Számos tévésorozat vagy a házimozis piacon ragadt produkció futott már az egyik legismertebb gyerekjáték védjegye alatt, hol stop motionös, hol csak annak álcázott, számítógép-animációs formában. Sőt, a mai kora negyvenes korosztály emlékei közt talán felsejlik a LEGO figuráinak első mozgóképes feltűnése, az Eduárd és barátai című, 1987-es sorozat is, Tolnay Klári narrálásával. A mozivásznakig viszont eddig csak három próbálkozás jutott el: elsőként 2014-ben, melyet idén két újabb követett. A trió középső darabjához, a Lego Batman – A filmhez Lorne Balfe készített egy meglepően kidolgozott, zenei idézetekkel teli score-t, a többinél pedig Mothersbaugh lett a dallamfelelős. Az indító A Lego kalandhoz egy kusza és rendkívül izgága kompozíciókkal teli, de alapjában véve ötletes muzsika született, mely tökéletesen idomul a jelenetekhez. Viszont hiába bukkant fel nagyzenekar a zenei felvételekkor, a végeredmény mégis egy szanaszét effektezett és vágott őrületként vonult be a filmzenerajongói köztudatba. Ezúttal viszont másra volt szükség.

Mivel a sztori (mely hat középiskolai osztálytárs nindzsaként véghez vitt hőstetteit mutatja be) némileg kötődik a keleti kultúrához, adta magát, hogy a megközelítés se essen túl messzire a bambuszerdők világától. A Lego kaland hiperaktivitásától azonban a lehető legtávolabbra kellett eltávolodnia Mothersbaugh-nak, így műve itt már egyértelműen szimfonikus irányba fordult. Emellett szükség volt világzenei hatások bevetésére is, ezért a nagyzenekarba olyan hangszerek nyertek felvételt, mint például a legközismertebb japán fafúvós, a shakuhachi, illetve a különféle ázsiai ütőhangszerek. Az albumon – a hat érdektelen betétdalon túl – a dinamikus trackek képviseltetik magukat a legnagyobb számban, melyek ugyan nem lettek olyan erősek, hogy a lepörgést követően azonnal újrahallgassuk őket, azonban képesek szerepüket tisztességesen ellátni. A legkiemelkedőbb motívumok a lassabbak, érzelmesebbek lettek, főleg azok, ahol az egzotikum is jelen van. A művész ezeknél tanúbizonyságát adja annak, hogy több rejlik benne, mint amit a pályáját jellemző vígjátékoknál vagy rajzfilmeknél hallhattunk eddig, ahol ráadásul sokszor betétdalok mögé szorították kompozícióit. Második legós aláfestésének az egyik erőssége, hogy hallhatóan komolyan vette feladatát (a soundtrack a második felére szépen magára talál), és míg A Lego kaland esetében nem sok kétségünk lehetett afelől, hogy animációt kísér a zene, ezúttal a humort látványosabban csak a beatboxos-fuvolás Greg Pattillo átiratai képviselik, melyek olyan jól ismert számokból születtek, mint az "It's the Hard Knock Life" az Annie című musicalből, a Guns N' Roses "Welcome to the Jungle"-je vagy a Snap! "The Power"-je.