„Nem kifejezetten azért írok zenéket, hogy külön is hallgassák az emberek, ez az igazság. Próbálok erre is figyelni, de inkább az a fontos, hogy zeneileg a legjobb legyen... de ha mindemellett külön is jól szól, az csak plusz elismerés számomra.”


A professzionális karrierjét az egykori Media Ventures, ma Remote Control Productions tagjaként indító Powell azon kevés Hans Zimmer-mentorált közé tartozik, akik önálló stílust alakítottak ki, és szép lassan saját útjukon kezdtek járni. Nagyon hamar sikerült Hollywood legkeresettebb és legsokoldalúbb filmzeneszerzői közé emelkednie, s ma már inkább a minőségi munkát, mintsem a mennyiséget tartja szem előtt: kíséretei számtalanszor igényelnek virtuóz zenekari előadást, grandiózus megszólalást.
 
A brit származású szerző gyerekkorától fogva a klasszikus zenék bűvöletében él, tizenhárom éves korára azonban szinte teljesen kitágult az érdeklődése: a jazztől a rock 'n' rollig majdnem minden műfajt megismert, megkedvelt. Egy ideig hegedűművésznek készült, a nyolcvanas évek derekán azonban brácsázni kezdett, hogy felvételt nyerjen a londoni Trinity zenei főiskolára, ahol később komponálást tanult. Iskolaévei alatt sorra nyerte az ösztöndíjakat, barátjával, Gavin Greenawayjel pedig a Media Arts Group tagjaként kezdtek zenéket írni az előadóművész-csapat fellépéseihez. Bár e formáció a diploma megszerzését követően feloszlott, a páros új társukkal, Michael Petryvel az oldalukon folytatta a közös munkát. A nyolcvanas évek vége felé Powell munkába állt a londoni Air-Edel Musicnál, és miközben sorra kapta a reklám-, valamint tévéfilmekkel kapcsolatos felkéréseket, mások mellett Zimmer és Patrick Doyle oldalán is dolgozhatott egy-egy mozin (Fehér Agyar, Irány a nyugat, Sok hűhó semmiért), aminek eredményeként a nagybetűs filmgyártás világába is belekóstolhatott. 1995-ben úgy döntött, otthagyja az Air-Edelt, hogy Greenawayjel közösen megalapítsa az Independently Thinking Music nevű szervezetet, fennállásuk alatt pedig több mint száz brit, illetve francia reklámhoz szállítottak dallamokat.
 
Pár rövidfilmet és tévésorozatot (Stay Lucky, High Incident) követően úgy döntött, Los Angelesbe teszi át a székhelyét, ott próbál szerencsét. Csatlakozott Zimmerhez (aki korábban már invitálta őt a tengerentúlra, de Powell csak akkor merte megtenni ezt a lépést, amikor maga is elérkezettnek látta rá az időt), akinek alig kezdett el segédkezni az Egyiptom hercegénél, máris lehetőséget biztosított számára az önálló bizonyításra azzal, hogy maga helyett ajánlotta be az Ál/Arc alkotóinál komponistának. A debütálás annyira jól sikerült, hogy ezt követően már nem volt megállás: bár többször feltűnt pártfogója oldalán (Robbanáspont, Irány Eldorádó, a Kung Fu Panda első két része), lassacskán olyan hírnévre tett szert, melynek apropóján teljesen önállóvá válhatott. Eleinte még Harry Gregson-Williams nevével együtt emlegették az olyan nagy sikerű animációs alkotások okán, mint a Z, a hangya, a Csibefutam és a Shrek, lévén ezek önálló megbízatásainál (Endurance, Mint a hurrikán, Irány Amerika!, Evolúció, Nevem Sam, D-Tox) lényegesen fajsúlyosabbak voltak, jobban ráirányították a reflektorfényt, Doug Liman akcióthrillerjével azonban egy csapásra fordulatot vett a karrierje. A Bourne-rejtély premierjét követően már nemcsak a rajzfilmek, hanem az akciómozik vonatkozásában is sorra nyíltak meg előtte az ajtók, s amellett, hogy a rendező-producer a többi Bourne-kalandhoz is őt szerződtette, a Mr. és Mrs. Smith, a Hipervándor és az Államtrükkök esetén is hozzá fordult.
 
Powell hitvallása, hogy egyetlen stílusnál sem szeretne leragadni, ezért igyekszik minél változatosabb feladatokat vállalni, s azokhoz színes, mozgalmas aláfestéseket szállítani. Azt, hogy ezen törekvését mennyire komolyan veszi, egyebek mellett a Csibefutam rendkívül játékos kísérete, a különleges elektronikus megoldásokkal tarkított Bourne-zenék, Az olasz meló helyenként jazzelemekkel színesített score-ja, a minimalista dallamokkal ellátott A United 93-as és az energikus, kórussal nyomatékosított X-Men: Az ellenállás vége ihlette munkája egyaránt aláhúzzák. Sokoldalúságát tükrözi még a Kéjjel-nappal, a Robotok, az első Oscar-jelölését hozó Így neveld a sárkányodat, A vadon hívó szava, a Zimmerrel közösen jegyzett Kung Fu Panda, illetve a Solo: Egy Star Wars-történet, ahol zseniálisan találta meg az egyensúlyt saját és John Williams hangzásvilága között.
 
A filmes felkérések mellett önálló műveket is találni munkásságában, melyek közül az első a bonni National Gallery of Germany megbízásából készült opera volt, s 1995-ben mutatták be An Englishman, an Irishman and a Frenchman címmel. 2018-ban érkezett a Hubris: Choral Works by John Powell, két évvel később pedig az Így neveld a sárkányodat 3. zenéje alapján megszületett Piano Solos from How to Train Your Dragon: The Hidden World, de olyan score-jaiban is megvillan koncertműveket idéző gondolkodásmódja, mint az Így neveld a sárkányodat-trilógia, a Solo: Egy Star Wars-történet vagy A vadon hívó szava.
 

Kulics László
2020.08.22.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Star Wars-saga zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

Az X-Men-filmek zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

Beszámolónk a Happy Feet Q&A rendezvényről
Beszámolók

Beszámolónk a harmadik ubedai International Film Music Conference eseményeiről
Beszámolók

John Powell rajzfilmzenéi - I. rész
Kollaborációk, életutak

John Powell rajzfilmzenéi - II. rész
Kollaborációk, életutak

Önálló utakon - Interjú John Powell-lel
Interjú