Noha Howard csak ritkán cserélgeti zeneszerzőit, azonban A tenger szívében esetében egy új alkotót próbált ki a spanyol Roque Baños személyében. A 49 éves zeneszerző hazájában már a kilencvenes évek végétől komponál filmekhez, olyan alkotásokhoz írt aláfestést, mint A gépész vagy az Alatriste kapitány. Azonban a nemzetközi áttörést karrierjében csak a 2013-ban bemutatott horror, a Gonosz halott hozta meg, azóta pedig egyre keresettebb nemzetközi fronton is. Mivel a film utómunkálatai öt hónapot vettek igénybe, és végig Európában zajlottak, így egy európai zeneszerzőre volt szüksége a stábnak. Howard több lehetséges jelölttel is számolt, ám Guillermo del Toro és Hans Zimmer javaslatára végül Roque Baños mellett tette le a voksát, bár ebben nyilván a spanyol adóvisszatérítés is szerepet játszott, lévén a film egy részét spanyol felségvizeken vették fel. Baños már a mozi készítésének közepén belecsöppent a munkálatokba, mivel a rendező szerette volna, ha tisztában van a történet menetével és a karakterek fejlődésével. Howard kifejezetten zeneközpontú filmet képzelt el, ahol a score az egyik főszereplővé lép elő, ennek megfelelően lett hangsúlyos összetevője a mozinak a zene. Úgy elemezte az aláfestést a komponistának, mintha egy színészt vezetne a szerep megformálásában. A szerző elmondása szerint, ha valamivel nem volt teljesen elégedett a direktor, addig nem hagyta békén, amíg az elvárásnak megfelelő muzsikát nem produkált. A rendező modern hangzást szeretett volna, és nem egy klasszikus zeneszerzői hozzáállást, azonban az érzelmek és az izgalmas mozi megkövetelte a szimfonikus muzsikát. Baños ugyanazt az utat követte, amit a Howarddal régebben gyakorta közösen dolgozó James Horner vagy Hans Zimmer is, a hasonló hangzás pedig jól érezhető az aláfestésen. A mérleg nyelve inkább a Zimmer által képviselt irány felé billen el jobban, kicsit fura is, hogy Baños a munkásságában korábban tetten nem érhető osztinátók és Remote Control-hangzás irányába indult el, bár ebben minden bizonnyal a felette szoros kontrollt gyakorló rendező a ludas.

A forgatás felénél már kapott anyagot, s ezek alapján indulhatott el a témák és a stílus kidolgozása. Három főbb motívum található a score-ban, bár ezek egyike sem lép elő vezérré, sőt inkább mindegyik epizodista. Az első a főhős, Owen Chase motívuma, mely igazán a film végén mutatkozik meg, s az album három legszebb tétele is ehhez kapcsolódik. A "Homecoming" és a "The Story Is Told" is maradandó értékekkel rendelkező drámai kompozíciók, ám a stáblista alatt felcsendülő "The White Whale Chant" mutatja be a téma igazi szépségét - már önmagában ezért a három tételért is érdemes megismerkedni a score-ral. A himnikus, vokális "The White Whale Chant" szándékosan került a stáblista alá, ezzel szerették volna elérni, hogy a néző maradjon még a helyén, s gondolkodjon el a látottakon, a történet üzenetén. A bálnák is saját témát kaptak, de ennek alkalmazása sem lett túlzásba víve, leginkább a bálnavadászatoknál hallható, például a "Blows"-ban, a "Lower Away"-ben vagy a "The Attack" végén. A siratószerű, szomorú megoldás szándékoltan a szörnyű, horrorisztikus pusztításra hívja fel a figyelmet. A "Blows" rejti a harmadik témát is, a vadászok dallamát, mely egy hősies, indulószerű, rezeseken megszólaló motívum, ennek kezdeménye az "Essex Leaving Harbor" tételben is hallható.