Sajnálom, hogy Elliot Goldenthal eltávolodott Hollywoodtól, és koncertdarabjaira, színházi felkéréseire összpontosít, színes egyénisége ugyanis hiányzik napjaink filmzenei világából. 2022 augusztusában ezzel zártam A pusztítóval kapcsolatos ismertetőmet, és amikor csak a szerző valamely score-ját hallgatom, mindig erre a következtetésre jutok. Stílusa izgalmas végpontok között mozog, ezért éppúgy képes ellágyítani a mozinéző szívét, ahogyan káoszossá tenni egy akciójelenetet. Az Oscar-díjas komponista Elliot Goldenthal: Music for Film albuma bár utóbbi, jellegzetes ismertetőjegyére is kitér, avantgárd megoldásai helyett inkább a drámai, grandiózus zenekari megszólalásokat igénylő oldalára fókuszál, ezek révén vezet végig bennünket filmzeneszerzői pályafutásának főbb állomásain.


Egy év híján három évtizede, hogy kizárólag a filmek aláfestéseire koncentrálok – Goldenthal pedig egyike azoknak, akiket kezdettől fogva figyelemmel kísérek –, és abból a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hogy gyűjteményemmel nagyjából utolértem magamat, viszonylag kevés lemez szerepel a kívánságlistámon, és egyre kevesebbszer tudnak meglepni a kiadók. Az iménti mondatot szerkesztőtársaimnak éppoly meggyőződéssel szoktam mondogatni, mint magamnak, ugyanakkor minden évben számos megjelenés olyannyira rácáfol erre, hogy amikor meglátom, „KELL!”-lel reagálok. 2024-ben az Elliot Goldenthal: Music for Film volt az egyik ilyen: augusztusban olvastam arról, hogy a Silva Screen Records égisze alatt előkészületben van a szerző első filmzenei válogatásalbuma, az pedig külön öröm volt számomra, hogy nem egyszerűen átemelik majd rá a korábbi felvételek tételeit, hanem Dirk Brossé és a Brüsszeli Filharmonikusok közreműködésével újraveszik, bizonyos esetekben pedig kuriózumnak tekinthető szvitekké gyúrják őket.

Ennek apropója, hogy 2024 őszén a Genti Filmfesztivál keretén belül Goldenthalt ismerték el a World Soundtrack Lifetime Achievement Awarddal – ezt megelőzően olyan pályatársainak ítélték oda e díjat, mint Elmer Bernstein, Maurice Jarre, Angelo Badalamenti, John Barry és Patrick Doyle. A szerző 1999-ben tette tiszteletét először a rendezvényen, az azóta eltelt huszonöt esztendő során pedig számos alkalommal visszatért, miközben olyan koncertösszeállítással rukkoltak elő a szervezők, melyben Goldenthal tételei is felcsendültek (az Öreg harcosból és a Titusból például azok, melyek jelen korongon is visszaköszönnek: a „The Homecoming”, az „Arrows of the Gods”, valamint a „Titus Finale”).


A tracklista láttán egyszerre voltam boldog és szomorú: kétségkívül remek válogatással van dolgunk, olyan kimagasló, a teljes játékidő kétharmadát kitevő egyvelegekkel, mint a „Grand Ghotic Suite”, a „Born to Darkness / Louis' Revenge”, az „Alien³ Suite” vagy a „Final Fantasia”, azonban A pusztító és a Ha ölni kell score-jait hiányoltam. Egy rajongónak persze soha semmi nem elég, de be kell látnom, hogy a fizikális album, illetőleg a zenekar összetétele egyaránt képes korlátokat állítani egy ilyen vállalkozás köré, ám jelen esetben elmondható, hogy amennyire csak lehetett, feszegették a határokat. „Dirk Brossé, valamint a World Soundtrack Awards munkatársai kiválasztották a kedvenceiket, és megkérdezték tőlem, hogy melyek lennének megfelelőek. Sajnos a csodálatos szimfonikus zenekaruk mellett nem volt kórusuk, rock-, illetve jazz-zenekaruk. Nem volt előfelvétel sem, nem volt overdub, nem volt elektronika, csak a szimfonikus akusztikus zenekar. Ez azt jelenti, hogy a munkáim jó harmadát, amely elektronikus zenét, elektromos gitárokat, jazzt, szaxofonokat tartalmaz, nem lehetett felvenni. Így hát a zenekari zenékre koncentráltunk.” – mesélte a szerző.


A kiadvány nem időrendben halad a komponista életútján, ami jó, mert így van egyfajta íve az albumnak, ügyesen váltják egymást a különféle hangulatok és tempók, kialakulnak a csúcspontok, hogy aztán a végén a szerző összes kézjegyét magában foglaló „Final Fantasia” mindent megkoronázzon. Mindez Joel Schumacher Batman-duója, a Mindörökké Batman, illetve a Batman és Robin kíséretéből összeállított „Grand Gothic Suite”-tal veszi kezdetét, ami remekül tükrözi, hogy a produkcióhoz mekkora többlettöltetet biztosított Goldenthal. A direktor ripacskodó karaktereket felvonultató, csillogó-villogó Gothambe bújtatott filmjeit remek témákkal és tánczenékből ismert stílusjegyekkel húzta alá, ám utóbbiak közül a jazz, a keringő és a tangó érintőlegesen vannak jelen, s az akciózene is mérsékelten képviselteti magát, és inkább a hős, valamint az általa oltalmazott város komor, aggodalmakkal teli oldala jelenik meg másfél perces fináléba torkollva.

Ezt követi az Öreg harcos című életrajzi drámából származó „The Homecoming” (ez a Silva Screen Records World Soundtrack Awards – Tribute to the Film Composer korongján is megtalálható), mely révén érzelmesebb vizekre evezünk. Ehhez hasonló, bensőséges perceket tartogat számunkra a Szemtől szemben „Of Helplessness”-e, a Frida Oscar-díjas muzsikájából származó „Still Life”, a Titus „Titus Finale”-je és a Közellenségekből választott „JD Dies”. Bármennyire is idegenkedjen valaki a komponista stílusától, e tételeket mindenképpen érdemes meghallgatnia, mert rendkívül precízen, szépen építkeznek, csodálatos dallamokkal igyekeznek megérinteni a lelkünket.


A mozgalmasabb momentumok az Interjú a vámpírral „Born to Darkness / Louis' Revenge”-ének második felével veszik kezdetüket, s olyanokban folytatódnak, mint a Titus „Arrows of the Gods”-a, a finoman szólva is mérsékelt fogadtatásban részesült Michael Crichton-adaptáció, A gömb „The Gift”-je, A végső megoldás: Halál „Alien³ Suite”-je, valamint a „Final Fantasia”-egyveleg a Final Fantasy: A harc szelleméből. Csodálatos és merész dallamok keverednek egymással, a zenekar pedig hol maximális erőbedobással, hol visszafogottan, lágyan hallatja magát – izgalmas hullámvasútként. Ezen sokoldalúsága révén kedveltem meg annak idején Goldenthalt, és jelen összeállításból is ezek állnak hozzám a legközelebb (bár maximálisan jónak ítélem meg a kiadványt, a tételeket azért magamban rangsorolom).

Különösen igaz ez a „The Gift”-re, az „Alien³ Suite”-re, valamint a „Final Fantasiá”-ra, amelyek joggal kerültek a kiadvány végére: ezek jelen repertoár csúcspontjai, melyekben profi módon jelenítődnek meg Goldenthal különféle stílusok ötvözete iránti szeretete, széles zenei ismerete és szabad gondolkodásmódja. E trióban éppúgy tökélyre fejlesztve jelenik meg a hősiesség, az érzelmek vagy épp a pátosz, mint az Öreg harcos, a Szemtől szemben, illetőleg a Közellenség esetében, bátrabb hangszerelésüknek, bevállalósabb hangzásuknak köszönhetően azonban másként tárulnak elénk.


Az Elliot Goldenthal: Music for Film figyelemre méltó, kiváló munkát végzett mindenki (csakúgy, mint a szintén e csapat jegyezte Alan Silvestri- és Marco Beltrami-válogatások terén), számomra ez az egyik olyan korong, amely miatt örömmel tekintek vissza a 2024-es filmzenei felhozatalra. Az itt hallhatókhoz ráadásul egy kellően informatív füzet is párosul, amely nemcsak a kiadvány megszületésének hátteréről szolgál információkkal, hanem arról is, hogy milyen jó kapcsolatot ápol Elliot Goldenthal a Genti Filmfesztivál stábjával, s hogy milyen gondolatai vannak jelen szerzeményeivel kapcsolatban.