A direktori széket Rick Famuyiwa (hozzá köthető a Házasodik a család című romantikus dráma, s előreláthatólag ő felel majd a 2018-ban érkező The Flashért is) foglalhatta el, a forgatókönyvet pedig az Erin Brockovich – Zűrös természetet is papírra vető Susannah Grant szállította, akinek a sztori minél valósághűbben történő visszaadásában a korabeli cikkek, illetőleg a meghallgatási jegyzőkönyvek mellett egykori politikusok is a segítségére voltak. Míg George Bush alapvetően is vitatott megítélésű jelöltjét, Thomast Wendell Pierce (Förtelmes főnökök) formálja meg, az őt vádoló Hillt Kerry Washington (Django elszabadul) alakítja, a további szerepekben pedig olyan színészek láthatóak, mint Greg Kinnear (Lesz ez még így se!), Jeffrey Wright (A mandzsúriai jelölt), Treat Williams (Hair) és Eric Stonestreet (Modern család). Az alkotás remekül indul, ügyesen illusztrálja, miként válik a politikai csatározás fegyverévé egy olyan nő, aki önszántából soha nem állt volna elő az őt ért szexuális zaklatás vádjával – pláne nem úgy, hogy egy tíz évvel korábbi esettel gördítsen akadályt egykori főnöke elé, aki így eskütétel helyett meghallgatásokra kénytelen járni. Sajnálatos módon azonban amint kipattan a botrány, illetőleg körvonalazódnak az erőviszonyok, a film leül, s bármennyire is érdekes a téma, nem képes újból felállni, ezért a Bizonyosság egy teljesen átlagos alkotás szintjén ragad. A műfaj tipikus csapdája, hogy amennyiben e furcsa világ szárazsága érdektelenül van tálalva, akkor a produkció befullad, s mivel itt is éppen így történt, a Bizonyosság közel sem válhatott annyira meghatározóvá a maga kategóriájában, mint például Az elnök emberei, a JFK – A nyitott dosszié vagy éppen a Frost/Nixon.

A produkció a kísérete révén került a látómezőmbe, kíváncsi voltam ugyanis, mi ösztönözte Harry Gregson-Williamst erre az egyenletes hangvételű, nem túl kiemelkedő, de mégis kellemes kikapcsolódást biztosító muzsikára, nem utolsósorban pedig látni szerettem volna, mi kell ahhoz, hogy az élvonalbeli filmekben lubickolva tévéfilmhez szerződjön. "A Bizonyosság egy különösen érdekes vállalkozás, hiszen az amerikai történelem hihetetlenül fontos momentumainak egyikét mutatja be. Azonnal megfogott, hogy milyen semleges tudott maradni a film, miközben megfelelő összetettséggel mutatja be Clarence Thomast és Anita Hillt a vizsgálat időszakában" – mesélte a szerző, aki az egykori Media Ventures korai érájának azon kevés tagja közé tartozik, akik a mai napig rendkívül foglalkoztatottak. Amikor először hallgattam végig a score-t, A védelmező, a Száguldó bomba és a Tolvajok városa visszafogottabb tételei jutottak eszembe a szerzőtől, illetőleg az, hogy milyen magabiztosan, bár kiszámíthatóan tudja hozni ezt a csöndes, sejtelmességgel tűzdelt atmoszférát. S bármennyire is éreztem a művet az iménti alkotások score-jaival azonos síkon mozgónak, egyfajta mostohatestvérnek, folyamatosan hallgattatta magát, így időről időre kedvem támad lepörgetni – ez a fajta, a komponistára különösen jellemző hangulat éppoly szimpatikus számomra, mint például James Newton Howard thrillervilága.