Viszlát, Christopher Robin (2017)
Goodbye Christopher Robin
- zene: Carter Burwell
- vezényel: Isobel Grittiths
- kiadás éve: 2017
- kiadó: Sony Music
- játékidő: 60:53
Minden idők egyik legközkedveltebb mesehőse Micimackó, akinek máig tartó népszerűségét kétségkívül a számos rajzfilmes kaland is elősegítette. Malacka, Füles, Kanga, Nyuszi és társaik azonban a Walt Disney stúdió közreműködése nélkül is a gyermekirodalom egyik legnagyobb hatású könyvének lennének részesei. Az A. A. Milne jegyezte kötet - hazánkban Karinthy Frigyes és testvére, Emília fordításának köszönhetően – a műfaj olyan örök érvényű klasszikusai közé sorolható, mint például Antoine de Saint-Exupéry A kis hercege vagy A titkos kert Frances Hodgson Burnett-től, angol nyelvterületen pedig a J.M. Barrie által írt Pán Péter. A Barrie életének egy szakaszát és a repülő, soha fel nem növő fiú megszületését feldolgozó Én, Pán Péterhez hasonlóan Simon Curtis rendező is egy valós alapokra támaszkodó életrajzi alkotás keretén belül meséli el a klasszikus karakter életre keltését, és egy igazi főhajtásként fogható fel, hogy a kifejezetten igényes plakát a könyv eredeti kiadásának rajzai alapján készült. Milne és felesége szerepében Domhnall Gleeson, valamint Margot Robbie látható (akik a színész első sikerében, a szintén brit Időről időre című romantikus vígjátékban már játszottak együtt), míg a dadát Kelly Macdonald (Trainspotting) alakítja. Az igazi hős azonban mégiscsak az író kisfia, Christopher Robin, aki nem véletlenül került a címbe sem, hiszen ő ihlette a regény egyik szereplőjét, akit mi csak úgy ismerünk: Róbert Gida.
Curtis még nem alakított ki állandó rendező-zeneszerző kapcsolatot, eddigi két mozifilmjénél három különböző művész tűnt fel. Míg az Egy hét Marilynnelhez Conrad Pope komponált, a Hölgy aranyban score-jáért Martin Phipps felelt, akinek Hans Zimmer is besegített. Zeneileg azonban csak a harmadik alkalom lett emlékezetes, amikor is Carter Burwellhez fordult, aki mostanában sikert sikerre halmoz. Egyre-másra érkeznek a jelölései az ismert és a kevésbé ismert filmes díjakra, háromszoros Golden Globe- és egyszeres Oscar-jelölt, de utóbbi valószínűleg rövidesen megváltozik, és másodszorra is nominálni fogják, ezúttal a Három óriásplakát Ebbing határában muzsikájáért. Megvolt rá az esély, hogy a Viszlát, Christopher Robin nyomasztó hangulatú aláfestést fog kapni, ami Burwell egyik erőssége, sajátossága, kliséje (a megfelelő aláhúzandó) volt mindig is. Ugyan a jól megszokott, burwellesen borongós, akár falevelek lassú szállingózásának ideális aláfestéseként is jellemezhető megközelítés is jelen van, azonban most mégsem ez a legmegfelelőbb szinonimája a muzsikának, és ahol ilyesmit hallunk, még ott is elkerüli azt a határt a szerző, amelyen túl már depresszívvé válnának szerzeményei.
A művész elmondása szerint mivel az alkotók négy dologra koncentráltak, így a háborúra, a vidéki életre, illetve az apára és a fiúra, ezért nagy kihívást jelentett számára, hogy zeneileg mindezeket sikeresen támassza alá. A drámai szálat vonósok szomorkás játéka jellemzi, néhol lassú zongoraszólammal tarkítva, a könnyedséget hárfa pattogása adja meg, a fuvola játéka pedig bensőségességet kölcsönöz a score-nak. Burwell munkája egy igen kellemes, könnyen megkedvelhető szimfonikus mű, szívmelengető pillanatokkal, az a fajta zenei csemege, amelynek album formában történő meghallgatásához egyáltalán nem szükséges a film ismerete. Csöndes, finom elegancia uralja a score játékidejének egy óráját, melynek szinte minden pillanatát átjárja a nyugalom és egyfajta álmodozó hangulat. Valószínűleg a művész nagyon szerette ezt a filmjét, legalábbis ezt hallani ki az aláfestésből. A soundtrackre felkerült két betétdal is, melyeknek a kort megidéző jelenléte abszolút indokolható, bár a zenei szerkesztő helyében én inkább a kiadvány végére tettem volna őket, mert az instrumentális anyag közepébe, látszólag találomra behelyezve könnyen kizökkenthetik a hallgatót. De annál nagyobb problémája sose legyen egy filmzenerajongónak egy score-ral, mint hogy a zavaró dalokat hátrébb kell szerkesztenie.
Curtis még nem alakított ki állandó rendező-zeneszerző kapcsolatot, eddigi két mozifilmjénél három különböző művész tűnt fel. Míg az Egy hét Marilynnelhez Conrad Pope komponált, a Hölgy aranyban score-jáért Martin Phipps felelt, akinek Hans Zimmer is besegített. Zeneileg azonban csak a harmadik alkalom lett emlékezetes, amikor is Carter Burwellhez fordult, aki mostanában sikert sikerre halmoz. Egyre-másra érkeznek a jelölései az ismert és a kevésbé ismert filmes díjakra, háromszoros Golden Globe- és egyszeres Oscar-jelölt, de utóbbi valószínűleg rövidesen megváltozik, és másodszorra is nominálni fogják, ezúttal a Három óriásplakát Ebbing határában muzsikájáért. Megvolt rá az esély, hogy a Viszlát, Christopher Robin nyomasztó hangulatú aláfestést fog kapni, ami Burwell egyik erőssége, sajátossága, kliséje (a megfelelő aláhúzandó) volt mindig is. Ugyan a jól megszokott, burwellesen borongós, akár falevelek lassú szállingózásának ideális aláfestéseként is jellemezhető megközelítés is jelen van, azonban most mégsem ez a legmegfelelőbb szinonimája a muzsikának, és ahol ilyesmit hallunk, még ott is elkerüli azt a határt a szerző, amelyen túl már depresszívvé válnának szerzeményei.
A művész elmondása szerint mivel az alkotók négy dologra koncentráltak, így a háborúra, a vidéki életre, illetve az apára és a fiúra, ezért nagy kihívást jelentett számára, hogy zeneileg mindezeket sikeresen támassza alá. A drámai szálat vonósok szomorkás játéka jellemzi, néhol lassú zongoraszólammal tarkítva, a könnyedséget hárfa pattogása adja meg, a fuvola játéka pedig bensőségességet kölcsönöz a score-nak. Burwell munkája egy igen kellemes, könnyen megkedvelhető szimfonikus mű, szívmelengető pillanatokkal, az a fajta zenei csemege, amelynek album formában történő meghallgatásához egyáltalán nem szükséges a film ismerete. Csöndes, finom elegancia uralja a score játékidejének egy óráját, melynek szinte minden pillanatát átjárja a nyugalom és egyfajta álmodozó hangulat. Valószínűleg a művész nagyon szerette ezt a filmjét, legalábbis ezt hallani ki az aláfestésből. A soundtrackre felkerült két betétdal is, melyeknek a kort megidéző jelenléte abszolút indokolható, bár a zenei szerkesztő helyében én inkább a kiadvány végére tettem volna őket, mert az instrumentális anyag közepébe, látszólag találomra behelyezve könnyen kizökkenthetik a hallgatót. De annál nagyobb problémája sose legyen egy filmzenerajongónak egy score-ral, mint hogy a zavaró dalokat hátrébb kell szerkesztenie.
Kiemelkedő trackek: Tree of Memory, First Night, Toys and Stars, Drawing Pooh, Tea with Christopher Robin, Keep Your Memories, Billy Leaves, Home, I Should Think
Bíró Zsolt
2018. 01. 11.
2018. 01. 11.
Tracklista:
- Tree of Memory (4:01)
- Birth (1:23)
- First Night (2:09)
- Cotchford Farm (1:54)
- The Object of My Affection (78 rpm Version) (3:21) *
- Toys and Stars (1:23)
- Into the Forest (3:00)
- Bear Hunt (1:58)
- Goes to Town in a Golden Gown (1:06)
- To the Zoo (1:55)
- Balloons (0:50)
- Snowfall, Snowrise (2:25)
- A Man and His Dream (3:21) **
- Drawing Pooh (2:33)
- I'm Billy Moon, and I'll Be Back Soon (1:57)
- When We Were Young (0:47)
- The People a Person Loves (1:38)
- Fame (3:37)
- Tea with Christopher Robin (3:24)
- Keep Your Memories (3:27)
- Down the Stairs, Nobody Cares (0:53)
- Not Another Word (1:31)
- Private Milne (1:19)
- Billy Leaves (5:35)
- Well, if It Isn't Billy Moon (3:14)
- Home, I Should Think (2:12)
* előadja: The Boswell Sisters, Jimmie Grier
** előadja: Al Bowlly
Az album a Spotify-on:
