... sehogyan sem akartak összejönni. Az 1985-ös A fekete üst azonban animációs fronton úgy megtépázta a stúdió hírnevét, hogy az elkövetkező három évben csak a mozikat sokszor meg sem járó televíziós ...
... sehogyan sem akartak összejönni. Az 1985-ös A fekete üst azonban animációs fronton úgy megtépázta a stúdió hírnevét, hogy az elkövetkező három évben csak a mozikat sokszor meg sem járó televíziós ...
Az idén 70 éves David Cronenberget minden túlzás nélkül lehet a leghíresebb és legelismertebb kanadai filmrendezőnek nevezni, hiszen alkotásaival jelentős, díjakban is megmutatkozó megbecsülést ért ...
Egy korábbi összeállításban már foglalkoztunk RonHoward életművével, illetve filmjeinek zenéivel. Ebből azonban okkal maradtak ki azon mozijai, melyekhez James Horner szállított muzsikát, hiszen a ...
A kétszeres Oscar-díjas rendező, RonHoward 1954-ben született az Oklahoma állambeli Duncan városában. Kijelenthető, hogy az ismert, neves rendezőket tekintve senki sem került olyan fiatalon a filmek ...
... is meglepő kampány előzte meg. A filmzenei műfajban ritka dolog, hogy egy muzsika megjelenése előtt bármilyen részlet hivatalosan kikerüljön, ráadásul a Jelek esetében bevonták az elektronikus zene akkoriban ...
... Thomas és David Newman), rendező (George Lucas, RonHoward, Chris Columbus, J.J. Abrams), producer (Kathleen Kennedy) és popzenész (Chris Martin, a Coldplay énekese) egyaránt. Olyanok méltatják, akikkel ...
... ) 4. A vörös sárkány – Main Titles (Danny Elfman) (3:00) 5. X polgártárs – A Heavy Burden (Randy Edelman) (2:52) 6. A csontember – New York City (Craig Armstrong) (2:57) 7. Jennifer 8 – Jennifer 8 (Christoph ...
... Hero” (szinkronosan „Hol van a hősöm?” címmel Zakariás Éva előadásában). Kárpótlásul Az 50 első randi betétdala helyettesíti, sejtve, hogy a sorainkat olvasó hőseink, hozzánk hasonlóan, lelkileg egy szivárvány ...
... az itt még trükkfelelősként dolgozó James Cameronéval, akivel később – viharosan induló kapcsolatuk ellenére – megannyi sikert könyvelhetett el. Az idő előrehaladtával a komponista kiléphetett a B kategóriá ...
...
A Karib-tenger kalózai: A világ végén („Up is Down”) – Hans Zimmer
Trónok harca („Main Title”) – Ramin Djawadi
Trónok harca – 3. évad („A Lannister Always Pays His Debts”) – Ramin Djawadi
Az oroszlánkirály ...
... Italians Do It Better játékidő: 38:19 A szerzőt a Drive – Gázt! soundtrackje kapcsán érte utol az ismertség, ahová csapatával, a Chromaticsszel a „Tick of the Clock” című minimalista elektronikát ...
... lesz a központi szereplője. A kilencvenes évek második felére Lucas már elérkezettnek látta az időt, hogy a konkrét forgatás is megkezdődjön. A történet kronológiája szerinti első rész, a Baljós árnyak íg ...
... és felépítésű zenék mesterének, Danny Elfmannek a stílusa, aki már akkor sem volt kezdő a "képregényzenék" világában. Hulk egy sajátos, jól megjegyezhető főtémát kapott, melyet az elektronikus ...
... és Williams egyaránt háttérmunkásként voltak jelen, ők ugyanis ekkor az A.I. – Mesterséges értelem című akció-sci-fin dolgoztak. A direktori széket Joe Johnston foglalhatta el, aki Spielberggel egykoron ...
... után is meghallgathatók, annyira passzol egymáshoz ez a két, szimfonikus stílusba ágyazott elektronikával dolgozó, egyaránt fenyegető atmoszférájú aláfestés. A kettő közül az Élet zenéje talán jobban ...
... hangvételű, gyermetegebb Batman-koncepciójától teljesen elszakadva visszanyúl a gyökerekhez, és a karakter nyomasztó, szorongásokkal teli, groteszk atmoszféráját mutatja be. Rendezőnek már 1986-ban leszerződtették ...
... pont azt kaptuk tőle, amire számítottunk, rengetegszer történt meg az is, hogy bátran el mert térni a saját maga felállította zenei szabályoktól. Tragikusan ironikus, hogy halálát tulajdonképpen éppen ...
... jelenetében, amellyel a direktor visszatért a hobbitoktól vett búcsút követően, a King Kong aláfestését végül James Newton Howardnak kellett elkészítenie rekordgyanús idő alatt, míg a soron következő ...
... sikerre vigye a regényt. Persze a Sony stúdió is biztosra ment, így A Da Vinci-kódhoz neves rendezőt szerződtettek RonHoward személyében, a főszerepre pedig napjaink egyik legnagyobb filmszínészét, Tom ...
... X-Men-es tévés alkotások (X-Men: Evolution). A sztori mozis feldolgozásának ötlete már 1990-ben felmerült, ebben a hírek szerint James Cameron is érdekelt volt, de a projekt hamar összeomlott. Az évtize ...
"Élőben hallani felcsendülni a rongyosra hallgatott CD-imet? Felejthetetlen, életre szóló élmény. A műsor végére felfokozódó intenzív, lüktető tempón csak a maestro hihetetlenül közvetlen és ...
... képzeled magad, és figyelsz a saját érzelmi reakcióidra. Azonnal tudni fogod, amint előjön. Mint amikor megleped saját magadat. Ezt lehet valami nagyobb erőnek nevezni, vagy egy igazán mély és alapo ...
... One of the results of being an unremarkable student violinist is that you are often assigned to the second violin section. While it might be less flashy than sitting up front, working 'inside the orchestra' ...