Téboly (1972)
Frenzy
- zene: Ron Goodwin
- vezényel: Ron Goodwin
- kiadó: kiadatlan
Előjáték: Alfred Hitchcock a Bernard Herrmannel történt szakítás óta nem talált új állandó zeneszerző-társat, ezért új filmje, a Téboly előtt is komoly keresésbe kezdett. Először Henry Mancinit választotta ki, aki csupán egyetlen főcímzenét írt meg a filmhez.
A templomi orgona és a Psychot idéző hegedűjáték sokkal komorabb hangon nyitotta volna a filmet, Hitchcock azonban az első demo bemutatása után kirúgta a komponistát. Indoklása szerint: "Ha Herrmannt akarnám hallani, őt hívtam volna." A méltatlan búcsú után Mancini saját szólólemezén adta ki a Téboly visszautasított főtémáját.
Első felvonás: Hitchcock újra keresésbe fog. Ezúttal Ron Goodwint választotta ki, aki a kor egyik legfoglalkoztatottabb brit zeneszerzője volt. A zeneszerző nagy kiugrási lehetőségnek tekintette a közös munkát, mivel – bár felkérésben sohasem volt hiánya – a közönség és a rendezők eleinte vígjátékok komponistájának könyvelték el, majd évekig csak háborús filmes megbízásokat kapott. Goodwin hosszas köszönőlevélben fejezte ki háláját Hitchcocknak, reménykedve abban, hogy az új score-ban drámai oldalát is megmutathatja. A filmhez írt főtémája (ami London-indulóként ismert) azonban keveset árul el erről a változásról. A háborús filmeken edződött szerző olyan hazafias témával nyitja a filmet, ami a madártávlatból fotózott Londonnal együtt a Brit Birodalom legjobb promóciós anyaga lehetne. A főcímzene azonban egy morbid humorú rendező csavaros ötletéhez asszisztál, mivel alig egy perccel az aláfestés befejeződése után már a Temzén lebegő vízihulla rántja vissza a nézőt a valóságba. Ez természetesen azt is jelenti, hogy rögtön búcsút inthetünk a hazafias főcímzenének.
Második felvonás: A munka nem könnyű Hitchcockkal, a rendező mintha félne a zenétől. Herrmannel rendszeresen összetűzésbe került, mivel a komponista oda is írt zenét, ahová szerinte nem kellett volna (például a Psycho azóta történelmivé vált zuhanyjelenetéhez). 1966-ban a Szakadt függöny során a kulcsjelenethez több zeneszerző kompozícióját is visszautasította, végül a kelet-német Gromek ügynök meggyilkolása halotti csendben történik. A Téboly esetében Hitchcock szinte szándékosan háttérbe szorítja a zenét, és emiatt a film is szenved. Míg Goodwin kiváló motívumot ír egy szenzációs jelenethez, amelyben a gyilkos ráeszmél, hogy áldozatánál árulkodó nyomokat hagyott, ötletét azonban nem bonthatja tovább. A film következő tíz perce egy krumpliszsákokkal tömött teherautón játszódik, ahol Ron kompozícióját előbb a motor hangja nyomja el, majd a zűrzavarban a zenét lekeverték, így a jelenet hátralevő részében csak a guruló burgonyák hallhatóak. És ez csak egy példa, az új fiút számos hasonló lehetőségtől fosztották meg.
Epilógus: Ron Goodwinnak sajnos nem sikerült az áttörés, sőt a Téboly után egy időre el is tűnt, idejét nagy részben televíziós és koncertmunkák között megosztva. Zenéje azóta is kiadatlan maradt, így csak a filmben élvezhető – talán mégis ott van a legjobb helyen.
A templomi orgona és a Psychot idéző hegedűjáték sokkal komorabb hangon nyitotta volna a filmet, Hitchcock azonban az első demo bemutatása után kirúgta a komponistát. Indoklása szerint: "Ha Herrmannt akarnám hallani, őt hívtam volna." A méltatlan búcsú után Mancini saját szólólemezén adta ki a Téboly visszautasított főtémáját.
Első felvonás: Hitchcock újra keresésbe fog. Ezúttal Ron Goodwint választotta ki, aki a kor egyik legfoglalkoztatottabb brit zeneszerzője volt. A zeneszerző nagy kiugrási lehetőségnek tekintette a közös munkát, mivel – bár felkérésben sohasem volt hiánya – a közönség és a rendezők eleinte vígjátékok komponistájának könyvelték el, majd évekig csak háborús filmes megbízásokat kapott. Goodwin hosszas köszönőlevélben fejezte ki háláját Hitchcocknak, reménykedve abban, hogy az új score-ban drámai oldalát is megmutathatja. A filmhez írt főtémája (ami London-indulóként ismert) azonban keveset árul el erről a változásról. A háborús filmeken edződött szerző olyan hazafias témával nyitja a filmet, ami a madártávlatból fotózott Londonnal együtt a Brit Birodalom legjobb promóciós anyaga lehetne. A főcímzene azonban egy morbid humorú rendező csavaros ötletéhez asszisztál, mivel alig egy perccel az aláfestés befejeződése után már a Temzén lebegő vízihulla rántja vissza a nézőt a valóságba. Ez természetesen azt is jelenti, hogy rögtön búcsút inthetünk a hazafias főcímzenének.
Második felvonás: A munka nem könnyű Hitchcockkal, a rendező mintha félne a zenétől. Herrmannel rendszeresen összetűzésbe került, mivel a komponista oda is írt zenét, ahová szerinte nem kellett volna (például a Psycho azóta történelmivé vált zuhanyjelenetéhez). 1966-ban a Szakadt függöny során a kulcsjelenethez több zeneszerző kompozícióját is visszautasította, végül a kelet-német Gromek ügynök meggyilkolása halotti csendben történik. A Téboly esetében Hitchcock szinte szándékosan háttérbe szorítja a zenét, és emiatt a film is szenved. Míg Goodwin kiváló motívumot ír egy szenzációs jelenethez, amelyben a gyilkos ráeszmél, hogy áldozatánál árulkodó nyomokat hagyott, ötletét azonban nem bonthatja tovább. A film következő tíz perce egy krumpliszsákokkal tömött teherautón játszódik, ahol Ron kompozícióját előbb a motor hangja nyomja el, majd a zűrzavarban a zenét lekeverték, így a jelenet hátralevő részében csak a guruló burgonyák hallhatóak. És ez csak egy példa, az új fiút számos hasonló lehetőségtől fosztották meg.
Epilógus: Ron Goodwinnak sajnos nem sikerült az áttörés, sőt a Téboly után egy időre el is tűnt, idejét nagy részben televíziós és koncertmunkák között megosztva. Zenéje azóta is kiadatlan maradt, így csak a filmben élvezhető – talán mégis ott van a legjobb helyen.
Hubai Gergely
2006. 03. 25.
2006. 03. 25.
