Mindenki számára ismert karakter Robert E. Howard hőse, Conan, kinek történetei mára már a köteteken kívül képregény formájában, mozis és tévésorozatos adaptációként, valamint számítógépes játékként egyaránt napvilágot láttak már. A kimmériai barbár 1932-ben hallatott magáról először, újabb kalandjai pedig ezt követően folyamatosan kerültek ki Howard tollából hosszabb-rövidebb történetek keretén belül. Bár a szerző által megálmodott, rabszolgából harcossá váló Conan emberfeletti ereje és teljesítménye lenyűgözte az olvasókat, a filmvilág viszonylag későn csapott le a kínálkozó lehetőségre, s már a kezdetek sem szűkölködtek a zökkenőkben. Edward R. Pressman és Edward Summer producerek a hetvenes évek közepén, közel kétévnyi küzdelem után megszerezték a filmes jogokat, ezt követően pedig egy hatrészes folyamban kezdtek el gondolkodni. Roy Thomas képregényíróval karöltve nekikezdtek a forgatókönyvnek, s míg a címszerepre Arnold Schwarzeneggert sikerült megnyerniük, addig a rendezői széket Oliver Stone-nak adták. E vízióból azonban semmi sem lett, Pressmannek ugyanis nem állt rendelkezésére a szükséges tőke, így kénytelen volt eladni a jogokat Dino De Laurentiis cégének. Ennek eredményeként John Milius direktor, valamint az eredetileg kiszemelt Schwarzenegger közreműködésével 1982-ben végre vászonra léphetett a hős, aki rögvest Hollywood egyik ikonjává, a Conan, a barbár pedig kultuszfilmmé vált. 



Conan a vásznon

Milius a Stone-féle forgatókönyvet átdolgozva valósította meg a Conan, a barbárt, ahol Schwarzenegger mellett olyan színészek tűntek fel a vásznon, mint James Earl Jones és Max von Sydow. A mozi révén azt követhetjük nyomon, hogyan válik a hordatámadást követően árván maradt kisfiúból rabszolga, majd felszabadulását követően harcos, illetve zsoldos. Útja során két tolvaj, Valeria (Sandahl Bergman) és Szubotaj (Gerry Lopez) szegődik mellé, s az így összeállt triót Osric király (Sydow) béreli fel arra, hogy megmentsék lányát a gonosz Thulsa Doomtól (Jones). A forgatási munkálatok öt hónapig tartottak, az utómunkálatok pedig közel egy évet tettek ki, s bár Schwarzeneggert a kritikusok bírálták a színészi játéka – egészen pontosan annak hiánya – okán, a nézők körében azonban a produkció világszerte hatalmas sikert aratott, az Osztrák Tölgyként is becézett testépítő pedig az olyan botlások után, mint a Herkules New Yorkban és a Kaktusz Jack, rögvest keresett sztár lett Hollywoodban.

A mozi érdemeiből és hangulatából vitathatatlanul nagy részt tudhatott magáénak Milius komponista barátja, Basil Poledouris, aki már az előkészületek során gondolkodni kezdett az aláfestésen: „A leghosszabb munkaidő a Conan, a barbár kapcsán állt rendelkezésemre. Tizenkét hónapot dolgoztam rajta” – mesélte a szerző. A film egy fiktív világban játszódik (a narráció szerint Atlantisz elsüllyedése után), melynek ezáltal hivatalosan nincs saját zenei megközelítése, így ahogyan annak idején Rózsa Miklós megteremtette a rómaiak hangzását, úgy Poledouris is igyekezett rátalálni a barbárkorszak tónusára – az ehhez vezető úthoz Miliusszal temp zenéket illesztettek a jelenetek alá. Abban kezdetektől fogva biztos volt, hogy a score-nak egyszerre kell nyersnek és dinamikusnak lennie, előadásához pedig egy jelentős létszámú, kórussal támogatott zenekar szükségeltetik majd: „A zenekarnak nagynak kellett lennie a mozi jellege miatt. Arnold is termetes, de még mennyire! Mindezt nem tudtam volna lanttal és dobokkal tükrözni” – nyilatkozta a szerző, aki kelta dalokat, valamint ősi kelta vallási énekeket is tanulmányozott, mindezeken felül pedig a forgatásokra is kilátogatott ihletgyűjtés céljából. „A harmóniák primitív fajtáit használtam – ötödökkel és oktávokkal indítottam, melyek aztán harmóniákká dagadtak. Megpróbáltam úgy megoldani a dolgokat, mintha egyfajta modern népdal lenne, aztán mindezt a hangszerelés révén átültettem a múltba” – avatott be mindenkit Poledouris, majd hozzátette: „John azt szerette volna, ha a kórus németül énekel, amit én elleneztem, mivel ez modern nyelvnek számít. Az én koncepcióm az volt, hogy anyanyelvemen, görögül írom meg és énekeltetem fel, a kórustagok azonban nem ismerték ezt a nyelvet, így végül latinra váltottam, mert azt tudták, hogyan kell énekelni”. Milius a megfelelő hangzásvilág mellett két további célt támasztott barátjának: a score-nak el kellett tudnia mesélnie a történetet, és olyannak kellett lennie, mintha operadarabot hallana a közönség.

A hosszú munka meghozta gyümölcsét, az aláfestő muzsika ugyanis nemcsak a film alatt vált ikonikussá, hanem a komponista karrierjének is meghatározó pontjává vált. Ez Poledouris egyik legtöbb változatban kiadott aláfestése, amelynek nyitánya, a méltán népszerű "Anvil of Crom" számos hangversenyen előadásra került már, 2006 nyarán pedig az ubedai filmzenei rendezvény keretén belül egy ötvenperces Conan the Symphony változat is készült a Conan, a barbár kíséretéből.



A film sikerét követően egyértelmű volt, hogy folytatni fogják a történetet, amely Conan, a pusztító címen került 1984 nyarán a mozikba. A címszereplőt ismét Schwarzenegger alakította, a rendezői széket azonban nem Milius foglalta el, ő ugyanis nem tudott időt szakítani a projektre. Laurentiis azonban nem akarta veszni hagyni filmjét, ezért lányával, Raffaellával együtt új direktor után nézett, választásuk pedig Richard Fleischerre esett, akivel a producer korábban a Barabás, illetve a Mandingo kapcsán dolgozott együtt. Bár a második rész visszahozta a belefektetett költséget, vegyes fogadtatásban részesült, és nem vált olyan kultikussá, mint elődje. Ehhez leginkább az járult hozzá, hogy az alkotók úgy vélték, ha kevesebb erőszakot tesznek bele, a korhatár-besorolás csökkenése nyomán több emberhez jut majd el, ám ezzel elszámolták magukat, azzal ugyanis, hogy csökkentették az erőszak mennyiségét, s több humorral fűszerezték meg a cselekményt, elvették a mozi erejét és élét.

Schwarzenegger mellett Poledouris is visszatért a projekthez, s bár az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a komponista igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a dologból, és sikeresen helytállt: remekül folytatta az első rész score-ját, és toldotta meg azt az új karakterek eredményeként plusz motívumokkal. Az erőszakos mozzanatok redukálásával kapcsolatban a komponista így fogalmazott: „Filmes szempontból hogyan lehet embereket ölni? Lehet lopakodva, a sötétség leple alatt, kegyetlen dolgokat művelve. Jómagam nem kedvelem az ilyen jellegű megoldásokat, a Conan, a barbárban azonban kezdetleges harcosok révén történnek ilyenek, s ezen vonallal én jobban tudok azonosulni, mint a horrorokkal”. Poledouris helytállása azonban csak zeneileg nevezhető korrektnek, előadásilag már nem igazán, ám ez nem rajta múlott: a score elkészítésére ezúttal lényegesen kevesebb idő jutott, s a büdzsé ide vonatkozó szelete is meglehetősen szűkös volt, ami főként a hangzásra nyomta rá bélyegét. Így tehát hiába születtek nagy ívű dallamok és csodálatos motívumok, az azokat előadó Unione Musicisti Di Roma zenekar létszámát tekintve nem volt elegendő a szükséges dinamikához, az pedig csak hab lett a tortán, hogy a felvételekre biztosított idő is rövidebb volt a kelleténél, így a begyakorlási szakasz is redukálódott. Az pedig már csak további hátralépést vitt ebbe a nem túl szerencsés megbízásba, hogy a költségcsökkentés eredményeként több zenei részletet egy az egyben átemeltek az előzőből, s a véglegesnek vélt anyagot többször meg kellett vágni, mindezek pedig tovább tetézték, hogy – a komponista tehetsége ellenére – zenei szempontból is csökkent a széria nimbusza.

„Szerencsés vagyok, hogy sci-fi-filmeken és ilyen jellegű mitikus alkotásokon dolgozhattam. A zeneszerző dolga ilyenkor, hogy egy saját világot kreáljon, egy olyan környezetet, amivel aztán a hallgatóság könnyedén azonosulni tud. Ehhez viszont elengedhetetlen az, hogy bízz abban, amit csinálsz, higgy a kijelölt útban, és kölcsönösen legyetek tekintettel a rendezővel egymás ötletei iránt” – nyilatkozta Poledouris, aki az itt biztosított körülmények okán sosem idézte fel szívesen ezen projektjét. „Ez a film teljesen más megközelítéssel állt a témához – mondhatnám úgy is, hogy meglehetősen nevetségesen. Úgy szoktam hivatkozni rá, hogy Conan, a színlelő. Nagyon ritkán jut eszembe ez a mozi” – mesélte egy alkalommal.



Laurentiisék 1987-re tervezték trilógiává dagasztani Conan mozis kalandjait a Conan the Conquerorral, a projektet azonban végül nem sikerült tető alá hozniuk. Elképzelésük szerint Guy Hamilton vagy John Guillermin rendezte volna a filmet, Schwarzenegger azonban a Ragadozóval, valamint a Vörös zsaruval kapcsolatos megbízásai okán nem tudott érdemben tárgyalni a neves producerrel, akinek az idő múlásával lejárt a barbárra vonatkozó filmjoga. Így került tehát süllyesztőbe elképzelése, bár a forgatókönyv később részben visszaköszönt az 1997-es Kull, a hódító című sci-fi-fantasyben (e karakter szintén Howardnak köszönhetően kelt életre).

Krullhoz hasonlóan a Conan-univerzum tagja Vörös Szonja is, aki az 1985-ös Vörös Szonja révén önálló debütálási lehetőséget kapott. Ebben szintén feltűnik Schwarzenegger, kinek karakterét eredetileg Conannek hívták volna, ám nem sikerült megszerezni az ehhez szükséges jogokat, így Kalidornak keresztelték át, amely nem hivatalos források (ezen belül elsősorban a rajongók véleményét kell érteni) szerint Conan másik neve (akárcsak Gandalfnak Mithrandir), így gyakorlatilag ezt is egyfajta Conan-moziként definiálhatnánk.



A két Schwarzenegger-mozit követően 2011-ig csupán tervek láttak napvilágot azzal kapcsolatosan, hogyan kerül majd vissza a karakter a vásznakra - a füstbe ment Conan the Conqueror mellett az ezredfordulón szó volt arról, hogy az öregedő Conan tér majd vissza a King Conan: Crown of Iron címet viselő projekt keretén belül, ám mivel közben Schwarzeneggert kormányzóvá választották, mindez kudarcba fulladt. A filmes jogok hét éven keresztül a Warner Bros.-nál voltak, s bár akadtak különböző ötleteik is e témában, megvalósulásra egyik sem került, amit aztán megelégeltek a jogokért felelős Paradoxnál: „Tiszteljük a Warner Bros.-t, de hét év után elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy elég, mert mi tényleg szerettünk volna előrébb jutni” – nyilatkozta a társaság vezérigazgatója, Fredrik Malmberg. A jogok 2007-ben a Nu Image/Millennium Filmsnél landoltak egy olyan záradékkal, miszerint amilyen gyorsan csak lehet, el kell kezdeni a forgatásokat. A Sony Pictures és a Lionsgate szálltak ringbe a forgalmazás lehetőségéért, amiből az utóbbi került ki győztesen, így már csupán a rendező kilétére kellett megoldást találni. Először Brett Ratner került szóba, végül azonban Marcus Nispel rendezésében készülhetett el a Conan, a barbár, melyben Jason Momoával (Csillagkapu: Atlantisz, Trónok harca) a címszerepben újból feldolgozták a hős megszületését.

Az először Conanként, majd Conan 3D-ként beharangozott produkció kíséretéről a különféle horrorokat (Halloween, Holtak hajnala), illetve a 300-at is jegyző Tyler Bates szolgáltatta, aki Poledourisszal ellentétben egy modern megközelítést alkalmazott, melyet távol-keleti instrumentumok hangjaival, kórussal, akusztikus gitárral, illetőleg gitárhegedűvel fűszerezett. „Őszintén megvallva, a legnagyobb szolgálatot zenei téren azzal tehettem e Conan-történet kapcsán, hogy figyelmen kívül hagytam Basil Poledouris kultikus munkáját, és a saját elképzeléseimet valósítottam meg. Korábban több olyan alkotáson is dolgoztam, amelyek valamelyik kedvelt szériához köthetők, és azoknál is ehhez a megoldáshoz folyamodtam” – nyilatkozta a szerző, majd hozzátette: „Az ilyen jellegű alkotások esetében nem engedhetem meg magamnak, hogy a sok évvel ezelőtti, nagy komponisták által készített témákat alkalmazzam. A filmkészítés az elmúlt tizenöt év során annyit változott, hogy nagyon ritka az olyan eset, amikor évtizedekkel korábban íródott témák a modern kori, azonos című mozikban ugyanolyan szimbólummá válhatnak”.

Az aláfestéssel Bates célja az volt, hogy érzékeltessen egy letűnt, misztikus korszakot úgy, hogy közben ne legyen pontos utalás az adott korszakra. Ehhez a 300-ban megismert arcát vette elő (ez, saját szavaival élve, impresszionista megközelítést sugall), ami Nispelnek is tetszett, ezzel párhuzamosan azonban a direktor egy erősen témacentrikus szerzeményt kért tőle. A komponistának összesen öt hónap állt rendelkezésére, mely időszak alatt a hangszerelőként, illetve karmesterként közreműködő Timothy Williams kiegészítő szerzőként néhány percnyi muzsikával segítette őt. 



Conan a tévében

Conan először animációs sorozat keretén belül tűnt fel a tévé képernyőjén a Jetlag Productions és a Sunbow Productions kollaborációjában, 1992-ben útjára indított Conan the Adventurerben. A rajongók körében hasonló népszerűségnek örvendett, mint a He-Man: A világ ura, ugyanakkor negatív kritikákban is részesült, amiért az alkotók élét vették a rideg és vad barbarizmus érzékeltetésének, amire persze a célközönség, azaz a gyerekek miatt került sor. 

A két évadot megélt széria keretén belül hatvannégy epizód készült, melyek aláfestéséről a Thomas Chase és Steve Rucker által létrehozott Chase/Rucker Productions gondoskodott. A páros hangmintákra és szintetizátoros elemekre egyaránt támaszkodó aláfestéssel járult hozzá a produkcióhoz, s egy teljesen új zenei világot hoztak létre, melyben figyelmen kívül hagyták a Poledouris által megteremtett atmoszférát. Ettől függetlenül a muzsika több helyen is korrektül működik – persze az ilyen jellegű alkotásokhoz viszonyítva –, legszembetűnőbb negatívumként pedig mindössze a főcímdal gyermetegségét lehet említeni, az ugyanis bármennyire szeretne hősiességet szimbolizálni, s a címszereplőt éltető szövegével heroikusnak hatni, inkább megmosolyogtató, mintsem éltető.



A Conan the Adventurer utolsó epizódját 1993 novemberében tűzték műsorra, a DiC Entertainment azonban nem kívánta veszni hagyni a karaktert, ezért fél évvel később útjára indította a Conan and the Young Warriors című spin-offot. Az összesen tizenhárom történetet megélt szériában az előzőben megismert karakterek jó néhánya is visszatért, emellett pedig az alkotók tekintettel voltak a sztori idősíkbeli folytonosságára is. 

A zenei kíséretről a Kinder & Co. névre keresztelt csapat (Anne Bryant és Ford Kinder) gondoskodott, akik a nyolcvanas években olyan, hasonló volumenű szériákhoz szállítottak főcímzenéket, mint az Én kicsi pónim, a G.I. Joe, valamint a The Transformers. A páros minden epizód esetében együttműködött az elődöt jegyző Chase/Rucker Productionsszel is, akik ezúttal kiegészítő komponista szerepkörben jelentek meg. „Az ilyen jellegű rajzfilmek dinamikusak, akciókarakterekkel rendelkeznek, s ezzel a zene tempójának is lépést kell tartania, a háttérben lévő ütemekkel ugyanis még inkább élethűbbé válnak a karakterek” – mesélte Bryandt, aki zeneileg társaival együtt a Conan the Adventurerhez maradt hű mind a hangszerelést, mind pedig a dallamvilágot tekintve (annyi különbséggel, hogy a nyitányhoz ezúttal nem betétdal íródott, hanem narratívával ellátott főcímzene).



1997-től élő szereplős változatban igyekeztek sorozat keretén belül talpra állítani Conant, akit ezúttal a testépítő Ralf Möeller alakított. Az egy évadot megélt Conan, a kalandorban színre lépő hős inkább az eredeti moziban látotthoz állt közelebb, mintsem a képregényekből vagy a rajzfilmekből megismertekhez, s bár a sugárzási jogokat is sikerült több mint százötven országnak eladni (köztük találjuk hazánkat is), a produkció tiszavirág életű lett. Holott volt alapja útjára indítani a szériát, hiszen a hasonló típusú Xena, valamint a Herkules ekkorra már két sikeres évadon voltak túl, és az alkotók az ott bevált receptet alkalmazták Conan kalandjainak esetében is.

A kíséretről a kétszeres Oscar-jelölt Charles Fox gondoskodott, aki számos tévés (mint amilyen az igaz történeten alapuló S.O.S. zuhanunk is), illetve mozis alkotás (Rémület a stadionban, Európai vakáció) mellett dalszerzőként is ismert – az ő nevéhez köthető például a mai napig nagy népszerűségnek örvendő „Killing Me Softly with His Song” is. „A zene minden esetben szerves része a produkciónak, és éppoly hatása van rá, mint a színészi játék, a forgatókönyv vagy a rendezés - a siker huszonöt százaléka múlik rajta. Charles Fox műve egyszerre energikus és inspiráló, a főtéma pedig remekül tükrözi Conant, akárcsak a többi szereplőt az adott karaktermotívum” – nyilatkozta Möeller, akihez hasonló véleményt formált meg Micheline Keller producer is: „Fox zenéje adja a széria lelkét és szívét”. Bár a komponista eddigi munkássága okán tiszteletet érdemel, ezen műve korántsem lett olyan egyedi és fennkölt, mint amilyenre az iménti nyilatkozatokból számítani lehetne. Helyenként ugyan vannak érdekes megoldások (néhány esetben például távol-keleti motívumokkal színesíti kompozícióját), és a drámaibb hangvételű dallamok is a helyükön vannak, a költségvetés okán azonban mindez nem élő hangszeres muzsikaként kelt életre, hanem hangmintákból építkezőként, s abból is a silányabb változat, ami a vonós- és fúvósimitációk esetében tűnik ki leginkább. Az elődeihez hasonlóan teljesen új zenei világot teremtő Fox az instrumentális kíséret mellett egy „In Love of War” című dallal gazdagította a produkciót, melynek szövegét Roxanne Seeman írta, előadásáért pedig a brit rockénekes, Terry Reid felelt. 



Bármennyi Conan-adaptáció látott napvilágot, mindvégig a John Milius-féle változat maradt közkedvelt, s számít etalonnak. „Mindig is kedveltem a Conan karaktert, és megtiszteltetés számomra, hogy újfent ebbe a szerepbe kerülhetek. Alig várom, hogy munkához lássunk a Universallal, valamint Fredrik Malmberg és Chris Morgan producerekkel, s létrehozzuk a következő fejezetét ennek a vérbeli epikus történetnek” – nyilatkozta Schwarzenegger a most készülő The Legend of Conan kapcsán, mely remélhetőleg sikeresen feltámasztja majd e hőst, kinek hírneve az elmúlt évtizedekben tető alá hozott alkotások révén igencsak megtépázódott. A forgatókönyvön a World Trade Centert is jegyző írónő, Andrea Berloff dolgozik: „Nagyon megtisztelő, hogy én írhatom Conan történetét. Az ujjaimat is lekoptatom azért, hogy hűek maradjunk ahhoz a minőséghez, ami miatt megkedvelték az első filmet. Nem egyszerű feladat egy ilyen kaliberű legendáról írni, de egy fantasztikus producercsapat van segítségemre, és nagyon izgatottak vagyunk, vajon hova fog fejlődni kedvenc barbárunk” – mesélte. Az alkotók terve az volt, hogy 2014 nyarára hozzák vissza Conant a mozitermekbe, ám nemcsak az előkészületek csúszása miatt nem lehet tartani ezen határidőt, hanem azért sem, mert még a szereplőgárda sem állt össze, és a rendező kiléte szintén nem tisztázott. A történet a klasszikus mozihoz lesz hű, és Conant hatvanas éveiben, királlyá válása után fogja bemutatni.

 

Kulics László
2014.04.27.