„Óriási hálával tartozom John Williamsnek. Az ő zenéje nélkül Superman képességei lényegesen kisebbek lennének. Higgyék el, ha önök e téma nélkül akarnának repülni, sehová sem fognak jutni. Egy lépés, még egy… aztán lezuhannak” – így fogalmazott egy 1993-as rendezvényen a közönség és a jelen lévő komponista nagy derültségére Christopher Reeve. Az acélember néhai alakítója ezzel rendkívül jól megragadta a zeneszerző tudásának lényegét, ahogy ezt a Zenéjét szerezte: John Williamsben is láthatjuk. A Disney+ 2024 novemberében debütált dokumentumfilmje, ahogy arra a fenti címben szereplő plakátszlogen is utal, nemcsak az ötvennégyszeres Oscar-jelölt, közülük ötöt szoborra váltó Mester munkásságát, hanem a magánembert is igyekszik bemutatni.


Laurent Bouzereau rendező Steven Spielberg & John Williams: The Adventure Continues címmel 2017-ben már készített dokumentumfilmet a zeneszerzőről, ez azonban mindössze huszonnégy perces volt, emellett a munkásságnak csak egy szegletét tanulmányozta, s noha kétségtelenül a legjelentősebbet, de itt volt az ideje, hogy a teljes életmű kapjon egy áttekintést. Bár a Maestro munkásságának terjedelme miatt ez az áttekintés csak felületes maradhatott a Zenéjét szerezte: John Williamsben, mégis egy hiánypótló műről beszélhetünk. Bouzereau kiválasztása kézenfekvő volt a feladatra, hiszen Spielberg házi dokumentaristájának számít, emellett nagy rutinnal rendelkezik a műfajban, hiszen közel 350 alkalommal készített filmes témájú összeállítást. Ez az elképesztően magas szám annak tudható be, hogy rengeteg néhány perces összeállítást is jegyez (egy adott mozihoz kapcsolódóan akár többet is), ugyanakkor ezek némelyike egyszerű werkfilmnek tekinthető a különféle forgatásokról.

Bouzereau nemcsak potenciális témaként érdeklődött Williams iránt. A direktor Franciaországban nevelkedett, ahová a soundtrackek hónapokkal korábban eljutottak, mint maguk a filmek, amelyekhez kapcsolódtak, így mire a hetvenes években megnézte a később kedvenceivé váló alkotásokat, már egyfajta kötődése alakult ki hozzájuk Williams zenéje révén. Amerikába 1982-ben, az E.T. – A földönkívüli bemutatójának évében költözött, és sokat sétált úgy New Yorkban, hogy walkmanjében a film muzsikája szólt. A kilencvenes évek közepén aztán találkozhatott a filmvilág talán legelismertebb rendező–zeneszerző párosával, amiről így nyilatkozott: „Abban a kiváltságban volt részem, hogy én készíthettem el az összes dokumentumfilmet Steven Spielberg nagyszerű alkotásairól, így harminc éve ismerem őt. Amikor először találkoztam Stevennel, nagyjából akkortájt ismerkedtem meg Johnnal is, ami ugyanúgy megrémített – ilyen sokat jelentett számomra. Rémültebb voltam, mint hogyha a világ legnagyobb filmsztárjával találkoztam volna. Régebben olykor körülrajongtam, azt mondva: ’Úristen, hogy én ezt meg azt mennyire imádom!’ Mire ő azt felelte: ’Erről többet hallani sem akarok!’ Nagyon hamar megtanultam, hogy ő egy rendkívül szerény és nagyon zárkózott ember, aki nem feltétlenül szeret a múltba tekinteni. A legnagyobb kihívást így az jelentette, hogy meggyőzzük e film elkészítéséről, amiben összefogtunk Stevennel.


Mindig jó érzéssel tölt el, ha egy ismert alkotóról kiderül, hogy pontosan olyan, amilyennek a médiából kialakult kép alapján ismerni véljük, hiszen kevés ilyen akad, sokakról lehullik a lepel. Williams kapcsán valószínűleg a legtöbbünknek egy végtelenül kedves, jó kedélyű, idős úriember képe ugrik be, akit szívesen elfogadnánk akár még nagyapánknak is, és esetében biztosak lehetünk abban, hogy a látszat és a valóság kéz a kézben jár. Erre csak ráerősített az a közel tíz évvel ezelőtti videó is, amikor két trombitás látogatott el az otthonához, és eljátszották az épület előtt a Star Wars főtémáját. Míg ezt sokan talán – ismerjük el, nem teljesen alaptalanul – zaklatásnak vették volna, ő egy kézfogás erejéig kiment a rajongóihoz. Ez a szerénység jön át a Zenéjét szerezte: John Williamsből is, melyben a harminc megszólaltatott személyiség közt akad pályatárs (Alan Silvestri, Thomas és David Newman), rendező (George Lucas, Ron Howard, Chris Columbus, J.J. Abrams), producer (Kathleen Kennedy) és popzenész (Chris Martin, a Coldplay énekese) egyaránt. Olyanok méltatják, akikkel dolgozott együtt, vagy éppen egyáltalán nem, de pályájuk valamilyen módon keresztezte az övét, s közös bennük a mérhetetlenül nagy tisztelet iránta.

A játékidő mintegy százöt perce bár nem kevés, de egy ilyen terjedelmű életmű esetén mégis csak egy gyors átfutást jelenthet. A legnagyobb lehetőséget természetesen Spielberg kapta, aminek nemcsak az az oka, hogy ő volt a film egyik ötletgazdája, hanem annak is, hogy több évtizedes, megbonthatatlan barátság fűzi Williamshez. Közösen anekdotáznak például arról, hogy mennyire meglepődött a direktor, amikor a Maestro a Cápa jellegzetes kéthangos főtémáját először mutatta meg neki Steinway zongoráján. Az összeállítás érinti a legfontosabb részleteket: a Williamset ért gyerekkori hatásokat a dobos édesapa révén, akinek játékát megpróbálta a rádiós bejátszásokból „kihallani”; kitér arra, amikor a légierő katonájaként lehetőséget kapott egy új-fundlandi útifilm zenéjének megírására, mely első score-jának tekinthető; hallunk arról, hogyan vált élete részévé zongoristaként a jazz, továbbá hogy többek közt Bernard Herrmann, Elmer Bernstein, Henry Mancini és Jerry Goldsmith szerzeményeinek feljátszásában is közreműködött. Megtudhatjuk, hogy milyen véletlenek vezettek ahhoz, hogy a hangszerelési feladatokat követően mozifilmekhez kezdjen komponálni, továbbá arról az időszakról is esik szó, amikor a művész a Boston Pops karmestere volt. Végül négy év után felállt a székből, amikor ráébredt, hogy a zenekar legrégebbi tagjai túlzottan a múltban ragadtak, karmesterüket pedig a szórakoztató zene repertoárjukba illesztése miatt éppúgy lenézték, ahogy a filmzene műfaját. Ezen az egy ponton tudnék csak negatívumot írni a produkcióról, mert mintha itt valami kimaradt volna, konkrétumokat ugyanis nem tudunk meg arról, mi győzte meg Williamset és a formáció tagjait, hogy másfél hónapnyi kihagyást követően folytassák az együttműködést. Ezt leszámítva viszont csak dicsérni és minden filmzenekedvelőnek ajánlani tudom a Zenéjét szerezte: John Williamset. A számos miniinterjú és a williamsi önvallomások, a felbukkanó film- és zenerészletek valóban közelebb visznek bennünket eme élő legendához. A körülbelül százötven zenetöredék hatására ráadásul nemcsak többször is meghatódtam (ilyen volt a Schindler listája, a Ryan közlegény megmentése és A Fabelman család score-jából származó részlet), de az alkotás még azt is elérte, hogy e rég hallgatott és sok-sok egyéb Williams-művet elindítsam a közeljövőben, továbbá megismerkedjek munkássága eddig általam még nem hallott részeivel.

2025. február 8-án 93 éves lett a nagybetűs Művész, aki valószínűleg azon kevés személyiségek közé tartozik a földkerekségen, akiket mindenfelé szeretnek. Ő pedig minden szeretetet meg is érdemel azért a rendkívüli életműért, melynek számtalan darabja túlnőtt rajta, és koncerttermekben önálló életre kelve generációkon át hirdette és még sokáig hirdetni fogja a filmzenék diadalát. Ahogy azt a kottáit mindmáig kézzel lejegyző komponista kifejtette, tart attól, hogy a technikai forradalom komoly vesztese végül a szimfonikus zene lesz. Hogy mit hoz a jövő e téren, még nem tudjuk, de egy biztos: ha a szimfonikus filmzene valaha is perifériára szorul, vagy már csak a távoli múlt ködébe vesző homályos fogalom lesz, az egyik első dolog, ami az akkori embereknek még így is elsőként fog eszébe jutni róla, az John Williams neve lesz – a komponistáé, az egyik leghatalmasabb kincsé, akit a filmzenebarátok valaha kaphattak. Végezetül álljon itt tőle az akár ars poeticaként is értelmezhető kedvenc gondolatom tőle, melyet kilencvenévesen mondott, amikor egy rövid ideig úgy vélte, végleg befejezi, ám meggondolta magát: „Még maradok egy darabig. A zenétől egyébként sem lehet visszavonulni. Olyan, akár a lélegzés, ez az életed. Ez az én életem is. Egy nap zene nélkül: hiba”.


John Williams életművéből eddig 35 filmzenekritikát készítettünk, melyeket összegyűjtve megtalálhattok a biográfiája alatt. Akik pedig a Zenéjét szerezte: John Williams lehetőségeinél mélyebben kívánnak elmerülni e tiszteletre méltó pálya állomásaiban, azoknak ajánljuk a Steven Spielberggel közös munkásságával foglalkozó háromrészes sorozatunkat, a Távol Spielbergtől elnevezésű írásunkat, míg a Komponista a filmzenéken túl segítségével a szóló munkásságáról tudhattok meg többet. Mindezeken túl felhívjuk a figyelmeteket egy igazi zenei különlegességre is. John Williams 2023 júliusában a vele többször is együtt dolgozó, 225 éves Marine Band, azaz az amerikai tengerészgyalogság zenekarának ünnepi koncertjét vezényelte, melynek hanganyaga – a művész által elmondott érdekességekkel színesítve – egy sok információt tartalmazó borító kíséretében hivatalosan letölthető.