Kung Fu Panda (2008)
- zene: Hans Zimmer, John Powell
- vezényel: Gavin Greenaway
- kiadás éve: 2008
- kiadó: Interscope
- játékidő: 60:16
Amikor azt gondolja az ember, hogy animációs filmek terén már nem lehet újat mutatni neki, akkor jön egy varázslatos technikai megoldásokat felmutató alkotás, ami után megint felmerül a kérdés, hogy lehet-e ezt még felülmúlni. A kérdés természetesen költői, mivel valószínűleg hamarosan még jobb minőségű animált alkotások fognak érkezni a mozikba, de bizonyára előbb-utóbb azért lesz egy határ, ami után már nem lesz értelme, illetve lehetősége a technika finomításának. A Kung Fu Panda se nem a Disney, se nem a Pixar, hanem a harmadik nagynak mondható animációs stúdió, a Dreamworks erre a műfajra specializálódott részlegében született. Még a kilencvenes években kapott itt zenei vezető titulust Hans Zimmer, aki számos score-t is szállított a stúdió rajzolt történetei alá, bár az utóbbi időben már nem szentelt túl sok figyelmet az animációs műfajra. Az idei nyár egyik legnagyobb kasszasikerének ígérkező Kung Fu Pandához viszont elvállalta az aláfestés elkészítését, ez év márciusában pedig bevonta a munkálatokba korábbi alkotótársát és tanítványát, John Powellt, akinél jelen pillanatban tapasztaltabb, foglalkoztatottabb animációs filmekhez zenét komponáló szerzőt nem találni az Álomgyár környékén.
A film cselekménye, pontosabban mondanivalója rém egyszerű, már-már közhelyes. A rejtélyes hatalmak által kiválasztott világmegmentő, de sajnos egyben esetlen, bugyuta, álmodozó főhősökkel Dunát lehetne rekeszteni, sőt animált szereplők esetében is ellőtték már ezt a sztorit nem is egyszer. Azonban az, hogy ennek ellenére a Kung Fu Panda elég szép sikert aratott a nézők és a hivatásos ítészek körében, annak tudható be, hogy egyrészt nem akar több lenni, mint ami, és nem akar napi aktualitásokról szólni, nem akar túl sokat belemagyarázni az alapsztoriba, hanem egyszerűen csak szórakoztatni szeretne, és ezt nagyon sikeresen is teszi. Mindehhez pedig szemkápráztató minőségű animációs technika párosul, amit a készítők a nézők arcába is tolnak, hogy tessék, mi már erre meg arra is képesek vagyunk. Az erre fogékonyaknak leeshet az álla egy-egy mozgalmasabb akciójelenet láttán, vagy a zseniális kameramozgásoktól, netán a karakterek végletekig aprólékos kidolgozottságától, de aki nem kifejezetten figyeli ezeket a részleteket, az is érezni fogja, hogy ennél a filmnél a tökéletes kidolgozottság nagyon fontos szempont volt. Szokás mondani, hogy az ilyen animációs alkotások egy jelentős része inkább a felnőtteknek készül, mivel kell egy bizonyos kor, hogy az ember megértse az igazán ütős poénokat. A Kung Fu Pandában igen kevés az érettebb korosztálynak szánt humor, de azt se lehet állítani, hogy az óvodás korcsoport lenne az igazi célközönség.
Nehéz helyzet lehet egy komponista számára, ha olyan filmhez kell zenét írnia, mely valamilyen egzotikus helyszínen játszódik, hiszen ebben az esetben elvárás, hogy a zene is igazodjon a cselekmény helyszínéhez. A felhasznált hangszerek többsége, és természetesen a dallamvilág, valamint a hangszerelés is maximálisan igazodik Kínához, még maga Hans Zimmer is tett egy rövid tanulmányutat az országba, hogy a film számára minél autentikusabb zene születhessen – a végeredményt hallva elmondható, nem volt haszontalan az út. Szárnyra kaptak olyan hírek is, hogy a score feljátszását, a keleties hangzás minél tökéletesebb elérése érdekében, a Xincao Li dirigálta Kínai Nemzeti Szimfonikus Zenekarra bízták, a CD-n ugyanakkor karmesterként Gavin Greenaway van feltüntetve, a zenekar pedig nem került megnevezésre. Noha két korábbi Media Ventures-tag dolgozott össze, azonban a zenében nyoma sincs annak a stílusnak, amitől mostanában sokan érthetően idegenkednek. Érdekes az is, hogy igazából egyik művész sem erőszakolta rá jellegzetes stílusát a műre, így gyakorlatilag azt sem lehet tudni, hogy mit alkotott Zimmer, és mit korábbi pártfogoltja, bár néhány esetben kellő odafigyeléssel azért kitalálható, hogy kinek a kezei közül került ki az adott dallam. Jómagam nagy rajongója vagyok Powell animációs filmekhez írt kompozícióinak, elég gyakran is hallgatom ezeket, ez alapján mondom azt, hogy jelen esetben Powellnek köszönhetjük a dallamosabb, kimunkáltabb részeket, míg Zimmer inkább az akciótételek esetében fitogtatja a tudását.
A score egy igen jól sikerült főtémát tartalmaz, mely igazából nagyon egyszerű, de emellett olyan jellegzetes is, hogy a filmhez nagyon könnyen hozzáragad. Rögtön az első tételben ("Hero") fel is tűnik és hamisítatlan keleties hangulatot teremt. A szerzők a távol-keleti hangszerek és dallamvilág tökéletes alkalmazásáról tesznek tanúbizonyságot ebben a trackben, melynek zúzósra sikerült részlete a Kill Billben felhasznált Tomoyasu Hotei-számra, a "Battle without Honour"-ra emlékeztet. Apróbb hiba, hogy a kiadvány legeredetibb, legjobb eleme szerepel rögtön az első helyen, így már a nyitánynál igen magasra került a léc, amit a többi track nem is tud átugrani - ez persze nem jelenti azt, hogy a színvonal nagyot esne a következő tételektől. Talán a leglátványosabb részlete a filmnek a főgonosz Tai Lung szökése, az eközben hallható "Tai Lung Escapes" eleje érezhetően inkább Zimmer munkája, de a végén megjelenő powelles kapkodó vonósok és rezesek bizonyítják, hogy a score valóban közös munka során jött létre. Animációs filmek zenéitől szokatlan drámaisággal szólal meg az "Accu-Flashback", melynek a közepén bekövetkező katartikus tempóváltás leginkább az Egyiptom hercegéből megismert Hans Zimmerre utal, továbbá nagyon líraira sikerült még a "Dragon Warrior Rises" is. Mint már korábban is említettem, John Powell feladata többek között a finom dallamok kidolgozása lehetett, ez tökéletesen előjön az "Impersonating Shifu"-ban, mely jól idézi a szerző egyéb animációs zenéit, csak most kínaias hangszerelésben. A Kung Fu Panda esetében nem érheti az a vád Powellt, hogy zenéje rövidke trackekre lenne felszabdalva, de néhány tétel esetében (mint például a közel tíz perc hosszúságú "Sacred Pool of Tears") érezni, hogy több apróbb részlet összedolgozásával keletkezett – ez egyébként egy nagyon változatos, remek pontja a score-nak.
Akik a germán mester korábbi munkáira fogékonyak, valószínűleg a "The Bridge" című tételt értékelik leginkább az albumról, és noha nagyjából én is egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy kicsit már unalmas a Hans Zimmer-stílus, de meg kell jegyezzem, hogy azért az ilyen tételek, mint a "The Bridge" bizonyítják, hogy kellő ötletességgel azért még mindig tud érdekes lenni a komponista hangzásvilága. Érdekes ellenpontja ennek az akciótételnek a "Shifu Faces Tai Lung", mely szintén egy harci jelenetet fest alá, csak most Powell muzsikáinak jellegzetességeivel, viszont autentikus dallamok és hangszerek nélkül, ezért nem is olyan emlékezetes része a műnek. A távol-keleti hangszerek és zenei motívumok garmadáját felvonultató Kung Fu Panda score-jának két utolsó instrumentális tételétől eleinte nem voltam elragadtatva, sőt már majdnem arra a megállapításra jutottam, hogy ezeket akár le is hagyhatták volna a kiadványról, amikor ráéreztem a zárótételek ízére. Főleg az utolsó előtti track ("Oogway Ascends") nevezhető magával ragadónak, a főtéma egy keleties hangzású hegedűn való gyönyörű megszólaltatásával. Zárásként rákerült az albumra a "Kung Fu Fighting" című jól ismert dal, melyet Cee-Lo Green és a főhős kövérke panda eredeti hangját szolgáltató Jack Black ad elő. Kibírtam volna eme feldolgozás nélkül is az albumot, de ha már a stáblista alatt ez szólt, akkor érthető, hogy rákerült a filmzenealbumra is.
Hosszú utat járt be nálam a score, mivel eleinte sehogyan sem állt össze az a rengeteg egzotikus hangszer és zenei megoldás, amit a komponisták alkalmaztak. Kezdetben olyan volt, mintha Tan Dun Tigris és Sárkány-aláfestését turbósították volna fel, de a zenével való behatóbb megismerkedés és a film megnézése után végképp helyére került a mű. Rendkívül becsülendő dolognak érzem, hogy mindkét szerző kellően visszafogta saját stílusát, de ennek ellenére mégis érezni a kompozíción a kezük nyomát, és pont ezért olyan különleges ez a zene, mivel olyan, mintha egy nagyon tehetséges, eddig ismeretlen újonc írta volna.
A film cselekménye, pontosabban mondanivalója rém egyszerű, már-már közhelyes. A rejtélyes hatalmak által kiválasztott világmegmentő, de sajnos egyben esetlen, bugyuta, álmodozó főhősökkel Dunát lehetne rekeszteni, sőt animált szereplők esetében is ellőtték már ezt a sztorit nem is egyszer. Azonban az, hogy ennek ellenére a Kung Fu Panda elég szép sikert aratott a nézők és a hivatásos ítészek körében, annak tudható be, hogy egyrészt nem akar több lenni, mint ami, és nem akar napi aktualitásokról szólni, nem akar túl sokat belemagyarázni az alapsztoriba, hanem egyszerűen csak szórakoztatni szeretne, és ezt nagyon sikeresen is teszi. Mindehhez pedig szemkápráztató minőségű animációs technika párosul, amit a készítők a nézők arcába is tolnak, hogy tessék, mi már erre meg arra is képesek vagyunk. Az erre fogékonyaknak leeshet az álla egy-egy mozgalmasabb akciójelenet láttán, vagy a zseniális kameramozgásoktól, netán a karakterek végletekig aprólékos kidolgozottságától, de aki nem kifejezetten figyeli ezeket a részleteket, az is érezni fogja, hogy ennél a filmnél a tökéletes kidolgozottság nagyon fontos szempont volt. Szokás mondani, hogy az ilyen animációs alkotások egy jelentős része inkább a felnőtteknek készül, mivel kell egy bizonyos kor, hogy az ember megértse az igazán ütős poénokat. A Kung Fu Pandában igen kevés az érettebb korosztálynak szánt humor, de azt se lehet állítani, hogy az óvodás korcsoport lenne az igazi célközönség.
Nehéz helyzet lehet egy komponista számára, ha olyan filmhez kell zenét írnia, mely valamilyen egzotikus helyszínen játszódik, hiszen ebben az esetben elvárás, hogy a zene is igazodjon a cselekmény helyszínéhez. A felhasznált hangszerek többsége, és természetesen a dallamvilág, valamint a hangszerelés is maximálisan igazodik Kínához, még maga Hans Zimmer is tett egy rövid tanulmányutat az országba, hogy a film számára minél autentikusabb zene születhessen – a végeredményt hallva elmondható, nem volt haszontalan az út. Szárnyra kaptak olyan hírek is, hogy a score feljátszását, a keleties hangzás minél tökéletesebb elérése érdekében, a Xincao Li dirigálta Kínai Nemzeti Szimfonikus Zenekarra bízták, a CD-n ugyanakkor karmesterként Gavin Greenaway van feltüntetve, a zenekar pedig nem került megnevezésre. Noha két korábbi Media Ventures-tag dolgozott össze, azonban a zenében nyoma sincs annak a stílusnak, amitől mostanában sokan érthetően idegenkednek. Érdekes az is, hogy igazából egyik művész sem erőszakolta rá jellegzetes stílusát a műre, így gyakorlatilag azt sem lehet tudni, hogy mit alkotott Zimmer, és mit korábbi pártfogoltja, bár néhány esetben kellő odafigyeléssel azért kitalálható, hogy kinek a kezei közül került ki az adott dallam. Jómagam nagy rajongója vagyok Powell animációs filmekhez írt kompozícióinak, elég gyakran is hallgatom ezeket, ez alapján mondom azt, hogy jelen esetben Powellnek köszönhetjük a dallamosabb, kimunkáltabb részeket, míg Zimmer inkább az akciótételek esetében fitogtatja a tudását.
A score egy igen jól sikerült főtémát tartalmaz, mely igazából nagyon egyszerű, de emellett olyan jellegzetes is, hogy a filmhez nagyon könnyen hozzáragad. Rögtön az első tételben ("Hero") fel is tűnik és hamisítatlan keleties hangulatot teremt. A szerzők a távol-keleti hangszerek és dallamvilág tökéletes alkalmazásáról tesznek tanúbizonyságot ebben a trackben, melynek zúzósra sikerült részlete a Kill Billben felhasznált Tomoyasu Hotei-számra, a "Battle without Honour"-ra emlékeztet. Apróbb hiba, hogy a kiadvány legeredetibb, legjobb eleme szerepel rögtön az első helyen, így már a nyitánynál igen magasra került a léc, amit a többi track nem is tud átugrani - ez persze nem jelenti azt, hogy a színvonal nagyot esne a következő tételektől. Talán a leglátványosabb részlete a filmnek a főgonosz Tai Lung szökése, az eközben hallható "Tai Lung Escapes" eleje érezhetően inkább Zimmer munkája, de a végén megjelenő powelles kapkodó vonósok és rezesek bizonyítják, hogy a score valóban közös munka során jött létre. Animációs filmek zenéitől szokatlan drámaisággal szólal meg az "Accu-Flashback", melynek a közepén bekövetkező katartikus tempóváltás leginkább az Egyiptom hercegéből megismert Hans Zimmerre utal, továbbá nagyon líraira sikerült még a "Dragon Warrior Rises" is. Mint már korábban is említettem, John Powell feladata többek között a finom dallamok kidolgozása lehetett, ez tökéletesen előjön az "Impersonating Shifu"-ban, mely jól idézi a szerző egyéb animációs zenéit, csak most kínaias hangszerelésben. A Kung Fu Panda esetében nem érheti az a vád Powellt, hogy zenéje rövidke trackekre lenne felszabdalva, de néhány tétel esetében (mint például a közel tíz perc hosszúságú "Sacred Pool of Tears") érezni, hogy több apróbb részlet összedolgozásával keletkezett – ez egyébként egy nagyon változatos, remek pontja a score-nak.
Akik a germán mester korábbi munkáira fogékonyak, valószínűleg a "The Bridge" című tételt értékelik leginkább az albumról, és noha nagyjából én is egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy kicsit már unalmas a Hans Zimmer-stílus, de meg kell jegyezzem, hogy azért az ilyen tételek, mint a "The Bridge" bizonyítják, hogy kellő ötletességgel azért még mindig tud érdekes lenni a komponista hangzásvilága. Érdekes ellenpontja ennek az akciótételnek a "Shifu Faces Tai Lung", mely szintén egy harci jelenetet fest alá, csak most Powell muzsikáinak jellegzetességeivel, viszont autentikus dallamok és hangszerek nélkül, ezért nem is olyan emlékezetes része a műnek. A távol-keleti hangszerek és zenei motívumok garmadáját felvonultató Kung Fu Panda score-jának két utolsó instrumentális tételétől eleinte nem voltam elragadtatva, sőt már majdnem arra a megállapításra jutottam, hogy ezeket akár le is hagyhatták volna a kiadványról, amikor ráéreztem a zárótételek ízére. Főleg az utolsó előtti track ("Oogway Ascends") nevezhető magával ragadónak, a főtéma egy keleties hangzású hegedűn való gyönyörű megszólaltatásával. Zárásként rákerült az albumra a "Kung Fu Fighting" című jól ismert dal, melyet Cee-Lo Green és a főhős kövérke panda eredeti hangját szolgáltató Jack Black ad elő. Kibírtam volna eme feldolgozás nélkül is az albumot, de ha már a stáblista alatt ez szólt, akkor érthető, hogy rákerült a filmzenealbumra is.
Hosszú utat járt be nálam a score, mivel eleinte sehogyan sem állt össze az a rengeteg egzotikus hangszer és zenei megoldás, amit a komponisták alkalmaztak. Kezdetben olyan volt, mintha Tan Dun Tigris és Sárkány-aláfestését turbósították volna fel, de a zenével való behatóbb megismerkedés és a film megnézése után végképp helyére került a mű. Rendkívül becsülendő dolognak érzem, hogy mindkét szerző kellően visszafogta saját stílusát, de ennek ellenére mégis érezni a kompozíción a kezük nyomát, és pont ezért olyan különleges ez a zene, mivel olyan, mintha egy nagyon tehetséges, eddig ismeretlen újonc írta volna.
Gregus Péter
2008. 07. 29.
2008. 07. 29.
Tracklista:
- Hero (4:42)
- Let the Tournament Begin (1:59)
- Dragon Warrior is Among Us (2:57)
- Tai Lung Escapes (7:06)
- Peach Tree of Wisdom (1:53)
- Accu-Flashback (4:05)
- Impersonating Shifu (2:18)
- Sacred Pool if Tears (9:51)
- Training Po (1:28)
- The Bridge (3:23)
- Shifu Faces Tai Lung (4:47)
- The Dragon Scroll (2:31)
- Po vs. Tai Lung (2:41)
- Dragon Warrior Rises (3:22)
- Panda Po (2:39)
- Oogway Ascends (2:04)
- Kung Fu Fighting - Cee-Lo Green, Jack Black (2:30)
Az album a Spotify-on:
