... Valódi célja az, hogy a családja haláláért felelősnek tartott Claire-en bosszút álljon, akitől azt akarja elvenni, ami a legdrágább számára: a férjét, a gyermekeit és az életét... Még mielőtt belemerülnék ...
... velejét: intellektusát, stílusát, értékeit és küldetéstudatát" – kommentálta a szerző, aki azzal, hogy a karaktermotívumot nem hangsúlyozta ki, hanem lehetőségéhez mérten igyekezett teljesen belesimítani ...
... elvárásait tekintette elsősorban kielégítendőnek, hanem a történet sötétebb oldalában rejlő drámai vonal mentén képzelte el a sorozat jövőjét. A hátralévő Potter-filmeknek ugyanis Harry és Voldemort ...
... régiesek, korszerűtlenek. Néhány trükk tényleg eléggé idejétmúlt volt, például a repkedő szellemeknél már a nyolcvanas években is jobban kidolgozott kísérteteket vonultatott fel a Szellemirtók. Azonba ...
... beazonosítja őt. Ebben is (csakúgy, mint az album nagy részében) a Hedwig-téma variálódik, azonban szerencsére az első film zenéjétől sokkal eltérőbben, mivel izgalmasabbá, színesebbé tudta tenni Williams ...
... szintetizátor (melyen maga Zimmer játszik) elegyének tűnik. Ahogy az Eredet sem áll túl messze Alex Proyas sötét hangulatú Dark Cityjétől, úgy annak zeneszerzőjét, Trevor Jonest is el tudtam volna ...
... a nejét, amennyiben a teniszező hajlandó végezni zsarnokoskodó apjával. Egyszerűen gyilkosságot cserélnek tehát, így látszólag egyiküknek sem lesz indítéka. Guy megijed az ajánlattól, és angolosan távozik, ...
... És itt térnék ki arra, hogy a Jerry's Recall vonzerejét számomra nemcsak az impozáns megjelenése és a remek tételösszeállítása jelenti, hanem az is, hogy akármennyire is nagy kedvencem Goldsmith, elektronikus ...
„És ismered-e a trójai faló történetét?” – teszi fel egy este a kérdést Wolfgang Petersen kb. ötéves kisunokájának, majd miután az édes gyerkőc hevesen ingatni kezdi a fejét, így folytatja: „Na, akkor ...
... megszokott osztinátók (melyek önállóan alkalmazva már legalább hat-hét éve idejétmúlt hatásfokozók) ebben a zenében megdöbbentően tömény adagban érkeznek, ráadásul Jackman semmi egyedi vonást nem vit ...
... az, hogy a néző csak kapkodja a fejét, sokszor nem tudja, ki kicsoda. A több mint hetven, skandinávos nevű karakter valóban szokatlan mennyiségnek tekinthető, a több idősíkon zajló sztoriban ráadásul ...
... Szovjetunióval húz ujjat, igaz, nem ottani terepen, hanem Afganisztánban veszi fel a harcot azért, hogy kiszabadítsa egykori parancsnokát, Trautman ezredest (Richard Crenna). A történet érdekessége, hogy ...
... szerelmét, míg a második a vizuális megoldások nélkül csak egy teljesen szokványos, nyolcvanas évekbeli leszámolásmozi lenne. Zenéjét – legutolsó munkájaként – a két éve, mindössze 48 évesen elhunyt ...
... eső fotós vonatkozásában is egyaránt igaz), s ez némely esetben bizony még az egyébként rendkívül igényes látványvilágra, illetve trükkökre is képes volt rányomni bélyegét. Az első két rész zenéjét60;...
... állította azt. Ennek eredményeként egy olyan akciómozi született, amelyben a gyors és csillogó-villogó kocsikat, illetve a dögös csajok dömpingjét némileg háttérbe szorítva, verekedésekkel, fegyverropogással ...
... John Badham rendező (A bérgyilkosnő) 1983-as akciófilmjét, a Kék Villámot is, amely egy szuperhelikopterről és annak tesztpilótájáról, Frank Murphyről (Roy Scheider) szól. Bár már évek óta nem volt szerencsém ...
... a maga nemében szinte páratlan hollywoodi karrierjét. A dokumentarista stílusú regény szerkezetét okosan megtartotta az 1971-ben belőle forgatott film is, ami nagyban volt köszönhető rendezőjének, a ...
... e körüli problémák igazán csak a harmadik felvonásra csúcsosodtak ki. Young saját ízlésének megfelelőre akarta formálni Pókember zenéjét, így új témákat is írt, ám némelyikkel Raimi, némelyikkel ped ...
... A csodálatos Pókember 2.-nél Zimmerék a kísérletezgetéssel elérték, hogy Az acélembernél még számon kért egysíkúság és fantáziátlanság jelzőjét itt már ne lehessen az egész albumra elsütni, ugyanakkor ...
... Mark Hamill. A történet a Thra bolygón játszódik, amelynek teljhatalmú urai a dögkeselyűszerű szkepsziszek, akik a Thra erejét adó mágikus kristály őrzői, ám erejét rosszra használják fel. Miközbe ...
... figyelemmel, ám a tételek sorrendje olyan jól el lett találva, hogy mindez nem hat zavaróan, kiváló kikapcsolódást tud nyújtani. A kiadvány húzóerejét kétségtelenül a "Star of Bethlehem" és a "Somewhere ...
... báránya, aki hozza magával fekete és sármos élettársát; végül, de nem utolsósorban Everett Stone (Dermot Mulroney), a jól öltözött és jól szituált üzletember, aki barátnőjét, Meredith-t (Sarah Jessica ...
... néhai szovjet szerző, Vitalij Gnutov "Kamarinszkaja" című poroszos szerzeményére ad nagyszerű választ a "Traditional Arrangement-Moonshine" képében a maga virtuozitásával. A Grand Budapest Hotel minden ...
... meg a Bosszúállók: Ultron kora zenéjét is. Azonban Tyler a Halálos iramban-széria zenei felelőse is már hosszú évek óta, és Paul Walker tragikus halála miatt a hetedik rész munkálatai csúnyán megcsúsztak, ...
... premierjét folyamatosan tologatták, és ennek tetejébe még a stúdió körüli hackerbotrány is bekavart. Végül a Marvellel közös megállapodásra jutottak, mely szerint a hálószövőt beemelik évek óta bővülő, ...