George Lucas hatrészes űroperájának, a Csillagok háborújának, avagy a Star Wars-nak az első felvonását 1977 májusában mutatták be, és mára egyértelműen kijelenthető: azon a napon új irányt vett a mozitörténelem. A 20th Century Fox óriásit tarolt azzal, hogy felkarolta a kissé különc és hajmeresztő ötletekkel előálló Lucas tervét, ám a legnagyobbat természetesen maga a direktor kaszálta, hiszen nemcsak képletesen épített fel egy univerzumot, hanem a valóságban is létrehozott egyet, igaz, nem jedikkel vagy wookie-kkal. A Lucasfilm, az Industrial Light and Magic, a Skywalker Sound vagy a LucasArts igencsak jól csengő nevű cégek a maguk területén, ráadásul elég sokat is értek, hiszen amikor Lucas 2012 őszén túladott rajtuk, akkor több mint négymilliárd dollárt préselt ki a Disneyből. Az első film óriási sikere után nem volt kétséges a folytatás, ám ekkor még csak simán Star Wars címen futott a mozi, azonban 1981-ben már megkapta a IV. epizód – Egy új remény alcímet is, melyből kiderült, hogy a sztorinak előzménye is van. Az ötödik rész, vagyis A Birodalom visszavág 1980-ban került a mozikba, a hatodik fejezet, A jedi visszatér pedig 1983 tavaszán, és mondani sem kell, ismét óriási sikert és bevételt hoztak. Lucas 1997-ben a huszadik évforduló alkalmával, az akkorra már elérhetővé váló CGI technika révén kiegészítette, kipofozta, úgymond kijavította a régi sagát, ám a módosítgatásokkal nem állt le, hiszen még a 2011-es Blu-ray-változatok esetében is belenyúlt ebbe-abba. 

Lucas űroperáját az 1983-ban bemutatott A jedi visszatérrel sokan végleg lezárt alkotásnak vélték, ám a saga megálmodója mindvégig lebegtette, hogy a klasszikus trilógia előzményeit egyszer majd filmre viszi. Az első három moziban, a múltra való utalással, a rajongók érdeklődését is felkeltették, ám a trilógia előzményeire sokáig kellett várni. Mindeközben át is konstruálta magában a folytatásokat, és nem epizodikus, egymáshoz lazán kapcsolódó részeket képzelt el, hanem azt találta ki, hogy az egész hatrészes eposznak Darth Vader lesz a központi szereplője. A kilencvenes évek második felére Lucas már elérkezettnek látta az időt, hogy a konkrét forgatás is megkezdődjön. A történet kronológiája szerinti első rész, a Baljós árnyak így 1999-ben került bemutatásra, és bár ezt sok negatív visszhang is kísérte, de természetesen a második epizód elkészültét ez nem akadályozta meg, amely 2002-ben A klónok támadása címen futott be a filmszínházakba. A mindent lezáró harmadik epizódra pedig Lucas összekapta magát, mivel A sith-ek bosszúja kiküszöbölte két elődje hibáit. Az előzménytrilógiát is óriási figyelem övezte, ám hogy pozitív vagy negatív volt-e a fogadtatás, azt még így visszatekintve sem lehet egyértelműen eldönteni.

A Star Wars az elmúlt 36 év során a legjövedelmezőbb filmes vállalkozás lett, hiszen a hat mozi mellett videojátékok, könyvek, képregények, különféle akciófigurák és más játékok, tévésorozatok, valamint egyéb kiegészítők formájában rengeteg bevételt termelt, és akkor a merchandisingra, vagyis a Star Wars-karakterekkel díszített tárgyakra, termékekre már ne is térjünk ki. Lucas víziójának sok eleme a popkultúrának is szerves része lett, például a fénykard, a Halálcsillag, Darth Vader fekete sisakja, a fehér páncélos rohamosztagosok, illetve a klasszikus "Luke, én vagyok az apád" mondat gyakorta felbukkannak más művekben is. Sőt egy ideje a jedik és a sithek közti párharc és mitológia már egy vallás alapját is képezi. 

Lucas jó barátjának, Steven Spielbergnek köszönheti, hogy megismerhette John Williamset. S míg Lucas sokszor elviselhetetlen munkamódszere miatt rendszeresen elpártoltak tőle az alkotótársak, Williams végig követte az úton, és együtt fejezték be a Star Wars-sagát, a komponista pedig a 2015-ös hetedik epizód esetében Lucas nélkül is folytatja a sorozatot. Lucas, ha valaha is arról kérdezték, hogy mi volt számára mindig a legélvezetesebb a hat közös film elkészítésében, szinte gondolkodás nélkül vágta rá: "A zene, és a munka Johnnyval". Lássuk, milyen végeredményeket szült ez a termékeny, több mint négy évtizedet felölelő folyamat  – sorrendünk a Star Wars-idővonalnak megfelelően lett felállítva. 



Star Wars I. rész: Baljós árnyak (1999)
Star Wars: Episode I – The Phantom Menace


zene: John Williams


A zeneszerzői poszt talán sohasem volt még annyira biztosan leosztva, mint az új trilógiánál. John Williams score-ja szerves része a Star Wars-univerzumnak, a mester által képviselt hangzásvilág nélkül a jedik és a sithek párharca sem lenne az igazi. Williams gigantikus muzsikát alkotott az eredeti trilógiához, témákban és hangulatokban gazdag score-okat. A Baljós árnyak esetében így nem volt könnyű dolga, hiszen jogos elvárások irányultak felé az első három zene felhasználása kapcsán, ám új trilógia lévén, új témákkal is kellett szolgálnia. Azonban míg Lucas kissé belezavarodott a történetébe, addig Williams szinte mérnöki pontossággal állította össze az új zenét. Visszautalt a régi muzsikákra, eljátszott azok témáival, de újakat is megalapozott, modernizálta a hangulatot, de mégis megmaradt Star Wars-osnak, és valójában igencsak sokat tett hozzá a kész filmhez azáltal, hogy a score-ral a szériaidegen jelenetek és a saga fő iránya közötti kapcsot megteremtette. Williams úgy döntött, hogy több elektronikus megoldást, például szintetizátorokat vet be, és több kórusművet is beépít, hogy a mágikus, misztikus erőt megjelenítse, amit szerinte egy alap szimfonikus zenekar nem lett volna képes ábrázolni. Emellett a történet képviselte titokzatosságot és a misztikumot is szem előtt tartotta, amikor úgy határozott, hogy a klasszikus trilógia katonásabb zenei iránya helyett, a rejtélyesség, a pátoszosság és a mágikusság lesz a score fő stílusa, és jóval nagyobb teret fog engedni a kórusnak. A négy hónapig tartó komponálás után, 1999 februárjában rögzítették az aláfestést az Abbey Road stúdióban, a korábbi részek zenéit is feljátszó London Symphony Orchestrával és a London Voices közreműködésével. A "Duel of the Fates", amelyet a történet fináléja alatt hallunk, vezeti be az új széria legfőbb témáját. Ez lehengerlő kórusával átgázol a hallgatón, és bár önmagában is egészen elképesztően hatásos, ám a nagy párbajjelenet alatt letaglózó erővel bír. A track, mely a film alatt nem az albumverzió formájában hangzik el, a hármas csata minden rezdülésére reflektál, hősiessége, drámaisága a valaha írt egyik legepikusabb filmzenévé teszi. A kórus egyébként egy kelta vers, a "Cad Goddeu" szanszkrit nyelvre lefordított változatát kántálja.





Star Wars II. rész: A klónok támadása (2002)
Star Wars: Episode II – Attack of the Clones


zene: John Williams


John Williams úgy vélte, A klónok támadása aláfestését az előző epizódhoz képest már sokkal nyugodtabb körülmények között írhatta meg, Lucas is nagyobb teret adott neki, s ez a felszabadultság és nyugalom a score-ba is átszűrődött, hiszen a saga legromantikusabb muzsikája született meg. "Van a filmeknek egy csoportja, amely sokkal komolyabb zenét igényel a többinél, kétórányi, szinte operaszerű muzsikát szükséges hozzájuk komponálni, ez a Star Wars-ok esetében összesen több mint tizenkét órát jelentett. Az ilyen zenének önmagában is képesnek kell lennie elmondani a történetet, ez teszi lehetővé, hogy témákat alakítsak át, vagy helyettesítsem őket valami hasonló dologgal. Ez rendkívül szórakoztató munka" – nyilatkozott művéről a szerző. A klónok támadása esetében is leginkább a régi témákra építette a zenét, új dallamokkal igen csínján bánt. A klasszikus trilógia főbb motívumai itt is felbukkannak, a közismert főtéma nyitja a mozit, emellett az Erő, Darth Vader vagy Yoda dallama gyakoribb elem, míg az első epizódból a "Duel of the Fates" téma csendül fel rövidebb terjedelemben, Anakin motívuma pedig hosszabban is. A stílust tekintve itt is maradt a Baljós árnyakban már bemutatott irány, vagyis az eredeti trilógia katonásabb, nyersebb zenei világa helyett az epikusságé és a fantáziáé a főszerep. Ez még akkor is megfigyelhető, amikor egyébként pergősebb, feszítettebb a tempó, mint például a látványos üldözési jelenet alatt szóló "Zam the Assassin and The Chase Through Coruscant" esetében. A komponista természetesen itt is megmaradt annál a jellegzetes stílusjegyénél, hogy a bonyolultabb témákat apró kis részekre bontotta, és így kis egységenként építgette be ide-oda a score-ba. Tehát sokszor feltűnnek a témák, de mégsem önismétlő módon, hiszen a darabolás és a finom módosítások folyamatosan biztosítják az újszerűséget. Az új motívumok közül magasan kiemelkedik, a minőség és a felhasználás mennyiségét tekintve, az igen összetett szerelmi téma, melyet legjobban kidolgozva az "Across the Stars (Love Theme from Attack of the Clones)" tár a hallgató elé. E motívum csak Williams közismert nagy témáival mérhető össze, hiszen ez is rendkívül fülbemászó, kitűnően variálható (mint ahogyan erre számos példát hallunk is), és tökéletesen illik a film világához, továbbá kifogástalan zenei megfestője Anakin és Padmé szerelmének. 





Star Wars III. rész: A sith-ek bosszúja (2005)
Star Wars: Episode III – Revenge of the Sith


zene: John Williams


John Williams pályafutása során talán soha nem volt olyan leterhelt, mint a 2005-ös évben, mivel ekkor négy film zenéjén is kellett dolgoznia: A sith-ek bosszúja mellett a Világok harca, az Egy gésa emlékiratai és a München score-jának megalkotását is elvállalta, s ez 73 évesen nem kis teher volt számára – pláne, hogy a 2004-es év sem a pihenésről szólt az esetében. S hogy e terhelés ellenére az egyik legjobb Star Wars-zenét alkotta meg, az azt gondolom, mindent elmond a szerző kiemelkedő kvalitásáról. A klónok támadása muzsikájában már érezhető volt Williams koncepcióváltása, vagyis a nagyon konkrét tematizálás visszafogása, s bár születtek új motívumok oda is, de ezek közül csak a szerelmi téma volt igazán maradandó, a klasszikus trilógia témadömpingje így ott megszűnt. A sith-ek bosszúja azonban ebből a szempontból megint egy új szerkezeti elképzelés volt tőle, ugyanis meg akarta teremteni a régi és az új sorozat közti kapcsolatot. Emiatt az első két mozi témáit különböző formában felelevenítette, és ezek mellé immáron hangsúlyosabban behozta a régi epizódok jól ismert dallamvilágát és katonásabb stílusát, ráadásul négy új motívummal is szolgált. És hogy ez mennyire nem volt könnyű, arra egy interjúban így világított rá: "A tematikus zene számomra mindig nagyon nehéz. Hiába ír az ember egy egyszerű dallamot, azt rengeteg variációban el kell még készíteni, attól függően, hogy mit akar elmondani a történet. Aztán ezeket hozzá kell igazítani az adott jelenet muzsikájához, hogy az összhatás is meglegyen, illetve hogy a nézőt is tudjam ezáltal vezetni, sokszor tulajdonképpen tudat alatt. Szóval elég nehéz megtalálni a tematikus zenében a helyes utat". Az, hogy a score a két széria közti híd szerepét kívánta betölteni, a mester egyik legjobb döntése volt, mivel össze tudta foglalni a Star Wars-univerzum zenei világát, de nem önismétlő módon, hanem kreatívan hozzáállva. A jól ismert dallamok ugyanis új életre kelnek, átalakulnak, XXI. századi hangzást kapnak A sith-ek bosszújában. Williams ennek az egyik legszebb zenei megnyilvánulását Anakin átállása köré szőtte. 





Solo: Egy Star Wars-történet (2018)
SOLO: A Star Wars Story


zene: John Powell


Az eredetileg kiszemelt és a filmet nyolcvan százalékban leforgató rendezőpárossal, Phil Lorddal és Christopher Millerrel meggyűlt a producerek és a stúdió baja, mivel a duó túlságosan is bizonytalannak tűnt. Kísérletezgettek, olykor tucatszor felvettek egy-egy jelenetet, miközben a színészeknek – saját bevallásuk szerint – néha fogalmuk sem volt arról, hogy mit is csinálnak, így végül érthető okokból, 2017 júniusában megváltak a rendeződuótól. Helyükre egy igazi tapasztalt, veterán filmes, Ron Howard került, akinek tíz hónapja volt arra, hogy rendbe rakja a produkciót, vagyis újra leforgassa a mozit. Howard körülbelül nyolcvan százalékban cserélte le a Lord-Miller páros jeleneteit, néhol pedig a sztorit is módosíttatta, illetve visszavezette az eredeti, Lawrence Kasdan által megálmodott irányba. Sokan a főszereplő Alden Ehrenreich személyével sem voltak kibékülve, pedig a fiatal színész meglehetősen nagy tisztelettel nyúlt Ford figurájához. Mellette Woody Harrelsonnak, Thandie Newtonnak, Donald Glovernek és Emilia Clarke-nak jutott nagyobb szerep, akik alakításukból kihozzák a karakterek kínálta lehetőségeket. A nehéz körülmények ellenére a Solo egy rendkívül szórakoztató darabja lett a Star Wars-univerzumnak, mely a sagát nem ismerők számára is jó kikapcsolódást ígér. Mivel John Williams nem vállalta a különálló filmeket, így új komponistára volt szükség. A készítők választása John Powellre esett, aki az elmúlt két évtizedbeli rajzfilmes munkásságával, de főként az Így neveld a sárkányodat-muzsikákkal bizonyította, hogy kiválóan boldogul a williamses nagyzenekari kompozíciók világában. Powellre nagy felelősség hárult, hiszen egy Star Wars-mozihoz zenét szerezni korántsem egyszerű dolog, mivel nemcsak a rendezőnek és a stúdiónak kell megfelelni, hanem a kíméletlen rajongótábornak is. A Solo muzsikája – a nagy teher ellenére – az egyik legszórakoztatóbb és legjobb Star Wars-zene lett, mely egyaránt magán hordozza Williams stílusjegyeit és Powell jellegzetességeit.





Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet (2016)
Rogue One: A Star Wars Story


zene: Michael Giacchino


Amikor a Disney 2012-ben megvette a Lucasfilmet, a filmrajongók igen kettős érzést éltek át, hiszen a széria folytatásának lehetősége igencsak jó hírnek volt nevezhető, ugyanakkor a rajzfilmes stúdió kapcsán nem volt alaptalan a félelem sem, hogy nem megfelelően nyúlnak majd a sagához. A 2015-ös Az ébredő Erővel voltaképpen lecsendesedtek a kétkedés hangjai, ám azóta kiderült, szinte minden évben érkezik majd egy történet a messzi-messzi galaxisból, s azóta már azt is tudni, hogy ezek filmbe öntése egyáltalán nem halad zavartalanul. A mozit a legújabb Godzilla-feldolgozást sikerre vivő Gareth Edwards rendezte, igaz, az utómunkálatok idején bizonyos részek átalakítását kérte a Disney, emiatt a végső fázist már Tony Gilroy vezényelte le. Edwards távozásával egy időszakra tehető, hogy eltűnt a filmtől az eredetileg kijelölt zeneszerző, Alexandre Desplat, aki egyeztetési problémákra hivatkozva hagyta el a projektet. Nem tudni, hogy ténylegesen hozzákezdett-e az aláfestés megírásához, a stúdió vezetői hallottak-e tőle bármiféle demót, vagy valóban az időbeli csúszás okozta a távozását. Desplat ugyan 2016 áprilisában még kitörő lelkesedéssel nyilatkozott, mennyire nagy öröm számára, hogy John Williams zseniális témáihoz nyúlhat és a mester stílusában alkothat, azonban a pletykák szerint pont amiatt kellett elhagynia a projektet, hogy nem nyúlt elégszer Williams témáihoz. A helyére érkező zeneszerző, Michael Giacchino számára mindez nem volt probléma, bőven merített a Star Wars-muzsikák témái közül, s nemcsak fő, hanem kevéssé ismert melléktémát is átemelt Williamstől. A muzsikán egyáltalán nem hallatszik, hogy a művész csak beugró volt, és alig négy hetet kapott a score komponálására. Erőteljes, helyenként drámai score-ja szépen illeszkedik John Williams örökségébe. Nem utolsósorban pedig önállóan is helyet követel magának az epikus filmzenék táborának elit mezőnyében.





Star Wars IV. rész: Egy új remény (1977)
Star Wars: Episode IV – A New Hope


zene: John Williams


Mint ahogy napjainkban, úgy akkortájt, a hetvenes években szintén zajlott a filmzene világában egy generáció- és stílusváltás. Az akkori nagy öregek, Rózsa Miklós, Max Steiner, Erich Wolfgang Korngold, Franz Waxman, szép lassan eltávoztak vagy visszavonultak, és velük eltűnni látszottak a műfaj akkori főbb jellemvonásai is. Az új irányvonal lassan kirajzolódott: kisebb zenekarok, populárisabb, modernebb hangzás. Ironikus, hogy Williams eleinte része volt az új irányvonalnak. Aztán később, a hetvenes években a komponista kezdte megtalálni egyéni hangját. A közönségsikerek és az Oscar-díjak (Hegedűs a háztetőn, A cápa) megmutatták, hogy jó úton halad. Végül aztán sci-fi/kaland hármasával, a Star Wars-szal, a Harmadik típusú találkozásokkal és a Supermannel végleg bizonyított, szemléltetve a közönségnek és a kritikusoknak egyaránt a követendő utat. Lucas először klasszikus zeneszerzők műveivel aláfestve mutatta meg Williamsnek a félkész filmet, hogy a Mester képet kapjon a rendező zenei elképzeléseiről. A nyersvágás alatt Rózsa Miklós Ben Hurja mellett Liszt, Dvorák, Walton, Goldsmith és Holst művei szóltak. A filmzenei körökben jól ismert wagneri leitmotiv technika a módszer neve, melyet Williams oly mesterien alkalmaz ezen alkotásában is. Ennek során tematikus zenét ír, főbb karakterek, helyszínek, történések kapnak egyéni témát, amit aztán a film cselekményéhez, üteméhez igazítva folyamatosan vissza-visszahív, és a közönség a film alatt közvetlenül megszereti a fülbemászó tételeket. Williams szó szerint egy egész univerzum zenei alapjait fektette le az első Star Wars-score-ral, hisz a későbbi filmek is ebből építkeznek. A sok-sok emlékezetes és csodálatos zene közül négy fő téma képezi a score gerincét. Luke dallama maga a Star Wars-főtéma, mely a trilógia folyamán időről időre különböző formában köszön vissza. A következő fontos motívum az erő-téma, mely inkább mesés, mintsem futurisztikus jellegű, a harmadik a lázadók fanfárja, mely a Star Wars-univerzum klasszikus akciózenéje, a negyedik fődallam pedig Leia-hercegnő témája, mely a romantikát hivatott megjeleníteni az aláfestésben. 





Star Wars V. rész: A Birodalom visszavág (1980)
Star Wars: Episode V – The Empire Strickes Back


zene: John Williams


A Csillagok háborújával nemcsak saját pályafutásában alkotott valami újat Williams, hanem a teljes filmzene-irodalmat tekintve is igen jelentőset hozott létre, ebből kifolyólag nem kis feladat, felelősség és bátorság volt részéről újra elmerülni ebben a világban. A Birodalom visszavág esetében ötödik alkalommal dolgozhatott kedvenc zenekarával, a London Symphony Orchestrával, mellyel egyébként az első Star Wars-mozi hozta őt össze. Helyenként a nagy múltú együttes mind a 104 tagjára szükség volt a score esetében, de többnyire 80-90 fővel zajlottak a felvételek. Olykor különleges összetételre is szükség volt, például a "The Battle of Hoth" esetében kifejezetten szokatlan a hangszerelés; öt pikoló, öt oboa, nyolcféle ütőhangszer, két zongora, három hárfa, illetve a szokásos zenekari felállás kellett az eljátszásához, s minderre azért volt szükség, hogy a szokatlan külsejű birodalmi lépegetők kellően ijesztő zenei aláfestést kapjanak. Mindössze két hét alatt rögzítették az igen hosszú score-t, ezt az időt pedig akkoriban kevesellte is a szerző, pláne, hogy a bakelit kiadásra is külön fel kellett játszani az oda kiválasztott tételeket. Williams úgy gondolta, hogy a régi témákat fejleszteni fogja, így elérve azt, hogy valami olyan jöjjön létre, ami új, de ugyanakkor érezhetően a már létező muzsikán alapul, végül pedig egy olyan megoldást gondolt ki, melyben ezt a koncepcióját nemcsak a régi dallamokra, hanem a stílusra és a hangulati elemekre is kiterjesztette. Ennek köszönhetően A Birodalom visszavág aláfestése nem pusztán az előzmény score-jának megismétlése vagy adaptálása, hanem egy teljesen új alkotás, még annak ellenére is, hogy a témák természetesen alapjukban nem változtak. Új főmotívum érkezett, mely népszerűségét tekintve háttérbe szorította az előző fejezet dallamait. Vader témája, azaz a birodalmi induló hamisítatlan Williams-dallam, vagyis hatásos, fülbemászó, maradandó és rendkívül kifejező, s nem utolsósorban zeneileg jól variálható. Legteljesebb formában a közismert "The Imperial March" esetében hallható (a track egyébként a filmben nincs benne), de számos más tételnek is az alapja. 





Star Wars VI. rész: A jedi visszatér (1983)
Star Wars: Episode VI – Return of the Jedi


zene: John Williams


A zene tolmácsolására ismét a London Symphony Orchestrát kérték fel, akikkel a film hosszát meghaladó score-t rögzített Williams, ennek révén néhány alternatív tétel is született. A leitmotif módszer, vagyis az egyes karakterek zenei témával való ellátása elengedhetetlen része a Star Wars-világ zenéinek, így Williams A jedi visszatér esetében is ezt alkalmazta. A korábbi két rész témái és hangulati megoldásai közül rengeteget hozott vissza, ám újakkal is szolgált, így összesen nagyjából tíz témával kellett zsonglőrködnie. Ebből akár széteső, túlzsúfolt score is kikerekedhetett volna, ám szellős és áttekinthető muzsika született. A cukiságfaktorban hiányt nem szenvedő, maciszerű ewokok egy önálló témát kaptak, olyat, mely abszolút illik hozzájuk. A "Parade of the Ewoks"-ban tökéletesre dolgozott, kissé burleszkes hatású dallam főként fuvolán hallható, később rezeseket is bevet a szerző, de még a katonásabb hangszerelés sem tudja a könnyedebb hangulatát oldani. A játékos dallamhoz egyéb, a mókás hatást tovább fokozó pizzicato és staccato vonós megoldások is társulnak. A jedi visszatérben alapvető változáson megy át Luke és Leia kapcsolata, így egy új romantikus dallam bevetésére is szükség volt. A Birodalom visszavágban a Leia-téma már Han és a hercegnő szerelmének lírai hangzású motívuma lett, az új filmben ezt azonban felváltja a két testvér dallama, mely a "Luke and Leia" esetében teljesedik ki igazán. Az új témák sorát gyarapítja Jabba dallama, mely nem a karakter gonoszságát, hanem óriási testtömegét és megjelenését hivatott bemutatni. A tubán megszólaltatott téma nem forrja ki magát jelentős motívummá, hiszen "gazdája" a történetből kifolyólag hamar eltűnik a filmből. A negyedik új fődalam már jóval fontosabb, hiszen ez a Császáré. A legfőbb gonosz hozzá tökéletesen illő muzikális jelzőt kapott, amely ugyanakkor a Star Wars zenei univerzumában nem ért el akkora ismertséget, mint mondjuk az Erő-, a fő- vagy a Leia-téma, mivel ezt (jellegéből adódóan) Williams nem tudta koncerteken játszani, nem került válogatásalbumokra sem, és koncertszvitre sem írta át, így kissé a feledés homályába is veszett. Ezen az albumon viszont elég sokszor találkozhatunk vele. 





Star Wars: Az ébredő Erő (2015)
Star Wars: Episode VII – The Force Awakens


zene: John Williams


2012 októberének végén a semmiből érkezett a hír, hogy a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, így a Pixar és a Marvel után egy újabb aranytojást tojó tyúk lett a rajzfilmes cégé. A folyamat azonban nem állt meg ennél a bejelentésnél, hiszen rögtön közzétették a nagy hírt, miszerint 2015-ben egy újabb Star Wars-film kerül majd a mozikba. Azokban a napokban pedig nemcsak a rajongók, de a filmek iránt kicsit is érdeklődők körében garantáltan ez a hír volt a téma. A Lucasfilm elnöki pozícióját Hollywood egyik nagy veteránja, Kathleen Kennedy producer kapta meg, akivel biztosra ment a Disney, hiszen a minőségi blockbusterek egyik legbiztosabb szállítója (Jurassic Park, Indiana Jones-filmek, Hatodik érzék), ráadásul George Lucas régi jó barátja. S bár a kezdetekkor még úgy tűnt, hogy valamilyen tanácsadói szerepben Lucas is része lesz a projektnek, végül ötleteléseit megköszönvén, teljesen kizárták a folytatásokból, a Star Wars atyja így partvonalra került. Noha amikor kiderült, hogy Abrams lesz a rendező, beindult a találgatás, vajon hozza-e magával állandó zeneszerzőjét, Michael Giacchinót, ám a kedélyeket mindketten hamar lehűtötték, hiszen egyértelművé tették, hogy John Williamsnél alkalmasabb személy a zeneszerzői posztra nincs. Williams a legendás témák megalkotójaként, a hat epizódon keresztüli munkássága okán nyilvánvalóan a széria egyik legfontosabb alkotója, s bár úgy gondolta, a 2005-ös A sithek bosszúja volt számára az utolsó Star Wars-film, nem tanakodott sokat azon, hogy továbbvigye-e a sagát. Ugyanakkor azt beismerte, hogy korábban nem merült fel a folytatás lehetősége, így nem is gondolkodott, hogy lehetne továbbfejleszteni az űropera muzsikáját, ami egy Star Wars-filmnél kiemelten fontos, hiszen a zene legalább annyira meséli a történetet, mint a képek. 





Star Wars: Az utolsó Jedik (2017)
Star Wars: Episode VIII – The Last Jedi


zene: John Williams


A Disney és a Lucasfilm eleinte azt kommunikálta, hogy a szerzővel mindössze Az ébredő Erő kapcsán egyeztek meg, szerencsére azonban később a teljes trilógiára sikerült kiterjeszteni megállapodásukat, amiről Williams a 2016 augusztusi, tangelwoodi koncertjén beszélt először. Az utolsó Jedik direktori székébe Rian Johnson (Looper – A jövő gyilkosa) ült, aki a komponistával történő kommunikációhoz a szokásos spotting session-eljárástól eltérő utat választott. "Csak általánosságban egyeztettünk" – mesélte Johnson, aki ahelyett, hogy a szerzővel közösen tekintette volna meg az elkészült jeleneteket, majd állapodott volna meg a születendő zene irányáról, a korábbi filmek tételeiből összeállított temp zenét nyújtotta át neki "Útmutató, mire gondolunk" címszóval. A munkálatok – Az ébredő Erőéhez hasonlóan –, kisebb-nagyobb megszakításokkal, 2016 decembere és 2017 tavasza között folytak, a hangszerelés, illetve vezénylés terén pedig újfent William Ross volt Williams segítségére. Az is a folytatástrilógiára érvényes közös pont, hogy a score életre keltéséért a Hollywood Freelance Studio Symphony tagjai feleltek, akiknek játéka némely esetekben a Los Angeles Master Chorale énekével vált még színesebbé ("Revisiting Snoke", "A New Alliance", "The Battle of Crait", "The Last Jedi"). Az utolsó Jedik a 2017-es esztendő legjövedelmezőbb mozifilmje volt, összbevétele mégis jócskán elmaradt attól, amit a Disney Az ébredő Erővel el tudott érni, és bár a kritikai visszajelzések alapvetően pozitívak voltak, a nézők számos bírálattal illették Rian Johnson alkotását. John Williamst viszont ötödszörre is Oscar-díjra jelölték a franchise-on belüli tevékenységéért, ami komoly teljesítményre utal. 





Star Wars: Skywalker kora (2019)
Star Wars: Episode IX – The Rise of Skywalker


zene: John Williams


"Ha negyven évvel ezelőtt valaki azzal keres meg, hogy 'itt egy projekt, John, azt szeretném, hogy huszonöt órányi zenét írj hozzá', azt feleltem volna, hogy lehetetlen, senki sem képes erre" – nyilatkozta John Williams, aki megjegyezte: "Számomra a kilencedik résszel vált teljessé a sorozat, ennyi elég volt belőle. Mára valószínűleg több zenét írtam a Star Warshoz, mint Richard Wagner A Nibelung gyűrűje operaciklushoz". A veterán szerző 2018 februárjában jelentette be, hogy ezzel a fejezettel immáron végleg búcsút int a sagának, mely csupaszabb lenne tehetsége, dallamai nélkül. Szerzeményeivel sok jelenet fényén emelt, tette azokat időtállóvá, örök érvényűvé. Rajongók millió foglalják imába nevét a jedik és a sithek örökös harca ihlette dallamok hallatán, aminél úgy vélem, nagyobb dicséret nem is érhet egy művészt. Williams számtalan kultikus mozit jegyez, karrierjének legemblematikusabb szegmense azonban kétségkívül a Star Wars-saga. Amellett, hogy eme filmtörténelmi siker megkerülhetetlen részévé vált, rekordot is döntött vele, hiszen egyetlen pályatársa sem kapcsolható ennyi évtizeden keresztül egy adott szériához – mennyiség tekintetében azonban John Barry vezeti a listát tizenegy James Bond-score-ral, melyek előtt ráadásul az ezekben történő közreműködéséhez lökést adó Dr. Nóba is besegített.

 

Gregus Péter
2020.01.26.