg is erősítette, így aztán nem is volt olyan meglepő, hogy az óriási népszerűségnek örvendő regény, A parfüm filmes adaptációja is remekül sikerült munkája lett. Előző alkotásai alapján joggal vártuk, hogy a nemzetközi bűnüldözés mélységeibe betekintést kínáló A bűn árfolyama is magas szintű mozi lesz. Sajnos nem lett az. Nem könnyű filmes műfaj a politikai krimi, mert egyrészt nehéz olyan történetet találni, melyben a cselekmény sem annyira követhetetlen, hogy a nézők figyelmét ne tudná lekötni, másrészt meg túlságosan nem is engedheti szabadjára a fantáziáját az író, mert ezeknél a moziknál a realitásnak nagyon fontos szerepe van. A bűn árfolyama ebből a szempontból tökéletesen is vizsgázik, mivel a földtől elrugaszkodottság bélyegét nem lehet rásütni. Azonban a film mégsem jó, egyszerűen túl sótlan, unalmas, érdektelen, kusza és álmosító. Mindezt jelzi, hogy pár nappal a megtekintése után nehezemre esik a látottak visszaidézése, csak bizonyos karakteresebb helyszínek derengenek, de a történetet összefüggéseit biz' isten nem tudom feleleveníteni. Rémlik, hogy Clive Owen egy Interpol-ügynököt alakít, aki egy nemzetközi pénzintézet piszkos ügyeinek felderítésén fáradozik. Ebben akad pár segítője is, például egy – talán amerikai – ügyésznő (Naomi Watts), illetve egyéb interpolos emberek, továbbá CIA-s ügynökök. A bank persze mindent megtesz, hogy a tények ne derüljenek ki, és ezért bármeddig hajlandók is elmenni, például a merénylettől kezdve a világ egyik leghíresebb múzeumának rommá lövéséig. Ahogy halad előre a film, úgy rajzolódik ki előttünk egy mindenre elszánt polipszerű nemzetközi vállalat, aminek csápjai végén egy-egy befolyásos nagykutya található. Azonban mire mindennek értelme kerekedik, a néző már úgy elvesztette a fonalat, hogy azt se tűnne fel, ha Dagobert bácsi lenne a bank pénzéhes főgonosza.