John Carpenter nem tartozik a rangos díjakkal elismert filmesek közé, nem fűződnek hozzá blockbusterek, társadalomkritikát mélyenszántón elénk táró produkciók – bár utóbbi némely mozijának bizonyos szinten alapját képezi –, mégis megkerülhetetlen alakja Hollywoodnak. Sok közkedvelt karaktert (Michael Myers, Laurie Strode, Napoleon Wilson, Snake Plissken, Jack Burton) köszönhetünk neki, és vele kapcsolatban nem számít közhelynek: nélküle szegényebb lenne a filmipar. Számos alkotását kedvelem, ahhoz pedig, hogy rajongójává váljak, A köd és a Menekülés New Yorkból kövezte ki az utat, ezek révén találkoztam először a nevével.


De hiába kötött le munkáival fiatalként Carpenter (a Menekülés New Yorkból és A köd VHS-korszakom kedvencei), miután komolyan foglalkoztatni kezdtek a filmzenék, komponistaként még évekig figyelmen kívül hagytam. Az ezredforduló elején, a néhai Bartók mozival szemben üzemelt lemezboltban aztán kezembe akadt pár Silva Screen Records-korong, köztük Carpenter-soundtrackekkel, és eszembe jutott, hogy ebből a szemszögből még nem vizsgáltam őt. Így azonban az általam leginkább kedvelt A köd esetében kimaradt a Varése Sarabande gondozásában megjelent, a főszereplő Jamie Lee Curtisszel készített interjút nem számolva tizenhét perccel rövidebb játékidővel rendelkező első kiadás, de nem sajnálom, mert az öreg Machen (John Houseman – A keselyű három napja) meséjével kombinált „Prologue from The Fog”-gal történő indítás olyannyira belém égett, hogy a Varése-verzió utólagos pótlásakor ennek elmaradása hiányérzetet keltett bennem. 2012-ben aztán újabb korong látott napvilágot, az írásom alapját képező New Expanded Edition Original Film Soundtrack, mely a korábbiaknál komplexebbre sikerült.

Az eddig megjelent lemezek a filmben gomolygó ködhöz hasonlóan váltak egyre terebélyesebbé, sűrűbbé, nyomasztóbbá, ami a szintetizátoros filmzenék meghatározó alakjának tekinthető Carpenterrel a nyolcvanas évek folyamán együttműködő Alan Howarth érdeme. A hangmérnökként és zeneszerzőként tevékenykedő Howarth először a Halloween filmzenealbumának megvalósításából vette ki a részét, 1984-ben pedig A ködön volt a sor: a kiválogatott, majd sztereóba kevert nyolc tétel a Varése közreműködésével bakeliten, illetve CD-n vált elérhetővé. 2000-ben aztán a Silva vette szárnyai alá e művet, és olyan anyaggal álltak elő, ami négy, a bakelit korlátai miatt korábban lehagyott trackkel („Main Theme - Reprise”, „The Fog Rolls In”, „Blake in the Sanctuary”, „Finale”), a film nyitányaként szolgáló „Prologue from The Fog”-gal, illetve a Curtis-interjúval egészült ki. Néhány évvel később Howarth stúdiója elköltöztetésébe vágta fejszéjét, a pakolás során pedig előkerült a teljes zenei anyag, amely végül a New Expanded Editionhöz vezetett, melyet a CD mellett – a Waxwork Records közbenjárásával – egy rendkívül színvonalas bakelitkiadványként is felkínáltak a rajongóknak.


Az igazat megvallva, A köd-zene értékét nem tükrözi a hozzá kapcsolódó albumalternatívák mennyisége, nincs dolgunk kimagasló kísérettel, ugyanakkor Carpenter kellően stabil rajongói bázissal rendelkezik ahhoz, hogy amennyiben időről időre optimális példányszámban jelentetik meg legkedveltebb alkotásainak score-jait, nyerő vállalkozásról beszélhetünk (mindezt aláhúzza a szerző 2016-os, mindvégig telt házas koncertturnéja, s az ennek apropóján készült John Carpenter: Live Retrospective népszerűsége). Habár fenti pontszámom racionális, kellően elfogult vagyok ahhoz, hogy jelen esetben a legösszetettebb kiadvány számítson csemegének. Kedvelem a 2000-es korongot, de azáltal, hogy a New Expanded Edition annak tartalma mellett a filmhez használt teljes anyagot is bemutatja, gyakorlatilag tökéletes, remekül érzékelteti, miként válik egy filmzenealbum hallgatóbaráttá azáltal, hogy az alapanyag dallamosabb tételeire igyekszik szorítkozni. E kijelentéssel persze nem azt szeretném sugallni, hogy a komplett hanganyag gyengébb lenne: nekem mindkettő ugyanannyira tetszik, ám tény, hogy a Varése- és az első Silva-anyagok fogyaszthatóbbak, kevesebb bennük az a fajta, úgymond, üresjárat (ilyen a „The Journal”, a „Seagrass Attack”, a „Where's the Seagrass?”, az „An Evil Plan”, a „Weatherman” vagy a „Morgue”), melyek alapjában véve feszültséget kölcsönöznek a produkciónak, önállóan azonban üresek.

Ahogyan arra már kitértem, remek húzásnak tartom, hogy a Silva a „Prologue from The Fog” azon formájával indította kiadványát, melyben a feszült aláfestéssel együtt Machen meséjét is halljuk Houseman éppoly nyugtató, mint vészjósló hangján. Ez a mozi nyers vágását követő, a végső verzió hosszának közel egyharmadát kitevő utóforgatások során megszületett jelenet nemcsak az alkotás, hanem az album hangulatának megágyazásához is nagyban hozzájárul. Carpenter A köddel Antonio Bayre kalauzol el bennünket, melynek lakói városuk születésének centenáriumát készülnek megünnepelni, az alapítók ez idáig titkon őrzött, múltbéli tettei azonban – stílusosan fogalmazva – elködösítik ezt. A település megalapulása annak volt köszönhető, hogy hat ember megtévesztésből tábortüzet gyújtott, így a nagy ködben az Elizabeth Dane legénysége a világítótorony fénye helyett azt kezdte követni, s így a hajó a közeli sziklás partszakasznál veszett oda. A szerencsétlenséget senki sem élte túl, a rakomány részét képező aranyat pedig az alapítók megszerezték, majd létrehozták belőle Antonio Bayt. Száz évvel később a várost különös köd lepi el, melyből a bosszúvágytól fűtött egykori legénység tűnik elő...


A revans, a mások kifosztásából szerzett, jogosulatlan gazdagság és az embertársak iránti közömbösség is (a klipper leprásokat szállított, akik nemkívánatosak voltak a városalapítók szemében) szerepet kapnak Carpenter mozijában, amely vegyes fogadtatásban részesült. A magam részéről imádom a főbb szereplőket (akiket Curtis és Houseman mellett Adrienne Barbeau, Janet Leigh, Tom Atkins és Hal Holbrook alakítanak) és a fényjátékkal, füsttel létrehozott trükköket, de persze azóta jócskán megöregedett a film – igaz, a 2005-ben készült remake-et így is simán kenterbe veri. A Debra Hill által is jegyzett forgatókönyv sokféle eseményből és filmből merít, ám amikor anno utánaolvastam a produkciónak, nem ezeket találtam a legérdekesebb ihletforrásoknak, utalásoknak, hanem az egyes karakterek neveit, melyek egy része Carpenter korábbi alkotótársaira mutat: Dan O’Bannon, Nick Castle, Tommy Wallace és Mrs. Kobritz.

„Minden zeném improvizáció. A legtöbb esetben – azt mondom, nagyjából kilencven százalékban – nem volt előre elkészített témám” – nyilatkozta korábban Carpenter, akinek munkái legtöbbször remekül illenek filmjeihez, attól elkülönülve azonban gyakran eltérő megítélés alá kerülnek. Bár főtémái dallamosak, a score-ok nagy része már kevésbé az, inkább kitartott hangokból, vagy épp folyamatos, rendkívül lassan fokozódó ismétlődésekből állnak, s ezek A köd aláfestésére különösen érvényesek. A „Theme from The Fog” repetitívsége ellenére hangulatos, és a legemblematikusabb elem, mégis mindössze a „Main Theme - Reprise”-ban, az „Andy on the Beach”-ben, a The Fog End Credits”-ben és érintőlegesen az „Andy’s in Trouble”-ben csendül fel. Sokkal nagyobb szerepet kap a másik három fontos zenei pillér, a hajó legendája („Ghost Story”), az alapítók tetteire való feleszmélés („Walk to Lighthouse”) és a felmenők bűne miatt visszavágó egykori legénység („Fog Enters to Town”) szimbolizálása. Ez utóbbi trió felváltva követi egymást, s határozza meg a score atmoszféráját.


Abban, hogy annak idején John Carpenter a komponista pozícióját is magára vállalta, nemcsak a zenei ismeretei játszottak közre, hanem a költség- és időhatékonyság is, ám ez végül produkcióinak védjegye is lett, és olyan ikonikus főtémákat köszönhetünk neki, mint amilyen a Halloween, a Menekülés New Yorkból, a Nagy zűr kis Kínában, A 13-as rendőrörs ostroma vagy A köd főcíme alatt csendül fel. Én alapvetően ennek megfelelően tekintek rá, ám ezzel párhuzamosan A köd esetében máig tartó gyermeki rajongásom erősen táplálja az aláfestés iránti szeretetemet, azt, hogy bár egyszerű megoldásokkal rendelkezik, és tempója miatt hosszabbnak tűnhet végighallgatni, mint amennyi időt valójában igénybe vesz, mégis bármikor szívesen pörgetem le.