Robotzsaru (1987)
RoboCop
- zene: Basil Poledouris
- vezényel: Howard Blake, Tony Britton
- kiadás éve: 2004
- kiadó: Varése Sarabande
- játékidő: 41:43
"Amikor Hollandiában forgattam filmeket, akkor a kritikusok megosztónak, erkölcstelennek és erőszakosnak titulálták azokat, így az Egyesült Államokba utaztam. De most ezen ország kritikusai találják megosztónak, erkölcstelennek és erőszakosnak alkotásaimat" – összegezte megítélését Paul Verhoeven, aki olyan kultikus produkciókat hozott tető alá, mint a Total Recall – Az emlékmás, az Elemi ösztön, a Csillagközi invázió vagy a Robotzsaru, mely utóbbi nemcsak a rendező első hollywoodi megbízatása lett, hanem a nyolcvanas évek legnépszerűbb akciófilmjeinek egyike is.
A történet Edward Neumeiertől és Michael Minertől származik, akiket a Szárnyas fejvadász éppúgy inspirált, mint Dredd bíró, a Marvel-univerzumhoz tartozó Rom, valamint a japán Space Sheriff Gavan című tévésorozat. A félig ember, félig gép igazságosztó megszemélyesítésével kapcsolatban Rutger Hauer és Arnold Schwarzenegger neve merült fel először, ám testfelépítésük okán nem voltak alkalmasak a szerepre, ezért végül az ekkor még viszonylag ismeretlennek számító Peter Weller ölthette magára a bádogjelmezt, amivel örökre bevonult a halhatatlan hősök panteonjába. Robotzsaru az elmúlt három évtized alatt számtalan mozis, illetve tévés alkotásban felbukkant (ám Weller mindössze egyetlen folytatásból vette ki a részét), s bár e projektek csökkenő színvonala folyamatosan árnyékot vetett rá, örökérvényűségét az első rész sikere mellett többnyire számítógépes játékok, képregények, valamint játékfigurák révén sikerült megőriznie.
Az 1987-es Robotzsaru zene szempontjából is halhatatlan, időtálló vállalkozásnak számít, ami Basil Poledouris érdeme. A komponista és Verhoeven a Hús és vér kapcsán dolgozott együtt először, s az akkor született muzsika olyannyira elnyerte a direktor tetszését, hogy az egyébként általa gyermetegnek tartott, s csak felesége unszolására elvállalt Robotzsaru kapcsán ő lett az első és egyetlen jelöltje a zeneszerzői posztra. "Paul Verhoeven hasonló intenzitással áll hozzá filmjeinek zenéjéhez, mint John Milius (a Conan a barbár rendezője – a szerző), éppen ezért csodálkoztam azon, hogy túlélte a Robotzsaru munkálatait. A Hús és vér esetében volt egyfajta kiindulási pont, hiszen a történet földrajzi helyzete és idősíkja bizonyos szinten alapként szolgált számunkra. A sci-fi műfaja azonban magas fokú találékonyságot, kreativitást igényel, és abból a szempontból szörnyűnek számít, hogy nincsenek szabályok, csupán elvárások arra vonatkozólag, hogy hitelesen támassza alá a muzsika a látottakat" – nyilatkozta a komponista. "A Robotzsaru teljesen más volt, mint a korábbi filmek, itt nagyon nagy volt a nyomás. Paul szerette volna megszerezni a zöld kártyát, és tudta, hogy ez lesz a belépője az Egyesült Államokba. De nagyon meggyűlt a produkcióval a baja, sok helyen kértek tőle változtatásokat. Az Amerikai Mozgóképszövetség a legmagasabb besorolást irányozta elő a durva jelenetek miatt. Nagyon erőszakos lett, de szándékosan csinálta ilyenre" – tette hozzá.
A szerző új kihívással találta szemben magát, rendező barátja azonban mindvégig segítségére volt: szükség esetén még Robotzsarut is eljátszotta neki, hogy érzékeltesse a karaktert és annak természetét. "Paullal három gyötrelmes hetet töltöttünk el azzal, hogy kitaláljuk, mi illik leginkább Robotzsaruhoz: a kortárs elemekkel felvértezett elektronikus muzsika, vagy a tradicionális, szimfonikus megközelítés" – emlékezett vissza a szerző. Az Orion Pictures illetékesei az aktuális trendnek megfelelő, tisztán elektronikus megközelítésben gondolkodtak, ami előtt a páros nem akart fejet hajtani, így önálló útkeresésbe kezdtek. E folyamat végén az akusztikus zene és a szintetizátoros megoldások elegyének megvalósítását tartották a legkézenfekvőbbnek, a stúdió akarata így végül csak az előzetesnél érvényesült, ahol Brad Fiedel Terminátor – A halálosztó ihlette főtémájából, a "The Terminator's Arrival"-ból és a "Factory Chase"-ből használtak fel részleteket.
A duó kitartásának köszönhetően Alex Murphy (Weller) emberi oldalát a Sinfonia of London zenészei érzékeltetik, az OCP vállalat által létrehozott gép mivoltát pedig elektronikus hangzások tükrözik. A történet szerint Murphyvel frissen áthelyezett zsaruként találkozunk, akit a Nancy Allen alakította Lewis mellé osztanak. Első bevetésük alkalmával azonban Clarence Boddicker (Kurtwood Smith) és bandája kegyetlenül kivégzi a fiatal rendőrt, akit a helyi nagyvállalat felhasznál legújabb kísérletéhez, a Robotzsaru-programhoz, melynek keretén belül Murphy félig emberként, félig gépként születik újjá. Amellett, hogy a Robotzsaru egy remekül eltalált, ugyanakkor helyenként tényleg brutálisra sikerült VHS-klasszikus, alappillérét, velejét az iménti folyamat képezi, így Poledouris több motívumot írt a karakter számára, melyeket az adott cselekményszálnak megfelelően alkalmazott. Ezáltal a mozit nem egy tipikus szerkezetű, adott főtéma köré csoportosuló score támasztja alá, hanem egy összetettebb mű, ami miatt (a szerző másik közkedvelt projektjéhez, a Conan, a barbárhoz hasonlóan) bármennyire is rajongtam gyerekkorom óta a filmért, ahhoz, hogy aláfestéséből a "Rock Shop"-on felül mást is hallgassak, sok évnek kellett eltelnie.
A "Rock Shop" azzal emelkedik ki az összképből, hogy itt bontakozódik ki legjobban a Robotzsaru-fanfár, melynek örökérvényűsége nemcsak dallamosságából, heroikusságából ered, hanem abból is, hogy rendkívül igényesen keverednek benne a szimfonikus részek, a Derek Austin által feljátszott elektronikus elemek, valamint a fémes alapritmus. "Az üllőütésszerű hang fontos része a főtémának. Ezt valójában egy poroltó szolgáltatta, melyet az Abbey Road Studiosban láttunk meg, és ezt kezdtük el ütögetni egy hatalmas fémkalapáccsal" – mesélte Poledouris, aki ezt az OCP másik őrző-védő robotja, az ED-209 esetében is alkalmazta ("Robo vs. ED-209"). E téma heroikus változata a "Rock Shop" mellett az "Across the Board"-ban, a "Robo Drives to Jones"-ban és a "Showdown"-ban egyaránt felcsendül, drámai oldala pedig olyan tételekben mutatkozik meg, mint a "The Dream", a "Betrayal", illetőleg a "We Killed You", ahol a hatás kedvéért a hangszerelés és a tempó egyaránt változik. A címszereplő emberi oldalát egy lágy, oboára, vonósokra, zenedobozt idéző szintetizátoros dallamokra épülő motívum szimbolizálja, ami az átváltozást követő emlékképeknél kerül felszínre. Ezen érzelmes megoldás a Varése Sarabande korábbi albumának 2004-es, újrakevert és kibővített Deluxe Edition változatán a "Van Chase" utolsó másodperceiben, a "Home"-ban és a "Care Package"-ben csendül fel, s bár ezek a karakter két legmeghatározóbb zenei képei, a haláltusájához kapcsolódó "Murphy's Death" nevezhető a harmadik karaktertémának.
Murphy mellett az alvilági vezetőnek, Boddickernek is tükröt tartott Poledouris: a "Van Chase"-ben és a "Clarence Frags Bob"-ban mély vonósszólamokkal érzékelteti jelenlétét, a kettejük összecsapása ihlette akciódarabok pedig a "Van Chase" mellett a "Showdown"-ban bukkannak fel. A szerző közel egyórányi score-t szállított a Robotzsaruhoz (ebből háromféle CD-megjelenés létezik, de népszerűségük miatt mindegyik hamar hiánycikk lett), ám e játékidő nemcsak hagyományos értelemben vett filmzenét takar, hanem a produkcióban megjelenő híradókhoz, illetve reklámokhoz tartozó szignálokat is. E rövidebb lélegzetvételű szerzemények "Main Title", "Have A Heart", "OCP Monitors", "Nuke 'em" és "Big Is Better" címmel kaptak helyet az albumon, a filmhez pedig mindössze egyetlen betétdal, a diszkójelenetben hallható "Show Me Your Spine" kapcsolódik.
Basil Poledouris a nyolcvanas években olyan produkciókkal tudta felhívni magára a figyelmet, mint a Conan, a barbár, A kék lagúna, az Isten veled, király!, az akkori tévésorozatok színvonalát minden szempontból túlszárnyaló Texasi krónikák: Lonesome Dove, valamint a Robotzsaru, amiért első alkalommal vehetett át BMI-díjat. Utóbbi kísérete azon ritka Poledouris-művek egyike, melyet nem a szerző vezényelt, ami a zenei felvételek bonyolultságának köszönhető, Austin szintetizátoros játékát ugyanis élőben keverték össze a zenekaréval, a szerző pedig ezen folyamatot a keverőpult mögül kísérte figyelemmel: "Ez volt addigi pályafutásom legösszetettebb, elektronikát és akusztikus elemeket egyaránt tartalmazó vállalkozása" – emlékezett vissza. A komponista az 1991-es Robotzsaru 3. dallamaival járult még hozzá a franchise-hoz, de klasszikussá vált főtémája José Padilha 2014-os remake-jében is felcsendült, és a régi számítógépes játékokban is hallható volt.
A történet Edward Neumeiertől és Michael Minertől származik, akiket a Szárnyas fejvadász éppúgy inspirált, mint Dredd bíró, a Marvel-univerzumhoz tartozó Rom, valamint a japán Space Sheriff Gavan című tévésorozat. A félig ember, félig gép igazságosztó megszemélyesítésével kapcsolatban Rutger Hauer és Arnold Schwarzenegger neve merült fel először, ám testfelépítésük okán nem voltak alkalmasak a szerepre, ezért végül az ekkor még viszonylag ismeretlennek számító Peter Weller ölthette magára a bádogjelmezt, amivel örökre bevonult a halhatatlan hősök panteonjába. Robotzsaru az elmúlt három évtized alatt számtalan mozis, illetve tévés alkotásban felbukkant (ám Weller mindössze egyetlen folytatásból vette ki a részét), s bár e projektek csökkenő színvonala folyamatosan árnyékot vetett rá, örökérvényűségét az első rész sikere mellett többnyire számítógépes játékok, képregények, valamint játékfigurák révén sikerült megőriznie.
Az 1987-es Robotzsaru zene szempontjából is halhatatlan, időtálló vállalkozásnak számít, ami Basil Poledouris érdeme. A komponista és Verhoeven a Hús és vér kapcsán dolgozott együtt először, s az akkor született muzsika olyannyira elnyerte a direktor tetszését, hogy az egyébként általa gyermetegnek tartott, s csak felesége unszolására elvállalt Robotzsaru kapcsán ő lett az első és egyetlen jelöltje a zeneszerzői posztra. "Paul Verhoeven hasonló intenzitással áll hozzá filmjeinek zenéjéhez, mint John Milius (a Conan a barbár rendezője – a szerző), éppen ezért csodálkoztam azon, hogy túlélte a Robotzsaru munkálatait. A Hús és vér esetében volt egyfajta kiindulási pont, hiszen a történet földrajzi helyzete és idősíkja bizonyos szinten alapként szolgált számunkra. A sci-fi műfaja azonban magas fokú találékonyságot, kreativitást igényel, és abból a szempontból szörnyűnek számít, hogy nincsenek szabályok, csupán elvárások arra vonatkozólag, hogy hitelesen támassza alá a muzsika a látottakat" – nyilatkozta a komponista. "A Robotzsaru teljesen más volt, mint a korábbi filmek, itt nagyon nagy volt a nyomás. Paul szerette volna megszerezni a zöld kártyát, és tudta, hogy ez lesz a belépője az Egyesült Államokba. De nagyon meggyűlt a produkcióval a baja, sok helyen kértek tőle változtatásokat. Az Amerikai Mozgóképszövetség a legmagasabb besorolást irányozta elő a durva jelenetek miatt. Nagyon erőszakos lett, de szándékosan csinálta ilyenre" – tette hozzá.
A szerző új kihívással találta szemben magát, rendező barátja azonban mindvégig segítségére volt: szükség esetén még Robotzsarut is eljátszotta neki, hogy érzékeltesse a karaktert és annak természetét. "Paullal három gyötrelmes hetet töltöttünk el azzal, hogy kitaláljuk, mi illik leginkább Robotzsaruhoz: a kortárs elemekkel felvértezett elektronikus muzsika, vagy a tradicionális, szimfonikus megközelítés" – emlékezett vissza a szerző. Az Orion Pictures illetékesei az aktuális trendnek megfelelő, tisztán elektronikus megközelítésben gondolkodtak, ami előtt a páros nem akart fejet hajtani, így önálló útkeresésbe kezdtek. E folyamat végén az akusztikus zene és a szintetizátoros megoldások elegyének megvalósítását tartották a legkézenfekvőbbnek, a stúdió akarata így végül csak az előzetesnél érvényesült, ahol Brad Fiedel Terminátor – A halálosztó ihlette főtémájából, a "The Terminator's Arrival"-ból és a "Factory Chase"-ből használtak fel részleteket.
A duó kitartásának köszönhetően Alex Murphy (Weller) emberi oldalát a Sinfonia of London zenészei érzékeltetik, az OCP vállalat által létrehozott gép mivoltát pedig elektronikus hangzások tükrözik. A történet szerint Murphyvel frissen áthelyezett zsaruként találkozunk, akit a Nancy Allen alakította Lewis mellé osztanak. Első bevetésük alkalmával azonban Clarence Boddicker (Kurtwood Smith) és bandája kegyetlenül kivégzi a fiatal rendőrt, akit a helyi nagyvállalat felhasznál legújabb kísérletéhez, a Robotzsaru-programhoz, melynek keretén belül Murphy félig emberként, félig gépként születik újjá. Amellett, hogy a Robotzsaru egy remekül eltalált, ugyanakkor helyenként tényleg brutálisra sikerült VHS-klasszikus, alappillérét, velejét az iménti folyamat képezi, így Poledouris több motívumot írt a karakter számára, melyeket az adott cselekményszálnak megfelelően alkalmazott. Ezáltal a mozit nem egy tipikus szerkezetű, adott főtéma köré csoportosuló score támasztja alá, hanem egy összetettebb mű, ami miatt (a szerző másik közkedvelt projektjéhez, a Conan, a barbárhoz hasonlóan) bármennyire is rajongtam gyerekkorom óta a filmért, ahhoz, hogy aláfestéséből a "Rock Shop"-on felül mást is hallgassak, sok évnek kellett eltelnie.
A "Rock Shop" azzal emelkedik ki az összképből, hogy itt bontakozódik ki legjobban a Robotzsaru-fanfár, melynek örökérvényűsége nemcsak dallamosságából, heroikusságából ered, hanem abból is, hogy rendkívül igényesen keverednek benne a szimfonikus részek, a Derek Austin által feljátszott elektronikus elemek, valamint a fémes alapritmus. "Az üllőütésszerű hang fontos része a főtémának. Ezt valójában egy poroltó szolgáltatta, melyet az Abbey Road Studiosban láttunk meg, és ezt kezdtük el ütögetni egy hatalmas fémkalapáccsal" – mesélte Poledouris, aki ezt az OCP másik őrző-védő robotja, az ED-209 esetében is alkalmazta ("Robo vs. ED-209"). E téma heroikus változata a "Rock Shop" mellett az "Across the Board"-ban, a "Robo Drives to Jones"-ban és a "Showdown"-ban egyaránt felcsendül, drámai oldala pedig olyan tételekben mutatkozik meg, mint a "The Dream", a "Betrayal", illetőleg a "We Killed You", ahol a hatás kedvéért a hangszerelés és a tempó egyaránt változik. A címszereplő emberi oldalát egy lágy, oboára, vonósokra, zenedobozt idéző szintetizátoros dallamokra épülő motívum szimbolizálja, ami az átváltozást követő emlékképeknél kerül felszínre. Ezen érzelmes megoldás a Varése Sarabande korábbi albumának 2004-es, újrakevert és kibővített Deluxe Edition változatán a "Van Chase" utolsó másodperceiben, a "Home"-ban és a "Care Package"-ben csendül fel, s bár ezek a karakter két legmeghatározóbb zenei képei, a haláltusájához kapcsolódó "Murphy's Death" nevezhető a harmadik karaktertémának.
Murphy mellett az alvilági vezetőnek, Boddickernek is tükröt tartott Poledouris: a "Van Chase"-ben és a "Clarence Frags Bob"-ban mély vonósszólamokkal érzékelteti jelenlétét, a kettejük összecsapása ihlette akciódarabok pedig a "Van Chase" mellett a "Showdown"-ban bukkannak fel. A szerző közel egyórányi score-t szállított a Robotzsaruhoz (ebből háromféle CD-megjelenés létezik, de népszerűségük miatt mindegyik hamar hiánycikk lett), ám e játékidő nemcsak hagyományos értelemben vett filmzenét takar, hanem a produkcióban megjelenő híradókhoz, illetve reklámokhoz tartozó szignálokat is. E rövidebb lélegzetvételű szerzemények "Main Title", "Have A Heart", "OCP Monitors", "Nuke 'em" és "Big Is Better" címmel kaptak helyet az albumon, a filmhez pedig mindössze egyetlen betétdal, a diszkójelenetben hallható "Show Me Your Spine" kapcsolódik.
Basil Poledouris a nyolcvanas években olyan produkciókkal tudta felhívni magára a figyelmet, mint a Conan, a barbár, A kék lagúna, az Isten veled, király!, az akkori tévésorozatok színvonalát minden szempontból túlszárnyaló Texasi krónikák: Lonesome Dove, valamint a Robotzsaru, amiért első alkalommal vehetett át BMI-díjat. Utóbbi kísérete azon ritka Poledouris-művek egyike, melyet nem a szerző vezényelt, ami a zenei felvételek bonyolultságának köszönhető, Austin szintetizátoros játékát ugyanis élőben keverték össze a zenekaréval, a szerző pedig ezen folyamatot a keverőpult mögül kísérte figyelemmel: "Ez volt addigi pályafutásom legösszetettebb, elektronikát és akusztikus elemeket egyaránt tartalmazó vállalkozása" – emlékezett vissza. A komponista az 1991-es Robotzsaru 3. dallamaival járult még hozzá a franchise-hoz, de klasszikussá vált főtémája José Padilha 2014-os remake-jében is felcsendült, és a régi számítógépes játékokban is hallható volt.
Írásunk a Varése Sarabande Deluxe Edition albumáról készült, a Spotify-on azonban az Intrada 2014-es kiadványa érhető el.
Kulics László
2019. 12. 15.
2019. 12. 15.
Tracklista:
- Main Title (0:39)
- Van Chase (4:51)
- Murphy's Death (2:36)
- Rock Shop (3:42)
- Home (4:15)
- Robo vs. ED-209 (2:07)
- The Dream (3:06)
- Across the Board (1:50)
- Betrayal (2:18)
- Clarence Frags Bob (1:43)
- Care Package (2:09)
- Robo Drives to Jones (1:46)
- We Killed You (1:44)
- Directive IV (1:03)
- Showdown (5:15)
- Have A Heart (0:31)
- OCP Monitors (1:15)
- Nuke 'em (0:26)
- Big Is Better (0:27)
Az album a Spotify-on:
