Gladiátor II. (2024)

Gladiator II
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
Megosztás:
Mi értelme hozzányúlni? Mindig voltak – és lesznek – olyan folytatások, remake-ek, melyeknél elkerülhetetlen e kérdés felvetődése, a pro és a kontra érvek taglalása. Én nemrég A hét mesterlövész második felvonásáról szóló írásomban hozakodtam elő ezzel, de a klasszikus Star Wars-trilógiából kibontott univerzum kapcsán éppúgy fel szokott merülni, mint A cápa-folytatások, a Joel Schumacher-féle Batmanek, A holló vagy az Elemi ösztön újrázásainál – de hosszasan sorolhatnánk a példákat. Bár még nincs év vége, mégis úgy tűnik, 2024-ben Ridley Scottnak sikerült leginkább maximumra járatnia e tárgykört pályafutásának legjobbjai közé tartozó mozija folytatásával.

c gregson williams gladiator2 01
A 2000-ben bemutatott Gladiátor sikerét követően a DreamWorks illetékeseihez hasonlóan Scott sem zárkózott el az újabb epizódtól, a kérdés csupán az volt, miként valósulhat meg. Az uralkodó és a két főszereplő meghalt, Maximus családját is megölték a bosszúhadjárat során, a cselekmény pedig kerek egészet alkotott, így nehéz feladat állt a forgatókönyvírók előtt – jómagam egyáltalán nem láttam rációt a továbbgondolásban, holott az első rész minden szempontból nagy kedvencem, megunhatatlannak tartom. Az elmúlt huszonnégy esztendőben megannyi történettel álltak elő, és számtalan tollforgató bukott bele azokba, mígnem jött a Scott Napóleonját jegyző David Scarpa, és Peter Craig (Batman) korábbi ötleteit felhasználva olyan kalandot tett le az asztalra, amivel mindenki kiegyezett.

A Gladiátor II. tizenhat évvel Maximus és Commodus párharca után veszi fel a fonalat, ám az akkor nagy áldozatok árán kitűzött nemes célnak, az új alapokon nyugvó, népközpontú Rómának nyoma sincs, sőt, Marcus Aurelius álma nemhogy nem valósult meg, de a birodalom rosszabb helyzetbe sodródott, mint amilyenben anno volt. Az uralkodói székben egy testvérpár, a Fred Hechinger (A kapitány küldetése) által megformált Caracalla és a Joseph Quinn (Stranger Things) alakította Geta ül, akik a folyamatos háborúzásban, a megfélemlítésben, a zsarnokságban hisznek, gladiátorjátékaiknak pedig kettős célja van: a rómaiak szórakoztatása és ellenlábasaik ily módon megbüntetése. A visszatérő karakterek között találjuk Gracchus szenátort (Derek Jacobi), valamint Luciust (akit Spencer Treat Clark helyett immáron Paul Mescal személyesít meg) és Lucillát (Connie Nielsen), nem mellesleg utóbbi két személyre támaszkodik maga a történet is. Luciust az egykori események hatására anyja Numidiába küldte, hogy háborítatlanul, biztonságban nőhessen fel, ami sikerül neki, immáron Hannóként éli napjait felesége (Yuval Gonen) oldalán. Ám Acacius (Pedro Pascal) a császárok parancsára megtámadja lakóhelyüket, mely során párja elesik, ő pedig először fogságba kerül, majd rabszolgasorsra jut. Az alapvetően sem Róma-barát Lucius bosszút esküszik a birodalom, valamint Acacius ellen, és nem is sejti, hogy a Denzel Washington alakította gazdája, Macrinus mennyire kétszínű, hovatovább Acacius sem zsigerből kegyetlen hadvezér, sőt, anyjának a férje...

c gregson williams gladiator2 02
A film fő mozgatórugói a Colosseum falai között zajló gladiátorjátékokon túl a konspiráció, a bosszú, az önös érdekek előtérbe helyezése és a hatalomvágy – akárcsak a Gladiátorban. A premiert követően záporozni kezdtek a két mozi történetvezetésével, karaktereivel, gladiátorjátékaival, történelmi hitelességével, a főszerepeket megformálók karizmájával kapcsolatos írások, s a fórumozók hasonló lelkesedéssel fejtették ki véleményüket a mozi létjogosultságáról, mint a magamfajta hobbisták vagy a hivatalos kritikusok. Ennek a filmnek éppúgy a szórakoztatás a célja (amennyiben eltekintünk a producerek és a stúdióvezetők anyagias célkitűzéseitől), mint bármely más alkotásnak, így sokféleképpen viszonyulhatunk hozzá, de tény, hogy egy fontos vállalkozás továbbgondolásaként magasabb szintű elvárások keletkeztek irányába. Mivel a Gladiátor II. pozitívumairól, negatívumairól, szükségességéről számos mélyreható elemzés született már, úgy döntöttem, hogy ezt a részt én most átugrom, és inkább aláfestésére koncentrálok, Harry Gregson-Williams munkáját vetem össze a Hans Zimmer–Lisa Gerrard pároséval.

2024 januárjában jelentették be, hogy a zeneszerzői posztot Harry Gregson-Williams tölti be, mivel Zimmer nem fogadta el a felkérést: „Én végeztem ezzel a világgal, és azt gondolom, jól tettem. Vagy azt csinálom, hogy ismétlem magamat, amit nem szeretnék, vagy olyasmit teszek, ami miatt a kritikusok lemészárolnak, azt mondják majd, hogy nem lett olyan jó, mint az előző” – indokolta döntését. Szavait furcsálltam, mert e szandálos projektnek éppúgy sokat köszönhet, mint Scottnak, ráadásul nem szokása idegenkedni a folytatásokban való részvételtől (gondolok itt A Karib-tenger kalózai-franchise-ra, a Kung Fu Panda-mozikra, A sötét lovag-trilógiára, a Sherlock Holmesokra vagy a Superman-filmekre). Elhatározását követően azt is nyilatkozta, hogy mindenki megnyugodhat, mert jó kezekben van a projekt, ami nem volt kérdés, lévén biztonsági cserének lehettünk szemtanúi. A mozi nemcsak a Remote Control Productions berkeiben maradt, hanem Gregson-Williamsnél landolt, aki jó kapcsolatot ápol Scott-tal: olyanokat jegyeznek közösen, mint a Mennyei királyság, a Mentőexpedíció, Az utolsó párbaj, míg a Prometheus esetében is ő sietett Marc Streitenfeld segítségére az utólagos zenei kiigazításokkor, a direktor testvérének, Tony Scottnak pedig állandó kollaborátora volt. A szintén a kaland műfajába tartozó a Szinbád – A hét tenger legendája, valamint a Narnia Krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény aláfestéseit kedvelem tőle, így személye bizakodásra adott okot, mégis volt bennem egyfajta tartás: ugyanannyi esélyt láttam egy erős, emlékezetes muzsikával előrukkolásra, ahogyan olyan, számomra érdektelenekre, mint a Mulan, a Perzsia hercege – Az idő homokja vagy a Mennyei királyság score-ja. E kettősség táplálta bennem azt, hogy a megjelenés napjáig kerültem minden ezzel kapcsolatos információt, holott a kedvcsinálóként előzetesen nyilvánosságra hozott „Strength and Honor” tracket éppúgy meghallgathattam volna, mint a „Gladiator II Symphonic”-ra keresztelt koncertfelvételt, és a zene születéséről szóló werkfilm elé is leülhettem volna. Ám eltökélt voltam azzal kapcsolatban, hogy egyben ismerjem meg a Decca Records korongját, megfigyelve, miként rezonálok a hallottakra.

c gregson williams gladiator2 03
Valahol a középszint felső határán helyezhető el Gregson-Williams munkája. Zimmer hozzá hű módon közelített Scott meséjéhez, ami persze annak idején kicsit idegenül hatott egy régmúltban játszódó film esetében, ám rögtön belopta magát a szívembe. A Gladiátor score-ját nem azért tartom tökéletes zenei élménynek, mert – csúnyán fogalmazva – divat szeretni, hanem mert az első pillanattól kezdve hatással volt rám: a moziból kijőve tudtam, hogy olyat hallottam, ami fontos szelete lesz a filmzene-történelemnek – ahogy a mozi is lényeges szerepet tölt majd be műfaján belül. A Gladiátor II-nél ellenben azt érzem, hogy Scott-tal és Scarpával egyetemben Gregson-Williams is biztosra akart menni. Dicséretesen oldotta meg az előd meghatározó témáinak átemelését/bevonását, és különösen tetszik, hogy a népszerű motívumok mellett egyéb apró utalásokkal (mint például az Elízium-ábrázolás vagy a csatajelenetek kíséreteinek bizonyos mozzanatai) tűzdelte meg muzsikáját, ugyanakkor saját ötleteinek egy részét erőtlennek tartom. A kiadvány megismerésekor nemcsak a Zimmer és Gerrard által életre keltett dallamokra figyeltem fel jobban, hanem a Jason Bourne-zenés ütemekre az „Angry Baboons”-ban, az „I’ll Wait for You” A Sólyom végveszélyben aláfestését sugalló lezárására, az „Ostia” Batman-zenés elejére (pedig osztinátója nem arra, hanem a „Now We Are Free”-re kíván kikacsintani), a Mennyei királyság és Az utolsó párbaj score-jainak atmoszférájára. Tisztában vagyok azzal, hogy a Gladiátor esetében sem beszélhetünk makulátlan eredetiségről, ám míg Zimmerék az ismerősen csengő momentumokat az összkép szerves részévé tették, addig itt kilóg a lóláb. Az újabb hallgatásokat követően természetesen tisztult a kép, leülepedtek bennem a dolgok, s mára látványosan elszalasztott lehetőségként tekintek erre a műre, holott szerzője visszatérhetett volna vele a mainstreambe.

„Egy ilyen score elkészítése hangzás tekintetében rengeteg lehetőséget ad, s bár ez részint akciófilm, alapvetően egy érzelmekkel felvértezett történet, ami kevésbé a bosszúról, mint inkább a megváltásról szól” – nyilatkozta Gregson-Williams, aki a hangulat szempontjából valóban széles tárházat vonultatott fel, ám míg egyesek hatásosak, mások bukdácsolnak. Nagyon ügyesen oldotta meg, hogy a korábbi album „The Wheat”-jét adaptálva indítja a „Gladiator II Overture”-t, hiszen így a múltat a Scott Free Productions logójához hasonlóan kivitelezett, festményszerű képekkel felidéző kezdés igazi hommage-zsá vált, és impozáns annak érzékeltetése is, hogy kicsoda valójában Lucius. Amit a Gladiátornál csak sejtettünk, az itt nyilvánvaló lesz, s minthogy Maximusszal nemcsak a sorsuk közös, elengedhetetlen volt az egykori hős dallamának megidézése, ám a komponista ezen ötlete nem az apa-fiú kapcsolatból fakadt, hanem egy harci jelenetből: „A szkript egyik pontjánál Ridley azt mondta, hogy ez az a pillanat, amikor Lucius Maximusszá válik. Arra gondoltam, mi lenne, ha Luciusnak olyan témát írnék, amely Hans első mozijának tételéből indul ki?” – mesélte. Már a „Lucius, Arishat and the Roman Invasion”-ben és az „I’ll Wait for You”-ban is megcsillan, milyen tisztelettel nyúlt a klasszikus témákhoz Gregson-Williams, ám adaptálásai a „Strength and Honor”-ban, az „I See Him in You”-ban és a „The Dream Is Lost”-ban csúcsosodnak ki igazán. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy Maximus és Lucius több szálon összefonódó élete mellett a szerző nem feledkezett meg arról, hogy új történet tárul elénk, ezért az új főhőstémát önállóan lényegesen többször használja, mint Maximuséval karöltve, illetve a kórust kiegészítő vokált sem kizárólag Gerrardra alapozta, hanem Grace Davidsont és Susan Legget is bevonta.

c gregson williams gladiator2 04
Trónörökösből rabszolga, rabszolgából gladiátor, gladiátorból Róma megmentője. E történetvezetést megannyi érzelem, tragikus esemény szegélyezi, amit Gregson-Williams is igyekezett tükrözni. Ennek nyomai már az első két trackben felbukkannak, ám a szerző elsőként az „I'll Wait for You”-ban teríti ki lapjait. Lucius felesége elvesztése táplálta fájdalma kézzel tapintható, engem azonban a „Strength and Honor” érintett meg igazán először, ekkor körvonalazódott bennem, milyen empatikus a komponista, mennyire átérzi a cselekmény drámaiságát. Hasonlóan szépre sikerült a határozott keménységgel indító, majd Lucilla színrelépését követően megenyhülő „Acacius Return”, amelynek fontos elemét képezi az általam csak családtémának titulált motívum, mely a „Lucius, Arishat and the Roman Invasion”-ban csendül fel először Lucius és Arishat egymás iránti érzéseinek szimbólumaként, majd itt Lucilla és Acacius találkozásakor, később pedig hosszabban is hallhatjuk a „Smooth Is the Descent”-ben. A bensőségesebb tételek közül az „I See Him You”, az alapvetően rideg „Let the Gods Decide” és a korongot a „Now We Are Free”-vel egyetemben megkoronázó „The Dream is Lost” tartozik még a kedvenceim közé.

Eddig tartottak a pozitívumok, jönnek most azok, amelyek miatt kihagyott ziccer a score. Míg az imént felsoroltakból az tűnik ki, hogy Gregson-Williams odatette magát, vannak kevésbé meggyőző részei művének. Kezdve Macrinus ábrázolásával, amit a Remote Control-osok gyakorta foglalkoztatott előadója, Martin Tillmann csellista tolmácsolásában hallhatunk. E motívum erénye nem önmagában keresendő, hanem abban, ahogy összefonódik a birodalmat és a harcokat aláhúzó ötletekkel (ez a „Macrinus' Plan”-ben érhető leginkább tetten). Ennek eredményeként a zene által is megmutatkozik, hogy a karakter egykoron gladiátor volt, majd miután felszabadították, eltökélte, hogy a birodalom vezetőjévé válik, és minden tettét ez vezérli.

c gregson williams gladiator2 05
S ha már felhoztam a birodalmat, akkor essen szó most arról. Zimmer és Gerrard nagyon jól visszaadta a római birodalom hangulatát, a korszak atmoszféráját, a császárság grandiózusságát, ám Gregson-Williamsnek ez csupán érintőlegesen sikerült. Az „Ostia” második fele Acacius Rómába visszatérését követi, amit hatalmas, éljenző tömeg figyel, végén a szenátus tagjaival és az uralkodókkal. A hadvezér bevonulásának kísérete azonban túl harsány, túl steril, és ez a helyzet a „City of Rome”-mal, illetőleg a Colosseum nagyságát szimbolizálni kívánó egyéb, rövidke megnyilvánulásokkal. Nem rosszak, csak nem tükrözik a császárok zsarnokságát (igaz, az uralkodókat alakító színészek sem kimondottan meggyőzőek), a nép szegénységét, mindazt, amit Zimmerék remekül visszaadtak azáltal, hogy művük bizonyos pontjait hangszerelésükkel nyerssé, keseredetté, piszkossá varázsolták.

Ugyanez a problémám az akciózenékkel is: nagyon jó ötlet volt Gregson-Williamstől, hogy a kínai cimbalomnak is nevezett yangqin (melyet a Gladiátorban is használtak) mellett a legtöbbször vaddisznófejet ábrázolva végződő ősi kelta fúvóssal, a carnyxszal, valamint a cornu nevű ókori római rézfúvóssal, és a szintén tekintélyes múltú görög furulyával, az aulosszal bővítette az instrumentumok tárházát, ám ezek inkább csupán érdekességekké váltak, semmint integrált, a zenének egyediséget kölcsönző eszközökké. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem dobnak sokat az „I’ll Wait for You” összképén, de a „Gladiator II Overture” és a „Lucius, Arishat and the Roman Invasion” második felében, az „Acacius in the Colosseum”-ban, a „Macrinus’ Plan”-ben, az „Echoes in Eternity”-ben és a „War, Real War”-ban már súlytalanok. Hiába ihlették e tételeket a legkülönfélébb összecsapások, a zenekar előadásán és az akciótémán nem érződik az elkeseredettség, az életben maradás táplálta eltökéltség, a harci vágy – holott mindezek szikrája ott szunnyad a „Defiance”-ben.

c gregson williams gladiator2 06
„Miután Ridley felhívott, hogy szerinte velem fogja elkészíteni a következőt, azonnal telefonáltam Hansnak, és megkérdeztem, mit gondol erről. Azt felelte, hogy tegyél büszkévé, hajrá!” – mesélte Harry Gregson-Williams a Deadline’s Sound & Screen rendezvényén. Hans Zimmernek nincs miért szégyenkeznie, ám túlontúl büszke sem lehet. A Gladiátor II-höz a londoni Air-Edel Recording Studiosban százpercnyi score-t rögzítettek, melyet a filmhez hasonlóan jellemezhetünk: sok nosztalgikus elemet tartalmaz (majd minden második-harmadik trackben találni valamilyen utalást), és napjaink egyre szürkébb felhozatalát felbolygatta ugyan, ám az elődjéhez hasonló katarzis a biztonsági játékra törekvés nyomán elmaradt.

 
Kulics László
2024. 11. 24.



 

Tracklista:
  1. Gladiator II Overture (3:01)
  2. Lucius, Arishat and the Roman Invasion (8:34)
  3. I’ll Wait for You (5:51)
  4. Ostia (4:11)
  5. Angry Baboons (2:00)
  6. Strength and Honor (3:21)
  7. Acacius Returns (1:26)
  8. City of Rome (1:55)
  9. Defiance (0:55)
  10. I See Him in You (2:59)
  11. Acacius in the Colosseum (6:43)
  12. Let the Gods Decide (4:08)
  13. Macrinus’ Plan (3:34)
  14. I Need You to Do This (3:52)
  15. Smooth Is the Descent (4:22)
  16. Now That I Have Found You (2:43)
  17. Echoes in Eternity (2:15)
  18. War, Real War (3:30)
  19. The Dream Is Lost (2:45)
  20. Now We Are Free - Lisa Gerrard, Gavin Greenaway & The Lyndhurst Orchestra (4:18)
Az album a Spotify-on:

Megosztás:

További értékelések

Bíró Zsolt
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
Selley Csaba
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató