... vélhetően időpontegyeztetési problémák miatt a G.I. Jane-nél nem ő, hanem TrevorJones lett a befutó. A legnagyobb elismerést talán Az utolsó mohikán aláfestésével elérő művész viszonylag meglepő választásnak ...
... én álmodom, a Szegény embert az amish húzza, a Hat nap, hét éjszaka, a Sárkányszív, a Gettysburg, illetve Az utolsó mohikán zenéje, ahol TrevorJones műveit egészítette ki), viszont A maszk muzsikája egyáltalán ...
... igen termékeny hetvenes és nyolcvanas évek mellett – Basil Poledourishoz, TrevorJoneshoz és Bruce Broughtonhoz hasonlóan – neki is szembesülnie kellett azzal a jelenséggel, hogy rendre elkerülték a ...
... volt, az igazi áttörést azonban Michael Mann Az utolsó mohikánja hozta meg, melynek score-ján TrevorJonesszal osztozott. Ezt követően a komédiák (A pénz boldogít, A maszk, Indián a szekrényben, Alud ...
... Danny Elfman, TrevorJones, Elliot Goldenthal és Hans Zimmer. Ám ezek mellett a filmipar úttörőjének is számít azáltal, hogy Suzanne Ciani mellett ő volt az első női zeneszerző, aki a nyolcvanas évek ...
„Kétségbeesetten próbálom megújítani stílusomat azért, hogy ne mondhassák: 'Ó, igen! Ez TrevorJones albuma!' Én csak érzelmeket és árnyaltságot akarok a filmekbe vinni ahelyett, hogy a zene üvöltve tudatná: ...
... szamuráj), Dario Marianelli (Grimm, V, mint vérbosszú) vagy Nick Glennie-Smith (A Vasálarcos, Katonák voltunk), illetve hogy meghallgassunk két koncertet TrevorJones (Az utolsó mohikán, Cliffhanger – ...
... való hozzáállása miatt keresve sem találhattak volna jobbat a szervezők. Rajta kívül TrevorJones (Az utolsó mohikán) és Roque Baños (Alatriste kapitány) voltak még azok, akik tavaly és idén egyaránt ...
... na ez a munka, ám a német művész újfent nemet mondott, mivel Az utolsó esély zenéjével foglalatoskodott, így került a képbe az akkor még igen jó névnek számító TrevorJones. A dél-afrikai születésű zenesze ...
... Young) (2:05) 8. A pokolból – In Memoriam (TrevorJones) (7:05) 9. A parfüm: Egy gyilkos története – Streets of Paris (Reinhold Heil, Johnny Klimek, Tom Tykwer) (3:11) 10. Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori ...
... Young) (2:05) 8. A pokolból – In Memoriam (TrevorJones) (7:05) 9. A parfüm: Egy gyilkos története – Streets of Paris (Reinhold Heil, Johnny Klimek, Tom Tykwer) (3:11) 10. Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori ...
... majdnem minden pillanatát fejfájás nélkül élvezni tudom.
A régi nagyok nagyobbak
TrevorJones: Cliffhanger – Függő játszma
Trevor Jones számomra nagyon furcsa figurája a hollywoodi filmzenesze ...
... kiegészítő komponisták (Nick Glennie-Smith, Geoff Zanelli, Lorne Balfe, Tom Gire, Henry Jackman, Trevor Morris, John Sponsler) kitettek magukért, ugyanis a filmet nézve igencsak jól működött a muzsika, ...
... ennyire dühítően a rendezők és a stúdiók. Jelenleg sincs semmilyen filmterv a naptárában, s ez egy darabig még biztos nem is változik, csak ne jusson ő is a sok éve inaktív TrevorJones sorsára, akirő ...
... er of a Lonely Heart" a Yestől, melynek tagjai között a később filmzeneszerzőként is tevékenykedő Trevor Hornt és Trevor Rabint is találjuk.
Az MTV-s szereplést követően a kaszabolós gyil ...
... (Hős6os)
A szerző számomra eddigi legjobb zenéjében Thomas Newman Wall-E-hoz megalkotott csipogását vegyítette saját, leginkább Trevor Rabin munkásságára hajazó gitáros akciózenei stílusával, s mindehhez ...
... ne add fel az álmodozást! A nap, amikor megteszed, a halálod napja lesz" – énekli szomorú manóhangján az eleve Pumukli-szerű Trevor Powers, aki maga a Youth Lagoon, ez az egytagú, de koncertekre további ...
... hangszerelőjeként, valamint karmestereként ismerhettünk meg, mint Danny Elfman, TrevorJones, Elliot Goldenthal és Hans Zimmer. Walker ezeken kívül nemcsak azért ismert, mert a szakmában dolgozó kevés ...
... t tárja elénk. A számtalan Emmy-jelöléssel kitüntetett produkcióban Washingtont Barry Bostwick alakította, aki mellett olyan színészek vették még ki részüket a produkcióból, mint Lloyd Bridges, Trev ...
... na ez a munka, ám a német művész újfent nemet mondott, mivel Az utolsó esély zenéjével foglalatoskodott, így került a képbe az akkor még igen jó névnek számító TrevorJones. A dél-afrikai születésű zenesze ...
... egy track erejéig képviseli magát ezen, annak ellenére, hogy a zeneszerző, Trevor Rabin igen emlékezetes muzsikával járult hozzá a filmhez – igaz, a mozi elég kevés aláfestő zenét kapott. Azonban legelőször ...
... revor Horn "Pass the Flame" című szerzeményét, mely az athéni játékok dala volt. Utóbbi esetében fura mód nem Vangelis volt a komponista, bár a Sydneyben rendezett olimpia záró ceremóniájára, a következő ...
... Simon Boswell pedig szó szerint extázisba került, amikor megtudta, hogy Az aranygyapjú legendája aláfestését tervezem megjelentetni. Zimmeren kívül eddig egyedül TrevorJones volt az, akit egyáltalá ...
... hetvenes és nyolcvanas évek után, sőt már eközben is elérte őt az, ami több sorstársát, például Basil Poledourist, TrevorJonest vagy Bruce Broughtont, vagyis elkerülték őket a nagyobb produkciók. Így ...