Hundra (1983)
- zene: Ennio Morricone
- vezényel: Ennio Morricone
- kiadás éve: 1997
- kiadó: Laserlight
- játékidő: 35:11
Hundra (Laurene Landon) amazon harcosnő egy olyan törzsben él, ahol a férfiak gyűlölt lények. Hősünk annyiban is kiemelkedik közülük, hogy bármely férfinál erősebb, nyilai soha nem tévesztenek célt, és a kardforgatásban is jeleskedik. Egy nap azonban méltó párjára akad egy legendás harcosban... Hundra megható történetét nem is érdemes tovább elemezni, hiszen az írók se nagyon erőltették meg magukat a történet kialakításában. A Conan, a barbár nyomán megjelent kosztümös kalandfilmek egyik közepes kiszerelésű feminista darabjáról van szó, ami elsősorban a modell/testépítő Laurene Landon köré íródott kaszkadőrmutatványok gyűjteménye. A műfajon belül viszont igazi klasszikus, amolyan szórakoztatóan rossz film, amit érdemes nagyobb társaságban és sok sörrel megnézni.
A film rendezője Matt Cimber volt, aki olasz származású amerikaiként megfelelő üzleti érzékkel megáldva fedezte fel, mire van éppen szüksége a közönségnek. 1982-ben két nagysikerű filmet készített, melyeket egyben írt, rendezett és producerként is jegyzett. Ezekhez természetesen kiváló zene is kellett, így Cimber kapcsolatba lépett az ekkor épp amerikai karrierjét egyengető Ennio Morriconéval. Mindkét film elnyerte a zeneszerző tetszését, ezért szerződést kötött Cimberrel az aláfestések elkészítésére, amely tartalmazott egy majdani harmadik mozit is. A projekt kiválasztásánál Cimber ráérzett arra, hogy a Conan-láz nem tarthat örökké, ezért egy közös büdzséből egyszerre két filmet is forgatott Laurence Landonnal, majd a rosszabbat csak a következő évben dobta piacra. A jobbik film lett a Hundra, melyhez aztán megnyerte Morriconét is, akit a műfaj adta lehetőségek és a kihívás mellett nyilván a szerződése is motivált.
A zene három erős témára épül. Az első téma akár harminc évvel korábban is íródhatott volna, igazi aranykori menetelős/lovaglós kalandtéma, mely a filmben a zene gerincét alkotja: variációi hallhatóak a "Chase" és a "Hundra's War Theme" tételekben. A szerelmi téma már tipikusan Morricone, és nem épp a legeredetibb darabja a komponista életművének – annyira jellemző rá, hogy befogott füllel is meg lehet állapítani a szerző személyét. Mivel Hundra finoman szólva is undorodik a férfiaktól, és csupán a film végére békül meg velük, a szokásos témavariációkra és kibontásra nincs szükség, a téma rövid idő alatt gyorsan fejti ki magát, erre különösen az album közepén található rövid tételekben van lehetősége.
A harmadik téma az igazi ínyencség, ami miatt a Hundráról érdemes egyáltalán írni. Ez a vad kórusmű a film két legkidolgozottabb akciójelenete alatt hallható. A "Slaughter in the Village" az amazonfalu pusztulása alatt szól, míg a "Hundra's Revenge" az amazon harcos ellenakciójához íródott. A két felvétel között csak a nyitányban van különbség – míg az előbbi lassabban épül fel, ahogy a veszély közeledik, az utóbbi csak az igazi akciórészletre koncentrál. A tétel olyan szintű zenekari őrjöngést mutat be, amilyet Morricone azelőtt még nem produkált – wagneri szintű támadás a dobhártya ellen, üvöltő kórussal és fantasztikus lezárással. Míg az album többi részét egyszerűen jól megírtnak és szórakoztatónak találom, ez a téma egyszerűen zseniális – a játékidő nagy részét azzal töltöm, hogy erre a témára léptetek és többször meghallgatom.
A Conan, a barbárnál Basil Poledouris zenéje rengeteget segített a produkció sikerében, de a Hundra esetében Morricone gyakorlatilag senkitől se kapott segítséget, lévén a forgatókönyvtől kezdve szinte minden téren akadtak problémák a filmmel. A végeredmény mégis egy olyan elsöprő energiájú zene lett, amit ritkán hallhatunk tőle. Talán a film adta meg neki a lehetőséget, hogy igazán elengedje magát, és ilyen jókedvű, akcióban tobzódó zenét írjon. Úgy tűnik, a műfaj is elnyerte a tetszését, két évvel később ugyanis már a Vörös Szonja stáblistáján találjuk Morricone nevét. Ezen film főtémája egyenesági leszármazottja a Hundra zenéjének, de már hiányzik belőle az a nyerseség, ami ezt az olcsóbb mozihoz készült zenét ennyire szerethetővé tette.
Bár a film soha nem lett olyan népszerű, mint a Conan-sorozat darabjai, de Morricone zenéjének nagyszerűségét több kiadó is felismerte. A score eredetileg bakeliten jelent meg a Macola kiadó gondozásában, de ez a verzió még csak tíz tételt tartalmazott. 1991-ben a belga Prometheus hozta ki CD-n, amelyet öt rövid tétellel bővítettek ki - ezeket az eredeti bakelit A és B oldala közötti számok közé rakták be. A tételek átlagosan alig egy perc hosszúak, és keveset adnak hozzá a lemezhez, mégis jó, hogy egy kis extrát kaptak a CD vásárlói. 1997-ben a Laserlight kiadó dobta piacra a lemezt, de ez gyakorlatilag a Prometheus-féle pontos mása volt. Ez sajnálatos, mivel az összes kiadásnak van egy fájó pontja, ami komolyan befolyásolja a lemez élvezeti értékét.
Ha a Hundra zenéje mégis ennyire jó, akkor miért jár mégis drasztikus pontlevonás? Egyszerűen a jelenleg forgalomban lévő kiadások hangminősége a legrosszabb, amit csak hivatalosan megjelent CD-n hallottam. Bár magam nem vagyok ideges enyhébb minőségromlás miatt, és elfogadom, hogy bizonyos esetekben a filmek kora miatt a zene túl későn került digitalizálásra, a Hundra azonban egy viszonylag újabb film, ezért nem kéne úgy szólnia, mintha egy nyolcvanéves felvételt mentettek volna meg a pusztulástól. Sajnos még a könnyű célpontnak számító kiadókat sem vádolhatom meg hanyagsággal, reménykedve abban, hogy egyszer valaki más szebben kiadja – sajnos a produkció a zene felvételein spórolt a legtöbbet, és ez a filmben és az összes fennmaradt szalagon is így szól. Kár érte.
A film rendezője Matt Cimber volt, aki olasz származású amerikaiként megfelelő üzleti érzékkel megáldva fedezte fel, mire van éppen szüksége a közönségnek. 1982-ben két nagysikerű filmet készített, melyeket egyben írt, rendezett és producerként is jegyzett. Ezekhez természetesen kiváló zene is kellett, így Cimber kapcsolatba lépett az ekkor épp amerikai karrierjét egyengető Ennio Morriconéval. Mindkét film elnyerte a zeneszerző tetszését, ezért szerződést kötött Cimberrel az aláfestések elkészítésére, amely tartalmazott egy majdani harmadik mozit is. A projekt kiválasztásánál Cimber ráérzett arra, hogy a Conan-láz nem tarthat örökké, ezért egy közös büdzséből egyszerre két filmet is forgatott Laurence Landonnal, majd a rosszabbat csak a következő évben dobta piacra. A jobbik film lett a Hundra, melyhez aztán megnyerte Morriconét is, akit a műfaj adta lehetőségek és a kihívás mellett nyilván a szerződése is motivált.
A zene három erős témára épül. Az első téma akár harminc évvel korábban is íródhatott volna, igazi aranykori menetelős/lovaglós kalandtéma, mely a filmben a zene gerincét alkotja: variációi hallhatóak a "Chase" és a "Hundra's War Theme" tételekben. A szerelmi téma már tipikusan Morricone, és nem épp a legeredetibb darabja a komponista életművének – annyira jellemző rá, hogy befogott füllel is meg lehet állapítani a szerző személyét. Mivel Hundra finoman szólva is undorodik a férfiaktól, és csupán a film végére békül meg velük, a szokásos témavariációkra és kibontásra nincs szükség, a téma rövid idő alatt gyorsan fejti ki magát, erre különösen az album közepén található rövid tételekben van lehetősége.
A harmadik téma az igazi ínyencség, ami miatt a Hundráról érdemes egyáltalán írni. Ez a vad kórusmű a film két legkidolgozottabb akciójelenete alatt hallható. A "Slaughter in the Village" az amazonfalu pusztulása alatt szól, míg a "Hundra's Revenge" az amazon harcos ellenakciójához íródott. A két felvétel között csak a nyitányban van különbség – míg az előbbi lassabban épül fel, ahogy a veszély közeledik, az utóbbi csak az igazi akciórészletre koncentrál. A tétel olyan szintű zenekari őrjöngést mutat be, amilyet Morricone azelőtt még nem produkált – wagneri szintű támadás a dobhártya ellen, üvöltő kórussal és fantasztikus lezárással. Míg az album többi részét egyszerűen jól megírtnak és szórakoztatónak találom, ez a téma egyszerűen zseniális – a játékidő nagy részét azzal töltöm, hogy erre a témára léptetek és többször meghallgatom.
A Conan, a barbárnál Basil Poledouris zenéje rengeteget segített a produkció sikerében, de a Hundra esetében Morricone gyakorlatilag senkitől se kapott segítséget, lévén a forgatókönyvtől kezdve szinte minden téren akadtak problémák a filmmel. A végeredmény mégis egy olyan elsöprő energiájú zene lett, amit ritkán hallhatunk tőle. Talán a film adta meg neki a lehetőséget, hogy igazán elengedje magát, és ilyen jókedvű, akcióban tobzódó zenét írjon. Úgy tűnik, a műfaj is elnyerte a tetszését, két évvel később ugyanis már a Vörös Szonja stáblistáján találjuk Morricone nevét. Ezen film főtémája egyenesági leszármazottja a Hundra zenéjének, de már hiányzik belőle az a nyerseség, ami ezt az olcsóbb mozihoz készült zenét ennyire szerethetővé tette.
Bár a film soha nem lett olyan népszerű, mint a Conan-sorozat darabjai, de Morricone zenéjének nagyszerűségét több kiadó is felismerte. A score eredetileg bakeliten jelent meg a Macola kiadó gondozásában, de ez a verzió még csak tíz tételt tartalmazott. 1991-ben a belga Prometheus hozta ki CD-n, amelyet öt rövid tétellel bővítettek ki - ezeket az eredeti bakelit A és B oldala közötti számok közé rakták be. A tételek átlagosan alig egy perc hosszúak, és keveset adnak hozzá a lemezhez, mégis jó, hogy egy kis extrát kaptak a CD vásárlói. 1997-ben a Laserlight kiadó dobta piacra a lemezt, de ez gyakorlatilag a Prometheus-féle pontos mása volt. Ez sajnálatos, mivel az összes kiadásnak van egy fájó pontja, ami komolyan befolyásolja a lemez élvezeti értékét.
Ha a Hundra zenéje mégis ennyire jó, akkor miért jár mégis drasztikus pontlevonás? Egyszerűen a jelenleg forgalomban lévő kiadások hangminősége a legrosszabb, amit csak hivatalosan megjelent CD-n hallottam. Bár magam nem vagyok ideges enyhébb minőségromlás miatt, és elfogadom, hogy bizonyos esetekben a filmek kora miatt a zene túl későn került digitalizálásra, a Hundra azonban egy viszonylag újabb film, ezért nem kéne úgy szólnia, mintha egy nyolcvanéves felvételt mentettek volna meg a pusztulástól. Sajnos még a könnyű célpontnak számító kiadókat sem vádolhatom meg hanyagsággal, reménykedve abban, hogy egyszer valaki más szebben kiadja – sajnos a produkció a zene felvételein spórolt a legtöbbet, és ez a filmben és az összes fennmaradt szalagon is így szól. Kár érte.
Hubai Gergely
2008. 03. 08.
2008. 03. 08.
Tracklista:
- Chase (2:19)
- Hundra's Love Theme (3:17)
- Hundra's War Theme (2:02)
- The Magical Change (1:38)
- Slaughter in the Village (6:58)
- Chrysula, the Wise One (1:44)
- By the Sea (1:00)
- The Wild Bunch (0:46)
- You're Free (1:29)
- The Love Temple (0:55)
- Bow to the Bull (0:51)
- Hundra's Return (2:34)
- The Defeat (1:25)
- A Funny Man (2:59)
- Hundra's Revenge (5:14)
Az album a Spotify-on:
