„Mindegyik film más, mint az előző. Így soha nem dolgoztam egyikkel sem sablonszerűen.”
A Hollywood porondján a nyolcvanas évek végén feltűnő komponista kevés filmzenét jegyez, sajátos stílusa, hangulatvilága azonban maximálisan elegendő volt ahhoz, hogy neves rendezőkkel (Michael Mann, David Fincher, Neil Jordan, Barry Levinson, Joel Schumacher) dolgozhasson, és örökre beírja magát az álomgyár történelemkönyvébe. Kompozícióinak készítésekor egyaránt dacol a normákkal és a fülbemászó dallamossággal, így sikerei ellenére kortársaihoz képest mérsékeltebb népszerűséget tudhat magáénak a filmesek, a közönség és a műfaj rajongóinak körében.
Goldenthal Brooklynban látta meg a napvilágot, és ott is töltötte gyerekkorát. A multikulturális városrész révén számtalan hatás érte őt, ami művein is tükröződik: előszeretettel kombinál tradicionális, reformer és etnikus elemeket, hangszereket. A színházi darabokért és filmekért fiatalkorától kezdve nagy érdeklődést mutató művész az elemi iskolát követően a John Dewey High Schoolban folytatta tanulmányait, s miközben egy rockzenekarban játszott, 1968-ban színpadra vitte első balettjét, melynek a Variations on Early Glimpses címet adta. Ezt követően felvételt nyert a neves manhattani zeneiskolába, ahol mások mellett Aaron Copland és John Corigliano tanítványa lett.
A komponista a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján készült két, kis költségvetésű mozival (Cocaine Cowboys, Blank Generation) hallatott magáról először filmzeneszerzőként, ám ezt követően majd egy évtizedre eltűnt a színről: „Örömmel vettem részt bennük, de a kamarazene és a színház világa sokkal jobban ösztönzött, így inkább ezekre koncentráltam” – mesélte. 1980-ban ismerkedett meg későbbi alkotótársával és párjával, Julie Taymorral, akiket az alábbi mondattal vett rá közös barátjuk a találkozásra: „Ismerek valakit, akinek a munkái éppoly groteszkek, mint a tieid”. A duó a színházi világban kezdett dolgozni, s miután a filmgyártás véráramába is sikerült bekerülniük, olyan alkotásokat hoztak tető alá, mint a Titus, a Csak a szerelem kell, a The Tempest, valamint az életrajzi ihletésű Frida, melynek kíséretét Oscar- és Golden Globe-szoborral egyaránt elismerte a szakma. Taymor darabjai mellett számos Thomas Mann-művön alapuló színdarab, valamint több Shakespeare-adaptáció zenéjét szállította, az ASCAP illetékesei pedig azzal bízták meg, hogy Leonard Bernstein hetvenedik születésnapja alkalmára komponáljon darabot. Műve a Shadow Play Scherzo címet kapta, s a Brooklyn Philharmonic előadásában csendült fel New Yorkban.
A nyolcvanas évek végén egyszerre keresték meg őt A gyógyszertári cowboy és a Stephen King azonos című kötetén alapuló Kedvencek temetője alkotói, s ezt követően Goldenthal aktív résztvevője maradt a filmgyártásnak, illetve állandó munkatársává vált Tesse Gohl producer, Robert Elhai hangszerelő, Joel Iwataki és Steve McLaughlin hangmérnökök, valamint az elektronikus megoldásokért felelős Richard Martinez. Az imént említett két alkotás után egy tévéfilm, a Bűnös vagy ártatlan következett, majd A végső megoldás: a Halál, mely az élvonalbeli komponisták közé repítette őt. Olyan projekteket osztottak rá, mint például A pusztító, az Interjú a vámpírral, a megtörtént eseményeken alapuló Öreg harcos, Schumacher Batmanjei, A gömb, a Ha ölni kell, a Michael Collins, a Szemtől szemben vagy a Final Fantasy: A harc szelleme. Ahogyan azt az imént felsoroltak is példázzák, a komponista sosem hagyott fel sajátos hangvételének kidolgozásával, emellett folyamatosan nyitott az újdonságok felé, szinte mindig kísérletezett valamivel: műfajtól függetlenül próbálkozott szokatlan módszerekkel, eljárásokkal, stíluskeverésekkel, az adott hangszerek határainak feszegetésével vagy épp az instrumentumok megszólaltatási körülményeinek változtatásával – a Shakespeare A viharján alapuló The Tempest esetén például fémtartályban adták elő a fuvolára írt részeket.
Filmes sikerei ellenére sosem szakított a színházi világgal, sőt: az ezredfordulót követően fokozatosan kezdte leépíteni hollywoodi pályafutását, hogy ezekre, illetve koncertdarabjaira koncentrálhasson, ezért a S.W.A.T. – Különleges kommandót követően már szinte csak Mann és Taymor felkéréseinek tesz eleget. Önálló művei között rézfúvósokra írt darabot (Brass Quintet No. 2) éppúgy találni, mint oratóriumot (Fire Water Paper: A Vietnam Oratorio) vagy hangversenyművet (Pastime Variations, Shadow Play Scherzo, For Trumpet and Strings).
Kulics László
2020.08.21.