Minden szakmának megvan a maga szépsége – tartja az ismert mondás. Elhivatottság ide vagy oda, a sorozatgyilkosokat csak bizarr gondolkodással tekinthetnénk egy szakma művelőinek, tevékenykedésük kapcsán ráadásul szépségről a legkevésbé sem beszélhetünk. Hollywood azonban mégis megtalálta a szépséget a témában: a szép nagy siker lehetőségét. Az ugyanis – legyen szó nézőiről vagy kritikairól – sok esetben borítékolható, a filmvilág így gyakran foglalkozik velük, sőt teszi meg olykor antihősnek a sorozatgyilkosokat. Ebben az összeállításban a valós eseményeken alapuló történetek kiemelkedő zenéi éppúgy helyet kaptak, mint a fiktív karaktereket felvonultatóké. A Hannibal Lecterhez kapcsolódó, egymástól igencsak különböző filmzenékkel indul a sor (a Hannibal ébredése a kivétel, melynek albuma nem szerepel a Spotify kínálatában), és haladunk tovább olyan aláfestésekkel, melyek nemcsak az adott jelenet vagy a stáblista alatt, de önmagukban is rendkívül hatásosak. A válogatásra jellemző, hogy elemei sötét szépségűek vagy épp hidegrázós hangulatúak, netán horrorisztikusak, épp ezért nem kapott itt lehetőséget a miami vérnyomelemző – és átvitt értelemben is sorozatgyilkos – Dexter soundtrackje, melyről egyedül a laza, de ide nem illeszkedő főtéma érhető el. Aminek viszont már a kezdetektől fogva stabil helye volt, az a Hannibal „Vida Cor Meum”-ja, hiszen Patrick Cassidy kompozíciója minden idők egyik legszebbje (az utolsó húsz, a szerzőtől független másodpercet viszont érdemes átugrani), illetve Howard Shore idegborzoló „John Doe”-ja a Hetedikből, melynek a thrillerzenék leghatásosabbjai közt a helye.
Bíró Zsolt
2024. 10. 19.
2024. 10. 19.
Tracklista:
1. Hannibal – Vide Cor Meum (Patrick Cassidy) (4:20)
2. Az embervadász – Coelocanth (Shriekback) (4:17)
3. A bárányok hallgatnak – Main Title (Howard Shore) (5:06)
4. A vörös sárkány – Main Titles (Danny Elfman) (3:00)
5. X polgártárs – A Heavy Burden (Randy Edelman) (2:52)
6. A csontember – New York City (Craig Armstrong) (2:57)
7. Jennifer 8 – Jennifer 8 (Christopher Young) (2:05)
8. A pokolból – In Memoriam (Trevor Jones) (7:05)
9. A parfüm: Egy gyilkos története – Streets of Paris (Reinhold Heil, Johnny Klimek, Tom Tykwer) (3:11)
10. Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori (Nick Cave, Warren Ellis) (2:31)
11. Hetedik – John Doe (Howard Shore) (6:02)
12. Halloween – Halloween Triumphant (John Carpenter, Cody Carpenter, Daniel Davies) (7:29)
13. Fűrész 3D – The Final Zepp (Charlie Clouser) (1:51)