„Mindig is érdekelt a zeneszerzés, csak egy kérdés volt, hogy hol és hogyan fejezhetem ki önmagam.”


Harry Gregson-Williams komponistaként éppúgy jelen van a filmzeneiparban, mint hangszerelőként, zenei rendezőként és karmesterként, hovatovább a Remote Control Production azon tagjai közé tartozik, akik úgy tudtak kilépni Hans Zimmer mögül, hogy sajátos zenei atmoszférát teremtve voltak képesek megvetni lábukat Hollywoodban. A dél-angliai Chichesterből származó művész pályafutása során megannyi neves direktorral dolgozhatott már, színes munkásságát pedig számos elismerés szegélyezi. 

A zenészcsaládból származó Gregson-Williams hétévesen, ösztöndíjjal került be a cambridge-i St. John's College-ba, ahol az iskola zenekarának kórustagjaként szinte egész Európát beutazhatta, tinédzserkorára pedig tucatnyi zenei felvételen volt már túl szólistaként. Itteni tanulmányait követően a Stocking Schoolban töltött el egy kis időt, majd Londonba ment, és tanítani kezdett a Guildhall School of Music & Dramán, melyen felül küldöttként Kenyában, valamint Egyiptomban oktatott zeneismeretet hátrányos helyzetű gyerekeknek – kiküldetései során lehetősége nyílt a tradicionális muzsikák tanulmányozására is, amit később saját hasznára fordíthatott. Hazatérvén Richard Harvey (Luther) oldalán kezdett dolgozni asszisztensként, de Stanley Myersnek (A szarvasvadász) is gyakran besegített hangszerelőként, illetve zenei rendezőként. Utóbbi nemcsak egy lelkes ifjút látott benne, hanem egy tehetséges zenészt is, sőt Gregson-Williams neki köszönhetően vált Hans Zimmer barátjává, akit nem sokkal később követett az Egyesült Államokba, hogy tagja lehessen az akkor még Media Ventures, most pedig Remote Control Producions névre hallgató csapatának.

Eleinte főként Zimmernek segédkezett kiegészítő zeneszerzőként, hangszerelőként és karmesterként (többek között Az utolsó esélynél, a Jég veled!-nél, a Rés a pajzsonnál és A sziklánál), ám folyamatosan törekedett arra, hogy önálló megbízatásokat is teljesíthessen. Első hollywoodi mozija a White Angel című thriller volt, nagyobb szabású produkciókhoz azonban csak társszerzőként jutott, ám ezen lehetőségeket igyekezett maximálisan kihasználni. A kilencvenes évek második felében olyanoknál működött közre egyenrangú félként Zimmer, Trevor Rabin, Nick Glennie-Smith és John Powell mellett, mint A hó hatalma, A közellenség, A szikla vagy a Z, a hangya – utóbbi sikerén felbuzdulva a DreamWorks a Csibefutamot és a Shreket is rá, illetve Powellre bízta. Bár – ahogyan azt az iménti példák is mutatják – feladatkörei eleinte még igencsak vegyesek voltak, olyan rendezőkkel hozta össze a sors ez idő alatt, akik később meghatározó szereplői lettek karrierjének. A legjelentősebb személynek Tony Scott számított, aki A közellenséget követően mindig őt szerződtette: „Szerettem a filmjeihez zenét írni, és őszintén mondhatom, hogy mindegyik révén olyan tapasztalatokat szereztem, melyek kiölhetetlenek belőlem. A tűzben edzett férfi szomorúságától kezdve a Kémjátszma ütősségén át a szétszórt Dominóig bezárólag, Tony mindig is hitte, hogy teljes szívvel és szenvedéllyel végzi munkáját, s kiváltságnak tartotta, hogy időről időre részese lehetett saját csapatának” – nyilatkozta a komponista. De innen eredeztethető Antoine Fuquával kialakult barátsága is, ami a Gyilkosok gyilkosához és A védelmező-filmekhez vezetett, vagy Ridley Scott-tal történő együttműködései (Mennyei királyság, Mentőexpedíció, de utolsó pillanatos beugróként a Prometheusból és az Exodus: Istenek és királyokból is kivette a részét).

Ezekhez hasonló, hosszú távú kollaboráció alakult még ki a kétezres évek elején Andrew Adamsonnal (Shrek-mesék, a Narnia krónikái első két része, Mr. Pip), Joel Schumacherrel (A fülke, A 23-as szám, Túszjátszma, Lapzárta – Veronica Guerin története, 12 – A romlás napjai), és a színész-rendező Ben Affleckkel is (Tolvajok városa, Hideg nyomon, Az éjszaka törvénye). A Grammy-, BAFTA- és Golden Globe-jelölésekkel, valamint megannyi BMI-díjjal elismert Gregson-Williams a kezdeti segítőből egyedi hangulatú muzsikákat szállító művésszé lépett elő, s bár főleg krimi- és thrillerzenéi számítanak jellegzetesnek (egyedi védjegye a sejtelmességgel tűzdelt, visszafogott atmoszférateremtés), olyan lendületes muzsikák is köthetőek hozzá, mint a Szindbád – A hét tenger legendája, a Passionada – A szerelem játéka, a Karácsony Artúr, a Pingvinek vagy a DreamWorks-ös score-jai. Pályafutásának sokszínűségéhez tartozik még, hogy 2001-ben a Gyilkosok gyilkosához kapcsolódó munkája hatására felkeresték a Metal Gear Solid 2: Sons of Liberty készítői, innentől kezdve pedig a konzolvilágnak is aktív részesévé vált: a későbbi Metal Gear Solid-fejezetek mellett a Call of Duty: Advanced Warfare-hez szintén őt kérték fel. 
 

Kulics László
2020.06.12.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok

Az X-Men-filmek zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

Karácsonyi filmzenék
Kollaborációk, életutak

Michael Bay filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak

Ridley Scott filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak

Soncinemad - Beszámolónk a madridi filmzenei fesztiválról
Beszámoló

Tony Scott és Harry Gregson-Williams
Kollaborációk, életutak