Így neveld a sárkányodat (2010)
How to Train Your Dragon
- zene: John Powell
- vezényel: Gavin Greenaway
- kiadás éve: 2010
- kiadó: Varése Sarabande
- játékidő: 71:49
A Cressida Cowell 2003-as gyerekregényéből készült Így neveld a sárkányodat 2010 tavaszán került bemutatásra. Bár a mozi egy népszerű könyvsorozaton alapult, de valószínűleg a stúdió sem gondolta volna, hogy a Chris Sanders és Dean DeBlois rendezte alkotás a DreamWorks Animation – a Shrek-filmeket nem számítva – legsikeresebb produkciója lesz. A képzeletbeli, mitikus vikingvilágban játszódó történetben egy kis falut sárkányok hada terrorizál, a lakosok pedig a lények levadászásának rendelik alá teljes életüket. A falu vezérének fia, Hablaty azonban eltér társaitól, mivel nem igazán megy neki a sárkányok legyőzése, ráadásul eleve egy szertelen, kétbalkezes bajokozó, így Hibbantsziget népe nem is nagyon bánja, hogy nincs a harcok közelében. Ám Hablaty mindenáron szeretne bizonyítani, így különféle szerkezeteket gyárt, amelyekkel a rettegett fenevadak távol tartását próbálja segíteni, ám e találmányok is inkább csak bajt hoznak a falu lakosságára. Ám a fiú egyik gépével mégiscsak sikert ér el, mivel lelövi az egyik legfélelmetesebbnek tartott sárkányfaj, az éjfúriák egyik példányát. Az erdőben rá is akad a megsebzett lényre, ám bármennyire is szeretne megfelelni a falu és apja elvárásainak, mégsem tudja megölni a Fogatlan névre keresztelt, a sérülése miatt repképtelen sárkányt. Hablaty a Fogatlannal kötött titkos barátságán keresztül megérti a sárkányokat, s végül Hibbantsziget lakóival is megpróbálja megértetni, hogy másként is lehetne viszonyulni a nem is olyan rettenetes lényekhez.
Az Így neveld a sárkányodat készítői valamit nagyon eltaláltak, bár a mozi magas színvonalának okát konkrétan egy dologra leszűkíteni igazából nehéz, itt egyszerűen minden összetevő remek, és minden alkotó remekelt. A film tempója jó ritmusú, az akciódúsabb és a csendesebb részek tökéletes ütemben váltják egymást, kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezetes szórakoztatást nyújtanak, s nem úgy, hogy egy jelenet az egyik, más jelenet pedig a másik korosztályt célozná. A karakterek megalkotásába is nagyon beletrafáltak, a párducszerű Fogatlan és az összes többi sárkány kifejező, szokatlan külsőt kapott. A vikingekről is elmondható mindez, hiszen a drabális kinézetű, marcona alakok hiába hasonló külleműek, mégis mindegyikük egyedi.
A mozi komoly sikeréhez nemcsak az intelligensen humoros és izgalmas története járult hozzá, hanem a látványvilága is, mely kifejezetten egyedire és művészire sikerült. Az igényes vizuális megjelenést a tíz alkalommal Oscar-díjra jelölt operatőr, Roger Deakins is segítette – ő egyébként nem először vállalt munkát animációs filmnél. Deakins kézjegyeit leginkább a belső teres jelenetek esetében láthatjuk, mivel itt találta meg azokat a lehetőségeket, ahol rengeteg aprósággal eljátszva, például a fények játékával, egyedivé tudta tenni a képeket. Az eredeti szinkrongárda összeállításában sem tévedtek az alkotók, hiszen Jay Baruchel, Gerard Butler, America Ferrera, Jonah Hill, Christopher Mintz-Plasse vagy Kristen Wiig személyében ismert, vagy azóta ismertebbé váló színészek kölcsönözték a hangjukat a karaktereknek. A mű a legjobb animációs film Oscar-díjára is jelölt volt, ám a Toy Story harmadik részével szemben vesztett, azonban az Annie Awardson tíz kategóriában is győzedelmeskedett, például a legjobb rajzfilm díját is megkapta.
A produkcióhoz a stúdió több mozijához is komponáló John Powell írt zenét. Az elmúlt években az animációs filmek világában nyakig merülő szerző élete egyik, ha nem legjobb muzsikáját alkotta meg a sárkányos sztorihoz. A mesebeli viking világban játszódó történethez egy régimódi, a hollywoodi Golden Age zenei világát is megidéző szimfonikus kalandzenét írt, melyben természetesen nem nélkülözte saját stílusának elemeit sem, például itt is jelen van egy kiterjesztett ütőszekció, mely több helyen is igen kirobbanó pillanatokat okoz, azonban jelen esetben inkább a nagyzenekaré a főszerep. John Williams vagy James Horner epikus muzsikáihoz hasonlatosan, Powell aláfestése is remek, fülbemászó témákra épül, melyek egy része skót és ír népzenék jellegzetességei alapján íródott, ezek a hatások pedig a hangszerelés terén is megjelennek.
Az Így neveld a sárkányodat szinte teljesen kerüli a rajzfilmes bohókás jeleneteket, így a komponistának sem kellett ilyen irányba elvinnie a score-t, aminek köszönhetően korábbi animációs filmzenéitől eltérő muzsika született, hiszen sokkal inkább egy fantasymuzsika bontakozik ki előttünk, sem mint egy vibráló rajzfilmscore. Bár erős túlzás lenne azt állítani, hogy a romantikus kalandzenék nagy alakjának, Erich Wolfgang Korngoldnak stílusában született volna a score, de azt talán nem merészség leírni, hogy több tételben is erősen megidéződik a nagy komponista zeneisége, illetve Korngold stílusának felgyorsított, dinamikusabb változata. Powell így nyilatkozott a muzsikáról: "Megpróbáltam egy kicsit több epikusságot belevinni. Én csak élveztem az animáció és a látvány hatását, s ezek adták, hogy színes és gazdag legyen a score. Emlékszem, gyerekkoromban néztem a Vikingeket Tony Curtis és Kirk Douglas főszereplésével, amelynek mindig is szerettem a zenéjét, és valami ilyesmit akartam. A rendező is azt kérte, hogy vigyek bele mély érzelmeket, és legyen nagy a kompozíció. Kérték még, hogy tanulmányozzam a skandináv zenét is; Sibelius és egy bizonyos mértékig Grieg is ihletforrás volt. Valójában ennek a munkámnak Sibelius volt a kulcsa. Úgy tanulmányoztam egy csomó Sibelius-művet, mint egy gyerek, de tulajdonképpen mindig is imádtam a zenéjét. Azonban Sibelius és a népzenék ellenére ez mégis az én világom muzsikája".
A már említett skót és íres megoldások a misztikum megjelenítését voltak hivatottak szolgálni, és ugyan a történetben szereplő vikingekhez nem feltétlenül ez a stílus passzolna, de mivel egy képzeletbeli világ hangjairól van szó, így megbocsáthatjuk a zeneszerzőnek, hogy e téren nem követte az autentikusságot, főleg azért is, mert ezeket (Powell nyilatkozata alapján) a producer, Jeffrey Katzenberg rakatta bele a muzsikába. A komponista azonban skandináv hangszereket is felhasznált, így säckpipát, norvég hardanger hegedűt, illetve különböző sípokat.
A filmet és az albumot is nyitó, Hibbantszigetet bemutató "This Is Berk" című tétel a fontosabb témák összefoglalója. Összesen négy vezérdallam van, ezekből kettőt – az előbb említett tétel első felét uralókat – pedig rengeteg variációban be is veti Powell. Ez a rendkívül jó dinamikájú, dallamos track az album legjobb pontja, rendkívül jól indítja el a filmet, hiszen a szárnyaló íres, keltás témák rögtön beszippantják az embert ebbe a mitikus világba. A főtémát a nagyzenekar is gyakran játssza, s bár ekkor is emlékezetes a motívum, ám amikor autentikus körítésben halljuk, akkor jön elő az igazi értéke. Ezt a hangzást tisztán felvonultató tétel a "New Tail", a "See You Tomorrow" vagy az "Astrid Goes For a Spin". Powell akciózenei vénáját sem mellőzte, hiszen a "Focus, Hiccup!" a Bourne-filmek score-jaira jellemző pattogó stílust idézi meg, ráadásul nem is akárhogy, hiszen az egyik főbb témára készült így egy variáció. Azonban nemcsak efféle akciótételek vannak, sőt a klasszikus hangvételű dinamikus kompozíciók gyakoribbak is. Az olyan tételekben, mint a "Battling the Green Death" vagy a "Counter Attack", Powell a teljes zenekart megdolgoztatja. A szintén mozgalmas "Test Drive"-ban pedig arra hallunk példát, hogy miként lehet az elektromos gitárt úgy beilleszteni egy szimfonikus muzsikába, hogy a hangszer ne lógjon ki onnan.
A csendesebb részek esetében sem veszít erejéből a score, a szárnyaló "Romantic Flight" vagy a megható "Where's Hiccup?" igazán jó példák erre. A zene – mint már eddig is láthattuk – több igen emlékezetes résszel is rendelkezik, azonban ezek közül a "Forbidden Friendship" című tételt fontos kiemelni, mivel ez a szerző egyik legkiválóbb kompozíciója lett. A marimba és a xilofon éteri hangzása ötvöződik benne angyali női hanggal és száncsengők csilingelésével, mindez pedig egy egyedi hangulatú, nagyon magas szintű muzsikát eredményezett. Az egész score-ra jellemző, hogy benne a komponista saját eszközeivel meséli el a történetet, ami ugyan egy filmzenétől alapból elvárható lenne, de ennyire profin erre ritkán hallunk példát. A mozi egy "Sticks & Stones" című betétdalt is tartalmaz, az izlandi progresszív rockbanda, a Sigur Rós frontemberének, Jónsinak a felvételét, aki ráadásul még Powellt is inspirálta. "Nagyon jó volt, hogy Jónsi írt egy dalt a film végére, mert mindig is szerettem a Sigur Róst. A dal és a munkásságuk hatással is volt a zenére, bár ez az eltérő stílus miatt tulajdonképpen paradox. Azonban a nehéz, sötét gitártextúrák a hangszerelés során a score-ban is megjelentek" – idézte fel emlékeit Powell.
Az aláfestés 2010 egyik legnépszerűbb filmzenéje volt, az Amerikai Filmakadémia mellett a brit is felfigyelt rá, hiszen Powellt BAFTA-ra is jelölték, emellett az Annie Awardson győzni is tudott. A muzsikáért pedig megkapta első Oscar-jelölését is, bár nyernie nem sikerült, az ítészek ugyanis valamiért a Social Network – A közösségi háló aláfestését jobbnak találták. A 2014 nyarán mozikba került második rész esetében természetesen visszatért Powell is, noha jó időre kivonta magát a filmkészítésből. Az új kalandban szépen visszahozta az első mozi főbb témáit, tovább is fejlesztette ezeket, s a kórus szerepének fokozásával még emelt is a színvonalon, ami elég nagy szó, hiszen már az első rész aláfestésére is a tökéletes szó az, ami a legjobban illik.
Az Így neveld a sárkányodat készítői valamit nagyon eltaláltak, bár a mozi magas színvonalának okát konkrétan egy dologra leszűkíteni igazából nehéz, itt egyszerűen minden összetevő remek, és minden alkotó remekelt. A film tempója jó ritmusú, az akciódúsabb és a csendesebb részek tökéletes ütemben váltják egymást, kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezetes szórakoztatást nyújtanak, s nem úgy, hogy egy jelenet az egyik, más jelenet pedig a másik korosztályt célozná. A karakterek megalkotásába is nagyon beletrafáltak, a párducszerű Fogatlan és az összes többi sárkány kifejező, szokatlan külsőt kapott. A vikingekről is elmondható mindez, hiszen a drabális kinézetű, marcona alakok hiába hasonló külleműek, mégis mindegyikük egyedi.
A mozi komoly sikeréhez nemcsak az intelligensen humoros és izgalmas története járult hozzá, hanem a látványvilága is, mely kifejezetten egyedire és művészire sikerült. Az igényes vizuális megjelenést a tíz alkalommal Oscar-díjra jelölt operatőr, Roger Deakins is segítette – ő egyébként nem először vállalt munkát animációs filmnél. Deakins kézjegyeit leginkább a belső teres jelenetek esetében láthatjuk, mivel itt találta meg azokat a lehetőségeket, ahol rengeteg aprósággal eljátszva, például a fények játékával, egyedivé tudta tenni a képeket. Az eredeti szinkrongárda összeállításában sem tévedtek az alkotók, hiszen Jay Baruchel, Gerard Butler, America Ferrera, Jonah Hill, Christopher Mintz-Plasse vagy Kristen Wiig személyében ismert, vagy azóta ismertebbé váló színészek kölcsönözték a hangjukat a karaktereknek. A mű a legjobb animációs film Oscar-díjára is jelölt volt, ám a Toy Story harmadik részével szemben vesztett, azonban az Annie Awardson tíz kategóriában is győzedelmeskedett, például a legjobb rajzfilm díját is megkapta.
A produkcióhoz a stúdió több mozijához is komponáló John Powell írt zenét. Az elmúlt években az animációs filmek világában nyakig merülő szerző élete egyik, ha nem legjobb muzsikáját alkotta meg a sárkányos sztorihoz. A mesebeli viking világban játszódó történethez egy régimódi, a hollywoodi Golden Age zenei világát is megidéző szimfonikus kalandzenét írt, melyben természetesen nem nélkülözte saját stílusának elemeit sem, például itt is jelen van egy kiterjesztett ütőszekció, mely több helyen is igen kirobbanó pillanatokat okoz, azonban jelen esetben inkább a nagyzenekaré a főszerep. John Williams vagy James Horner epikus muzsikáihoz hasonlatosan, Powell aláfestése is remek, fülbemászó témákra épül, melyek egy része skót és ír népzenék jellegzetességei alapján íródott, ezek a hatások pedig a hangszerelés terén is megjelennek.
Az Így neveld a sárkányodat szinte teljesen kerüli a rajzfilmes bohókás jeleneteket, így a komponistának sem kellett ilyen irányba elvinnie a score-t, aminek köszönhetően korábbi animációs filmzenéitől eltérő muzsika született, hiszen sokkal inkább egy fantasymuzsika bontakozik ki előttünk, sem mint egy vibráló rajzfilmscore. Bár erős túlzás lenne azt állítani, hogy a romantikus kalandzenék nagy alakjának, Erich Wolfgang Korngoldnak stílusában született volna a score, de azt talán nem merészség leírni, hogy több tételben is erősen megidéződik a nagy komponista zeneisége, illetve Korngold stílusának felgyorsított, dinamikusabb változata. Powell így nyilatkozott a muzsikáról: "Megpróbáltam egy kicsit több epikusságot belevinni. Én csak élveztem az animáció és a látvány hatását, s ezek adták, hogy színes és gazdag legyen a score. Emlékszem, gyerekkoromban néztem a Vikingeket Tony Curtis és Kirk Douglas főszereplésével, amelynek mindig is szerettem a zenéjét, és valami ilyesmit akartam. A rendező is azt kérte, hogy vigyek bele mély érzelmeket, és legyen nagy a kompozíció. Kérték még, hogy tanulmányozzam a skandináv zenét is; Sibelius és egy bizonyos mértékig Grieg is ihletforrás volt. Valójában ennek a munkámnak Sibelius volt a kulcsa. Úgy tanulmányoztam egy csomó Sibelius-művet, mint egy gyerek, de tulajdonképpen mindig is imádtam a zenéjét. Azonban Sibelius és a népzenék ellenére ez mégis az én világom muzsikája".
A már említett skót és íres megoldások a misztikum megjelenítését voltak hivatottak szolgálni, és ugyan a történetben szereplő vikingekhez nem feltétlenül ez a stílus passzolna, de mivel egy képzeletbeli világ hangjairól van szó, így megbocsáthatjuk a zeneszerzőnek, hogy e téren nem követte az autentikusságot, főleg azért is, mert ezeket (Powell nyilatkozata alapján) a producer, Jeffrey Katzenberg rakatta bele a muzsikába. A komponista azonban skandináv hangszereket is felhasznált, így säckpipát, norvég hardanger hegedűt, illetve különböző sípokat.
A filmet és az albumot is nyitó, Hibbantszigetet bemutató "This Is Berk" című tétel a fontosabb témák összefoglalója. Összesen négy vezérdallam van, ezekből kettőt – az előbb említett tétel első felét uralókat – pedig rengeteg variációban be is veti Powell. Ez a rendkívül jó dinamikájú, dallamos track az album legjobb pontja, rendkívül jól indítja el a filmet, hiszen a szárnyaló íres, keltás témák rögtön beszippantják az embert ebbe a mitikus világba. A főtémát a nagyzenekar is gyakran játssza, s bár ekkor is emlékezetes a motívum, ám amikor autentikus körítésben halljuk, akkor jön elő az igazi értéke. Ezt a hangzást tisztán felvonultató tétel a "New Tail", a "See You Tomorrow" vagy az "Astrid Goes For a Spin". Powell akciózenei vénáját sem mellőzte, hiszen a "Focus, Hiccup!" a Bourne-filmek score-jaira jellemző pattogó stílust idézi meg, ráadásul nem is akárhogy, hiszen az egyik főbb témára készült így egy variáció. Azonban nemcsak efféle akciótételek vannak, sőt a klasszikus hangvételű dinamikus kompozíciók gyakoribbak is. Az olyan tételekben, mint a "Battling the Green Death" vagy a "Counter Attack", Powell a teljes zenekart megdolgoztatja. A szintén mozgalmas "Test Drive"-ban pedig arra hallunk példát, hogy miként lehet az elektromos gitárt úgy beilleszteni egy szimfonikus muzsikába, hogy a hangszer ne lógjon ki onnan.
A csendesebb részek esetében sem veszít erejéből a score, a szárnyaló "Romantic Flight" vagy a megható "Where's Hiccup?" igazán jó példák erre. A zene – mint már eddig is láthattuk – több igen emlékezetes résszel is rendelkezik, azonban ezek közül a "Forbidden Friendship" című tételt fontos kiemelni, mivel ez a szerző egyik legkiválóbb kompozíciója lett. A marimba és a xilofon éteri hangzása ötvöződik benne angyali női hanggal és száncsengők csilingelésével, mindez pedig egy egyedi hangulatú, nagyon magas szintű muzsikát eredményezett. Az egész score-ra jellemző, hogy benne a komponista saját eszközeivel meséli el a történetet, ami ugyan egy filmzenétől alapból elvárható lenne, de ennyire profin erre ritkán hallunk példát. A mozi egy "Sticks & Stones" című betétdalt is tartalmaz, az izlandi progresszív rockbanda, a Sigur Rós frontemberének, Jónsinak a felvételét, aki ráadásul még Powellt is inspirálta. "Nagyon jó volt, hogy Jónsi írt egy dalt a film végére, mert mindig is szerettem a Sigur Róst. A dal és a munkásságuk hatással is volt a zenére, bár ez az eltérő stílus miatt tulajdonképpen paradox. Azonban a nehéz, sötét gitártextúrák a hangszerelés során a score-ban is megjelentek" – idézte fel emlékeit Powell.
Az aláfestés 2010 egyik legnépszerűbb filmzenéje volt, az Amerikai Filmakadémia mellett a brit is felfigyelt rá, hiszen Powellt BAFTA-ra is jelölték, emellett az Annie Awardson győzni is tudott. A muzsikáért pedig megkapta első Oscar-jelölését is, bár nyernie nem sikerült, az ítészek ugyanis valamiért a Social Network – A közösségi háló aláfestését jobbnak találták. A 2014 nyarán mozikba került második rész esetében természetesen visszatért Powell is, noha jó időre kivonta magát a filmkészítésből. Az új kalandban szépen visszahozta az első mozi főbb témáit, tovább is fejlesztette ezeket, s a kórus szerepének fokozásával még emelt is a színvonalon, ami elég nagy szó, hiszen már az első rész aláfestésére is a tökéletes szó az, ami a legjobban illik.
Gregus Péter
2014. 06. 22.
2014. 06. 22.
Tracklista:
- This Is Berk (4:12)
- Dragon Battle (1:55)
- The Downed Dragon (4:16)
- Dragon Training (3:10)
- Wounded (1:25)
- The Dragon Book (2:22)
- Focus, Hiccup! (2:05)
- Forbidden Friendship (4:10)
- New Tail (2:47)
- See You Tomorrow (3:52)
- Test Drive (2:35)
- Not So Fireproof (1:11)
- This Time for Sure (0:47)
- Astrid Goes For a Spin (0:45)
- Romantic Flight (1:55)
- Dragon's Den (2:28)
- The Cove (1:10)
- The Kill Ring (4:27)
- Ready the Ships (5:13)
- Battling the Green Death (6:18)
- Counter Attack (3:02)
- Where's Hiccup? (2:43)
- Coming Back Around (2:49)
- Sticks & Stones (4:08) *
- The Vikings Have Their Tea (2:04)
* írta és előadja: Jónsi
Az album a Spotify-on:
