„Csak egy filmzeneszerző tudja, hogy mi mindenre van szükség egy score elkészítéséhez, mennyi lélek és energia rejlik benne.”


Poledouris annak ellenére vált a rajongók kedvencévé, korszakának egyik meghatározó alakjává, hogy a nagyobb volumenű projektek elkerülték őt. A szerző egyik nagy erénye volt, hogy műfaji behatárolás nélkül, szinte bármilyen felkérésnek képes volt eleget tenni úgy, hogy a végeredmény kivívja a hallgatóság elismerését. Az epikus kalandzenén túl lendületes akciófilmhez, westernhez, drámához, vígjátékhoz és családi mozikhoz egyaránt nagyszerű muzsikákat komponált, ám munkássága elsősorban John Milius mozijai, valamint a Paul Verhoeven-filmek révén vált halhatatlanná.
 
A görög felmenőkkel rendelkező komponistát fiatalon elvarázsolta a templomi kórus hangzása, a zenével pedig hétéves korától fogva kezdett komolyabban foglalkozni. Eleinte zongoraleckéket vett, felsőfokú tanulmányait pedig a University of Southern Californián folytatta, ahol példaképe, Rózsa Miklós is tanított, de miután a magyar származású művész pont akkor távozott az intézményből, amikorra Poledouris felvételt nyert, a nagy találkozás elmaradt – a műfaj másik meghatározó alakja, David Raksin azonban még tanárai közé tartozott. Az egyetemen zeneszerzést szeretett volna tanulni, ám az oktatási módszerek és a modern muzsika világa nem azt adta neki, amire számított, így filmes szakirányra iratkozott át, ahol többek között George Lucasszal, Randal Kleiserrel és John Miliusszal kötött ismeretséget. Poledouris amellett, hogy a rendezés, a vágás és az operatőri munka világa felé mozdult el, a zenét sem szorította háttérbe, több diáktársa kisfilmjéhez készített aláfestést, amivel ízelítőt kaphatott vágyálmából, a filmzeneszerzésből. Leginkább Miliusszal találta meg a közös hangot, akinek első, hivatalosan jegyzett filmzenés munkáját, az 1970-es The Reversal of Richard Sunt is köszönheti, melyet további egyetemi filmek, valamint ismeretlen tévés (The Interview, Congratulations, It's a Boy!) és mozis (mint a Tigriscápa vagy a Jeannot Szwarc rendezte Extreme Close-Up) felkérések követtek. Ezeken felül kisebb színészi szerepeket vállalt a klasszikus Star Trek-szériában, a Milius ötletén alapuló Glut című kisfilm révén pedig rendezőként is megmérettette magát.
 
Első komolyabb lehetősége a rendező barátja által vászonra vitt Nagy szerda volt, a szélesebb ismertséget azonban nem ez, hanem az 1980-as A kék lagúna hozta meg számára – a mozi hangulatos romantikus aláfestése a mai napig alapműnek számít a zsáneren belül. Innentől fogva Poledouris és Milius elválaszthatatlan párossá váltak: a direktor minden mozis felkéréséhez őt vitte magával, aminek eredményeként olyan alkotásokat jegyeznek, mint a kultikus Conan, a barbár, a Vörös hajnal, az Isten veled, király!, illetve az Intruderek támadása. „John mozijai egyedülálló lehetőségeket és kihívásokat tartogattak számomra. Mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a zene közvetlen és világos legyen, a film egészét képviselje” – mesélte a szerző. A Conan, a barbár score-ja nemcsak a film alatt vált ikonikussá, hanem a komponista karrierjének is meghatározó pontja lett, s bár a néhány évvel később érkezett folytatáshoz, a Conan, a pusztítóhoz is ő szolgáltathatott muzsikát, a nagy előd sikerét nem ismételhette meg, amiben a római zenekar erőtlensége éppúgy közrejátszott, mint a produkció körüli viszontagságok.
 
Pályafutásának másik meghatározó direktora, Verhoeven az első Conan-score hallatán kereste meg Poledourist a Hús és vérrel, melyet a Robotzsaru és a Csillagközi invázió követett. „Paul Verhoeven hasonló intenzitást mutat filmjei, illetve azok kíséretei iránt, mint Milius” – nyilatkozta a szerző, aki  a nyolcvanas évek második felére Hollywood vérkeringésének ismert személye lett. Olyan produkciókhoz komponálhatott, mint a Vasmadarak – Lángoló égbolt, az Amerika című minisorozat, az Alkonyzóna egyes epizódjai, a Porsche-tolvajok, a Spellbinder, a Kétes döntés vagy a filmként nem túl sikeres Cherry 2000, melynek kíséretét a budapesti Operaház zenekarának közreműködésével rögzítette. A szakma a Robotzsaruhoz és az akkori tévésorozatok színvonalát minden szempontból meghaladó Texasi krónikák: Lonesome Dove-hoz kapcsolódó munkájáért BMI-díjjal jutalmazta, de utóbbi emellett Emmy-elismerést is hozott neki.
 
1990-ben, a John McTiernan rendezte Vadászat a Vörös Októberre című alkotáshoz egy újabb, máig klasszikusnak számító score került ki a kezei közül: a kórus és a szimfonikusok játéka, a finom elektronika keverése a filmzene egy új irányának előfutára volt, melyet olyan muzsikákkal építgetett tovább Poledouris, mint az Intruderek támadása vagy a Fehér Agyar aláfestése. A kilencvenes évek folyamán a szerző sokszínűségét több rendező is felismerte, így műfajilag nagyon változatos évtized következett a karrierjében. Akciófilmeken (Lángoló jég, Száguldó erőd, A félelem országútján) éppúgy dolgozhatott, mint családin (Szabadítsátok ki Willyt!, Lassie, Maugli, a dzsungel fia), sport témájú alkotáson (Szelek szárnyán, A pálya csúcsán), drámán (Búcsúmulatság), westernen (A Winchester mestere) vagy vígjátékon (Nagy durranás 2. – A második pukk, Titkos gyilkos mama, A keresztapus), amikor pedig nem aktuális felkérésén dolgozott, örömmel szelte hajóján a Csendes-óceán vizét.
 
1996-ban, az atlantai olimpiai játékok nyitóünnepségéhez komponált nagyzenekari művével, a „The Tradition of the Games”-szel az egész világ előtt megmutathatta tehetségét, ami élete újabb mérföldkövének számított. S bár az álomgyár folyamatosan ellátta munkákkal, Poledouris lassacskán megunta az egy kaptafára ismétlődő felkéréseket, ezért háta mögött hagyta a hollywoodi beskatulyázottságot, s kerülni kezdte a rivaldafényt, ennek eredményeként pedig a kétezres években egyre kevesebb munkája akadt. Karrierje kezdete óta az a típus volt, aki nem járta le a felesleges diplomáciai köröket, s talán ezért lehet, hogy az igazi szuperprodukciók elkerülték őt, ám ettől függetlenül mégis rengetegszer sikerült olyan maradandót alkotnia, amellyel nemegyszer túlnőtt az adott produkció színvonalán. 
 

Kulics László
2018.07.20.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Jack Ryan-adaptációk zenéje
Kollaborációk, életutak

A Robotzsaru-filmek zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

Basil Poledouris
A filmzene legendái

Beszámolónk a második ubedai International Film Music Conference eseményeiről
Beszámolók

Conan
Zenék egy témára

John Milius és Basil Poledouris
Kollaborációk, életutak

Sportfilmek zenéje - I. rész
Kollaborációk, életutak

Sportfilmek zenéje - II. rész
Kollaborációk, életutak